Dolgozók Lapja, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI", EGYESÜLJETEK! mami* DOLGOZOK 1989. január 2., AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA XLIV. évt, 1. szám HÉTFŐ ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ára: 4.30 forint Straub F. Brúnó újévi köszöntője TISZTELT HONFITÁRSAIM! KEDVES NÉZŐK ÉS HALLGATÓK! Ahogy letéptük az 1988-as naptárról az utolsó lapot, és ránk néz 1989. január el­seje — mi is, mint más százmilliók a vi­lágon, egy időre magunkba nézünk. Vajon mit értünk el, és mit nem tettünk meg az elmúlt évben? Meggondoljuk és megfo­gadjuk, mit és hogyan akarunk cselekedni a most induló új évben. A múlttal és a jövővel való szembené­zés mást jelent a fiataloknak és mást az idősebbeknek. A remény és a bizakodás, a tapasztalat, a siker és a kudarc élményei nagyon más arányokban jelentkeznek a fiatalók és az idősebbek újévi gondolatai­ban. Ezekből a különböző élményekből és vágyakból tevődik össze a nemzet közér­zete, ez határozza meg, hogyan tudunk most a jövő követelményeinek megfelelni. Ma erőt adhat nekünk az a tudat, hogy a jövő új irányait megválaszthatjuk, mi magunk választhatjuk meg, és ha van erőnk, lesz kitartásunk a munkához, az új év jobb lehet a mögöttünk hagyottnál. Magyarország és a magyarság nehéz, de sok vonásában, a lehetőségeiben szép, el­határozásaiban gazdag esztendőt tudhat maga mögött. A gazdasági fejlődés és a társadalmi-politikai élet olyan új irányai rajzolódtak ki — igaz, népünk nem kis áldozatai árán —, melyek minden koráb­binál biztatóbb utat mutatnak egy való­ban demokratikus, szocialista Magyaror­szág megteremtéséhez. A múlt egyes hi­báinak kijavításához a nemzetközi helyzet kedvező alakulása, a kelet—nyugati pár­beszéd felerősödése és a régóta vágyott enyhülés bekövetkezte további bátorítást adhat. Napjainkban az emberiség fő törekvése a béke, a különböző társadalmi rendsze­rek és országok közeledése, a jólét érdeké­ben, egyúttal az emberi jogok mind telje­sebb érvényesülésének érdekében is. Né­pünk ennek tudatában fogadta egyetértés­sel II. János Pál pápának — akit egy-két éven belül hazánk vendégeként is tisztel­hetünk — az újévi üzenetét, amelyben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartására, a nemzeti kulturá­lis értékek és örökségek megőrzésére szó­lítja fel az emberiséget, azt is hangsú­lyozva, hogy e jogok biztosítása az álla­mok feladata, az államok felelőssége. Mi, magyarok, különösen érezzük a nemzeti-etnikai kisebbségek gondjainak súlyát, hiszen a magyarság egyharmada hazánk határain kívül él, olykor a kisebb­ségi jogok hiányában. Államunk felelőssé­get érez minden magyar iránt és nemzeti kulturális értékünk minden darabja iránt, legyenek bárhol is a Földön. Ugyanakkor a Magyarországon élő nem- zetiségek-etnikumok jogait szavatolva egy­re jobban támogatni akarjuk nyelvük, kulturális értékeik őrzését, fejlesztését, az anyanemzetekkel szövődő kapcsolataik erősödését. Számunkra további bátorítást ad ehhez, hogy a világ közvéleménye egyetért törekvéseinkkel. Hazánk nemzetközi tekintélyének növe­kedéséhez azonban — és egyben nemzeti önbecsülésünkhöz — valós alapot csakis a teljesítmény adhat. Az értéket teremtő, az értéket termelő emberi munka. Ebben az országban mindig voltak olyan egyének, akiknek szellemi teljesítménye, és olyan milliók, akiknek a mindennapi, céltudatos munkája a történelem legnagyobb viharai­nak közepette is fenntartotta ezt a népet, megőrizve államiságát több mint ezer éven át, itt a Kárpát-medencében. Ez a nemzet sokat köszönhet végvári katonáinak, kéz­műveseinek, városai polgárainak, legtöb­bet talán falusi parasztságának — egyko­ron legszámosabb rétegének —, akik nem­csak földjüket művelték bölcsen, hanem ők őrizték meg az anyanyelvet is, nemzeti létünk és tudatunk legfontosabb forrása­ként. Ha ma — a válságok és változások újabb történelmi szakaszában — erre a számában megcsappant, de jelentőségében változatlan rétegre tekintünk, csak tiszte­lettel beszélhetünk róla. Nekik," az új esz­tendőre nemcsak azt kívánom, hogy lel­jenek több örömre és haszonra munkájuk­ban, hanem örökítsék át azt a munkaer­kölcsöt is, melyet eleik hagyományoztak rájuk. Hazánk munkásemberei, a gyárakban, üzemekben, bányákban dolgozók és a szolgáltatásokban tevékenykedők talán minden más rétegnél jobban érzik gazda­sági-termelési váltásunk súlyát, jelen mun­kalehetőségük elvesztésének veszélyét, az új képzettség és az új munkahely meg­szerzésnek kínjait. Nem rajtuk múlt, és mégis ők viselik elsősorban a terhét az inkább vesződséggel, mint haszonnal járó elavuló technológiáknak, a rossz anyag- és munkaéllátásnak. Számukra azt kívá­nom ebben az új évben, hogy a hagyomá­nyos munkásöntudattal tudják elvégezni a változások teremtette feladatokat, önma­guk? javával együtt hazánk felemelkedését is szolgálva. Gazdasági és politikai reformfolyamata­ink sikere nem kis mértékben függ a szel­lem embereitől, az értelmiségtől, a külön­böző területek vezetőitől, az újra fogé­kony, a kockázatokra is kész vállalkozók­tól. Azaz olyan értékek hordozóitól, ame­lyek értelmetlenül vesztették becsüket az utóbbi évtizedekben. Idei munkájukban vezérelje őket az a tudat, hogv társadal­munk ráébredt — mi több. rádöbbent! — a szellemi teljesítmény kulcsfontosságú szerepére, igyekezvén tehetségéhez mérten honorálni azt erkölcsileg, anyagilag egy­aránt. TISZTELT HONFITÁRSAIM! A legtöbb, amit kívánhatok mindannyi­unknak, hazánk minden polgárának, az a béke, a belső béke, az össznépi egyetértés értelmében is. Hiszem és vallom, hogy népünk nemcsak a gazdaság, a termelés ezernyi gondjával-bajával, az átállás tö­mérdek feladatával képes megbirkózni, hanem érett elviselni a demokratizálódás, a politikai többszínűség, a legkülönfélébb érdekek világos megfogalmazásának alkal­mait is. Ügy képes gazdasági, politikai és szociális feszültségekkel terhes korsza­kunkban szabadon gondolkodni, cseleked­ni, hogy közben nem téveszt utat: nem az anarchiát véli demokráciának, a szabados­ságot szabadságnak. És közben azokat az értékeket sem tagadja meg, melyeket szo­cializmuskeresésünk közben eddig terem­tettünk. Ugyanakkor bízom abban is, hogy az új esztendőben a kölcsönös türelem és a tenni vágyás vezérel bennünket. Ezeknek reményében kívánok honfitár­saimnak, külföldön élő magyar testvére­inknek, hazánk valamennyi barátjának békés, közös és személyes sikerekben gaz­dag, — emberséget, boldogságot hozó — új esztendőt! ÓÉVBŰCSÜZTATÖ — DÉLUTÁN MÉG A GYEREKEK FÚJTÁK A PAPÍRTROMBI­TÁKAT Az év utolsó napján ünnepel az egész ország. Papír­trombitáktól hangosak az utcák, éjfél után petárdák és tű­zijáték fényei viliódznak az égen. A szórakozóhelyek meg­telnek ünneplő emberekkel, a lakásokból zeneszó, vidámság hallatszik. De mi történik ezen az éjszakán és az új év haj­nalán ügyeletben, a folyamatosan dolgozó üzemekben, így többek között a megyei kórház osztályain. Kőrútunkat késő este, a megyei kórházban kezdtük a sebészeti osztályon, voltunk a nőgyógyászati és szülészeti osztályon, hajnalban pedig a pszichiátriai és idegosztályt ke­restük fel, és jártunk a tűzoltóknál, a~ Kristály étteremben, a hőerőműben és a KOMTÁVHÖ-nél. Mindhárom orvos csalá­dos, kétgyermekesek. Én a doktornőtől kérdezem, hogy nem hiányolják-e a gyer­mekei és a férje, így szil­veszterkor otthon?! — A hivatásunkkal jár, hogy éjszakákat is el kell itt töltenünk. Nekünk ez természetes. Házastár,saink- nak pedig az, hogy ilyenkor segítik és megértik a má­sikat. Boda Istbánné szülésznő. Huszonnyolc éve segíti a vajúdó nőtársait. Jó néhány szilvesztert töltött már el a szülőágy mellett. Az orvo­sok és a szülésznő vélemé­CSENDES NAP A BALESETI SEBÉSZETEN Egy új kórházi pavilon is tud ünnepi hangulatot árasz­tani. Minden emeleten kará­csonyfa áll, a betegszobák­ból beszédhangok áradnak és a televízió szilveszteri mű­sora hallatszik. Az osztályon két orvos ügyel, dr. Babos Árpád és dr. Both Béla. Ba­bos doktor tíz éve dolgozik az osztályon, ez a negyedik szilveszteri ügyelete, így van összehasdnlításd alapja. — Volt bizony olyan szilveszterünk is, hogy még a Himnuszt sem tudtuk meghallgatni, annyi dolgunk volt. Ma viszonylag csendes nap van. Délelőtt harminc- három járóbeteget láttunk el. A fekvőbetegünk jelen­leg nem sok, hiszen akit le­hetett, hazaengedtünk, ter­mészetes, hogy hazavágy­nak szilveszterre. Különben én úgy gondolom, és az a több éves tapasztalatom is, hogy az új év első napján délután és este több a sé­rült. Pontosabban akkor je­lentkeznek. Ünneplés alatt az emberek nem törődnek efíy „ujj elnyisszantással”, azt sem érzik, ha itt-ott megütik magukat, de ha ki- alusszák az ünnep fáradal­mait, akkor azért jönnek a bajaikkal, és mi természete­sen segítünk. Dr. Bakó Ferencné asz- szisztens. Harminc éve egészségügyi dolgozó. A gye­rekei már nagyok, egyedül él. — Szerepet játszott az egyedüllét abban, hogy ügyeletet vállalt? — kérde­zem őt. — Persze. Otthon egyedül lennék, itt pedig szeretek. Ünnep ez a mai nap, de nekünk ez most ^ olyan, mint a többi hétvége, vagy mun­kanap. Beszélgetésünk közben egy ijedt nagymama érkezik, unokáját tartja karjaiban. A kisfiú az egyik lábát fáj­lalja, alig tud ráállni. Babos doktor percek alatt diag­nosztizál. Pár hete a kis­fiúnak megrándult a boká­ja, most az ünnepek alatt megerőltette, és előjött a haj. Kap borogatást és kö­tést, az otthoni ellátásra pedig a nagymama kap ta­nácsokat. Kérem a doktort, hadd kérdezősködjem a kórter­mekben szilveszterező bete- \ geik között is. Buqár Gábort 28-án ope­rálták. Üzemi baleset érte, s ez porcleválást okozott a térdén. A Könnyei Mező- gazdasági Kombinát dolgo­zója. Két gyermeke és fele­sége természetesen megláto­gatta szilveszter napján is, fájó, hogy nem együtt kö­szönthetik az új évet, de el­ső az egészség. Szommer Mihály egy is­merősével különbözött ösz- sze, s ebből, sajnos, lábtö­rés lett. Magányosan él, el­vált ember. Ügy véli, jobb, hogy most itt van, és nem A megyei kórház nőgyógyászatán Papp Imréné szülész­nő az elmúlt 15 év alatt ötször töltötte szolgálatban az év utolsó napját. Vörös Anita Emőke — miután ez évben vé­gezte el az egészségügyi szakiskolát — még csak első ízben volt távol ezen a napon otthonától. Igaz, az éjféli Himnuszt már családi körben énekelhették ... otthon. Itt nagyon jól bán­nak vele, otthon pedig le­het, hogy magában italozna, és pont az alkoholt és a ci­garettát szeretné az életéből száműzni a jövő évben. ÉJFÉL ELŐTT KISFIÚ SZÜLETETT A megyei kórház szülé­szeti és nőgyógyászati osztá­lyán éppen szülést vezettek le. Molnár Istvánná sá­padt, halvány, de mosolyog, és azt mondja, nem fáraszt­ja a beszéd. — Ugyan január 15-re voltam kiírva, de a fájások jóval előbb jöttek, így már kora délután behozott a fér­jem. Egy kisfiúnk már van, így hármasban szilveszte­reztünk volna otthon, de az is nagy ünnep ám, hogy született egy emberke, Mol­nár Csaba. — Fájt?! — Hát persze, hogy egy szülés fáj, de kevésbé, mint az első és különben is már túl vagyok rajta ... A szülészeten három or­vos „tartja a frontot”. Dr. Orbán György főorvos, dr. Jánoska Éva és dr. Benya bászló szakorvosok. — Kellett eddig a mai nap folyamán műtéthez be­mosakodniuk? — kérdezem a főorvost. — Igen, volt egy csá­szármetszés, amire azért volt szükség, mert farfekvé­sű volt a magzat. Ezen­kívül hárman szültek eddig. — Hányadik szülés volt Molnár Istvánnéé ebben az évben ? — Az ezernégyszáznegy- venhetedik — feleli a dok­tornő azonnal. rfye egyezik. Okosan, csen­desen, mindenféle hiszti nél­kül szül a nők többsége, de ahhoz kell az, hogy ott le­gyenek velük a szakembe­rek, s elmondják, hogy mi a teendő a szülés külön­böző fázisaiban. És termé­szetesen az is fontos, hogy megértsék, mit is él át egy nő, ha életet ad. — Főorvos úr, mit vár az új évtől? — térünk át a munkájúkról a jövőre. — Tudom, hogy az több, sőt sok év, de egy új, kor­szerű épületre vágyunk mindannyian, mert bizony jelenleg sok a baj. Ezen­kívül több megbecsülést az egész egészségügynek. Né firtassuk most itt az anya­giakat, hiszen, sajnos, sze­rintem sokszor erkölcsileg sem vagyunk megbecsülve. HAJNALBAN A PSZICHIÁTRIÁN Az ünnepi asztalt már leszedték, de még sokan né­zik a televízió szilveszteri műsorát, mások a folyosón járkálnak, fel s alá. Csen­desek. Talán kicsit szomo­rúak. Hogy is van ez?! Hi­szen itt azért emberi sor­sokkal, küzdelmekkel, vívó­dásokkal, „bonyolult lel­kekkel” foglalkoznak az egészségügyi dolgozók. Az ügyeletes orvosnő di- áklányosan fiatal. Dr. Se- metka Zsuzsa mióta itt dol­gozóik, ez a harmadik szil­veszteri ügyelete. — Rendeztünk egy kis házi ünnepséget — meséli. — Megterítettük a társalgó­ban az asztalt volt süte­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom