Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

7 net kápráztató villanata, mely előtte kisérőleg feltűnik, kedélyzetét fölzaklatja; vele a hallottakat feledteti; öt egy mámoros deliriumba hozza, és csakhamar ott van ismét, hol tegnap vagy tegnapelőtt volt, játszó társainak szórakozó köréhen. — Viszi a hullám a part virányáról leszakított gyönge virágot; repül a zivatar sivító szárnyain az önként lehulló sárga levél. — Hasonló ö azon mamlasz madarászhoz, ki a korány illatos hüsében édes elandalodás és biztosító remények közt várta a jó szerencsét, míg végre hálóba keríté a csattogányt, mely csak imént füleit oly bájlólag gyönyörködteté; viszi is már magával a berkek édes ajkú királynőjét, de nem vigyázva elég ovatosan a kalitka rácsozatára: egy roszul őrzött pillanatban elszalasztja azt; fájlalja a veszteséget egyideig, de ujabb reménye hamar elűzi szíve bánatát; hiszen majd fog még madarat! „Minden órádnak leszakaszd virágát!" (Berzsenyi „Barátomhoz

1-"). Ezt parancsolja lelkes magyar Horácunk. Tökéletesebben vezényel fénye ez isteni igéknek: „Minden ügyedben emlékezzél végső dolgaidra" (Sir. 7, 40.) és: „A bölcseségnek kezdete az Ur félelme" (u. a. 1, 16.). — Ha a költér int, miszerint semmi időt ne szalaszszunk el az életből anélkül, hogy belőle saját szellemünk boldogítására s örömére ne szakaszszunk illatos virágot; ugy az Isten lelke a legalaposb igazság szövétnekét nyújtja, mely megvilágosítja énünket, megóv a tévelyek és botlásoktól, megment a kárhozattól; mindenek fölött pedig az Ur félelme által korlátolja szabad akaratunkat s elménket is a tudás mezején, hol vajmi hamar megsiklik a gyarló emberi ész, vagy elmarad, tán visszalohad anélkül, hogy szellemi tápot gyűjtött volna magának; hacsak egy magasztosb cél, melyet Isten lelke tűzött ki a halandónak, nem kecsegteti a vándort csalhatlanul kalauzolva tiszta fénye által lépteit. Az Isten félelme tehát az első és fő kellék, melyre haladásod ösvényén legnagyobb szükséged van, o ifjú! — Ezt az életet ugy tekintsd, mint utat az örök hazába: „Zarándokok vagyunk mi és jövevények, mint minden atyáink, a mi napjaink mint árnyék a földön, és nincs maradásunk." (Sz. Tört. I. 29, 15.). — Ezen uton soha ne feledkezzél meg örök hazád fő uráról, 0 legyen szüntelen lelki szemeid előtt. 0 lebegjen előtted a tudományok nappalán vezénylő mennyei felhő gyanánt; 6 lobogjon elméd előtt a szenvedélyek éjhomályai közt kalauzoló tüzoszlopaul hányatott kedélyednek. Jól mondá egy egyháztudor: „Nyugtalan a mi szivünk, o Isten! míg tebenned meg nem nyűg-