Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1859

9 bár minden épületet erősen megrongált, életük megmentésére sokaknak intő jelül szolgált — a szabadba kimenekülvén — a gondviselés különös kegye volt ez előzmény, különben mindnyájan veszve valánk, midőn alig egy negyed múlva, iszonyatosb erővel, borzasztó moraj közt a föld fölemelkedett, alásülyedt, ismét forgott, s visszahelyhezkedett; s mindez 3—4 percig tartott — s csoda-e, ha minden ház a hosszú s kíilönnemü ingás folytán rommá változott?! Vértfagyasztó látvány, melynek iszonyát ott a haldoklók, itt a nehéz sebekkel borítottak fájdalomhangjai növelték! Nyolcvannál többre teszik a romok közt találtattak számát; mely növekszik, midőn e sorokat irom, — hisz ittott még mindig hullákra akadnak. — A sebesülteket még többre tehetni! voltak kik örülés csalhatlan jeleit adták. — Gross. — Szüleiket eltévesztett vagy elvesztett gyermekek, s férjeik után kiáltozó nők futkostak őrültként a bizonyos halált hirdető roncsolt épületek között; még egy Jézus-társulati tagnak sikerült azokat összeszedni, ezeket figyelmeztetés és kéréseivel arra bírni, hogy menekülnének az ismételt rengések által mindinkább kőhalommá váló épületek közül a Duna-parton — épen vásár ideje levén — nagy számmal kikötött hajók s fenyötalpak fedélzetére, s példájokat majd az egész város követte. Azonban rengett újra a föld; fölemelkedének s ismét kicsaptak a hullámok; a már megriadott s most kétségbe esett tömeg a várost elsiilyedni vélvén, a rémülés eget-hasitó hangján kiálták mindnyájan elhagyni a boszus ég haragjától annyiszor látogatott várost, s másutt keresni menhelyet, hol elvesztett vagyonukat legalább ily veszélytől távol holtig sirathassák! s csakugyan már kezdék vagdalni ama jármüveket tartó köteleket, s csak, miként olvasom, néhány sz. Ignác-tag kérő s a gondviselésbeni megnyugvásra intő hathatós szózatának sikerült eme közös óhajtást legyőzni s a vándorkész tömeget maradásra bírni. Az ismételt természeti jelenetet, midőn néhány nap múlva — bátor csekély időre — nyugalom váltaná föl, egy év alatt vagy 160-szor rendült meg a föld, de kisebb mértékben, kettőt kivéve — a megfélemedettek lassanként kezdének ismét visszatérni, bár szorult kebellel, földűlt tűzhelyeik köré; de im, midőn látnák a pusztulást, újból fölébredt a már elfojtott vágy: elhagyni e vészes lakhelyet; miről értesülvén a m. kormány is, külön rendelet által sietett maradásra bírni a kiszenvedett város lakosait. A dicső emlékű Mária Terézia cs. s apostoli királyné, sorsán városunknak megindult anyai szivének nemes vonzalmát tanusitá, nagymennyiségű élelmi s egyéb szereket kiosztatni rendelvén vagyontalan lakosaink 2