24 óra, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-23 / 121. szám

Beteg nem marad orvos nélkül, orvos pedig munka nélkül Indul a „kártyaparti" Újabb választás Oroszlányban Tanácstalanság, kérdőjelek, bizonytalan jövő... Ez jellemzi mostanában a háziorvosi rendszer kialakulását. A betegbiztosítási kártyákat általában már kézhez kapták az emberek, de érvényesítéséről, majdani használatáról sokan keveset tudnak. A betegbiztosítási kártyákkal jelentkezőket alaposan át kell vizsgálnia a háziorvosoknak. Csak így tudják kitölteni az új törzskartonokat. Oroszlányban a tényleges orvosválasztást megelőzően rendkívüli ülést tartott a városi önkormányzat képvi- selő-testülete. Dönteniük kellett arról, hogy mely kör­zetekben, milyen orvosok­kal szerződve, kit ajánlanak egyáltalán a helyi lakos­ságnak ... A testületi üléssel egy- időben, javában rendelt a város IV-es számú felnőtt­körzetének orvosa, dr. Űr Mihály: — Egyelőre senkitől nem fogadhatunk el még biztosí­tási kártyát. Majd, ha a vá­rosházán hivatalosan is ki­függesztik a választható or­Dr. Űr Mihály, Oroszlány IV. számú felnőttkörzeté­nek orvosa. Fotó: Haraszti Norbert vosok körét. Azt viszont már tudjuk, hogy a kártyá­val jelentkezőket alaposan végig kell vizsgálnunk és egy törzskartont minden páciensről kitöltenünk. Ezen a kartonon rengeteg rubri­ka szerepel. Egy-egy em­ber vizsgálata minimum húsz percig eltart. El lehet képzelni, micsoda zsúfoltság várható, hiszen most is na­gyon sokan várakoznak odakinn. Persze, ha módo­sítják a körzethatárokat, ta­lán egyenletesebben oszla­nak meg a betegek. Arról viszont keveset tudunk, hogy a kártyákért valójában mi­lyen díjazást kapunk. Egy biztos, a magam részéről nem szeretnék senkit eluta­sítani azok közül, akik hoz­zám fordulnak ... — Ha lehetőséget kapna, magánpraxisban is működ­tetné-e a rendelőt? — Egyelőre ennek feltéte­lei sem kidolgozottak még, de véleményem szerint az élet minden területén job­ban működnek azok a dol­gok, amelyek magánkézben, szoros érdekeltségben van­nak. Az új háziorvosi rendszsr bevezetésével óhatatlanul több lesz az adminisztráció, más lesz a feladata a kör­zeti rendelőkben dolgozó asszisztensnőknek is. Szórád Józsefné már több, mint tíz éve dolgozik ebben az oroszlányi körzetben: — Részleteket még mi sem tudunk, csak türelme­sen várunk. Közben persze nyugtatgatjuk a betegeket, mert sokan attól félnek, hogy orvos nélkül marad­nak és lekésnek a válasz­tásról. — ön például, mint egészségügyi dolgozó, kinek szánja a kártyáját? Nem érzi-e, hogy pont ez a réteg kerül hátrányba, ha beteg? — A hátrány valóban lé­tező probléma, hiszen szo­morú, de gyakran mi ha­nyagoljuk el a saját beteg­ségünket. Legutóbb is, ami­kor a főnököm észrevette, hogy betegen járok dolgoz­ni, csúnyán összeszidott. Magam is ebbe a körzetbe tartozom, és természetesen Űr doktornak adom majd a kártyám. A rendelő előtti váróban üldögél Boros Béláné, ked­ves arcú, nyugdíjas asz- szony. Meséli, hogy ritkán jár szerencsére orvoshoz, most is csak az ízülete mi­att jött, hogy fájdalomcsil­lapítót írasson. Ö elégedett itt a rendelőben mindenki­vel, továbbra is hűséges marad. Pritz Zoltán és fele­sége jól tájékozott. Tisztá­ban vannak azzai hogy a kártyákat még nem fogad­hatja el az orvos. Ök sem „pályáznak” máshová ... A képviselő-testület ülésé­re készülve, dr. Bende Ka­talin, az önkormányzat egészségügyi referense, az Oroszlányi Szakorvosi Ren­delőintézet igazgató főorvo­sa hangsúlyozza: — Még számos jogszabály várat magára, hiszen a há­ziorvosi rendszer financiális kérdései és egyéb szakmai felvetések még válaszra vár­nak. Amiben ma dönt a képviselő-testület, az a kör­zethatárok módosítása, és a választható orvosok név­jegyzéke. A városban nem lesz több körzet. Összesen kilenc felnőtt- és hat gyer­mekkörzet látja el továbbra is a betegeket. Orvosi mun­kanélküliségtől sem kell je­lenleg tartani, mert a lét­számunk éppen megfelelő. Egyébként kiemelném, hogy városunkban már 1990-ben megvalósulhatott a szabad orvosválasztás, akkor mint­egy ötszázan változtattak. Azóta lényegesen csökkent a személyes panaszok száma és különösebb vándorlás sem jellemezte a betegek és orvosok kapcsolatát. Mivel az üzemorvosi hálózat sor­sa is kérdőjeles, két szak­embert átvettünk már a háziorvosi hálózatba. Tud­juk, hogy a reformra szük­ség van, és a változások kö­zepette is úgy próbálunk dolgozni, hogy a betegek ér­dekét tartsuk szem előtt. A képviselő-testület végül is egyhangúlag elfogadta a főorvosnő előterjesztését, így már a gyakorlatban is meg­kezdődhet az a „kártyapar­ti”, melyben a „játékosok” természetesen egyéni hely­zetük alapján értékelnek majd. Németh Zsuzsa Jelenetünk helyszíne az 1-es busz. Az egyik megál­lóban két fiú és egy lány száll fel. Elegánsak, ünne­pélyesek. Valószínűleg szín­házi előadásra mennek a Népházba. A trióban nem lehet tel­jes az összhang, mert — bár a lány már, mindhár­muknak lyukasztott egy- egy, a „ VÉRTES VOLÁN helyi autóbuszjáratain egy­szeri utazásra érvényes, „kilenc kockás” jegyet — az egyik fiú is átdöfeti az automatával a sajátját. — Nem kellett volna — mondja a lány. — En már lyukasztottam neked is. — El kellene adni egy új felszállónak — javasolja a társaság láthatóan jó üzleti érzékkel megáldott harma­dik tagja. A fölösleges jegyet a ke­zében tartó fiú rábólint, de — mint rövidesen kiderül — ő másképp értelmezi az „eladást”. A következő megállóban felszálló egyetlen utas már előkészíti a maga „bilétá- ját”, amikor megszólítja. — Ne dobja be, asszo­nyom! — mondja. — önt, mint vállalatunk egymillio- modik utasát az a meg­tiszteltetés érte — folytatja ünnepélyesen —, hogy az általunk most átadásra ke­rülő, előre érvényesített tiszteletjeggyel díjtalanul igénybe veheti jelen közle­kedési szolgáltatásunkat. Sajnos, a mostani gazdasá­gi helyzetben a vállalat fe­szített takarékossági prog­ramjával összefüggő sze­rény anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy e ritka eseményt a korábbi években szokásos módon, csekély ajándékkal is em­lékezetessé tegyük az ön számára. De így is őszinte szívvel gratulálunk és kel­lemes közlekedési közérze­tet kívánunk vállalatunk valamennyi dolgozója ne­vében. Amikor az „ünnepelt” — akinek arcán a kezdeti gyanakvást és zavart foko­zatosan elégedettség, büsz­keség és öröm váltotta fel — az apró figyelmességtől még mindig párás szemmel leszáll a buszról, végre ki­buggyanhat a visszafojtott nevetés a jelenet „rendező­jéből” és „statisztáiból”, s mosoly jelenik meg az al­kalmi „értő” nézők arcán is. Íme, milyen kevés, gyakran egy apró „szélhá­mosság” is elég ahhoz, hogy egy embert, s rajta keresz­tül másokat is, legalább át­menetileg boldoggá lehes­sen tenni. + Frissen vásárolt napsze­müvegben két negyven év körüli férfi sétál az újváro­si forgalomban. Sehol egy szeplőnyi napfény, egy len- csényi derű a szélesen hömpölygő tömeg tarka, hangulatát tekintve mégis oly egysíkú arcán. A ronda, frontátvonulá- sos áprilisi idő eleve nem indokolja a most különö­sen feltűnő üvegű „okulá­rék” használatát, amelyek körül valami fehér „mü­tyürkék” röpködnek. A feke­te tükrök és az előttük csapongó lepkeszerűségek éles kontrasztja szinte vonzza a tekinteteket. A fiúk láthatóan kétség- beesett igyekezettel csap­kodnak a verdeső „szár­nyak” felé, de a „pillangó­kat” nem sikerül elhesse­getniük. A messziről fe­szülten figyelő járókelők, közelebb érve, rájönnek a turpisságra. A „lepkék” vé­kony cérnán himbálózó, köralakú árcédulák, ame­lyeket szárnyára kap, le­begtet a bolondos, örökké nyugtalan újvárosi szél. A tinédzserkorból már jócskán „kikopott” két tré­facsináló szélhámos rekesz­izmait boldog hullámok rázkódtatják, amikor látják, hogy az addig mogorva já­rókelők arcán sikerült fel- ragyogtatni a mosoly fé­nyét, hogy egy aprócska, komolytalan ötlet, két fehér fecni, afféle „mosolyjegy” segítségével újra gyermek­ké tettek, játszótársakká varázsoltak egy egész tö­meg embert. Szilvási Csaba Kisebbségi Kerekasztal Doncsev Toso a kisebbségek parlamenti képviseletéről, a nemzetiségi törvény megalkotásának buktatóiról A magyarországi nemzetiségek képviselői aggódnak. Attól tartanak,, hogy a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatallal közösen — több bőnapos aprólékos egyeztető munkával — kidolgozott nemzetiségi törvényjavaslat a folyamatban lévő tárcaközi egyeztetések során elveszti mindazon értékeit, amelyek európai példává tehették vol­na. Doncsev Tosoval, („civilben” a Magyarországi Bolgár Kulturális Egyesület titkára), a hazánkban élő 13 nemzeti­ségi és etnikai kisebbség több mint két tucat szervezetét képviselő Nemzetiségi Kerekasztal elnökével a törvényter­vezet főbb tartalmi elemeiről és az azokkal kapcsolatos vi­tákról beszélgettünk. — A régóta hiányolt nem­zetiségi jogszabály igénye szülte a Nemzetiségi Kerék­asztalt, vagy fordítva? — A gondolat, hogy idő­szerű egy nemzetiségi tör­vény megalkotása, már a rendszerváltás előtt fölvető­dött, de nem jutott el a megvalósulásig. A múlt év végén az Igazságügyi Mi­nisztérium készített egy ki­sebbségi törvénytervezetet, de a nemzetiségek bevoná­sa nélkül — s majdhogy­nem postafordultával kértek róla véleményt a nemzetisé­gi szövetségektől. Akkor ér­lelődött meg az elhatározás, hogy magunk fogunk hozzá egy nemzetiségi törvényja­vaslat kidolgozásához. Ez a munka tette szinte szükség- szerűvé, hogy létrehozzuk a nemzeti és etnikai kisebbsé­gek kerékasztalát. — Az idén februárban alakult konzultatív szerve­zet nem többségi szavazás­sal, hanem kizárólag kon­szenzus alapján hozza dön­téseit. Ezzel biztosítjuk, hogy a legkisebb nemzeti­ség vagy etnikai közösség érdeke is érvényre jusson. — Négy hónapi kemény munkával készült el a Ke­rékasztal saját törvényter­vezete. Közben azonban a kormány létrehozta a Nem­zetiségi és Etnikai Kisebb­ségi Hivatalt, amely szintén hozzákezdett egy hasonló jogszabálytervezet kidolgo­zásába. Velünk is konzul­tált, s a munkakapcsolat során meggyőződhetett ar­ról: a Nemzetiségi Kerék­asztal jelentős erő, a nem­zetiségek közös akaratát képviseli, amely markánsan fogalmazza meg a kisebb­ségek érdekeit. A nyár ele­jén ezért a hivatal azt kez­deményezte, hogy egyezte­tések helyett próbáljuk kö­zösen megalkotni a tör­vénytervezetet. Ezzel egyet­értve, láttunk hozzá együt­tesen a kidolgozáshoz. — A közös munkával megformált törvényjavaslat teljesen kielégíti a Kerék­asztal igényeit? — Az alapelvekben teljes volt az egyetértés. Amiben nem tudtunk közös nevező­re jutni, az inkább csak mennyiségi kérdés volt. Azonos az álláspont példá­ul abban, hogy a Magyaror­szágon élő nemzetiségeknek legyenek köztestületi jogok­kal felruházott önkormány­zataik. A Kerekasztal sze­rint ezt — nemcsak területi, hanem egyesületi alapon is — 300 személy kezdemé­nyezheti. A Hivatal viszont úgy vélte, hogy ehhez leg­alább 500 kezdeményező kell. — Közös véleményként fogalmazódott meg, hogy a nemzetiségi önkormányza­tok működéséhez szükséges anyagi alapokat a költség- vetésnek kell garantálnia; az összeget illetően azonban a Kerekasztal nagyobb, a Hivatal kisebb summát tart szükségesnek. A dolgot úgy oldottuk meg, hogy az elté­rő álláspontok alternatív formában, a.-b. variáció­ként szerepelnek a törvény- javaslatban. — Végül is a nemzetisé­gek szemszögéből milyen­nek ítéli meg a tervezetet? — Erre a kérdésre csak a tárcaközi egyeztetések előtt tudtam volna hiteles vá­laszt adni. A tárcaérdekek ugyanis azt diktálják, hogy sok mindent „lefaragjanak” a javaslatból, úgyhogy a szöveg — így módosulva — már jelentős visszalépést tükröz. Űjból le kell ülnünk egyeztető megbeszélésekre, hogy megvizsgáljuk, miként közelíthetők az eltérő néze­tek. Alapvető, elvi kérdé­sekben, nem tudunk enged­ményeket tenni, mert akkor a törvény értelmét veszte­né. — Mi a fő vitatéma? — Nps, az Igazságügyi Minisztérium egyesületi alapon, tehát voltaképp a jelenlegi formában képzeli el a kisebbségek képvisele­tét. Márpedig, ha nem ön- kormányzatról, hanem egye­sületről van szó, akkor ter­mészetesen elesik a parla­menti képviselet lehetősé­ge — amihez pedig mi ra­gaszkodunk —, s költségve­tési garanciát sem kell vál­lalnia a kormánynak. Az igazságügyi, de a pénzügyi tárca is abból indul ki, hogy az önkormányzati for­ma milyen anyagi terheket róna a költségvetésre. — Ezt az érvelést nem tartjuk megalapozottnak, hiszen a kisebbségi kultu­rális autonómia működését eddig is .támogatta a költ­ségvetés, a nemzetiségi anyanyelvi oktatásra is köl­tött az állam — csak ezek a kiadások más-más rubri­kában jelentek meg. A vál­toztatással világosabb lenne a kép, hogy mi mire megy, s azok dönthetnének a fel- használásról, akik a legille­tékesebbek, Különben is: a kisebbségi állampolgár is adófizető, neki is alanyi jo­gon jár az anyanyelvi is­kolai oktatás vagy a köz­életben való részvétel lehe­tősége. Arról van tehát va­lójában szó, hogy komolyan vesszük-e az Alkotmányban a nemzetiségek számára is biztosított jogokat, ténylege­sen államalkotó tényezőnek tekintjük-e a kisebbségeket, vagy sem. — Ezek alapján lát esélyt arra, hogy a nemzetiségi törvény tervezete a közeljö­vőben a parlament elé ke­rüljön? — Ez az újabb egyeztető megbeszélésektől függ. Az önkormányzathoz, a parla­menti képviselethez és a költségvetési garanciához ragaszkodnunk kell. A kor­mány természetesen figyel­men kívül hagyhatja igé­nyeinket, de nem tudom, van-e értelme olyan tör­vénynek, amellyel a nemze­tiségek neip tudnak azono­sulni. — Jómagam a tárcaközi egyeztetések számunkra kedvezőtlen részletei ellené­re is bizakodó vagyok, mert a koalíció, annak vezető ereje és maga a miniszter- elnök úr is megnyilatkozá­saiban kisebbség-barát ál­láspontot képvisel. S biza­kodó vagyok azért is, mert Magyarországnak most óri­ási esélye van arra, hogy egy példaértékű kisebbségi törvényt alkosson. Olyat, amely nagy hatást gyakorol­hatna a magyarlakta szom­szédos országokra! Szathmári Gábor (FEB) Gondolatok Ha új útra akarunk lép­ni, nem elég új cipőt ven­ni. * A bűn patakjai gyakran a könnyek tengerébe ömle- nek. * Senki nem lehet annyira vak, mint az, aki nem akar látni. ☆ Ami az arcunkra van Ír­va, azt nehéz eltitkolni. ☆ Még a legédesebb könny ízében is van keserűség. * A rágalmakat suttogva terjesztik, hogy ne ébresz- szék tel a józan észt. ☆ A házasság a hétköznapok megkettőződése. * Az egyik legveszélyesebb illúzió: azt hinni, hogy töb­bé nincs illúziónk. tr Az emancipáció a nők tö­rekvése arra, hogy leszállja- nak a férfiak színvonalára. Kacat az, ami minden, költözést túlél. A legveszélyesebb világné­zet azoké, akik soha nem nézték meg a világot. .1992. május 23., szombat 24 #RAM

Next

/
Oldalképek
Tartalom