24 óra, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-22 / 247. szám

11 2007. OKTÓBER . ■ .. ■ ....­19 56-2007 m Göncz árpád 1956-ban csizmában és búzavirágkék svájcisapkában járt. Kétszer akarták felakasztatni a lábánál fogva. Kommunistával és népivel egyaránt szót tudott érteni. Lapja tiszta volt. Hat évet töltött börtönben, társaival ott is tudott viccelődni. A JÖVŐBEN ÉLT, NEM A MÚLTBAN Göncz Árpád kiváló em­ber. Politikusként is az volt. Államfővé választása előtt lényegesen keveseb­ben ismerték, mint utá­na. Az ő életének is vol­tak nagyon nehéz szaka­szai. Különösen az 1956-1963 közötti napok, hetek, hónapok. Összeál­lításunkban ezen idő­szakból villantunk föl emlékképeket azon inter­jú alapján, amit Hegedűs B. András készített vele még jóval azelőtt, hogy köztársasági elnökké vált volna.- Jaj, édesem, miért nem tud­ta közölni az újság, hogy forrada­lom lesz?! Az ember legalább be­vásárolt volna. Ezzel a meghatóan naiv kér­déssel fogadta a forradalom kitö­résekor csupán 34 éves Göncz Árpádot pesti bérházuk egyik idősebb lakója a kapuban, ami­kor kenyérért ment a boltba, (mert az előző nap vásárolt vek­ni elfogyott. • • •- Szerda délelőtt ezrek álltak az utcán és üvöltötték: Ne lőjetek a magyarokra! Elöl meg Solymosi (a katonák parancsno­ka) az öklét rázta. Akkor még nem tudtam - mondta Göncz Ár­pád hogy később együtt fo­gunk ülni. A Boráros téri hídfő­nél foglalt körkörös védőállást. Először a forradalom ellen, majd mellette. Később Solymosit nem érdekelte, hogy két hét alatt 3-4 ellentétes parancsot teljesített, ízig-vérig buta katona volt, aki folyton azt várta, hogy paran­csoljanak neki. Tökéletesen ár­tatlannak érezte magát a börtön­ben. Hajtogatta, hogy semmit sem csinált, csak parancsokat teljesített. Nem fért az agyába, hogy miért csukták be. Egyébként amikor kitört a ka­ribi válság, rengeteget röhög­tünk azon, hogy mit fogunk csi­nálni, ha jön az atombomba. Én a felső ágyon aludtam, s ezt mondtam: amíg fogom a rácsom, addig nincs nagy baj. • • • Az első napokban kevésbé volt aktív Göncz Árpád. Soós Juciék révén került a jogi egyetemre, ahol találkozott Donáth Ferenc­cel is, a mai szocialista ország- gyűlési képviselő, az óbudai evangélikus lelkész édesapjával, akinek felesége a Nők Lapja ki­váló publicistája, Bozóky Éva volt. Erről a gyűlésről a követke­zőket mondta: „Ott is mentek a marhaságok, az újabb és újabb felszólalások, hogy tegyék le a fegyvert. Akkor én - drága naivitás - felhívtam a pártközpontot, hogy hagyják abba! Először nagyon udvaria­sak voltak, aztán amikor meg­mondtam, hogy ki vagyok, álla­Államfők együtt: Göncz Árpádot nyolcvanötödik születésnapján Sólyom László köszöntötte a Sándor Palotában ti dühösen lecsapták a kagylót. Később kerékpárral jártam a várost. Láttam a parlamenti vé­rengzés után a romokat és a sok törmeléket, de a holttesteket már nem. Ott voltam akkor is, amikor Nagy Imre kijött az er­kélyre. Nyakamban ült a lá­nyom, aki kilencéves volt, és lát­tuk az égő fáklyaként meggyúj­tott újságokat,” • • • Októbert 31-én Zimányi Tibor­ral, Kiss Sándorral és másokkal együtt ő is felment Nagy Imré­hez. A Parlament kapujában áll­tak, amikor megérkezett Angyal István - mint mondta - „teljes harci részegségben, fekete arc­cal. Csak akkor adta át fegyverét, amikor becsület szavamat ad­tam neki, hogy távozáskor visz- szakapja.” Ott volt még Márkus Pista, Jó­nás, Erdei, Dudás és Bognár. Az 1944-es ellenállás valamennyi színe. Dudás vitte a szót, s ra­gaszkodott hozzá, hogy Bognár menjen ki, vele nem tárgyalnak és Erdei is menjen ki, mert vele sem. Egyszer csak bejött Nagy Im­re titkára, letett elé egy papírt, el­olvasta, felnézett, s így szólt: „Uraim! Ettől a perctől kezdve másként kell tárgyalnunk, mert fennáll a III. világháború veszé­lye, s bejelentette Szuez megtá­madását.” A történelem hidege rajta is végigfutott, megborzongott tőle. • • • Göncz Árpád egy másik alka­lommal megjelent a Parasztszö­vetségben, ami korábban a Par­tizánszövetség háza volt. Erről a következőket mondta:- Akadt ott egy-két ember, aki pattogott és átvette az uralmat. Emlékszem egy rémült alhad- nagynőre, aki végig azt magya­rázta, hogy a forradalom alapjá­ban véve a Partizánszövetségnek köszönhető, mert a magyar fiata­lokat ők képezték ki katonának. Utólag tudtam meg, hogy ő volt az egyik legrondább tanú, aki mindenki ellen vallott, aki akkor ott volt a forradalom napjaiban. De találtam a korábbi partizán­szövetségi székházban egy hat­van feletti, halálosan rémült asz- szonyt is, aki azt mondta nekem - méghozzá haláltmegvető bátor­sággal -, hogy tőle senki sem kí­vánhatja mindannak a megtaga­dását, amit eddig csinált. Láttam rajta, hogy felkészült rá: le fogom „Húzom a családomat, ha akkor engem felkötnek, most veterán nyugdíjuk lenne” Tekintettel arra, hogy Göncz Árpád korábban az akkori Független Kisgazda- Földmun­kás- és Polgári Párt köztiszte­letben álló vezetőjének, Kovács Bélának volt a titkára, őt is megbízták azzal, hogy menjen el a népszerű politikushoz és hozzák fel Pestre. Úti élményeiről így vallott:- A Magyar Értelmiség Forra­dalmi Bizottságában határoz­tuk el, a Hazafias Népfront ké­sőbbi helyiségében, hogy felke­ressük őt. Gyenes Tónitől kap­tunk egy minisztériumi autót, amit korábban a begyűjtési mi­niszter helyettese használt. Be­ült mellénk eg}' főtanácsos, ná­la volt a nyílt parancs, de ami­kor Budapest határához ér­tünk, Pobedánkat feltartóztat­ta eg}’ magyar páncéltörő ágyú. Olyan kis csinn-bumm ágyú, s lehetett lámi az egész páncélsort. Érdnél eg}’ mini Jel- kelő állított meg, lehetett 15-16 éves. Amikor megnézte a nyílt parancsot, rögtön kitépte belő le a régi címert. Megnézte az igazolványokat, és azt mondta: No, te főelőadó, most megnéz­zük, hogy mit tudsz főelőadni. Szegény fickó. Úgy került az egészbe, mint Pilátus a Crédóba. Elsápadt, dadogott és könyörgött, hogy ne hagyjuk ott. Szóltam a 15-16 éves kö- lyöknek, hogy szálljon be mel­lénk, aztán majd tisztázzuk magunkat a forradalmi tanács­nál. Őket az érdi iskolában ta­láltuk, ami szabályos kis Téli Palotának látszott akkor; kato­nákkal, teleszórt szalmával. Egy kisebb halom ember foga­dott bennünket, menekülő óvá­soknak néztek minket Mikor azt is felfedezték, hogy a gyű­lölt begyűjtési miniszterhely et­tes kocsijával jöttünk, ráadásul a soßr otthon felejtette a sze­mélyi igazolványát, pillanatok alatt kész volt a vád, hogy óvá­sok vagyunk, fel kell kötni min­ket az első fára. Álltak vetünk szemben, s én soha nem felejtem el a gyűlö­lettől eltorzult arcú kerek em­bert, aki pont olyan volt, mint ahogy a vicclapok ábrázolták a kulákokat. Mások már köp­ködtek engem is, és nekiszorí­tottak minket egy hosszú asz­talnak, miközben az öklüket rázták és dühösen üvöltöztek. Nem volt humoros. Szerencsére megjött a forradal­mi tanács elnöke, egy halálosan fáradt tanító, s ő megértette, hogy mi a küldetésünk, de azt mondta, hogy inkább fordul­junk \issza, mert a következő faluban ismét ámsoknak néz­hetnek minket. Hallgattunk rá. Én azóta húzom a családomat, hogy ha akkor engem felköt­nek, akkor most (1985-ben - a szerk) veterán nyugdíjuk len­ne, a gyerekeket soron kívül fel­vették volna az egyetemre, em­léktáblám lenne Érden, de az is lehet, hogy az iskolát is ró­lam nevezték volna el. (Később egy különrepülőgéppel jutottak el Kovács Bélához a Pécs kör­nyékifalvak egyikébe, s együtt tértek vissza a fővárosba.) lőni, vagy el fogom vitetni, de szükségét érezte annak, hogy el­mondja az őszinte véleményét, hogy miként áll ő ehhez az egész­hez. (Mármint a forradalomhoz - a szerk.) Mondtam neki, hogy Magyar- országon demokrácia lesz, sen­ki a világon tőle a meggyőződé­sét elvenni nem fogja. A Kom­munista Párt úgy fog működni, mint a többi. Nyugodtan haza­mehet, vagy itt is maradhat, nincs és nem is lesz semmi baj. A kommunista vitézségnek ez az egyetlen olyan példája, amit akkor láttam. Neki épp én vol­tam az az ellenség, akinek el tud­ta mondani, amit akart. • • • Később Göncz Árpád is el­mondhatta letartóztatása után, hogy sokáig azért nem találták meg a szabadságharc leverését követően - hiába hordott szándé­kosan mindig csizmát és búzavi­rágkék svájcisapkát , mert Ko­vács Andrásnak hívatta magát. Miután ez kiderült, vallatója sá­táni röhejjel közölte vele, hogy őt kétszer kellene felakasztani a lá­bánál fogva. Ez nem következett be, de az 1958. augusztus 2-án kihirdetett, életfogytig szóló íté­let szövege ma is megvan. Hat évet töltött a váci és a mária- nosztrai börtönben, volt a gyűj­tőfogházban is. Egyéni amnesz­tiával szabadult az általános köz­kegyelem után. • • • Hegedűs B. András egy kérdé­sére válaszolva még 1985-ben a következőket mondta: „A világ­gal van konfliktusom, a közér­zetem nekem épp úgy nem jó, mint senki másnak, de úgy ér­zem, hogy a hátralévő időben is megengedhetem magamnak, hogy a jövőben éljek, s ne a múlt­ban. És ha valamikor lesz 5 perc Magyarországon, politikai 5 perc, ez az érzésem, akkor szük­ség lesz egy olyan emberre, aki kommunistával és népivel egy­aránt szót tud érteni, és akinek mondjuk a lapja tiszta a néme­tek és az oroszok viszonylatá­ban, népelnyomás különféle vál­tozataiban, és erre szükség van, ami egy formálódó időszak két esztendejében jöhet létre, más­kor nem, akkor én ebben a két esztendőben ott leszek, ha kel­lek. Ha nem, akkor nem.” Göncz Árpád kellett. Nem ket­tő, hanem tíz évig, a legújabb Magyar Köztársaság első, nép­szerű államfőjeként. AZ INTERJÚRÉSZLETEKET ÖSZ- SZEVÁLOGATTA: PALÁSTI PÉTER GÖNCZ ÁRPÁD-INTERJÚ. KÉSZÍ­TETTE HEGEDŰS B. ANDRÁS 1985. JANUÁR 18-TÓL1990. AU­GUSZTUS 30-IG. A TEUES VÁL­TOZAT MEGTALÁLHATÓ AZ 1956- OS INTÉZET ORAL HISTORY AR­CHÍVUMÁBAN 440 OLDALON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom