Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1881

VI vár kapitányainak védelme alatt terjedt el a városban a pro­testantísmus, ugyancsak ezektől kelle később üldözést és el­nyomást is tapasztalnia. — Az ellen-reformatiót mindenképen előmozdítani óhajtó kormány gondoskodott arról, hogy oly ka­pitányok legyenek a vár parancsnokai, a kik az elődök hibáit jóvátegyék. — Ezeknek azután sikerült is a városi hatóságot 1666-ban katholikusokból összeállítani, 1672-ben a másvallá­suak templomait erőszakkal elfoglalni, papjaikat kiűzni, hosz­szú éveken át távoltartani és magokat oly félelmessé tenni még a katholikus magyar polgárság előtt is, hogy a várba, ha megengedték is, nem szivesen mentek még templomba sem. A régebbi időben, ügy látszik, tisztán magyar város volt Komárom s csak lassanként szaporodott el a németség, a mely a legnagyobb számot a mult században érte el. — Erre enged következtetnünk a mindig sűrűbben előforduló német hangzású nevek szaporodása s a magyarosak enyészése. — A város kü­lönben tartott magyar és német tanítót az elemi iskolában, a gymnasium pedig a jezsuiták kezében volt, — ép úgy, mint a magyar és német templom, a sz. András és sz. János egy­háza. — Különben a németajkú polgárságnak kisebb számmal kellett lennie. — Ezt abból következtetjük, hogy még 1739­ben is a magyar „oskola mesterinek tizetése 30 frt, a „német mester"-é pedig csak 15 fi t volt. — A mi a vallási felekeze­teket illeti, a katholikusok voltak többségben. Legalább 1716­bau Komárom 904 háza közöl 489 katholikus, 393 protestáns és 22 rácz birtokában volt. A városi polgárság adózási terhei súlyosak valának. — Tartozott éveukint a várkapitánynak 418 frtot tizetni a beve­zető sorainkban említett végzés szerint, Komárom vármegye hadi adójának 13-ad részét, — mely a természetben való szol­gálmányokon kívül évenként 4000—5000 frtra ment, — vi­selni, ehhez járultak a közigazgatás költségei, a kegyúri ter­hek, az örökös pörlekedések által elnyelt összegek, ajándé­kok stb. úgy, hogy a polgárság által fizetett összeg évenként 10,000—12,000 frtot tett ki. — A jövedelem forrásai pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom