24 óra, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-23 / 121. szám

SZERKESSZÜNK EGYÜTT Koszorúzás Az MSZMP dunaalmási és neszmélyi közös alap­szervezete csatlakozott a Magyar Ellenállók és Anti­fasiszták Szövetsége dorogi csoportjának felhívásához — írja Fórizs Jánosné nesz­mélyi olvasónk. — A ná­cizmus felett aratott győze­lem évfordulója napján ko­szorút helyeztünk el Duna- almáson azon az emléktáb­lán. amelyet 1982-ben állí­tottunk id. Nagy Kornél, ifj. Nagy Kornél, Kiss De­zső és Drebál József em­lékének. Az ünnepségen az ellen­állási mozgalom dorogi tag­jain kívül részt vettek az MSZMP dunaalmási, nesz­mélyi, süttői, táti, dorogi tagjai, Daróczi István, az MSZMP KB tagja és id. Nagy Kornél gyermekei. Visszakaptam... Elvesztettem pénztárcá­mat az almásfüzitői járat autóbuszán. Nagyon el vol­tam keseredve, reményked­ni sem mertem, hogy visz- szakapom — emlékezik Si­sak Józsefné komáromi ol­vasónk. — Telefonon el­mondtam panaszomat To- nomár Istvánnénak, a helyi Volán-busz iroda vezetőjé­nek. Néhány óra múlva visszahívott az örömhírrel, hogy Halász József buszve­zető megtalálta, és leadta a pénztárcát. Visszakaptam hiánytalan tartalommal. Örömöm kettős volt: anya­gi károm nem keletkezett, és visszakaptam hitem az emberi becsületben. KÖSZÖNÖM! Mástól? — A lelkek elnyomását nem lehet pusztán a gazdasági át­alakítás erőszakolásával meg­szüntetni, sőt, a társadalom akkora sokkot kap, hogy még betegebb lesz, mint volt — ír­ja Vihart Tibor Tatabányáról. — Ezt az orvosi ellátás átala­kításával nem lehet megváltoz­tatni. Egyrészt, mert az or­vosok ugyanazok maradnak, akik voltak, másrészt attól nem lett senki még sohasem gaz­dagabb, hogy a pénzt az egyik zsebéből áttette a másik zse­bébe. Ugye, a cél a gazdago­dás? A gazdagodás pedig nem úgy jön létre, hogy valakinek a zsebéből kihúzzuk a pénzt. A gazdagodás úgy jön létre, hogy segítünk egymáson. Hát segítünk egymáson? Vagy most is csak mástól vár­juk a segítséget? Vissz—vissz h ang „Jelszavak nélkül..." „Május elsejét a szak- szervezet ellenére tisztessé­ges dolog megünnepelni, hisz ez a munkások ünne­pe. De mi köze ennek a szakszervezetekhez?” — te­szi fel a kérdést Bank Ist­ván nyengesújfalui olvasó, miután alaposan lehúzta a vizes lepedőt „a” szakszer­vezetekről (melyikről?), s kommunistának kiáltott ki minden szakszeryezeti veze­tőt. Engem — sokadmagam- mal az országban — a rendszerváltás után válasz­tottak meg szb-titkárnak. (Igaz, van, akit újraválasz­tottak. De ha nem felelt meg, miért nem mást vá­lasztottak?). Nem vagyok függetlenített, nem vagyok „hűséges”, nem „úgy” va­gyok partnere a gazdasági vezetőnek. Más szakmák esetében nem tudok nyilat­kozni, de a vasas területen (mely két világháborút, több rendszerváltást élt át 115 éve alatt, védve tag­sága érdekeit) szinte min­denütt a rendszerváltás után választott titkárok dolgoznak — hasonló ars poeticával. Ha „a” szakszervezeti ve­zetők Bank úr szerint: „fel­hívásuk nyomán (sztrájk stb., vagy egyéb indokú elbocsátások) senki mellett nem állnak ki” valóban a nem tisztességes érdekvé­delmet tartanák szem előtt, nem állnának ki a dolgozó­kért — a tagság elfordult volna tőlük. Mert azt tud­ni kell: a szakszervezet, (legyen az bármelyik) nem a vezető, nem az szb-titkar — hanem a tagság összes­sége. S a vasasnál a tagság kétszer is hitet tett hova­tartozásáról: 1991. január­jában tagkönyvcsere volt. a tagsági viszony szabad aka­ratú kinyilvánításával — s a tagdíj levonhatóságának megerősítése is határozott állásfoglalást jelentett. Vagy talán még ez sem volt elég?! Végezetül — bár még sok kérdés nyitva maradt — válasz az ön kérdésére: Már 102 éve a világon mindenütt a munkások szo­lidaritási ünnepe május 1. A megemlékezéseket min­denütt a szakszervezetek szervezik. Nálunk is a szakszervezetek képviselik — jól vagy rosszul — a munkavállalókat. (Más kér­dés, hogy tudatosság van a szakszervezetek egymásra uszításában, a hagyományos funkció gyengítése érdeké­ben). Egv biztos: ha a szakszervezet(ek) nem szer­vezte volna meg a majálist, sok helyen az országban nem lett volna sem­mi ! . . . Kiss Csaba vasas szb-titkár Emlékmű készül Jó volt a kórházban... — Nyolc napot töltöttem a tatai kórház sebészeti osztályán, és túlzás nélkül állíthatom,^ hogy igen jól éreztem magam — írja H. R. Agostyánból. — Nagyon féltem. Nem a műtéttől, hanem a kórházi légkörtől. Befeküdtem a kórházba, és kellemesen csalódtam. Kedves fogadta­tás az orvosok és a nővérek részéről egyaránt, a sebé­szeten van neve a beteg­nek, nem Ketteske, Hár­maska. Napjában két főor­vosi vizit. Szeretetteljes hang, türelem és odafigye­lés. A beteg azt érezheti, hogy ő a legfontosabb, és érte van minden. Nagyon jó véleménnyel vagyok az osztály többi orvosáról is. Ahogyan a betegekhez szól­nak, az már fél gyógyulás. Az osztályos orvosunk dr. Popovics László volt. Korán reggel mar nálunk volt, in­formálódott felölünk, ügyelt ránk, napjában többször is megnézett bennünket, érez­tük, hogy mi az övéi va­gyunk. A műtétemet Földvári fő­orvos úr végezte. Nem ma­radt bennem semmi rossz­élmény, mert kellőképpen felkészített. Előre jelezte a várható fájdalmakat, és minden félelmemet eloszla­tott. Olyan kitartó kedves­séggel bátorított, hogy min­den aggodalmam elmúlt, és szégyelltem volna, ha félek. Ámultam és bámultam a ■műtősnők és műtőssegédek gyors és precíz munkáján, emberségén. A sebészeten soha nem áll meg az élet. Váratlan műtét este, sérül­tek tömkelegé éjszaka. Ve­rekedések áldozatai, részeg kötekedők, és az orvosok ápolónők, műtősnők velük sem türelmetlenek. Megál­lás nélkül dolgoznak az •ügyeletesek, és másnap is Ihelyt kell állniuk. Kutenicsné Szijjártó Er­zsébet nagyon jól összefogja és irányítja a nővérek munkáját. Percnyi pontos­sággal megy minden, és nagyon precízen. Az ágyat napjában, többször is kato­nás rendbe teszik. Gyógy­szerek, injekciók hőmérők osztásához órát lehet igazí­tani. Csengetéskor azonnal ott vannak, de hívás nélkül is jönnek. Mindig mindent tudnak a betegekről. Körülöt­tem a legnehezebb felada­tokat Jutka nővér látta el, bámulatos ügyességgel, de természetesen nagy hálával tartozom a többi ápolónő­nek is. Rend, fegyelem, na­gyon pontos munka, kedves­ség, és hivatásszeretet — ez jellemző a nővérekre. Köszönet mindenkinek azért, amit tett és tesz. 1956. november 10-én Nagysápon keresztül vonul­tak a szovjet katonai tan­kok. közel két tucat. Örisáp- puszta közelében fegyverte­len felkelőket, de inkább disszidálni szándékozó fér­fiakat, szám szerint hatot, bestiális módon megöltek, a tankokkal széjjeltaposták őket. A közeli erdőben orv- vadászkodtak nagysápi su- hancok. a tankokban lévők figyelmetlensége miatt kel­lett a hat magyarnak meg­halnia. Egy halottnál ottfe­lejtették, az iratát, így kide­rült. hogy az újpesti Tungs­ram gyár dolgozója, megvolt a pontos címe is. Minden halottról lénykép készült, a nagysápi temetőben lettek eltemetve. Nekem jutott a népsze­rűtlen szerep, fölkerestem az özvegyet. Kiderült, hogy az özvegynek nemcsak a férje, hanem még a fia is a halot­tak között volt. Egy hónap­ra rá négy halottat exhu­máltak és elvittek. Azok mind újpestiek voltak. Ügy tudom, hogy a másik két halott még ott pihen a nagysápi temetőben. A Kereszténydemokrata Néppárt nagysápi szerveze­te elhatározta, hogy a hely­színen egy hősi emlékmű­vet állít iföl közadakozás­ból. E szép tervet támogjat- ja az MDF nagysápi szerve­zete is — írja Hidász Jó­zsef, a KDNP helyi elnöke. Erre van(?) Kint és bent Nem elment... — Látom, hogy verik szét az OTP épületét — írja Bálint Mi­hály Oroszlányból. — Ilyen ki­látástalan lenne a lakosság pénzügyi helyzete? — Aztán ki­derült, nem szétverésről van szó, hanem emeletráépítés ké­szül. Nincs pénz az egész­ségügyre, az oktatásra, a vá­rosi önkormányzatnál nyilván­tartott létfontosságú feladatok­ra. Erre van. Miből? Csak nem az ügyfelek kamataiból? Képeslapot vásárolt az oroszlányi posta melletti újságosnál Bálint Mihály nyugdíjas oroszlányi olva­sónk. Darabját 12 forintért. — Egy ismerősöm bent a postán ugyanilyen képesla­pot 10 forintért kapott — panaszkodik,~es a tanulsá­gon töpreng. — Nem hiszek az ufókban. Ha már idáig eljutottak volna, biztos, hogy konkrét kapcsolatot kerestek volna ve­lünk. Vagy ha életteret keresnek, már rég kiirtották volna az emberiséget — vélekedik Mikula Mihály tatabányai ol­vasónk, aki április 21-én, éjjel két óta után néhány perc­cel egy sárbereki erkélyen állt. — Délről észak felé haladt egy, minden bizonnyal me­teor, és mielőtt elérte volna a volt kőbányát, egyszerűen eltűnt. Eltűnt és nem elment, ahogy sokan ezt állítják az azon az éjszakán látottak alapján. Neki sírni lenne kedve... — Május elsején találkoztam egy régi ismerősömmel, megkérdeztem tőle, hogy van? — írja Ácson feladott leve­lében Sasvári Margit, és megírja a választ is. — Felemelték a benzin árát, levettem a Trabantomról a rendszámot. Igaz, hogy már hétéves, de nekem nagyon sokat jelentett, özvegy ember vagyok és volt — vagy van — egy kis szőlőm, kilenc kilométerre a lakhelyemtől, a Trabanton jártam művelni. Emeletes házban lakom, ez volt az összes szórakozásom. Negyvenhárom évi becsületes mun­ka után 7510 forint a nyugdíjam. Tessék elképzelni, hogy vagyok. Antall miniszter úr meg arról beszélt, hogy milyen volt a régi május elseje. így mondta: őszintén megutált hi­vatalos május elseje. Kérem, arról lehetne beszélni, hogy ki-kit utál. Ha a kárpótlásra szánt összeget ráfordították volna tüzelőre, villanyra, vízre, benzinre, tejre, mivel erre minden embernek szüksége van, nem lenne ebben az or­szágban ennyi szegény és elkeseredett ember. De mindig azoknak a dolgoknak az árát emelik, amelyek a megélhe­téshez nélkülözhetetlenek. Szilveszterkor hallgattam a rá­diót, egy szőnyi sorstársam elkeseredésében azt mondta, hogy a szélhámosok és a hazugok országa lettünk, neki sír­ni lenne kedve, nem vigadni. Én is így vagyok május else­jén^.._________________ 24»RAE ________________ F estmény az autón Nagy divat az egész világon, hogy a személyau­tókon különböző festmények díszelegnek. A képen látható Ford Sjerra motorházának fedelén impozáns festmény látható. Jakobi Anna képzőművész alkotá­sát sokan megcsodálják. De mit szól hozzá a közle­kedésrendészet? (Fotó: Kiss T. József) Á tatabányai réten Négy újabb rajz közreadásával zárjuk azt a vá­logatást, amelyet a „Mit csinálnak mostanában vá­rosunkban az állatok? — rajzolásra buzdító kérdé­sünkre érkezett alkotásokból állítottunk össze. A raj­zoló gyerekek valamennyien a Tatabányai Bánhidai Általános Iskola II. a. osztályos tanulói. Soós Andrea: A tatabányai réten. Hajsza Nóra: Az udvarban. Szilágyi Tibor: Tatabányán, az utcán. Bebők Nóra: Futtatás a réten. I# ■■ II ■ II I Köszönjük... Május 11-én a felsőgallai Baráti Kör ifjúsági zenekara köszöntötte a Puskin nyugdíjasklub tagjait anyák napja al­kalmával. Az együttes tizenkét tagja két és fél órás fellépésevei, zenéjével felejthetetlen estét szerzett az édesanyáknak, nagymamáknak; még a legidősebb tagot is táncra buzdí­totta a kitűnő zene. Köszönjük a gyerekeknek, hogy az idős emberek sze­mébe örömsugarat és örömkönnyet varázsoltak. Köszönet Horváth József és Hidas Miklós uraknak, akik összefogják, és tanítják az ifjúságot. További sok sikert, örömet kívá­nunk munkájukhoz. A Puskin Művelődési Ház nyugdíjasai 1992. május 23., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom