Dolgozók Lapja, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

KOMAROM BOMBiZTATÄSA I849-I>en. Nyomatott Stifter testvéreknél Koaár»al>BB. (Részlet a komáromi Szigler testvérek kiadványából.) Martius 16-dikán estve a Monostorról, mellynek sán- czait a’ császári katonaság maga haszonvételére megváltoz- tatá, röppentyűk küldettek a’ szigetbe, mellyet a’ Duna Ko­márom és Uj-Szőny közt képez, és hol ágyuk valának fel­állítva, egy zászlóalj honvédektől őriztetve 17-dikén reggel 5 órakor kezdetett meg az ágyúzás, melly egész napon át, valamint más nap is folytattatott. 19-dikén hétfőn esett a’ legelső gránát a’ városba. Mind e’ mellett a lakosság na­gyobb része még nem tudá magával elhitetni, hogy bom­bázni is fognak, ’s ha bombáznak is — azt vélték mind­nyájan — a’ nehéz bombák semmikép sem jöhetnek egé­szen a városig. De mily szomorú volt a’ csalatkozás, mi­dőn 20-dikán reggel 6 órakor nagy durranás és sivoltás között a’ bombák záporesőként hullottak a’ Dunasor, Rácz- utcza, Vrámegye-utcza, curiák házaira ’s azoknak fedeleit áttörvén, az épületekbe estek és ott, mintha papirosfalak választották el volna a’ házakat, mindent apró darabokra öszvetörtek. Milly ijedség, milly lárma, milly jajveszéklés . mindenfelől 1 Senki sem tudta hamarjában, hova menekül­jön, mihez fogjon, mit mentsen birtokából; azon közben minden másod-perczben tompa durranás hallatszott, ’s már jött a’ vészhozó golyó nagy zúgással, intendő az embereket jötte előtt, összezúzta a’ háztetőket, hogy megint a’ téglák zápora előtt kellett megfutamodni. A’ veszedelemnek ki­tett utczák lakói többnyire a’ Rozália-téren, a’ Vágduna- soron, vagy pedig Iszán, egy falun 1 órányire Komáromtól, mellyen császári katonaság nem volt, kerestek menedéket. Kiszállóik az autóból, s a füves dombélre felikanyargó gyalogútan indulok el. A gyalogutak még teljesen olyanok, mint évszázadokkal ezelőtt, amikor vándorlegé­nyek bocskorát, csizmáját koptatták... A dombról lelátni a falu­ra, Ácsteszérre. Délkeletre, a Bakony, északkeletre a Vértes kéklik, köztük a Fe­hérvárra vezető „árok”, ahonnan Budára lehetett eljutni. Nyugatra Pannon­halma tornyai, tőle északra síkságba mosódnak a párák, affelől Pozsony, Bécs — a nagyvilág hívogatott akkor is. Itt ezen a dombon szán- togatott ökreivel Táncsics Mihály — valamikor a múlt század első negyedében. So­ványak, fáradtak voltak az ökrök, s épp akkor álltak meg elcsigázva, amikor az uraság hajdúja jött arra. Mihálynak ostorozni kel­lett volna a jószágot, hadd lássa a hajdú, igyekezneK ők a robottal... Nem volt szíve megtenni. A hajdú er­re pálcájával a béresle­gény hátán húzott végig. A legenda szerint Mihály ekkor ment világgá. Ta- kócsinas lett, aztán vándor­legény: út mentén fák hű­vösében falta a betűt mígnem elvégezte Budán a tanítóképzőt. De végül mégis az írással kereste meg szűkös kenyerét, ö volt az első plebejusszármazású magyar újságíró. Ez a szak­ma akkor se ért fél egy „életjáradékkal”. Bujdosásaiban gyakorta a felvilágosult, művelt gróf, Batthyány Kázmér, Kisbér földesura adott neki mene­déket. Ő volt az első magyar újságíró, akit a fennálló nép­nyíró rend .^rágalmazásáért” perbe fogtak, s börtönbe zártak. ' Mint tudjuk, a forradalmi ifjúság szabadította ki már­cius idusán — kocsijából kifogták a lovakat, a bör­tönben akkor már félig megvakult néptribun sze­kerét legszívesebben vállán vitte' volna a lelkes tömeg. Ez volt első és utolsó di­adalmenete. A forradalmi parlamentbe ugyan bevá­lasztják, mint az egyetlen jobbágyszármazású képvi­selőt, de bizony képviselő- társai, a büszke nemesurak közül ás sokan lenézik, gya­korta lérendezik”. Holott eszméi, elvei a job­bágyfelszabadításról, a .tár­sadalom átalakításáról — utólag is — a legkorsze­rűbbnek, legértelmesebbnek látszottak. A bujdosás, szenvedés hosszú évtizedei után „ér­kezik meg” a századvégi magyarországi munkásmoz­galomhoz ... Műved közül a Népszava, Isten szava jut eszembe leg­hamarabb — míg sétálgatva a dombélen mormolom a leckét. Tudom, lent a faluban szobra van, s idén a kör­Kossuth-címer Homárom l>oinl>a/.iü(<t*;t. A’ bombák napról napra közelebb értek a’ városba, min­den ablakok csörögtek, egész épületek reszkedtek, mintha össze akarnának dőlni. Éjjel sem volt nyugvásuk, mert a’ lövöldözés elkezdvén korán reggel, este 6-ig, ’s 9-től ismét reggel 3 óráig tartott, csak dél tájban és este szűnvén meg; annyira, hogy a’ lakosok, kiket gond, aggodalom ’s félelem úgyis eléggé nyomorgatott, még az álom nyugtató karjai­ban találhattak enyhülést. Minekutánna az ostromlók lát­ták, hogy a’ református templom tornyáról mozdulataik kikémleltethek, azt kezdték czélba venni, de siker nélkül, míg nem az igmándi úton sánczok, C- és Uj Szőnyben bombatelepek építtettek. S így martius 29-kén városunk már 3 oldalról lövöldöztetett, még pedig leginkább a’ ka­tonai kórház ’s a’ reform templom átellenébén levő házba esett, az meggyulladván, a’ lakosok azon kiáltás által: „tűz van!” felijesztettek. Ha már a’ tűz emésztő lángjai amúgy is elég veszedelmet hoznak magukkal, hát illyen esetben csak azon embert nem fosztják meg a’ lélekjelenléttől, ki­ket a’ természet nagy adag hidegvérűséggel megajándéko­zott. Szerencsés volt az, aki avval birt. Sírás, jajgatás, kiál­tozás tölté el a’ levegőt; a’ futásnak semmi czélja sem volt, a’ tűzhez pedig csak igen kevesen mertek menni, mert az ostromlók is észrevevén azt, leginkább oda irány- zák lövéseiket. A zúgó szél pedig tovább és tovább vitte a’ lángokat, nem sokára a’ reform, templom is tűzben ál­lott, ’s ha ott nem sikerült az eloltás, az egész Vágdunasor, sőt Komárom egész éjszaki része veszedelemben van. A’ reform, templom ’s még 4 ház égett el; hogy több tűz nem támadt, azt egyedül a’ komáromiak óvatosságának köszön­hetni, mert mindenki, ki házából kiment, embereket rendelt oda, kik nagy fizetés mellett benn megmaradtak, ’s ha a’ bombák, gáránátok, tüzes golyók valahol gyújtottak — mi csak nem naponkint többször történt — a’ tüzet tüstént eloltották. 30-kán délután a hídfő is meggyulladt, melly al­kalommal egynéhány tüzér az oltásnál halálát találta, este pedig olly ágyúzás volt, miilyent csak csatában szokás hal­lani, 4—6 ágyú is egyszerre villámlott, egy pattanás a’ másikat követte. Április 14-dikén délután olly lövöldözés kezdődött, miilyent még soha sem hallottunk. Lövés lövés után, bom­ba bomba után, az ágyuk és mozsarak morgása egy perczig sem szűnt meg, hanem szüntelen hangzott a’ levegőben; a’ várt, mellyből szinte erősen ágyuztak, a’ füst szemeinek elől elrejtő. És miként volt a’ város? A’ bombák mindenün­nen kiszorították a’ megrémült lakosokat, kik ijedtekben nem tudtak máshova szaladni, mint a’ (cigánymezőre, hol is a’ bombázás végéig sátorokban laktak, kitéve a’ tavaszi hidegnek, nagy szélnek ’s minden kellemetlenségeknek, mellyeknek a’ szabad mezőni élet ki van téve; az utczák pedig kihaltak, csak imitt-amott sietve egy ember félénken a’ falak mellett, bizbnyosan akarvány, áll-e még háza. így tartott april 20-dikáig, midőn Guyon forradalmi tábornok, 22-kén pedig az egész forradalmi sereg Komáromba vo­nult. April 26-kán a’ császáriak elhagyák a’ tuldunai sán- ' czokat, de győzedelmesen visszatérőnek azokba, valamint a város September 28-kán. A címer a középkori fegyverhasználaton alapuló, leginkább pajzs formájú szimbólum, amelyet ma­gánszemélyek, testületek és államok megkülönböztető jel gyanánt használnak. csőit, valamint társult te­rületiek — mint például Er­dély, Horvátország, Szlavó­nia, Dalmácia, Galícia, Lo- doméria, Kunország, sitb. — jelvényei vették körül A pecsétem >ya magyar állada­A független magyar állam pecsétje 1849-ben „Vox populi — vox Dei!" Magyarország címerpaj­zsa fölé a XIV. századtól helyeztek koronát. Először • nyitott, leveleset, majd a XVI. századtól már követ­kezetesen a Szent Koronát. A korona, mint egyes ál­láspontok szerint a magyar címeren a királyi hálálom jelképe (más elmélet alap­ján az egész országot jelké­pezi, ám erre itt nem tér­hetünk ki), először az 1848— 49-es szabadságharc idején került le a címerpajzsról. A koronájától megfosztott magyar címert először a köztársaságpártiak már 1848 decemberében, V. Ferdi- nándnák a trónról való le- mondatása, illetve Ferenc Józsefnek a magyar Ország- gyűlés hozzájárulása nél- történt uralomra lépése után kezdték el használni a „Március Tizenötödike” cí­mű újságban. A korona el­távolításával azt akarták 'ki­fejezni, hogy törvénytelen­nek tekintik Ferenc József uralkodását. Példájukat mind többen követték, és egyre sűrűbben lehetett találkozni a korona nélküli kiscímer- reL 1849 tavaszán, az április 14-én Debrecenben elhang­zott Függetlenségi Nyilat­kozat után Kossuth Lajos kormányzó-elnök utasítást adott az új, tényleges — ki­rály tálán — helyzetnek meg­felelő, korona nélküli ma­gyar arszágcímer hivatalos ’ használatára. Magyaror­szág új címere hivatalosan először az állami pecséten tűnik fel, ahol a címert fe­dő és a kettős kereszt tövé­ben lévő koronát .keresztben fekvő babérágak helyette­sítik. A címerpajzsot a nemzeti színű szalagra he­lyezett, az akkoriban jogilag az országhoz csatolt és kap­lom pecsété” körfelirat és az „1849” évszám olvasható. íme, így született meg az a címer, amely Kossuth-cí- merként vonult be a magyar köztudatba. A szabadságharc bukása után a koronátilan címer a népművészetben és a Kos­suthot külföldre követő emigránsoknál élt tovább, Hivatalosan az első világ­háború után élesztették fel, amikor Károlyi Mihály mi­niszterelnök 1918 novem­berében a lombdíszes Kos- suth-címert rendszeresítette a magyar állam jelvénye­ként. 1919-ben, a Tanácsköztár­saság megszűnését követően visszaállították a légi, ko­ronás címert 1946. február 1-jén Ma­gyarország köztársasággá vált, és az állam vezetése visszatért a Kossuth-címer­hez. A hivatalos lap fejlé­cén 1947. január 1-jétől lát­ható a koronátlan kiscímer az 1949. augusztus 20-án kihirdetett alkotmányban leírt új, kerek, minden ha­gyományt felrúgó, kalapá­csos, vörös csillagos, búza- kalászos címer megjelené­séig. Nem csoda, hogy 1956 Októberében (kinyírták a zászlókból, és a forradalom ismét visszanyúlt a Kos­suth-címer szimbólumához, ha csak néhány napra is. Ma ismét napirenden van országcímerünk kérdése. Vajon melyikét kívánja majd a nemzet az ország megtestesítőjeként, jelvé­nyeként látni? Á koronásat, amely évszázadokon át ra­gyogva képviselte a nemze­tet, vagy a fcoronátlant, amelyhez a szabadságharc és forradalmak kapcsolód­nak? Dt. Csonkaréti Károly rJcdattirs?, ! ÍW9 ntárrm*; 3t csütörtök. MAGYAR mKÖZLÖNY Táncsics Mihály RENDELETEK TÁRA A UP MA! MAMÁBAN KOZ/.fcTfdTMlKSWtf TEI niTtUMTŰtltlE nyék lakóit tömörítő népfő­iskola is megkoszorúzza március 15-én. Szobra van Kisbéren is, a róla elneve­zett Táncsics Gimnázium udvarán. A diákok oda visznek majd virágot. Tudom azt is, hogy a leg­magasabb újságíró-kitünte­tést ettől az évtől Táncsics- d íjnak nevezik. De nem tu­dom, értjük-e, visszük-e eléggé Táncsics szelle­mét ... ? Sulyok Kálmán A Magyar Közlöny a koronátlan kiscímert használta 194T. és ’49l között ­4 LAPJA 1990. március 15., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom