Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1868

Adatok a rév-komáromi kis-gymnasiuiii történetéhez. A lefolyt 186 %-ki tanév kezdetén a tanári karban annyiban történt változás, a mennyiben Esz­tergomba áthelyezett Jagicza Lajos állomását Lós/íay Piacid foglalá el. Folyó évi mártius és junius havában a tankerületi főigazgató és királyi tanácsos főtisztelendő Kádas Rudolf ö nagysága kegyes látogatásával szerencsélteté intézetünket. Eljárva az osztályokat, atyai szelíd­séggel és megnyerő leereszkedéssel kérdezé ki tanonczainkat, próbára tevén emlékező tehetségűket az által, hogy kérdéseit minden tantárgynál az év kezdetétől fogva végzettekből meritette: a szorgalmasakat kitartásra, az elmaradottakat pedig önbizalommal párosítandó munkásságra serkentette, és mielőtt körünk­ből eltávozott volna, a tanári kart rendkívüli tanácskozmányra maga köré gyiijté, hogy vele a tanügyet érdeklő bölcs észrevételeit, tanácsait közölje, s a tapasztaltak fölötti örömét nyilváníthassa. A kath. ifjúság naponként 7 '/ 2 órakor sz. misét hallgatott; ünnepnapokon a szokott hitoktatások mel­lett a reggeli és délutáni isteni'szolgálatban résztvett. Nagy hétben tanáraival együtt példás buzgalommal megtartotta a lelki gyakorlatokat, s a tanéven át ötször végezte gyónását, és járult az oltári szentséghez; jelenvolt a szokásos egyházi körmeneteken, s általában erkölcsi és fegyelmi tekintetben nemcsak kielégítő, hanem dicséretre méltó magaviseletet is tanúsított. A nem kath. gymnasiumi tanulók saját lelkészeiktől nyerék hittanbani oktatásukat, s a tett előmene­telről, úgy arról is, hogy az előadásokat látogatták s az isteni szolgálatra eljártak, évnegyedenként hiteles bizonyítványt szerezni s az igazgatóságnak bemutatni tartoztak. A tanári könyvtár főtiszt. Kruesz Clirysostom pannonhegyi főapát ö méltósága áldozatkészségéből 50 kötettel és több folyóirattal, a természetrajzi muzeum újonnan szerzett csiga-, kagyló- s ásványgyüjtemény­nyel, a rajzterem sodrony- és famintákkal, számos rajz- és szépirászati példányokkal, az ifjúsági könyvtár pedig részint vétel, részint adakozás utján 29 kötettel szaporodott. Különös szellemi áldást terjeszt Komárom megyében a bold. eml. Király Jósef néhai pécsi megyés püspök nagyszerű alapítványa tek. Komárom megye felügyelete s a sz. mártoni főapátság kezelése alatt. Ezen alapítványból mindegyik osztályban évenként néhány, rendesen négy, komárommegyei nemes szár­mazású kath. ifjú 180 osztr. ért. forintnyi ösztöndíjban részesül mindaddig, mig tanulmányi pályáját be nem végzi. Minden ösztöndíjas az alapító szándéka szerint köteles a gymnasiumi osztályokat Komáromban kezdeni, azokat a győri fögymnasiumban folytatni, s ugyanott a jogi pályát is végezni. Az első osztály­beli (initiales) ösztöndijasokat, kihalván a Király-család, melynek idösbjét a kinevezési jog illeté, a ko­márommegyei első alispán nevezi ki, a helybeli igazgató tudta vagy ajánlata folytán (audito directore). Ezentúl, üresség támadtával az alapítványi oklevél szerint a kinevezési jogot a komáromi gymnasiuin igazgatója gyakorolja. Azon esetre, ha valamelyik osztályban a komárommegyei nemes kath. ifjúságból ki nem kerülnének ezen ösztöndíj élvezésére méltók elegendő számmal, az alapítvány értelmében a sz. mártoni főapát jogaihoz tartozik az alapítvány áldását Győr- vagy Pozsonvmegye nemes kath. növendé­keire is kiterjeszteni. Továbbá a komáromi kis-gymnasiumhoz van csatolva a bold. Sajghó Benedek, néhai sz. mártoni főapát alapítványa, ki a Zichy Ádám-féle kórházat illető adományösszeget 2000 ft. tökével gyarapitá oly föltétel alatt, hogy abból 60 fr. —jelenleg 24 fr. p.p.-—a helybeli gymnasium szegényebb sorsú tanulók fölsegélésére fordittassék; mely összeggel az igazgató által kiszemelt egy vagy több szorgalmas tanuló segélyeztetik. Az első osztályra csak olyanok jelentkezhetnek, kik az elemi l V-ik osztályból szabályszerű bizonyít­ványt képesek előmutatni. A fölveendő tanoncz a szülök vagy azok képviselői kíséretében iratik be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom