Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1881

XXX rosnak ez életbe vágó ügyében. A herczeg azt válaszolta, hogy biztosan akarja tudni, hogy az egész község óhajtása-e ez. A mire a tanács igenlőleg felelt és néhány az alku alapjául szolgáló pontot át is küldött a várkormány megbizottainak. Azonban a bizalmatlankodók pártja annyi nehézséget támasztott, hogy a herczeg már-már kedvét veszíté. Azért 1741. julius 12-én a biró felszólítá a városi közgyűlést az ügy végleges eldöntésére. Egyhangúlag a szabadulási törekvések folytatására szavaztak. Néhány nap múlva már a várkormányzó teljes hatalmú megbízottja, Horváth János, átnyújtotta a pontokat, a melyek alapján a város elnyerheti az óhajtott szabadulást. Válaszoltak is reá már másnap és folytatták az alkudozást, a mely ez alkalommal leginkább a város és a vár között való határvonal megállapítása körül forgott, sőt augusztus 22-én Weiss György tanácsost és Kurcz Ferencz népszószólót, az ügy gyorsítására Pozsonyba küldötték. Ezek visszatérvén bemutatták a vár kormányzójával kötött egyezség pontjait, s elmondják, hogy Hildburghausen herczeg, a ki már májusban 3000 frtot kölcsön vett a várostól, különösen sürgeti a közbenjárásáért kikötött 12,000 frtnyi összegnek minél előbb való letételét. A tanács azonban kijelenté, hogy a pénzt készen fogja ugyan tartani, de a herczeg kezébe csak a szabadságlevél megnyerése után fogják adni. Ez pedig 1742. márczius 30-án azt kívánta, hogy egy harmadik helyen tétessék le az összeg s a midőn e kívánságát nem teljesíték, 14,000 frtot követelt a várostól, a melyről ez kötelezőt is adott. Röviden szólván, 1742-ben és 1743-ban a tanács kiegyezett a várkormáuynyal, a királyi kamarával, lefizette legnagyobbrészt kölcsön vett pénzből a terhes váltsági díjakat s a bőkezűen igért ajándékokat s így végre-valahára 1744. november 29-én értesülhettek ügyvivőiktől arról, hogy Mária Terézia királynő beleegyezett Komáromnak a szabad királyi városok sorába való iktatásába és hogy 1745. márczius 14-én megengedte azt is, hogy a város bérbe vehesse úgy a Dunán, mint a Vágón lévő révet. 1745. april 3-án Kiss István biró