24 óra, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-01 / 76. szám

ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! Közlekedés és biztonság ESZTERGOM Mintegy harminc diák mérte össze tudását a középiskolá­sok közlekedésbiztonsági kupáján Esztergomban. ► 2 Vádat emelhetnek TATABÁNYA A megyei rendőr-főkapi­tányság emberölés és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 21 éves ro­mán állampolgár ellen. A gyanúsított még 2015. márciusában ölt meg egy 85 éves tatabányai asszonyt. ► 2 Még nem döntöttek BUDAPESTNem marad a központosítás, a Kük utódja csak fenntartói és mun­káltatói feladatokat lát majd el - közöl­te az oktatási államtitkár az RTL Klub­ban. Palkovics László elmondta, min­den más jogkör visszakerül az iskola- igazgatókhoz, így a ,tanárok felmenté­sének a kezdeményezése is. Az új in­tézmény szervezeti formáját, nevét még nem találták ki. ► 8 ítélet született húsz év után BUDAPEST Jozef Rohácot életfogytig­lani, Portik Tamást 13 év szabad­ságvesztésre ítélte minősített em­berölés miatt a két évtizeddel ez­előtti Aranykéz utcai robbantás, va­lamint a Fenyő- és a Cinóber-gyil- kosság összevont büntetőperében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon. ► 10 Jó reggelt! M eglepő hír érkezett a Horto­bágyi Madárkórházból. Áp­rilis elsején 17 óra 30 perc­kor a tatabányai Turul-madár elre­pül hozzájuk egy hosszabb kezelés­re. Télen megbetegedett, a megyei ál­latorvosok szárnyhártya-gyulladásra gyanakodnak. Állapota nem súlyos, így saját szárnyán érkezik. Akik sze­retnék közelről látni, ma sétáljanak fel hozzá! Azért is, mert a kezelést követően egy hónapos szabadságot vesz ki, és meglátogatja a magyar ős­hazában az ott élő leszármazottait. Erre engedélyt kapott a magyar és az orosz Madártani Egyesülettől és még Putyin úrtól is. Kérjük Kedves Olva­sóinkat, az információt osszák meg a facebookon ismerőseikkel, barátaik­kal! Köszönettel: M. K. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI MEGYEI INFORMÁCIÓ Igazi, kellemes tavaszi nap volt tegnap, sokan fagyiztak és szép számmal akadtak, akik a kávé­zók teraszán töltöttek el rövidebb-hosszabb időt. Marad a szép idő, igaz, szombatra egy kicsit visszaesik a hőmér­séklet. A megyei természetbarát szövetség elnöke azt ja­vasolja, ha tehetjük, túrázzunk a hétvégén. ► A Meghalt Kertész Imre BUDAPEST Életének elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas író. „Mindig meg akartam halni s mindig írtam helyette egy könyvet” - írta Kertész Im­re a K. dosszié című 2006-os művében. Utolsó, 2014-ben megjelent művének címe, A végső kocsma, József Attila Ars poetcájára utal: „Én túllé­pek e mai kocsmán, / az érte­lemig és tovább!” Munkássá­gában a totális hatalom mű­ködését próbálta leleplezni. A gyilkossá vagy áldozattá vá­lás mechanizmusát. Fő műve, a Sorstalanság, amelyet a tervezett néhány hó­nap helyett 13 évig írt, 1975- ben jelenhetett meg. ► 8 TATABÁNYA Már ötödik alka­lommal szervezik meg vi­lágszerte a francia receptura alapján készült sütemény, a macaron napját. A kezdemé­nyezéshez második alkalom­mal csatlakozott a Stop Cuk­rászda. A bevétel jótékony célt szolgált. A tegnapi átadón a mentők hivatalosan is átve­hették a 600 aprósütemény árából összegyűlt 100 ezer fo­rintot.- Az idén is százezer forint gyűlt össze, amelyet a megyei 104-es merítő alapítványnak ajánlottunk fel. Azért ennek a szervezetnek, mert ők a gyó­gyításban nagy szerepet kap­nak - mondta Sajdliné Rabócz- ky Beáta cukrászmester. Onódi Líviáék (jobbra) örömmel fogadták a felajánlást A bevételből - fogalma­zott dr. Onódi Lívia regioná­lis orvosigazgató, az alapít­vány kuratóriumi tagja - to­vább korszerűsítik az eszkö­zöket. Egyebek mellett egy­szer használatos csontba lő­hető tűket, égési kötszere­ket vásárolnak. Az adományt Óbis Béla kuratóriumi tag kí­séretében vette át az orvos­igazgató. W. Zs. A macaron árából korszerűsíthetik eszközeiket Adomány a mentőknek A kontinensen is ritka gyümölcsös DUNASZENTMIKLÓS/NAGYIG- MÁND A földeken a gazdák „hallgatják” miként nő, erősö­dik a búza és az árpa, de köz­ben arra várnak, hogy megin­dulhassanak a tengeri vetésé­vel el. Eközben a szőlőültetvé­nyeken kisebb „munkaszü­net” állt be. De a szőlészek, bo­rászok így sem unatkoznak. Dunaszentmiklóson, a Kő­sziklás Borászatnál öt hektá­ron új ültetvényt telepítenek. Nagyigmándon, Nagy Sán­dor gyümölcsösében a met­széssel járó feladatok adnak munkát. Az igmándi vállal­kozó több mint hat hektárnyi intenzív cseresznyése Euró­pában is párját ritkítja. ► 4 HIRDETÉS W .24 ORA I szakácskönyvet 68% kedvezményei 3890 Fi helyett VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatók össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. Ügyfél szolgálati irodája: :800 Tatabánya. Mártírok út 44. Postai úton is fel a« megrendelheti Személyesen: vágja ki az itt található kupont, és 2016. március 29. - április 8. között a feltünteti kedvezménnyel vásá­rolhatja meg a szakácskönyvet ügyfél- szolgálati irodánkban, a készlet erejéig. Postai úton: a kivágott szelvényt és az Ön nevét, címét telefonszámát felírva, egy borítékban küldje el hozzánk a fenti cím­re. és mi 2 héten belül eljuttatjuk Önhöz a kiadványt. Beváltható: 2016. március 29. - április 8. 1 6 0 7 6 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Kun Attila 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig- ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 23 16 O Ma folytatódik a szeles idő, délutántól egy érkező hidegfront hatására egyre többfelé északira fordul a légmozgás iránya. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Hugó nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom