Dolgozók Lapja, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-09 / 159. szám

TV-KRÓNIKA Tudósportrék naavczerü tudós életével és munkásságá- 11 val ismerkedhettiiník meg az “imúlt héten. Szerdán, a bloomingtoni Indiana egye­tem professzorával, Sinor Dénessel, pénteken a ré- gész-művészettörténész-filozófus Zolnay Lászlóval. Tévés szempontból a Zolnay Lászlóval folytatott be­szélgetés sikerült jobban. Az illusztrációként bemu­tatott szobrok, a felfedezéseket idéző híradórészletek és a zene jól egészítette ki a hallottakat. Sinor Dé­nes kétszer is megjegyezte: „Ha lenne itt egy tér­kép ...”; és valóban érthetetlen, miért nem volt ott, ha tudták, hogy a professzor Belső-Ázsiáról fog be­szélni. Sinor beszélgetőpartnere pedig nem maradt kellően a háttérben, időnként feleslegesen fitogtatta tudását. Hitvallás: a két tudósnál ez a magyar nép szol­gálata a tudomány, sajátos eszközeivel. Sinor pro­fesszor már ötven éve nem él Magyarországon, a vi­lág egyik legelismertebb Belső-Azsia kutatója, de so­ha nem feledte, honnan indult. Pesten, Németh Gyu­lától és Ligeti Lajostól mongolt és törököt tanult. Fiatalon, 23 évesen Párizsba került, és rögtön a Pá­rizsi Magyar Intézet vezetője lett. A második világ­háború után kapott egy megtisztelő ajánlatot olyat, amelyről legtöbb tudós csak álmodik: a Cambridge-i egyetemre hívták. Másfél évtizedig tanított itt mon­golt, évi f!) 48 órában. Soha nem tartotta magát csak nyelvésznek. Ku­tatásaival a történeti alapokat, a civilizáció törvény- szerűségeit próbálta meg tisztázni. A hatvanas évek­ben az USA-iba, a bloomingtoni egyetemre került, és megszervezte Amerika legnagyobb Ural-altáji kuta­tóintézetét. Rengeteg konferencia létrehozásában se­gédkezett, több nemzetközi tudományos szervezet tagja, illetve elnöke. Nem politizál, pontosabban, azzal politizál, hogy a tudományos életet a két világrendszer közötti ál­landó, intenzív kapcsolattartás színterének tekinti. A realitásokat mérlegelve fogalmazta meg hitvallását: _Mi (Amerikában, Nyugaton élő magyarok — M. K.) vagy megmaradunk kapcsolatban a szocialista Ma­gyarországgal, vagy nem maradunk kapcsolatban Magyarországgal. Ilyen egyszerű ez! A másik oldal­ról nézve: az anyaország vagy elfogadja, hogy mi így élünk, ahogy élünk, vagy elveszít minket. Nincs más megoldás!” Cambridge-ben írta meg Magyar törté- / ) net címmel (angol nyelven) Magyarország történeté­nek legfontosabb eseményeit összefoglaló nénszerl könyvét. A mongol mellett természetesen magyarul is tanított a híres angol diákvárosban, Bloomington­ban magyar tanszéket alapított. A Magyarok Világ- szövetsége anyanyelvi konferenciájának egyik legak­tívabb szervezője. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöke. (A társaság egyébként Hungarian ^Studies címmel nemrég folyóiratot indított, melyben * a magyar kultúrával kapcsolatos tanulmányok látnak napvilágot, világnyelveken. Ez is nagyrészt Sinor Dé­nes érdeme.) A felsorolás úgy gondolom, magáért beszél. Ha a huszadik században vannak polihisztorok, akkor Zolnay László feltétlenül az. A középkorral elsősorban régészként foglalkozott, de sokan tartják a középkori gondolkodásmód egyik legjobb ismerő­jének. A vicc szerint a tűzoltó azért csinál tüzet, hogy elolthassa, Zolnay azért ásat, hogy jobban meg­ismerhesse a kort. Régészeti tanulmányai mellett könyvet írt a középkori muzsikáról és vadászatról, az emberek gondolkodásmódjáról. A harmincas évek végén tanulmányai mellett aktívan politizált. A bal­oldali szellemű Friss Üjság munkatársa volt, majd a negyvenes években az ABC-Könyvkiadó vezetője­ként a horthysta rendszer politikáját nyíltan vagy burkoltan támadó könyvek megjelentetésében vállalt nagy szerepet. Az ötvenes években Esztergomban oroszlánrésze volt a kincstár helyrehozásában, a Keresztény Mú­zeum modernizálásában, és abban, hogy az egyházi tulajdonban lévő gyűjtemények a nagyközönség elé kerülhessenek. Tizenegy éve rengeteg Anjou- vagy Zsigmond-kori szobrot találtak az ő vezetésével a budai várban. (Illyés Gyula és Szepesi Attila szép versekben méltatta a korszakos jelentőségű lelete­ket). Nevéhez fűződik a budai nagyzsinagóga feltá- ; rása, és a XIII—XIV. századi királyi kúria romjai­nak felfedezése is. Régészeti munkásságát egész Eu­rópában ismerik és elismerik. Szuggesztív előadásait, a magyar középkor ér­zékletes és hiteles bemutatását tanítványai ma is emlegetik. Mórocz Károly öt perc meteorológia Hatvan év emlékei Születésnapi beszélgetés Keres Emillel E születésnapi beszélge­tésre a Radnóti Miklós Színpad igazgatói irodájá­ban került sor. Abban a helyiségben, amelynek író­asztala mellett tizenkét évig ült igazgatóként, s ahonnan most — hatvan­esztendősen — nyugdíjba ment. Hat évtizedet kalandoz­tunk be hatvan perc alatt. Szó esett a pályakezdésről, a tanítómesterekről és a ba­rátokról, versekről és ter­vekről. De kezdjük a leg­elején. Mi vezette ehhez a gyönyörűségesen nehéz hi­vatáshoz, amelyet úgy ne­veznek: színészet? — A véletlen vezetett. Ti­zennégy éves voltam, ami­kor szülővárosomban, Szom­bathelyen rendeztek egy Ki mit tud 7-hoz hasonló ve­télkedőt. A mai Savaria — az akkori Kovács Kávéház­ban került sor a döntőre, ahol elhangzott az a mon­dat, hogy a nézőtéren ülők is jelentkezhetnek, s fel­mehetnek a pódiumra sze­repelni. A szomszédunkban lakott Prisznyák Gyuri _ á tok rossz kölyök volt — aki tréfából felírta a neve­met egy papírra, s egyszer CSijk_ engem is szereplésre szólítottak. A helyzet „tra­gikumát” érzékeltetendő hadd mondjam el: gycrolt- koromban valósággal ret­tegtem a nyilvános szerep­léstől. Érthető tehát hogy úgy indultam el a pódium fele, mint egy alvajáró, vegy mint, aki kivégzésre megy. s ahogy odafentről körülnéztem, csoda történt, biztonságban éreztem ma­gam, a közönség tapsa szár­nyakat adott, s a vetélkedő végén a zsűri nekem ítélte az első díjat. Ennek a si­kernek köszönhettem, hogy apám megosztott velem egy titkot: elárulta, hogy szí­nészdinasztiából származik, de erről mindeddig hallga­tott, mert kíváncsi volt rá — mondta —, mocorog-e valamelyik gyerekében szí- nésztálentum. „Légy szí­nész, ha én már nem le­hettem” — biztatott. Hát valahogyan így kezdődött... S a folytatás? — Játszottam amatőr színjátszócsoportban, majd a felszabadulás után, 1945- bem felvettek az akadémi­ára. s a ma már legendás hírű Horváth Árpád Kollé­gium lakója lettem. Abonyi Géza. majd Ladányi Ferenc volt az osztályfőnököm, év­folyamtársam volt többek között Békés Itala, Gera Zoltán, Kohút Magda, Szir­tes Ádám, Lénárd Judit Ferenc László. Nagyszerű kollektívába kerültem, s azt hiszem, mi voltunk az elsők a színiakadémia tör­ténetében. akik a negyedik év vége után is együtt akar­tunk maradni. Évfolyamtár­saim engem bíztak meg, próbáljam elintézni. Jártam a minisztériumban és más­utt, de úgy látszott, ered­ménytelenül. Ám az egyik nap hivatott az akadémia igazgatója, s megkérdezte, komolyan gondoltuk-e ezt az együttmaradást, mert volna rá lehetőség. Megszű­nik a Bányász Színház és megalakul a Honvéd Szín­ház, ahová le tudnák szer­ződtetni az egész osztályt. Így is történt. Egy évig együtt lehettünk, bejártuk az országot, de ezt követően szétszórtak bennünket, én a Nemzeti Színházba kerül­tem, s három évet töltöttem ott. Majd huszonkilenc éves koromban megbíztak a szol­noki Szigligeti Színház igaz­gatásával. Három esztendeig dolgoztam Szolnokon, ez­után 1956-tól 1961-ig a Víg­színház /színésze lettem. 1961-től tizenhárom évig a Thália Színház igazgatója­ként tevékenykedtem. On­nan kerültem az Irodalmi — a mai Radnóti — Szín­pad igazgatói székébe. Íme, egy színészpálya né­hány sorba tömörítve. S amiről nem esett szó: a két Jászai-, s a Kossuth- díj, az Érdemes- és Kiváló Művész kitüntetés, a SZOT- díj, a közéleti, a politikai munka: 1966 és 1975 között az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja volt. S nem esett ázó a színjátszás mellett a másik nagy sze­relemről, a versmondásról sem. Szavalóként bejárta az országot a legkisebb tele­püléstől a nagy városokig. — Hány költemény sze­repel repertoárjában? — Sosem számoltam ösz- sze. Tizenöt előadóest anya­gát őrzöm emlékezetemben, de ez csak egy része a meg­tanult verseknek, prózák­nak. Egyszer egy barátom azt mondta, hazahoznak ko­csival a Balaton mellől, ha vállalom, hogy Budapestig szerelmes verseket szavalok. Mikor megérkeztünk, még tudtam volna folytatni... — Mit tart pályája legna­gyobb sikerének és legna­gyobb bukásának? — Színpadi szereplésem legnagyobb sikerének a Vígszínházban játszott Or­feusz alászáll című Tennes­see Williams dráma Jabe Torranee-szerepét tartom. A legnagyobb fiaskó a Bánk bán II. Endre királya volt, amelyet pályakezdőként ját­szottam a Nemzeti Színház­ban. — Kiknek köszönhet leg­többet a pályáján? — Kényes kérdés, az em­ber óhatatlanul kifelejt olyanokat, akiknek hálával, köszönettel tartozik. Mégis hadd mondjam el, hogy el­sősorban Major Tamásnak és Gellért Endrének köszön­hetem a legtöbbet, akik kezdő színészéveimben, az­tán még kezdőbb színház­igazgatóságom idején szá­mos tanáccsal segítettek gondjaim megoldásában. Ugyanez vonatkozik Lend- vay Ferencre és Bozóky Istvánra is akik arra biztat­tak, hogy világmegváltó tervek helyett járjak két lábbal a földön. S mégnem szóltam Zách Jánosról, akit' barátomnak mondhattam, Várkonyi Zoltánról, Apáthy Imréről, Egri Istvánról. Ka­zimir Károlyról, akivel ti­zenhárom évig igazgattuk közösen a Thália Színházat. — Beszéljünk befejezésül a terveiről is ... — Hivatalosan augusztus elsejével adom át a színhá­zat. az új igazgatónak, Bá­lint Andrásnak. Nyugdíjaz­tatásom papír szerint 1986. január elsejével kezdődik, de azután sem mondok bú­csút a Radnóti Színpadnak: színészként dolgozom to­vább. Mert a színész akkor vesz végleg búcsút a szín­padtól, ha ráteszik a kopor­sófödelet. Az idei nyár a pihenés mellett munkával is telik: júniusban és júliusban né­hány társammal; Kohút Magdával, Thirring Violá­val, Somhegyi Györgygyel, Verdes Tamással és ifjúsági táborokat járjuk: a Szovjet Irodalom című folyóirat élő mellékleteként szórakoztató műsort adunk a fiatalok­nak. Lesz egy tévéfelvételem is: a szegedi stúdió nyaran­ként a Gyulai Várjátékok idején lírai fesztivált ren­dez, amelyen a határainkon túli magyar költészet rep­rezentánsait mutatja be. Én Dedinszky Erika, Hollandiá­ban élő költő verseit adom elő. Utána pihenés, külföldi nyaralás következik, sok-sok év után felhőtlen nyugalom­mal, mert nem kell készül­nöm az új évad előkészíté­sére. Ez már az utódom dolga... K. Gy. Gyuri és a kabasólyom Esztergom-Bűbánatvölgy- ben, a Major József nevét viselő ifjúsági tábor egyik faházában a környe­zet- és természetvédelmi ifjúsági tábor „törzskaré­nak” irodájában vagyunk. A falakon kipreparált gyógynövények lapokra ra­gasztva, a tablón k or morén- madár röptében lefestve. Kántor Sámuel, a „gazdák” a Hazafias Népfront szer­vezte tábor egyik vezetője, a Hazafias Népfront Orszá­gos Elnöksége környezet- védelmi titkára és Belánsz~ ky László táborvezető az eleven életű, dús progra­mú nyári táborról beszélt. — Korábban országos környezetvédelmi tábor volt. A népfront kezdemé­nyezte környezetvédelmi őrsök legjobbjait hívtuk meg. Aztán változtattunk: Motoszkált bennünk, va­jon, egy nagy létszámú or­szágos tábor szolgálja-e legjobban a gyakorlatot? Epre több gyermekközös­séget be akarunk vonni a természetvédő munkába, ezért hat tájegységben tá­boroznak most a természet- védő fiatalok. A miénk a Győr-Sopron, ’ Pest és Ko­márom megyében dolgozó környezetvédelmi őrsök tagjainak tábora. Nyolc- vanan jöttek el Esztergom­ba. Tekintélyes természetvé­delmi szakemberek társa­ságában sok hasznos dolgot tanulnak a fiatalok. Köz­ben a Pilis legszebb, zöm­mel védett területeire is kirándulnak, ismerkednek a Pilisi Parkerdőgazdaság munkájával. A tábor egyik lakója, a dunakeszi Pálinkás György közbevetése: — Nekem az tetszik a parkerdőgazdaság munká­jában, hogy bizonyítják: a körültekintő fakitermelést összhangba lehet hozni a természetvédelemmel és a turisztikával. Lehet úgy is vigyázni az erdőkre, hogy nem állítunk minden fa mellé egy erdészt... — Gyuri, neked mi volt a legnagyobb sikered? — A „Környezetvédelmi világnapon”, június 5-én ünnepeltük a madarak és a fák napját. Ez alkalom­ból Vácon nagy vetélkedő volt. Mi, budakesziik let­tünk az elsők, másik őr­sünk ped ig a második... — Ebből arra gondolunk, iskolai tanárotok „oltotta belétek” ezt a nemes szen­vedélyt ... — Igen ,.. Gramon Il~ dikó tanárnő órái keltették fel sokunkban a természet iránti vonzódást. Nekem a madarak a kedvenceim. Tagja vagyok az Országos Madártani Egyesületnek. A már kevés számban élő, védett „kabasólyom”, a kedvencem. Ezzel az apró termetű, rovarokkal élő, sziklákon és kiugró szírie­ken települő kis madárral szeretnék foglalkozni maj­dani munkám során ... — Hol... — Sopronban. Az erdé­szeti szakközépiskolába ké­szülök ősszel.. . Halász Péter, a komáro­mi Klapka iskola hetedik osztályosa: — Engem a fák érdekel­nek. Fákat, mind több fát szeretnék ültetni. Itt' a Pilisben az tetszett, hogy a lehető legjobb a szándék: tovább éljenek, öregedjenek a fák. — Kettősség él bennem. Az iskolában a rajz a ked­vencem ... Rajzolni sze­retnék — de gondolom, a természet ismeretét, sze- retetét, a rajz, a művészet sem nélkülözheti .. . A tábor vezetői a Pilis leglátogatottabb hegyeire, a Mogyoróhegyre, a Rám- szakadékba, majd Tatára és Esztergomba invitálták a fiatalokat. A búbánat- völgyi táborban sok vidám, tanulságos program volt Kútyaibemutatók, társas­játékok, gyógynövénygyűj­tés. a környék flórájának megfigyelése — az aktuá­lis környezetvédelmi teen­dőkre oktatták a fiatalokat. Mindenképpen hasznos a népfront igyekezete: egy­re több fiatal ismerkedik ’meg \a jkörnyezetvédelem­mel. A gyerekek haszno­san töltik a nyarukat. Ide­jében tanulják meg becsül­ni a környezetet. E megbecsülés és az önbe­csülés iskolája a búbá- natvölgyi tábor is. Cs. Nagy Lajos DCMXMDZÖK 4 LAPJA 1985. július 9., kedd Készül az esti vacsora — nyárson sült szalonna lesz estére . . , Huzat van! Csukja be valaki az ajtót! Gáspár Gusztáv karikatúrája

Next

/
Oldalképek
Tartalom