24 óra, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-04 / 154. szám

2001. Július 4., szerda SPORT 11. OLDAL Brazilok Tatabányán? VISSZATÉRŐ JÁTÉKOSOK. Eldőlt, hogy Zsivótzky Gyula, a Lombard FC Celldömölkre kölcsönadott játékosa visszatér Tatabá­nyára. AndaiMárius ugyancsak az LFC-vel fog edzeni, de az ő sor­sa még nem tisztázott. A Siófokról visszatért futballista sorsáról még nem döntöttek. PRÓBAJÁTÉKON A BRAZILOK. Egy csatárt és egy védekező középpályást tesztelnek Tatabányán. Az eddigi benyomások alap­ján a támadó posztján játszó brazilnak esélye van a szerződtetésre. Az Ebedli Ferenc vezette szakmai stábnak információnk szerint a mai edzést követően dönteni kell, hogy szükségük van-e a brazil fi­úk közül valamelyikre. Ez annál is inkább fontos lehet, mert az ugyancsak brazil Fabrizio Gonzalves megfelelő ajánlat esetén kül­földre szerződik. JAVULÓ A HANGULAT. Margitai Zoltán, az LFC technikai igaz­gatója elmondta, hogy a Moldáviában elért döntetlen nagyot lendített a játékosok közérzetén. Az eredményt ismerve nagy az esély a to­vábbjutásra, amennyiben a fiúk nem bízzák el magukat. A győzelem lehetőséget ad a harmadik fordulóban szereplésre. Ott már a Roberto Baggioval fémjelzett Brescia vár a tatabányaiakra. FERLING BÉLA BIZAKODIK. Korábban felmerült a gondolat, hogy a Kiprich, Ferling duó együtt folytatja a Vasasnál. Aztán a kül­földi edző mellé csak Kiprich kellett. Ferling Béla elmondta, még nem adták fel a közös munka lehetőségét. Van menedzserük, aki Ja­pán felé egyengeti a két szakember útját. TÓTH BÁLINT VÁGYAI. A Lombard egykori sikeredzője, Tóth Bá­lint ma már a Vasas szakmai igazgatója. Megkérdeztük, milyen esélyt ad arra, hogy Vincze István, Nagy I. Sándor és Tüske Roland a követke­ző évet a Fáy utcában tölthesse. A remek szakember elmondta, ma 50- 50 százalék az esély, hiszen folynak még a tárgyalások, tátrai zoltán Rajna-pfalzi győzelmek Nemzetközi kézilabdatoma a tatai Eötvös-gimnáziumban Kanyó Ádám gólt lő a német csapatnak fotó. antalóczy Világbajnok focista orvosaink A tatabányai Vankó István és Veréb Attila a négyszeres aranyérmes csapat tagja Örömmámorban az eviani stadionban. A magyarok negyedszer is aranyérmesek lettek a világbajnokságon A magyar orvosválogatott úgy utazott a Genfi-tó partján lévő Evianba, hogy sorozatban ne­gyedszer is az élen végez az orvo­sok labdarúgó-világbajnokságán. A franciaországi kisváros és kör­nyéke 34 együttest fogadott a földkerekség minden részéről. Ki­lenc csoportban küzdöttek a válo­gatottak a továbbjutást jelentő he­lyekért. A magyar gárdában két tatabányai orvos kapott helyet. Dr. Vankó István, a Szent Borbála Kórház 38 éves sebésze és dr. Ve­réb Attila, a nemrégiben diplomá­zott 23 éves fogorvos. A mieink a csoportmérkőzé­sek során a következő eredmé­nyeket érték el: Angliát 5-0-ra, Szardíniát 3-1-re, Chilét pedig 2-1-re verték. Utóbbiak ellen az első gólt Vankó István lőtte. A legjobb nyolc közé jutásért az olasz Nápoly ellen nagyon jó mérkőzésen nyertek 4-2-re (Ve­réb egy gólt lőtt) a mieink, aztán a fináléba jutásért a másik kiváló együttes, a Torino következett. Nagyon jó játékkal, 3-0-ra győz­tek Verébék, aztán a franciák sem jelentettek akadályt. A 2-0- ás győzelem után a vb-ken min­dig jól szereplő Szlovénia válo­gatottja következett a döntőben. Az aranyéremért vívott mécs­esén nagy iramú és színvonalas csatát láthatott a szépszámú kö­zönség. A hajrában a magyarok megszerezték a győztes gólt, a 2-1-es siker után sorozatban ne­gyedszer járhattak örömtáncot Vankó doktorék. Vankó István végig megbízha­tóan játszott, egyenletesen jó tel­jesítményt nyújtott. A kiváló se­bész remekül összefogta a kö­zéppálya jobb oldalát, és nagyon fontos gólt is szerzett Chile el­len. Veréb Attila már tavaly is tagja volt a világbajnok együtte­sünknek, de akkor még mint or­vostanhallgató. Miután nemrégi­ben sikeresen lediplomázott, már „felnőttként” lehetett része­se a nagy diadalnak. Elmondta, hogy szeptembertől Tatabányán szeretne dolgozni fogorvosként. Mindketten ezúton köszönik a szponzoroknak segítségét, hi­szen nekik köszönhető, hogy részt vehettek a sikeres vb-n. A aranyérmes magyar váloga­tottban a következők léptek pá­lyára: Helmle Péter (Budapest), Koch Róbert (Hajós, a Fradi egy­kori kiváló focistája), Vajner Atti­la (Budapest), Bálint László (Pécs), Lehoczky Tamás (Oros­háza), Hemold László (Érd), Tí­már István (Debrecen), Schmidéliusz József (Debrecen), Kerekes György (Debrecen) Var­ga Lehel (Debrecen), Durai Péter (Szeged), Gelencsér Gábor (Pécs), Szanyi István (Pécs), Szakács János (Szarvas), Hor­váth János (Vecsés), Horváth Pé­ter (Győr), Tóth Béla (Mosonma­gyaróvár), Tóth László (Buda­pest), Szél Tamás (Szeged), Bá­nyai Tivadar (Gyula), Vankó Ist­ván (Tatabánya), Veréb Attila (Tatabánya). Egy év múlva Magyarország ad otthont az orvosok világbajnok­ságának. A helyszín a Balaton partján később kijelölendő város lesz. A mieink sorozatban ötöd­ször végezhetnek az élen. PÉNTEK SÁNDOR Vankó István és Veréb Attila a trófeával Napfesztivál a Citroennel Tatabánya Július 5-én kezdődik Tatabá­nyán, a sportcsarnok környékén a Citroen Karaván támogatásá­val a Napfesztivál, amely nagy­szerű programokkal várja az ér­deklődőket. Csütörtökön 9 órakor kezdő­dik és július nyolcadikéig tart a Focizz velünk! országos műfü­ves utcai labdarúgó-bajnokság 3. fordulója (információ: 06/30/2880-185) a sportcsar­nok feletti kézilabdapályákon. A július 7 ei program, 9.00: Palatin pörköltfőző verseny. In­formáció és jelentkezés a Palaün üzletekben. 11.00: sportfesztivál a TKTV és a 24 Óra szervezésé­ben - játékos sportvetélkedők olimpiai- és világbajnokokkal. Vendég lesz Fábián László, Gyulay Zsolt, Igaly Dia valamint a két Vincze, Balázs és Pilu. 13.00: pódiumon a 24 Óra, fellép Paul, a Carmen táncegyüt­tes, valamint Zsolti, a rocker (Er­dei Sándor humorista). 14.00 órától sport- és zenei fesztivál a Juventus Rádióval. Fellépők: Patrisha, 4U, Roy és Ádám, UNITED, Fiesta, Auth Csilla, Bestiák és a Sonnie. Játékok és nyeremények a Citroën, vala­mint a Juventus jóvoltából. 19.00 órától kezdődik az EST, ekkor fellép a Zuzu és a Tűzke- rék, aztán jön az utcabál a Tequila and Chicken Brass együttessel. Vasárnap délelőtt a Citroën Karaván és a Juventus Rádió a sörsátor környékén gondosko­dik a színvonalas szórakoztató műsorokról. Remek négy nap lesz: sport, zene, buli, játék egy helyen, és mindez díjtalanul. Az esemény szervezői: Peron Music Alapítvány, Komárom- Esztergomi EST, Tatabányai Kö­zösségi Televízió Kft. Médiapart­ner: 24 Óra, Juventus Rádió. ■ Tatán, az Eötvös-gimnázium tornacsarnokában tegnap hat csapat részvételével rendezett nemzetközi ifjúsági kézilab­datornát a megyei kézilabda alszövetség. A Rajna-Pfalz tarto­mánnyal kialakult sportkapcso­lat keretében megyénk vendége volt a HV Rheinland tartományi válogatott fiú- és leánycsapata valamint a dunaszerdahelyi le­ányegyüttes. A fiúknál a megyei válogatott mellett a VH Rheinland és a Tarjáni SE gárdái küzdöttek a he­lyezésekért. Megyei válogatott - HV Rheinland 23-25 (10-12) Vezette: Natkai, Németh. Komárom-Esztergom me­gye: Rábai - Hanák 6, Illés, Tóvári A. 10, Palatin, Bátori 4, Kanyó 3. Cserék: Sülé, Kiébert, Fehér, Tatai. Edző: Basky Péter. A németek legjobb góllövői: Lauterbach 8, Moske 6. Tartalékosán lépett pályára megyénk ifjúsági válogatottja, mert a két gólerős játékos, Sala­mon és Haág Dávid a THAC csa­patával külföldi tornán vesz részt. Végig kiegyenlített yolt a játék, a mérkőzés hajrájában a német fiatalok jobban kihasz­nálták a gólhelyzeteiket, és ez­zel győztek. Megyei vál. - Tarján SE 27-22 (14-9) Vezette: Német, Schaffet Góllövők: Palatin 9, Tóvári 8, Bátori 4, Kanyó 3, Illés 1, Kiébert 1, Fehér 1. Tarján SE: Fülöp 2, Endrész 6, Bakos 2, Szentner 2, Straubinger Zs. 4, Hahn 5, Szegedi. Cserék: Straubinger B., Keilbafh, Szakzinger. Edző: Hor­váth Árpád. HV Rheinland - Tarjáni SE 31-12 (16-6) Vezette: Wenczák, Willi. Legjobb góllövők: Moske 6, Cavtavius 5, illetve Endresz, Bakos 3-3. NŐI MÉRKŐZÉSEK HV Rheinland - D.szerdahely 24-14 (16-6) Vezette: Wenczák, Willi. Legjobb góllövők: Oster 9, illetve Takács 7. Megyei vál. - Dunaszerdahely 23-17 (13-5) Vezette: Németh, Schaffer. Megyei válogatott: Borsodi - Balázs, Baumstark 10, Element 2, Becsák, Krajczár 7, Uitz 1. Cserék: Bédi, Gutter, Vitáris 2, Kavarek, Molnár, Baksa, Vigh. Edző: Buzási József. A Dunaszerdahely legjobb gól­lövői: Takács 4, Richter 4. Megyei vál. - HV Rheinland 16-15 (9-3) Vezette: Szálai, Radnai. Legjobb góllövők: Uitz 5, Baumstrak 4, illetve Schüller 6. A torna végeredménye, fiúk: 1. HV Rheinland, 2. Komárom- Esztergom Megyei Válog., 3. Tarjáni SE, lányok: 1. Komárom Esztergom Megyei Válogatott, 2. HV Rheinland, 3. Dunaszerdahely. ■ A Lombard FC-TASK újabb sikere Gödöllőn Tatabánya Gödöllőn már harmadik alkalom­mal rendezték meg a labdarúgó Millenniumi Szabadság Kupát utánpótlás csapatok részére. A tornán részt vett a tatabányai Lombard FC-TASK együttese, amely az utóbbi időkben rendre sikeresen szerepel a külön böző megméretéseken. A Gödöllői Agrártu­domány Egyetem sport­telepén nagyszerű han­gulatban futballoztak a fiatalok. A Gödöllői Góli­át SC, a Vác FC, a Siófoki LFC, a Domonyi SC és a Váci Labdarúgó-sportiskola vett részt a kupán a tatabányaiak mellett. Eredmények: Lombard FC- TASK - Váci Labdarúgó-sportis­kola 1-0 (góllövő: Bazsika), Lom­bard FC-TASK - Gödöllői Góliát FC 3-0 (góllövők: Bugár, Bazsika, Bankó), Lombard FC-TASK - Sió­foki LFC 0-1, Lombard FC-TASK ­Domonyi FC 4-0 (góllövők: Szám, Senica, Trella Várhelyi, Bugár), Lombard FC-TASK - Váci FC 4-1 (góllövők: Bugár 2, Bazsika, Trella Várhelyi). A torna végeredménye: 1. Lombard FC-TASK 12 pont, 2. Siófoki LFC 11, 3. Váci FC 11, 4. Gödöllői Góliát FC 4, 5. Váci Labdarúgó-sportiskola 4, 6. Domány utánpótlás SCI. A torna legjobb játé­kosa díjat Gödöllő pol­gármesterétől, a torna fővédnökétől Bugár Gá­bor vehette át. Az aranyérmet nyert tatabá­nyai csapat névsora: Győrök Zol­tán, Szilvási Zsolt, Szám Dávid, Vécsei Dávid, Heilman Zoltán, Gyenes Árpád, Nagy András, Bugár Gábor, Nagy Richard, Ban­kó Ádám, Bazsika Norbert, Senica Zoltán, Trella Várhelyi Áron, lgnácz Krisztián. Edző: Er- délyi Péter, _________________a M agyar-német a középpontban Az MLSZ centenáriumi ünnep- augusztus 15-i (20.45 óra) barát- ségeinek csúcspontja a Magyar- ságos találkozót, amelyet in- ország - Németország válogatott gyen nézhetnek meg azok a mérkőzés lesz a Népstadionban, szurkolók, akik a magyar együt- Bozóky Imre, a labdarúgó-szö- test június elején elkísérték Bu- vetség elnöke a 100. évfordulót karestbe, a románok elleni vb- ünneplő eseményekről tartott selejtezőre (0-2). A jegyek sajtótájékoztatón bejelentette, egyébként 2000, 3000 és 4000 hogy spanyol bírók vezetik az forintba kerülnek.__________a K emény Dénes csapata Vízilabda Kiss G., Kásás, Molnár, Steinmetz,------------------------------------------Székely, Varga T, Varga Zs., Vári Olimpiai bajnokcsapat mínusz (mezőnyjátékosok). Mdrcz Tamás, plusz Varga Ta- A magyar válogatott a házi­más. Azaz: Kemény Dénes, a férfi gazda spanyol mellett az orosz vízilabda-válogatott szövetségi ka- és a román együttessel találko- pitánya kijelölte 13 játékosát a jú- zik Bilbaóban. A pólósok vasár- lius 19-29. közötti fukuokai vb-t nap este érkeznek haza, utána megelőző utolsó, bübaói felké- az előzetes tervek szerint há- szülési tornára, amelyet péntektől romnapos pihenő lesz, s jövő vasárnapig rendeznek. A csütör- csütörtökön repülnek Szöulba, a tökön útra kelők: Kósz, Szécsi (ka- vb-t közvetlenül megelőző ötna- pusok), Benedek, Biros, Fodor, pos edzőtáborba.___________» H armincezren futottak Már lehet nevezni a Nike Budapest félmaratonra Véget ért a Budapest Sportiroda tavaszi futószezonja. A tíz meg­méretésen - melyek között akadt futóverseny, illetve duat- lon, trialon és úszóesemény is - mintegy 30 000-en álltak rajt­hoz. Az ősz a nagy nemzetközi versenyeket tartogatja a futóknak. Az első nagy futóesemény a 16. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton lesz szep­tember első vasárnapján. A mezőny idén is a Széchenyi fürdő elől vághat neki a távnak. Az útvonal a tavalyihoz képest változott, ezúttal nem ve­zet át a Margitszigeten. így aztán a sokak által „kegyetlennek” tar­tott Árpád-hídi emelkedő kima­rad a megpróbáltatásból. Már most lehet készülni, hi­szen egyre több hölgy, egyre 4 több fiatal bizonyítja, ez tényleg legyőzhető távolság. Tavaly a 4200 indulóból csak 100-an adták fel a versenyt. Érdemes nevezni, hiszen minden induló műsorfü­zetet, Nike pólót, és minden cél­ba érkező egyedi érmet, befutó­csomagot és eredmény­füzetet kap ajándékba. A 16. Nike Budapest Félmaraton egyben sze­nior, rendőr és honvéd országos futóbajnokság is. Az esemény az ISM Sport 25-Mozdulj velünk! soro­zatának része. Érdemes már most jelentkez­ni, mert a nevezési díj július 27-ig csak 2000 Ft. Bővebb információ a 273-0939-es telefonszámon kér­hető vagy a www.sportiroda.hu címen olvasható, ahol lehetőség nyílik az on-line nevezésre. b KOMÁROM­ESZTERGOM MEGYEI MÓRA 1, A y^ATESZ tagja • • # Az újság a # PAIM DA szerkesztőségi rendszerrel készült. Komárom-Esztergom megyei közéleti napilap. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. Felelős szerkesztők: MISKEI FERENC, MÓROCZ KÁROLY. Kiadja: az AS-M. Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Kiadóvezető: E. NAGY LAJOS. Szerkesztőség és kiadó: 2801 Tatabánya V, Fő tér 4. III. emelet. Postacím: 2801 Tatabánya, Pf.: 141. Szerkesztőségi telefon: (34)514-010, fax: 514-011, e-mail: szerk.kom@axels.hu — Ügyeleti telefon: (34)514-013. Esztergomi szerkesztőség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Tel.: (33)414-068, Fax.: 414-168. Kiadói telefon: (34)514-000, fax: 514-001. Hirdetési iroda: Tatabánya V., Fő tér 4. földszint. Hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS. Telefon: 34/514-020, fax: 514-021. Terjeszti: a kiadó. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS. Terjesztési telefon: 514-031, fax: 514-033. Árusítja a RÁBAHÍR RT. Előfizethető a kiadó terjesztési részlegénél (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), valamint a területi ügynökségeknél éfe a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Tatabánya 10400913-09117330-70070000 ASM Tatabánya pénzforgalmi jelzőszámra. 2001. évi előfizetési díj egy hónapra 945 Ft, negyedévre 2835 Ft, fél évre 5670 Ft, egy évre 11 340 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Lapnyomda: C0FINEC Szilády Nyomda Kft. - Kecskemét, Mindszenty krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. ISSN 1416-8650. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megren­delését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom