24 óra, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-25 / 47. szám

1993. február 25., csütörtök 7 PECABOT — HORGÁSZZSINÓR Köszönjük Örömmel olvastam, hogy megyénk lapjában helyet kapott a horgászat. Csak tisztelni lehet e szép kezdeményezést, amely remélem, hogy hosszú távon tartalmas olvasnivalót, nagyobb betekintést fog nyújtani, me­gyénk horgászainak életébe. Előre is köszönjük, kezdemé­nyezésükhöz sok sikert kívá­nunk. Huszti Levente Fontos tudnivalók A horgászjegy tartozéka a fogási eredménynapló. Pontos veze­tésének és leadásának fontosságára tekintettel, a horgászjegyet csak azoknak az egyesületi tagoknak lehet kiadni, akik az előző évi fogási eredménynaplót az előírt határidőig egyesületüknek le­adták. Annak a horgászjegyét, aki halászattal-horgászattal sza- bálytalanágot követett el, az egyesület jogerős fegyelmi határo­zattal visszavonhatja. Annak a területi engedélyét, aki halászattal, horgászattal kap­csolatban súlyosabb szabálytalanságot követett el, a halőr, vagy a társadalmi ellenőr - átvételi elismervény ellenében - elveheti. Az egyesületi fegyelmi eljárás során kell dönteni abban a tekintet­ben, hogy a területi engedélyt vissza kell-e adni a horgásznak, vagy sem. Azok a 14. életévüket még be nem töltött fitalok, akik nem kívánnak horgászegyesületi tagok lenni, gyermek-horgász- jegyet válthatnak. Az ország valamennyi horgászható vizére ér­vényes területi engedélyt magába foglaló gyermek-horgászjegyet az egyesületeknél lehet beszerezni. A gyermek-horgászjegy a ki­állítás napjától a naptári év végéig érvényes. A szabadságukat víz közelében töltők között sokan vannak, akik érdeklődnek a horgászat iránt. Ezért az állam halászati jogá­nak hasznosítói jogosultja üdülőkörzetébe eső vízterületre üdülő-horgászjegyet kell kiadni. Üdülő-horgászengedélyt május 1-től szeptember 30-ig terjedő időben, évente csak egyszer lehet kiváltani. Az üdülő-horgász- jegy egymást követő 7, illetve 14 naptári napra érvényes. Az üdülő-horgászjegy birtokában egy-egy horgászkészséget szabad használni, és a halászati jogszabályokban, illetve a vízterület üzemtervében meghatározott tilalmi időket, méret- és mennyiségi korlátozásokat meg kell tartani. Beszerezhető a kiadó szervnél, az érintett vízterület közelében levő horgászegyesületeknél, egyes vizekre a MOHOSZ budapesti irodájában. Cseis Ifjúsági bajnok volt A sportág megszállottja A horgászok nagy családjá­ból, most egy olyan fiatalem­bert mutatunk be olvasóinknak, aki ötéves korában már rendel­kezett horgászengedéllyel, hu- szonharmadik éve szeretett sportágának megszállottja és még nincs harmincéves. Winkler Antal kezdettől fogva a Tatai Sporthorgász Egyesületnek a tagja. Szenve­déllyel beszélt a pecázásról, an­nak kezdetéről, a máról.- Gyermekkoromban édesa­pám - aki szintén imád hor­gászni -rendszeresen magával vitt a vizek partjára. Egy idő után a pecabotokkal megbarát­koztam, ezért kiköveteltem ma­gamnak is egy felszerelést. Ha már megvolt, engedélyre is szükség volt, amelynek beszer­zését szintén édesapámnak kö­szönhetem. Ifjúsági versenyen egymást követő három éven át első helyezést értem el és az ér­tékes díjaknak nagyon tudtam örülni. Vendéghorgászként megfor­dultam nem egy alkalommal a tatabányai, bokodi tavaknál, néhányszor a Balatonhoz és^ a Duna partjára is eljutottam. Ér- sekcsanád külön horgászpara­dicsomot jelentett számomra. Úgymond „nagyhalat” azonban még nem sikerült megakaszta­Amikor én még horgász voltam Langymeleg tavaszi este volt. A pára csak lassan ereszkedett le a folyó kiöblöződö kanyarulatára. A sötétben innen is onnan is alkalmi horgásztanyák fényei tükröződtek a vizen. Mindenki sül­lőre várt. Egész délelőtt nem sikerült csalihalat fognom, így eléggé búsan üldögéltem néhány halszelettel botom végében. S hogy örömöm fokozódjon, zseblámpám is felmondta a szolgálatot. Egy darabig még csak-csak láttam a zsinóron himbálódzó kapásjelző körvona­lait, de az idő múlásával ez a derengés is megszánt. Mitévő legyek? Még a Balatonon láttam, hogy idős pecások a da miit kezükben tartva fenekeztek, jelző nélkül. No megpróbálom - gondoltam. Egyébként sem volt nagyon más lehetőségem, ha­csak nem akartam összeszedelőcködni és búcsút inteni a süllők­nek. Halszeletet cseréltem horgomon és vártam. Talán csak néhány perc telhetett el ebben a fene nagy sötétben, mikor éles rántást éreztem újjaim begyén. Ettől kezdve már minden a megszokott módon történt. Bevágás, rövid viaskodás, szákolás..., süllő. Hazafelé menet kajánul mosolyogtam, persze csak úgy ma­gamban, hogy körülöttem még mindig mennyi kis lámpás világit. Az, azért az igazsághoz tartozik, hogy ezen a folyón, szeren­csémet követően évekig nem fogtam halszelettel süllőt. Igaz, az ál­lóvizekben gyakori az ilyen fogás. Petrik József Apa és fia a hallal nőm, nem úgy mint édesapám­nak. Az elmúlt év novemberé­ben egy 5,10 kg-os ponttyal tér­tem haza, amelynek Bandika kisfiam annyira megörült, hogy napokig a fürdőkádban kellett úsztatni. Hallani sem akart ar­ról, hogy halászlé legyen belőle. Nagyon szomorú volt, amikor „eltűnt”... Amikor tehetem, munka után rendszeresen eljá­rok horgászni, a hétvégeken pe­dig a családdal együtt járjuk a vizek partjait. Annek ellenére, hogy napja­inkban már nem éppen olcsó szórakozás a horgászat, nem adom fel, remélem, hogy kisfi­ámmal is meg tudom szeret­tetni. Csejtei Szenvedélye, de többé nem pecázik Menkó Vilmos, mellette egy „csokornyi” hal Bottal, cérnával, gombostűvel... Gábor László fényképész már húsz éve dolgozik önálló kisiparosként Komáromban. Ő szervezte meg, indította el a városi televíziót is. Tősgyöke­res komáromi, csaknem min­denkit ismer a városban. Nemcsak a fényképezés és a videózás mesterfogásait is­meri, a horgászsport fortélya­ival is tisztában van.- Négy-ötéves koromban - a többi sráchoz hasonlóan - kezdtem lejárni a Duna-partra. Bottal, cérná­val, hajlított gombostűvel kezdtem pecázgatni az 50-es évek elején - eleveníti fel Gá­bor László gyermekkori él­ményeit. - Később egy öreg horgászházaspárral, Markó Béla bácsival és Lujza nénivel jártam horgászni Ácsra, a Conco-torokhoz.- ők tanították meg a spor­tág ABC-jét?- Igen. Sok mindent elles­hettem tőlük, s ők ajándékoz­tak meg az első igazi felszere­léssel is. Egy acélpengés botot és egy orsót kaptam. Nagy do­log volt az akkoriban... Később a haverokkal Mo­nostort választottuk törzshe­lyül, majd Tömörpusztát, ahonnan az akkoriban kiko­tort Rüdiger-tóba vittük a ha­lakat. Amikor bevonultam kato­nának, azt hittem, hogy jó időre búcsút kell vennem a szenvedélyemtől. Ebben az időben húsz napot tölthettem a Balatonon, s megszerettem a környéket. Azóta is sokat já­rok oda. Mostanában inkább éjsza­kánként pecázgatok, nagyon kevés az időm.- Milyen halak akadnak a botjára?- Én „ikernyeleket” hasz­nálok, vagyis két egyforma bottal járok a vízpartra. Álta­lában keszegre „megyek”, de örülök a pontynak is. Ezeket a halfajtákat szeretem a legjob­ban.- Horgászik-e télen?- Kora tavasztól késő őszig járok horgászni, bár most té­len a Komáromi Városi Tele­vízió ügyében horgásztam össze egy stábot, s amikor még se kép, se hang nem volt, akkor a „békés halak” serény munkába kezdtek. Amikor már volt kép is, és hang is, akkor a „ragadozó halak” támadásba lendültek. Én, aki a békesség híve vagyok, jobb­nak láttam, ha ismét csak a vízpartot választom. Itt leg­alább csend, nyugalom, és bé­kesség van... Kovács L. Menkó Vilmos tatabányai horgász gyerekkorától szenve­délyes pecás. Naponta ott idő­zött a vizek partján, soha nem sajnálta erre a hobbira az idejét. Mostanában azonban pesszi­mista hangon beszél a horgá­szatról, sok igazságot takar vé­leménye.- Úgy döntöttem, hogy meg­írom életem egyik nagy élmé­nyét. Ugyanis én már nem hó-, dolok a horgászatnak. Azért, mert drasztikusan megemelték a horgászengedély árát. Szerény véleményem szerint, emiatt so­kan abba fogják hagyni ezt a sportágat. De nem is erről aka­rok beszélni, hanem életem nagy horgászsztorijáról, amely nem felnagyított mese. Egy jóbarátom meghívott a császári tóra horgászni. Tiszte­letjeggyel korán reggel indul­tunk, eléggé zord idő fogadott minket. Mit sem törődve a szél­sőséges időjárással, az egyik kiválasztott stégről elkezdtük a beszerelést. Pufit, valamint csemege kukoricával kezdtünk próbálkozni. Az első pontyot nekem sikerült megakasztani, amit sikeresen beszákoltam. 45 centiméteres volt. Ezt követte a pontykapások sorozata. Nagyon élveztük a sikereket, de megér­kezett a stég gazdája. Mi persze sportszerűen átadtuk az állást, s tovább álltunk. Barátom vezeté­sével a tó bejáratánál, a lejtős parton szereltünk be újra. Az első botom beszerelése után, sima folyamatos emelést észlel­tem. A gyors bevágás után, némi fárasztással egy 5 kg-os amurt tudhattam magaménak. A víz partján találtam, egy döglött keszeget. Rátűztem egy kétágú horogra, 30-as zsinórral nem messze, a fenékre helyeztem, és vártam. Közben szórakoztam barátom kapásain. Mit ad Isten egyszer csak a nyitott orsóm megszólalt. Hagytam időt a ra­gadozónak, majd ahogy elő van írva, bevágtam. Érezve, hogy a hal megvan a zsinórt a bothoz fogva, elkezdtem a part felé sza­ladni. Egy 85 centis csukát rán­tottam ki a vízből, de szó szerint kiszaladtam vele a partra. Hor­gásztársaim meg is jegyezték, elég furcsa mód fogom ki a tó­ból a halat, de a mai napig, nem tudja senki, hogy az eltört or­sóm okozta, ezt a látványos és egyedi horgászati stílust. A csukát barátom vitte haza, én nem eszem a ragadozókat. Eny- nyi volt legszebb történetem. Nagy hallal „szolgálhatok” az olvasóknak, ám a rendhagyó fogás örök élményt jelentett számomra. Péntek A csuka a második legnagyobb ragadozónk A harcsa után a legnagyobbra növő ragadozó halunk a csuka. Szokatlanul szilajon védekezik, fárasztás közben néha még a vízből is kiugrik, s fejét rázva röpíti ki szájából a halat, néha még a horgot is. A csuka alsó állkapcsában kampós végű, nagy kapófogak helyezkednek el; ezek azonban nin­csenek az állkapocsba ágyazva, hanem csak por­cos végződéssel csatlakoznak ahhoz. Ha kitörnek, újra nőnek. Szájpadlását öt sorban hátrafelé nyúló, tűhegyes, apró fogakból álló kefeszerű fo­gazat bontja. De alsó állkapcsa, sőt még a kopol- tyúívek is tele vannak apró fogakkal. Egyetlen más halunknak sincsenek ilyen erős fogai. Az el­kapott zsákmány nem menekülhet közülük. Nem csoda, hogy fejének alakja és erős fogazata miatt sokan „krokodilpofájúnak” becézik. Színe a környezethez alkalmazkodik. Beárnyé­kolt vízen egészen sötét; de ha világos környe­zetbe kerül, színezete szinte órák alatt megválto­zik, megvilágosodik. A csuka nem fenéklakó. Még a késő őszi, téli hónapokban is vízközt lesel­kedik vagy mozog. Rablását azonban még nyáron sem jelzi nagyobb loccsanás; inkább csak kis bur­vány utal arra, hogy a zsákmányt a víz színe köze­lében kapta el. Sajátos tulajdonsága, hogy ragasz­kodik vadászterületéhez. Megtámad minden kö­zeledőt, ha az be akar hatolni saját körzetébe. A zsenge csukaivadék eleinte parányi állati szerve­zeteket fogyaszt: vízibolhát, kandicsfélék lárváit, kerekesférgeket stb, de mindent megtámad, ami parányi szájába belefér. Már néhány hetes korá­ban áttér a ragadozó életmódra, s ettől kezdve fő tápláléka a hal. Korai ívásának ilyenkor mutat­koznak meg nagy előnyei. Május-júniusban, ami­kor a keszegfélék ivadéka egyre nagyobb tömeg­ben jelenik meg a partszéli vizeken, a csukaiva­dék már eléri a 30-40 milliméteres hosszúságot, és el tudja nyelni az apró, 6-8 milliméteres kesze­givadékot. A kifejlett csuka túlnyomórészt hallal táplálko­zik. A több kilós csuka azonban mindenre rátá­mad, ami csak mozog a vízben. Megeszi a békát, egeret, sőt elkapja a fiatal kacsát és egyes vízima­darak kis fiókáit is. Saját faját sem kíméli. Gyors növekedésű; kedvező táplálkozási viszonyok kö­zött egyéves korában eléri a 100 grammot, igen kedvező táplálkozási körülmények között kétéves korában az 1 kilogrammot. Vizeinkben túlnyomó- részt 1-2 kilogrammos példányok akadnak ho­rogra, de nem ritka a 10 kilogrammot is megha­ladó sem. Az eddigi legnagyobb, egy 117 cm hosszú és 17,2 kilogrammos példány az ártándi kavicsbánya tóban esett zsákmányul. A hideg és mély vizű európai, illetve ázsiai tavakban a 25 ki­logrammon felüli csuka sem számít ritkaságnak. Maradjon még sokáig közöttünk Mint ismeretes a Tatai Sport­horgász Egyesület növekedő létszámával, immár több mint 64 esztendeje szolgálja a hor­gásztársadalmat. Az eltelt idő­szak alatt, sokan váltottak stafé­tabotot a vezetőség élén, sokan voltak ismerősök, akikkel bol­dogan találkozhattunk a vén Cseke-tó vízpartján. Sok évti­zed múltával sokan az alapító­tagok közül - szinte valameny- nyien - eltávoztak közülünk. Azonban vannak még néhány an a követők közül, akik szív­ügyüknek tekintve támogatták, segítették a horgászmozgalom meghonosodását. Tisztességtelennek tartanám, ha a közelgő közgyűlés előtt nem tennék említést azokról, akik 1945 után a horgászmozga­lom újraéledése érdekében ve­zetőségi tagként dolgoztak, munkálkodnak és dolgoznak ma is közöttünk. Nagy tisztelettel gondolunk Nagy László volt IB-titkárunkra, aki sokat tett azért, hogy ma Tatán, egy élet­képes horgászegyesület létezik, örülünk, hogy itt van közöttünk, aki nyugdíjasként olykor-oly­kor megjelenik a Cseke-tó víz­partján, keresi kapcsolatait em­bertársaival, igyekszik kipi­henni a sok évtizedes munka fá­radalmait. De feltétlenül szólni kell Szűcs Gyula sporttársunk­ról is, aki immár több mint 40 Szűcs Gyula A Cseke-tó télen esztendeje, egyéb társadalmi (titkári, főellenőri, vezetőségi) munkakört töltött be, és jelenleg is elnökhelyettesi minőségben végzi megbízatását, mondhat­juk önzetlen lelkiismerettel, hozzáértéssel az új vezetőségi tagokkal, mert szívügyének érzi ma is, hogy amiért munkálko­dik, egy nemes célért teszi. Most, hogy a lázas készülő­désben számvetésre készülnek a Tatai Sporthorgász Egyesület munkájáról, a kivágott farönkö­kön lassan eltűnő hókristályok, a csörgedező patakszélén olva- dozó jégcsapok új tavaszt jelez­nek, új sikerekben gazdag hal­fogás reményét tükrözik. így készül az egyesület vezetősége az első számvetésre, hogy újra bizalmat nyerjenek a következő év munkájához. Számot kell adnia a belső élet munkájáról, fontos döntéseket kell hozni, ezért is kérjük az egyesület tagságát, hogy minél nagyobb számban képviseltesse magát a február 27-én, a Ma- gyary Zoltán Művelődési Ház­ban 9 órakor megtartandó köz­gyűlésen. Legyen a horgászat ne csak halfogás, hanem kap­csolat a természettel, a vízzel, amely mindig varázslatos kap­csolat embertársainkkal, melyre napjainkban mindjobban szük­ségünk van. Kép és szöveg: Huszti Levente Gábor László ajánlja Gábor László, komáromi fényképész, videós saját re­ceptje alapján készíti el a haletetőanyagot, és a haléte­leket is maga főzi, süti, ter­mészetesen a családja meg­elégedésére. íme, egy-egy ajánlat: „Keszegezéshez egy liter szójadarát és egy liter ku­koricadarát leforrázok, megvárom amíg megdagad, majd félliter zsemlemor­zsát, egy csomag vaníliás pudingport, és fél marok rozslisztet öntök rá. Jól ösz- szegyúrom, s amikor ez kész, búzadarát öntök hozzá, így nem ragad a ke­zemhez. Etetőkosárban és állóvízi etetéshez is lehet használni.” „A ropogós keszeg a ked­venc halételem. A megtisztí­tott halat besózom, papri­kás lisztben megforgatom. A tepsibe egy-másfél centi olajat öntök, feiforrósítom. A halat mindkét oldalán úgy megsütöm, mintha ser­penyőben sülne. Leöntöm az olajat és ropogósra sü­töm a keszeget a sütőben. A gerinc kivételével a csonto­kat is meg lehet enni. Aján­lom mindenkinek, próbálja ki legalább egyszer!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom