Dolgozók Lapja, 1984. július (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-20 / 221. szám

FILMJEGYZET A Jedi visszatér K i ne látta yolna nálunk a Csillagok háborúját? És folytatását, A Birodalom visszavág című fil­met? S most itt a trilógia újabb része, A Jedi vissza­tér. Pontosabban ez csak'az egyik trilógia befejező darabja: a rendező George Lucas több nyilatkozatá­ban utalt rá, hogy voltaképpen kilenc részre tervezi űrsorozatát. A középső három fejeződik be a Jedivel, az „eleje” meg a „vége” a rendező elképzelései szerint talán az ezredfordulóig készül el, s ahogy ígéri, szer­ves egységet, logikai láncot fognak alkotni az egyes filmek. A Jedi visszatér, ha lehet, káprázatos technikájá­ban még a Csillagok háborúját is túllépi: volt olyan trükkje az ötszáz közül, amelyhez csupán a szükséges eszközök kerültek vagy félmillió dollárba. Feltételez­hetően megtérülnek: a modern „űrlegendára” eddig is milliók voltak kíváncsiak. Szomszédolás Festőművészek találkoztak Ceske Budejovicében Alkotó légkört teremtettek A Cseh Képzőművészek kerületi szervezete idén szeptemberben rendezte meg Ceske Budejovicében a táj­képfestők második munka- találkozóját. Az idei talál­kozót a Szlovák Nemzeti Felkelés negyvenedik évfor­dulója jegyében rendezték meg. Célja Dél-Csehország szépségeinek, változásainak bemutatása volt. A nemzet­közi alkotótáborba meghí­vást kaptak a Szovjetunió Gomel, Bulgária Gabrovo, valamint az NDK Sühl ke­rületeinek képviselői. Ko­llárom megyét Novák Lajos és Zámbó Kornél fes­tőművész képviselte. — A rendezők optimális körülményeket, alkotó lég­kört teremtettek számunk­ra, — beszél a két hét ta­pasztalatairól Zámbó Kor­nél. — Minden ország az illető terület legjobbjait küldte, így némi bepillan­tást nyerhettünk a szomszé­dos nemzetek művészetébe. Megismerhettünk stílu­sokat, alkotói felfogásokat. Ezt én a magam számára roppant hasznosnak ítélem, végtére is ki-ki a saját né­pét képviselte, nemzeti kul­túrájuk egy darabkáját hoz­ta magával a találkozóra. — Ceske Budejovicében egy kiállítást rendeznek majd azokból a képekből, amelyeket a találkozó ideje alatt készítettünk. Vala­mennyi résztvevő hagyott ott néhányat. Novák Lajos és én kettőt-kettőt. Ezek a képek a Vltava folyó part­ján egy kis falucska köze­iében születtek. Izgalmas, DOLGOZÓK a erdekes, vadregényes tájakat örökítettünk vászonra, feny­vesekkel, zuhatagokkal és az örökké szemerkélő esővel. Én akvarellel dolgoztam. No­vák pedig grafikákat készí­tett. — Gyakran jutott idő ba­ráti beszélgetésekre, vala- nogy a nyelvi nehézségeket is sikerült áthidalni. A fő téma természetesen a kép­zőművészet volt. Akik ide eljöttek, hazájukban vala­mennyien elismert festők. A magukkal hozott katalógu­sokból megismerhettük ed­digi munkásságukat, jó érte­lemben véve bepillanthat­tunk egymás lapjaiba. Saj­nos, hogy csak itt volt erre mód, mert az a benyomá­som, hogy a sajtó nem pro­pagálja eléggé a szomszé­dos országok képzőművésze­tét, sokkal inkább az iro­dalmat helyezi előtérbe. — Ami az irányzatokat illeti, számomra az volt a meglepő, hogy az alkotótá­bor művészeire a természet­hű festészet volt a jellemző, ami azonban nem egyenlő a természetmásolással. Termé­szethű, realista szemléletű pikturát tapasztaltam, ami persze nem zárja ki, hogy otthon másfajta képeket is festenek. — Hozott-e haza képeket, ha igen mikor láthatjuk? — Hét, vagy nyolc fest­ményt és rengeteg rajzot, vázlatot hoztam magammal. A legközelebbi tárlatomon, esetleg közös kiállításon fel­tétlenül szerepelni fognak. — gerecsei — Új helyen az OSZK-stúdió Felkészítenek kategóriavizsgákra Táncdalénekeseket is képeznek Megyénkben több mint ötszáz zenesz — közülük csak kétszáznak van kategóriabesorolása! — szolgál­tatja a vendéglátó egységekben, művelődési házakban a könnyűzenét, vagy, hogy egyértelműbbek legyünk — a tánczenét. Az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltsége igyekszik megoldani képzésüket, továbbképzésüket, erre szolgál az a stúdió, amely lé­nyegében 1967. óta működik. E keretbe tartoznak a tánczenészek és a cigány zenészek. Csakhogy a to­vábbképzés és a képzés eleddig mostoha körülmé­nyek között, előbb a régi zeneteremben, majd 12 évig a Széchenyi Művelődési Ház alagsorában működött. Miután lebontották és újjáépítették ezt a művelő­dési házat, kiszorult az OSZK még az alagsorból is. A városi tanács és az IKV segítségével hozzájutottak a Dózsakertben a Dózsákért utca 59. szám alatt egy szép családi házhoz. Még reno­válják, de várhatóan októ­ber elsején már megkezdik működésüket. A házban három helyi­ségben lehet oktatni, min­den kiszolgálóegység meg­van, a kis kert alkalmas a szünetekben pihenésre. A szeparáltság bizonyítja, hogy munkájukkal ne zavarják a környező házak lakóit. Ez a központ azért nagyon jó, mert itt az egyéni és zene­kari képzésre is lehetőség lesz. Várják az utánpótlást, azokat a fiatal zenészeket, akik iskolai tanulmányaik befejezése után kikerülnek a zeneiskolából, s nem tud­ják, hol kamatoztassák tu­dásukat. A továbbképző központ ideiglenes működé­si engedélyt tud adni vizsga alapján, s előkészít a kate­góriavizsgákra. Igen üdvös lenne, ha a megye minden részébe el­jutna a továbbképző stúdió híre, mert némely vendég­látó egységben, vagy műve­lődési házban bizony nem eléggé igényes játékot pro­dukálnak a zenészek. E központban képzett, A-kate- góriás zenészek az oktatók, s talán idővel el tudnák ér­ni, hogy megfelelő színvo­nalú zenét kapjon a közön­ség. Az OSZK a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége támogatását is élvezi, hang­szerekből van elegendő. Most már „csak” arra van szükség, hogy minél többen keressék fel az OSZK köz­pontját a szakszervezeti székházban és jelentkezze­nek, mert csak kellő szá­mú résztvevő esetében lehet megindítani az egyes tanfo­lyamokat. Újdonság, hogy táncdal- énekes-képzés is indul, s ha valahol, ezen a területen kell nagy elismeréssel adóz­ni azoknak, akik végre ren­det teremtenek ebben a dzsungelben. Egy biztos: jelenleg álta­lában nem megfelelő a táncdalénekesek és a tánc­zenekarok többségének ze­nei színvonala, kifogásol­ható műsoruk, s ha hama­rosan nem történik valami — e változtatásra hivatko­zott az OSZK központi to­vábbképzése —, akkor él­ményanyagban és szellemi­ekben szegényebbé válnak azok, akik vendégként vagy műsorhallgatóként részesei a produkcióknak. — ádám — HonnaannaMi Miről írnak a magyar nyelvű szovjet lapok? SZOVJETUNIÓ A folyóirat szeptemberi szá­mában érdekes írást olvasha_ tunk a Génjeink növényi védő­pajzsai című cikkben. Jóllehet a növényvédő anyagok, vegy­szerek és az ipari hulladékok az élő szervezet örökítőanyagá­nak, a géneknek a megkárosí­tásával fenyegetnek, mégsem nélkülözhetjük őket. Az azer- bajdzsani Tudományos Akadé_ mia Növénytani Intézetében azt vizsgálják miként mozgósítható e torzító hatások ellen a „szervezet javító szolgálata”. A bakui tudósok véleménye sze_ rint naponta néhány grammnyi növényi eredetű anyag elejét veheti a szervezet nem kívána­tos elváltozásainak. LÁNYOK, ASSZONYOK Két új sorozat indul a szep­temberi számban. Magyarország felszabadulásának 40. évfordu­lójára készülve a Történetek és történelem című sorozatban né­hány asszony sorsán keresztül ismerkedhet meg az olvasó az elmúlt évtizedek emberi éle_ tekben tükröződő történetével. Alekszej Csheidze felderítő, ként vett részt Magyarország felszabadításában. A Budapest­ért vívott harcok emlékét idé­zi fel Egy dunai felderítő visszaemlékezései című írásá­ban, amelynek első részét eb­ben a számban olvashatjuk. FÄKLYA Szeptember elseje a világ minden táján ünnep, kezdődik a tanév. A Szovjetunióban az új tanévtől kezdődik a kitér, jedt iskolareform megvalósítá. sa. Az oktatási rendszer sok­oldalú reformjáról, az iskola és a család, a gyermek és a szülők kapcsolatáról kerekasz- tal-beszélgetést olvashatunk a 17. számban. A Fáklya 18. számának köz­ponti témája Örményország. A jereváni repülőtérre kalauzolja el az olvasót az Örményország légi kapuja című riport. SZPUTNYIK A kaukázusi hegyek fő vonu_ latának központi részében, az Elbrusztól délre találhatók Felső-Szvanetia települései. Egy évezrede nem érintette ezt a vidéket a civilizáció szele sem. Az ott élő embereket az át­hatolhatatlan hegygerincek tel­jesen elzárták a külvilágtól. E csodálatos világban, a mintegy tizennyolcezer lelket számláló szvanok lakta területre kalau­zolja az olvasót A szabad szva­nok földjén című riport. Svájc és a háború Az utóbbi hónapokban gyakran emlékezünk. Lengyelor­szág lerohanására, a második; világháború kitörésére, a de­portálások negyvenedik, negyvenötödik évfordulójára. S bár Svájc „a béke szigete” volt a második világháborúban, sok minden történt az országban, ami bekerült a történelem­be, a háborús irodalomba. Egy svájci rendező, Markus Imhoof — aki a háborús éveket kisgyermekként élte át, hiszen 1941-ben született — elkészítette A csónak megtelt című filmjét. Vajon mit tud, mit akar elmondani egy ma mindössze 43 éves ember azok­ról az időkről? Imhoof a dokumentumfilm-készítéssel kezdte pályafu­tását, és ez nem volt könnyű kezdet a számára. Hazájában politikai hecckampányok fogadták a társadalombíráló alko­tásokat, köztük az ő 1968-ban forgatott Rondóját, amelyet csak 1976-ban mutathatott be. A rendező számára A csó­nak megtelt című játékfilmje hozta meg a nemzetközi elis­merést. Olyasmiről szól — ahogy Imhoof mondja —, ami­ről az iskolában sohasem hallott. Arról, miként viselkedett hazája a fasizmus idején a hozzájuk menekültekkel. Imhoof nem fest feketén-fehéren. Találkozunk segítőkészséggel, em­beri együttérzéssel, opportunizmussal, gyávasággal, lehetet­len rendeletekkel és törvényekkel. A filmbeli, tragikus sorsú menekültcsoport történetét kiváló szereplőkre bízták az alkotók. Két nagy színészre, Tina Engelre és Curt Boisra. Curt Bois 1909-ben kezdte a színészi pályát, Berlinben. Az egykori német zsidó emigráns a filmben Ostrowski zsidó emigránst kelti életre, kitűnően.- A Magyar Televízió szeptember 21-én, pénteken este 21 óra 30 perces kezdettel sugározza az 1-es műsorban A csónak megtelt című svájci filmet. — e — Vasdiplomás pedagógus A kétszobás lakásban gyönyörű rend, tisztaság fo­gad. Gazdája a nyolcvannégy éves Ludván Endre. — Én takarítgatok, a fiam segít, ha hétvégén hazajön Pestről. Nemrég még ma­gam főztem, de amióta meg­halt a feleségem, hozatom az ebédet. A Ludván család Vas me­gyében, Nagysimonyiban élt. Az apa nagyvenkét évig ta­nított. A nyolc gyerek közül hat lett pedagógus; kettő óvónő és négy tanító. ,— Tízéves voltam, amikor az édesanyám meghalt, a legidősebb nővérünk vette át a helyét a családban. Pá­pán végeztem a tanítókép­zőben, háborús, rettenetes idők voltak, hatvannégyen kezdtünk és heten kaptunk diplomát. A Néptanítók Lapja 1920- ban megjelenő pályázatára jelentkezett, így került Bo- kodra másodtanítónak. — Mit jelentett ez? — A kántort kellett időn­ként helyettesítenem. Elő­ször mind a hat osztályt ta­nítottam, utána hatvannégy gyerekem volt az első há­rom osztályból. — Mi volt a fizetség? Endre bácsi előveszi a megsárgult levelet és arról olvassa: lakhat: 1 szobában, benne asztal, szék, ágy; évi 600 korona; 4 köbméter cserfatuskó, 20 korona kert­illetmény; 160 korona lak­bérpótlék. — Nagyon szerettem Bo- kodon. jól felszerelt tiszta iskolánk volt. 1928-ban hív­tak Bakonyszombathelyre. Áldatlan állapotok fogad­tak: hat méter hosszú pa­dokban ültek a gyerekek két rongyos térképünk volt, meg egy olyan méterrúd, amivel a tüzet piszkálták. Lassan pótoltam mindent, rengeteg szemléltetőeszközt csináltam. — A II. világháborúban kétszer vonultattak be, mindkétszer egészségügyis voltam, hadikórházban dol­goztam. Az iskolák államo­sítása után én lettem az igazgató itt Bakonyszombat- helyen. Negyvenhárom évet tanítottam, 1963-ban men­tem nyugdíjba. — Mi a pedagógiai hit­vallása? —- Mindig azt vallottam, minden ember annyit ér amennyit dolgozik. Engem úgy engedett utamra az apám: „Néptanítói okleveled van, népedet tanítsd akkor is, ha csak egy szelet ke­nyérrel mégy az iskolába”. Tóth Ilona LAPJA 1984. szeptember 20., csütörtök Félkészen az új továbbképző stúdió (Fotó: Fodor) Ludván Endre „Népedet tanítsál"

Next

/
Oldalképek
Tartalom