Dolgozók Lapja, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-13 / 37. szám

konstrukciójával. Somogy megyéből jó néhány terme­lőszövetkezet újított fel ré­gi kastélyt. így például a somogyi Szentbalázson ép­pen a téesz elnöke, Branyó Károly kezdeményezett. Ott elsősorban a mezőgazdasági jellegű, ipari emlékeket gyűjtötték össze. — Miként segíthetik a vállalkozókat? — A legutóbbi albizottsá- gi ülésen erről esett szó. Javasoltuk, hogy azok a gazdálkodó szervek, magán- személyek, akik műemléke­ket hoznak helyre. vagy műemlék jellegű épületeket újítanak fel, valamiképpen mentesüljenek az adózás alól, vagy levonhassák a Iköltségdket az adóalapból. Ez még kidolgozásra vár. Két esztendeje indítottuk meg azt a fotózási akciót, amelynek eredménye: leg­alább a levéltárakban őriz­zük az emlékeket. Ennek gazdája Gödöllő, ahol a helytörténészek valóban só­ikat tettek. Említhetném azt is, hogy a csepeli adótor­nyot nem engedhetjük le­bontani: a HNF-nek kellett közbelépni. Ez a munka na­gyon sokszínű, sajnos lassú. A visegrádi vár és kertje Legalább tízezer jelölt, s ugyanennyi jelöletlen mű­emlék található az orszá­gunkban. Manapság a lé­nyeg: menteni a menthe­tőt, s nem kérdezik mi­lyen céllal: lehet belőle üdü­lő, szálloda, irodaház, ki tudja még mi minden. Ta­pasztalható egyfajta pezs­gés. — Ilyen körülmények kö­zepette könnyebb, avagy nehezebb a műemlékvéde­lem? — A kérdésre dr. Ro­mán András, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője ad választ: — Tömören azt mondhat­nám: is-is. Könnyebb, mert az utóbbi években megnőtt a társadalmi érdeklődés, a felelősségtudat. Egyre töb­ben ismerik fel: ha most nem cselekszenek, holnap már késő. Nehezebb: min­denki tudja, hogy egyre ke­vesebb jut a kulturális te­vékenységre. S pénz nélkül bizony a legjobb akarat is kevés. Hozzánk néhány év­tizeddel ezelőtt is érkezetek levelek, amelyekben ar­ra panaszkodtak: meny­nyi lakást lehetne épí­teni a műemlékekre fordí­tott összegekből. Most a le­velek azért „fenyegetőznek”,, mert nem védjük eléggé emlékeinket. — Talán éppen ez az oka annak is, hogy keresik a partnereket, a segítőtár­sakat. — Azzal, hogy a Hazafi­as Népfrontnál külön bi­zottság jött létre, a kapcso­latunk erősödött. Ugyan­ilyen fontos a kapcsolattar­tás a Városvédő Egyesületek Szövetségével. A műemlék- védelemnél a puszta állag- védelem is gondot okoz. A legkritikusabb példák kö­zött említhetném a gödöllői kastélyt, ötletpályázatot ír­tak ki a hasznosítására, de annyira leromlott* az állapo­ta, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz vele. A vi­segrádi vár rekonstrukció­ja meglehetősen lassan ha­lad. Ott végül is felismerte a Pilisi Parkerdő Gazdgr ság. hogy a hasznosításra kiírt pályázat irreális. Így — jobb híján — maguk láttak hozzá az állagmeg­óváshoz. Szerencsére egyre több a helyi kezdeményezés. S< . ta­lán ebben bízhatunk leg­inkább: ha helyi összefo­gással mentik a menthetőt. E. K. Műemlékvédelem Az előre gyártott panelek, a szürke betonrengetegek ko­rában visszavágyunk az „emberszabású” építkezések korá­ba. Nem véletlen, hogy a családi házak építészeti megoldá­saiban szaporodnak a boltívek, hogy a formák gyakorta em­lékeztetnek a paraszti építkezésre. Ez a vágy hajthat ben­nünket, hogy felfedezve a még jelenlévő, ám romos állapo­tú régiségeinket, tegyünk valamit. Manapság már nem csu­pán az a ház érdemel védelmet, amelyikre rátették a táb­lát. Minden fontos, ami a múltat tárgyi mivoltában mene­kíti át a jövőnek. Az elmúlt esztendőkben a Hazafias Népfront égisze alatt sokszor hallottuk a biztatást: őrizzük emléke­inket ! Megalakult az Or­szágos Honismereti Bi­zottságon belül a műem­lékvédelmi albizottság. — Egyre többször hallunk a bizottságról. Am azt is tudjuk: meglehetősen kevés anyagiakkal rendelkeznek. Pedig ez a tevékenység csak nyeli a forintokat. Mégis, miben bíznak? — ezzel a kérdéssel fordultunk Ve- csei Józsefhez, az Országos Honismereti Bizottság tit­kárához. — Meglehetősen nehéz ilyen körülmények között eredményeket elérni. Min­denesetre sajátos eszkö­zökkel szeretnénk a figyel­met felhívni a műemlékek védésére — addig, amíg nem késő. A műemlékvé­delemmel nagyon sokan foglalkoznak. Az egyik fel­adatunk, hogy a könyvtá­rosoktól, az építészektől, a pedagógusoktól, a levéltá­rosokig — munkacsoporto­kat szervezzünk. A külön­féle információkat össze­gyűjtjük, s ezek birtoká­ban kezdhetjük a konkrét szervezést. — Egyre-másra szaporod­tak a különféle körök, egye­sületek, mind azzal a céllal, hogy legalább a környeze­tünkben mentsék, ami ment­hető. Milyen kapcsolatot alakítottak ki ezekkel a csoportokkal? — Se szeri, se száma ezeknek a csoportoknak. Többnyire a Hazafias Nép­front égisze alatt jöttek létre. De ha nem, akkor is igyekszünk információkkal ellátni őket. Itt vannak például a várbarátkörök. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség irányításával, ám helyi munkával tataroznak várakat. Például a siklósi várbairátkör elnöke, Perics Péter állandóan ott talál­ható a várnál, szervezi az idegenvezetést, a felügyele­tet, a karbantartást. De említhetném a zsámbéki honismereti kört is. Egy­más után hozták helyre — helyi segítséggel — a mű­emlék jellegű épületeket. Megmentették a régi iskola napóráját. Ma könyvtár és idősek napközi otthona van ott, ahol nemzedékek nőt­tek fel egykoron. — S az egy üzem, egy iskola mozgalom? — Székesfehérváron az Ikarus kezdeményezte. Elő­ször a királykert felújítá­sát vállalták, majd foly­tatták egy teljes utcasor re­A gödöllői kastély napjainkban Mentik a menthetőt Játék a számokkal VAKTA “ I — j időszakban sok terme- Az Gl IfiIIIt I lőszövetkezeti számvi­___________________I teli szakember köny­velt olyan számokat, amelyeknek valós értéke volt, s olyanokat is, amelyek csak papíron léteztek. Beruházást finanszírozott, részese­dést, adókat fizetett olyan pénzügyi forrás­ból, melyet adózatlanul az elmúlt három év során eredményéből megképezhetett. A kép­zett nyereségtartalék adókímélő hatása mel­lett jelentős szerepet töltött be a pénzügyi egyensúly megtartásában, a későbbi évek be­ruházásának finanszírozásában. Eddigi mér­legértékelési elvünk ugyanakkor lehetővé tette (elsősorban a mezei leltár, év végi ál­latértékelések, kétes követelések, stb.) vonat­kozásában olyan fiktív eredmény „összeho­zását”, mely feltétlenül szükséges volt példá­ul az év végi részesedés, prémium kifizetésé­hez, yagy éppen a munkadíj, adó alóli men­tességhez. A számvitelileg teljesen szabályos eredményből átlagosan 30 százalékos adót kellett fizetni, ezért logikusnak tűnt az „ösz- szehozott” eredményből minél több adózatlan nyereségtartalék képzése. Veszteséges gazdál­kodás után — a szanálási eljárás keretében — a veszteségrendezésnél olyan pénzügyi for­rást kellett bevonni, (rontva ezzel az amúgy is meggyengült pénzügyi helyzetet), amely valójában csak papíron létezett, csökkentve ezzel a továbblépés lehetőségét. A nyereségtartalék rendszerét, illetve annak mostani minimálisra történő csökkentését ma is sokan vitatják, tény azonban, hogy 1987. szeptemberében országos szinten a mezőgaz­daság ötmilliárdos kimutatott nyereségtarta- lék-állománnyal rendelkezett, ennek pénz­ügyi fedezete ugyanakkor nem érte el a két­milliárd forintot. Lényeges változást jelen­tett a nyereségtartalék rendszerében az új szabályozás, mely szerint az 1987. december 31-i eredményfelosztás során a nagyüzemek nyereségtartalék-állományát, nettó árbevéte­lük 3 százalékára kellett már csökkenteni. A nagyüzem két lehetőség között választhatott: egyfelől a 3 százalék feletti részt bevonja 1987. évi eredménye kiegészítésére, melyet 1988-ban azonnali adófizetési kötelezettség terheli. Ez a megoldás rendkívül hátrányos rejtélyei azoknak a termelőszövetkezeteknek, ame­lyeknek — az előzőekben vázolt okok miatt — fiktív nyereségtartalék állományuk volt, hisz a papíron növelt eredmény után a „gu­ruló forintban” kellett az adót fizetni. Má­sik lehetséges megoldás a KTA-kba történő nyereségtartalék-állomány átmentése, amely biztonsági tartalékként, adófizetési kötele­zettség nélkül szolgálná a későbbi évek gaz­dálkodását. Ehhez a megoldáshoz azonban a meglévő forrás mellett szintén pénzügyi fe­dezet kellett, hisz az átmentést 1987. decem­ber 31-ig végre kellett hajtani. Megint csak gond volt „a papír” nyereségtartalékkal, hisz a befizetéshez 9 százalékos KTA vagy éppen 14 százalékos MEZÖBANK-i hitelt kellett fel­venni, mely hitel betétként visszakerült ugyan a KTA pénzügyi forgalmába, de jelen­tősen # rontotta mind a KTA, mind pedig a befizető termelőszövetkezet likviditását. S itt úgy érezzük, némi kiegészítés szüksé­ges. A megyei tsz-szövetségek mellett műkö­dő Kölcsönös Támogatási Alapok múltja 1975-re nyúlik vissza. Alapvető céljukat az elnevezésük magában hordozza. Demokrati­kus elven működő, jogi személyiség nélküli társulások, melyek gyűjtik a tagok hozzá­járulásait, melyekből a mindenkori hitelpoli­tikai irányelvekkel összhangban a termelő­szövetkezetek küldötteiből álló intéző- bizottság, a tagok átmeneti pénzügyi gondjainak áthidalására, fejlesztési el­képzeléseik megvalósítására a pénzin­tézeti kölcsönöknél lényegesen kedve­zőbb feltétellel hiteleket folyósítanak. A KTA-k tényleges tevékenysége csak 1978-ban indult meg, a regi adózott biztonsá­gi alapot mint forrást, felváltotta a kötelező tartalékalap, majd később a zárolt fejleszté­si alap. E zárolt pénzeszközök meghatározott hányada a területi KTA-k forrását növelte, a szabályozás miatt zárolt források így vi­szont visszakerültek a pénzügyi gazdálkodás­ba. 1983. végére az e forrásból származó KTA-betétek elérték országos szinten a 2 milliárd forintot, a kölcsönfolyósítások éves szinten a 4,5—5 milliárd forintot. A területi KTA-k pénzügyi egyensúlyának megőrzését, a szabad pénzeszközök átcsoportosítását a TOT mellett 1982-ben megalakult Országos Kölcsönös Támogatási Alap koordinálta. — A kötelező tartalékolás rendszerének megszűnése, a nyereségtartalék-képzés beve­zetése alaplvetően módosította a KTA-k ad­digi tevékenységét. A KTA-k támogató, se­gítő jellegét megőrizve ki kellett dolgozni a megfelelő üzletpolitikát. A folyamatos for­rásbővülés megszűnt, a KTA-k betétként már csak nyereségtartalékot gyűjthettek — olyan forrást, amely lényegében a termelő- szövetkezetek pénzügyi gazdálkodásának ré­szét képezik. A tagok szabadon dönthettek nyereségtartalékuk felhasználásáról, tehát a KTA-knak is olyan rendszert kellett kiépíte­ni, amely ösztönzött az újabb betételhelye­zésekhez. Az a területi KTA, amely akkori­ban nem „lépett”, most nehéz helyzetbe ke­rült, hisz liklvid forrásai a veszteségrende­zési és a beruházási hitelek formájában gya­korlatilag kimerültek. A még meglévő sza­bad pénzeket az 1988. évi szabályozás mi­atti nyereségtartalék átmentésére 1987. év végén felhasználták. Mindezek vezettek oda, hogy azokban a megyékben, ahol az elmúlt évek során sok veszteséges és alaphiányos termelőszövetkezet volt, s a pénzügyi gaz­dálkodás színvonala fokozatosan romlott, il­letve a nyereségtartalékok állománya is lé­nyegében csak papíron létezett, ott a terü­leti KTA is fizetőképtelenné vált 1988. évre. A pénzintézetek üzletpolitikája, s az ismert hitelkorlátozások miatt ma~~sok_termelőszö­vetkezeti vezető gondolkodhat azon, hogy vajon miből fizet bért, bérek utáni jövede­lemadót, SZTK-t, s vajon miből vesz műtrá­gyát, alapanyagot, vetőmagot, s miből telik majd az ÁFA egyhónapos megelőlegezésére is? — A pénzintézetek a januári döntés sze­rint adnak ugyan a bérbruttósítás fedezeté­re hitelt, de csak annak a nagyüzemnek, amely nyereségtartalékát 1987. IV. negyed­évében nem adta át a KTA-nak. S vajon hány hasonló, utólagos döntés fog még szü­letni ? — Komárom megye mezőgazdasági terme­lőszövetkezetei többnyire lényegesen kedve­zőbb pénzügyi helyzetben vannak az orszá­gos átlagnál. A területi KTA pénzügyi for­rása adózott pénzeszközökből 1984. évre el­érte a 180 millió forintot, mely forrás a mai napig további 50 millió forinttal nőtt. Mindezeken kívül a nyereségtartalék-képzés bevezetésével egyidejűleg az Intéző Bizottság kidolgozta a KTA keretén belül létrehozásra kerülő Nyereségkockázati Alap Működési Szabályzatát, mely alap a KTA elkülönített betétje. Alapvető célja a nyereségtartalékok minél szélesebb körű bevonása. Ide került már 1985. évtől folyamatosan, éves szinten 13—13 millió forintos nyereségtartalék-állo­mány, melynek együttes összege 1987. III. ne­gyedévre elérte a 37,5 millió forintot. — Ezek a pénzeszközök már eleve kikerül­tek a korábban említett 3 százalékos korlá­tozás alól, de a megye nagyüzemeiben még ott volt az a 300 millió forintos nyereségtar­talék-állomány, melynek sorsáról dönteni kellett. A helyes döntés kialakítását előse­gítette az a tény, hogy a viszonylag magas állomány jelentős hányada 10 termelőszö­vetkezetnél összpontosult, valós pénzügyi háttér mellett. A megye- termelőszövetkeze­tei meglévő betétjükét további 100 millió fo­rintot, adó befizetése mellett az 1987. évi eredményfeloszás során felhasználtak, a fennmaradó rész pedig az 1988. évi forgóesz­köz-finanszírozást szolgálja. Tekintettel ar­ra, hogy a nyereségtartalék-átmentés me­gyénkben csupán minimális hitel felvételét tette szükségessé, ezért a megyei KTA likvi­ditása lényegesen kedvezőbb az átlagosnál. — Az üzemvitelikölcsön-folyósítások eddigi 90 napos rendszerét felváltotta a 90 napon túli, gyakorlatilag éves hitelezés, mellyel eny­híteni lehet a pénzintézeti hitelforrások csök­kentése által okozott zavarokon. A jelentős hiteligényt igazolja az is, hogy a megyei KTA Í988. januári kölcsönfolyósítása csak­nem elérte a 200 millió forintot, annyit, amennyit 1983. évben összesen. — Ugyanakkor a KTA forrásai is kimerü­lőben vannak, újabb forrásokat a mai pénz­ügyi helyzetben rendkívül nehéz találni. Ma még fizetőképes a KTA és általában a ter­melőszövetkezetek is, de ahhoz, hogy ezt a nehéz pénzügyi helyzetet „túléljük”, rend­kívül összehangolt tevékenységet kell folytat­ni a pénzintézetek, a termelőszövetkezetek és a KTA között. Ebben némi előnyt jelent, hogy az itt dolgozó emberek magukénak ér­zik mind a népgazdaság, mind pedig szű- kebb része, Komárom megye mezőgazdasága, ügyét. Hrjadel Sándorné, KTA-ügyintéző, TESZÖV, Tatabánya DOLOOZÚK 1988. február 13., szombat LAPJA *7

Next

/
Oldalképek
Tartalom