Dolgozók Lapja, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-27 / 202. szám

9 19S3. augusztus ST, szombat DOLGOZÓK LAPJA „Törődjünk többet az idősekkel..." Diáksz oha láthatjuk a Vöröskereszt felhívását a bérházak falain. Ha tárgyilagosan akarunk beszélni az egyedülálló öre­gek sorsáról, be kell vallanunk, hogy az még korántsem megnyugtató. Bár a szociális otthonok, nyugdíjasházak és napközi otthonok építésével, a házi szociális gondozóháló­zat megszervezésével jó néh anyukat. sikerült már eddig is megmenteni a kiszolgáltatottságtól. De nagyon sokan van­nak még olyanok, akik magukra vannak utalva. Egészségi állapotuk miatt nehéz elmenniük a boltba bevásárolni, és megerőltetés számukra otthonuk rendben tartása. Amíg az intézményhálózat nem épül ki teljesen, szükségünk van a társadalom minden olyan gesztusára, amely az öregek fi­zikai, pszichikai állapotának könnyítését szolgálja. Nyugdíjas tanárnő ismerősöm, aki még nagyon jó egész, ségnek örvend, népes családja mellett is szívesen vállalko­zott arra, hogy időseket patronáljon. Kerülővel ugyan, de végül is a betegek szociális otthonának központjában je­lentkezett ezzel a szándékával. A pszichológussal beszélgetve izgalmas feladatnak találta, hogy egyik Választottja a min­denkivel kórosan bizalmatlan, nehéz természetű, 80 feletti asszony legyen. Gyakran felkereste, majd egy jól sikerült vasárnapi ebédmeghívás után napokig vendégül látta. (Ezt azóta már sokszor megismételték.) Rengeteg energiával, ked. vességgel sikerült meggyőznie az idős nőt. hogy az nem mindenki ellensége, érdemes közel engedni magához az embereket. A másik nénit a központi intézetből választotta ki. öt nem tudta otthonába hívni, mert betegsége miatt nem hagyhatja «1 az intézetet, de sokszor elment hozzá férje és unokái kíséretében. Azt az illúziót keltve, hogy van csa­ládja, és azok gondosan törődnek vele. Szép gesztus. Aki már járt szociális otthonban, tudja, mennyire szükségük van az ott lakóknak arra, hogy kapcsolatot tartsanak a külvilág­gal. Megkérdeztem az intézet vezetőjét, gyakori jelenség-e náluk a tartós patronálás. Megtudtam, hogy főként brigá­dok vállalkoznak rá. Sajnos, nem elég kitartóan. Ezek a lá­togatások nem is érhetik el igazi céljukat, mert a brigádta­gok váltják egymást. így nem alakulhat ki bensőséges kap­csolat az otthon lakója és vendége között. Sorban elma­radnak, mert kiderül, nincs elég türelem bennük az idős ember iránt. Sokszor Ahol a családban konyíta- nak a barkácsoláshoz, ott nem jelent nagy problémát, kevés kiadással, jó ötletek­kel egyénivé varázsolni a nagydiák, vagy egyetemista szobáját. Rajzunkon fiókos, dobozos elemekből kialakí­tott hangulatos kuckó lát­ható. Asztal helyett asztallap, haj­lított csőből készített székkel. A kényelmes — szekrénykék­kel körülbástyázott — fotel, egy felfordítótt rekeszre rá­helyezett, (részekből szabott) habszivacs matrac. A fekhely pedig téglalap alakú dobogó­ra helyezett habszivacs ele­mekből áll. B. K. brigád számára sokkal inkább testhez álló feladat az, hogy amikor idejük en­gedi, elszaladnak hozzá rendbe hozni a szobáját.. bevásárolni neki. Szóval a napi teendői alól men­tesíteni. Jó lenne, tudni, hány társadalmi's'zebvézét, vállalat, szövetkezet létesített és tart fenn önálló szociális gondozó- szolgálatot az egészségügyi miniszter 1976-os jogszabályban /rögzített felhívása óta. Sok a tennivalónk az öregek körül, és számuk növeke­désével egyre több lesz. A rájuk fordítható energiánkra nem vonatkozik az energiatakarékosság. — SZ. —a.— Egy-egy Gyerekháfizsák i Védekezés a csótányok ellen Főiként az új, modem lakó­telepekről gyűlik mind gyak­rabban panasz: rengeteg a csótány, irtani alig lehet, és sok kellemetlenséget, bosz- szúságot okoznak. Valóban így van, ha már egyszer el­szaporodtak, nagyon nehéz kiirtani ezeket a hosszú éle­tű és lassú fejlődésű róva. rókát. A legjobb védelem tartós megtelepedésük ellen a meg­előzés lenne': a helyiségek ki­fogástalan építése, a résmen­tes padlókiképzés, a vezeté­kek, csövek, szellőzők szige­telése, a hézagok tömítése. De hát hol létezik manapság ilyen munka a tömegméretű építkezéseknél ? Fontos a hulladék- és lomeltakarítás, és az épületek kifogástalan karbantartása is. A csótány az emeletekre is felmegy, nemcsak padlószin­ten mozog, hanem a fal leg­magasabb részein, bútorok­ban, sőt a mennyezeten is meghúzódik. Mindenevő, még a papírt is megeszi, ezért irodákban is vígan megél. A lakásokban mindent meg­másznak. megdéz^málnak. akár nyers, akár főtt étel kerül útjukba. Nappal nem nagvon merészkednek elő. de éjszaka váratlan villany- gyújtáskor látható fejvesz­tett menekülésük. A párás meleget nagyon kedvelik. A különféle rovarirtó szereket idővel megszokják, lassan­ként ellenállóvá válnak, s így új módszerhez kell fo­lyamodni. Fontos, hogy élel­miszermars dék soha ne ma­radjon elől, s a tisztaságra megkülönböztetett figye­lemmel ügyeljünk. Lakásban a következőképp irthatjuk hatásosan: oldjunk fel két jól púpozott evőkanál­nyi, 5—6 dkg borsavport (minden gyógyszertárban kapható recept nélkül), 1 li­ter forrásban lévő vízben. Várjunk, amíg az oldat le­hűl és töltsük jól zárható üvegbe, amiben hosszabb ideig tárolható. Ezután jog- hurtos vagy tejfeles pohár 4 cm magasra levágott alját töltsük meg szikkadt ke- nyérbállel, és bőven öntsünk rá borsavoldatot úgy, hogy a folyadék ne lepje el a ke­nyeret, és hogy a rovarok áz átitatott kenyérbél tete­jén tudjanak járni. A be­száradt csalétket már ne töltsük fel újra, hanem dob­juk ki. Az eljárást ötnapon­ként célszerű megismételni. Ha az utasítást megtartjuk, és az irtást átmenetileg sem hagyjuk abba, a módszer eredménye minden várako­zást felülmúl: a készítmény elfogyasztásával a csótányok 10 napon belül elpusztulnak rejtekhelyükön. Természete­sen akkor tartós a siker, ha — lakótelepi lakásoknál — a szomszédok is irtást vé­geznek. különben tőlük újra átvándorolhatnak a kellemet­len „lakótársak”. A készít­ményt úgy rakiuk ki. hogy gyermekek és háziállatok ne férjerek hozzá. Lehetőleg fénytől árnyékos helyre, já­róúti aik elé célszerű tenni a csalétket. B. K. Darált marha kukoricával Hozzávalók 4 személynek: 2 darab paradicsom, 1 doboz kukorica. 1 csomag petrezse­lyem. 1 csomag snidling. 1 kávéskanálnyi kapor, fél ki­logramm darált marhahús. 2 evőkanál vaj vagy margarin, só, bors, hagymás só, 5 evő­kanál tejfel. A paradicsomot forró víz­zel leforrázzuk, és a héját lehúzzuk. A kukorica levét leöntjük. A petrezselymet, snidlinget, kanrot apróra vágjuk. A darált húst forró zsiradékban megsütjük és fűszerezzük. A paradicsomot apróra vágjuk, hozzáadjuk és együtt pároljuk. A kukoricát is belekeverjük és megpá­roljuk. A petrezselymet, a snidlinget és a kaprot bele­szórjuk. Végül beleöntjük a tej feit és fűszerezzük. SZÁMOLJUNK! kai összekötött három-három körbe kerülő számjegyek ösz- szege 33 legyen! Írjátok be az üres körök­be a 9-től 15-ig terjedő szá­mokat úgy, hogy a vonalak­at 21 6—II—El 01—Sí—8 Fogarasi Vera: Az clcsavarg sündisznócska ’ bótanikuskerte-t félig befedte a köd. Gomolygott er- A re, gomolygott arra, mintha sehol sem találná a he- Ivét. Bekukkantott a bokrokba, rátelepedett az avar. ra, és nem engedte csillogni a vizet. Még a nap sem tudott átsütni rajta. Fehérre varázsolta a tájat, sej­telmessé a száradó virágokat, fűszálakat. Lidiké elmerülten nézegette a víztükröt. Várta, hogy mi­kor csapódik fel egy hal. Leste, hogy mikor esik egy-egy toboz a vízbe. Néha csak a csappanásokat hallotta, de nem látott semmit. Tündérnek hitte magát. Azt képzelte, hogy a köd az ő fátyla, és kénye-kedve szerint mutathatja meg a fátyol alatti táj szépségeit azoknak, akiket kedvel. Egyszer­esük lépéseket hallott a háta mögül. Aztán oldalról. Neki­támaszkodott a tahidnak. Megreccsentek a keze alatt a ké­regdarabok. Körbenézett. A köd mindent beborított, mintha játszana a kislánnyal. Újra lépteket hallott. Nem télt. de azért szorosabban markolta a korlátot. Már nem volt mese- beli tündér, csal: egy megriadt kislány. Hirtelen kirajzoló­dott a tejfolyamból egy kisfiú. Tenyerén a sündisznóval. — Jaj, de aranyosi — Gyere, vigyük vissza az édesanyjához. — Egyáltalán, ki vagy te? — Én vagyok az Állami Sündisznómentő Szolgálat örök­re kinevezetlen tagta. — Az persze mindjárt más. Akkor mehetünk is, mert bizonyára már nagvon-nagyon éhezik ez a kis szerencsét­len. Tudod te voltaképpen, hogy mit eszik? — Nem teljesen, de ha bejössz velem a könyvtárba, ak­kor megnézzük a nagy állatlexikonban. A sündisznó aprókat vakkantott, kicsiket vinnyogott. — Tudod mit? Inkább keressük meg gyorsan a mamá­ját. — Jó. Csak aztán el ne tévedtünk. Ez a botanikuskert telis, de teli van tavakkal, légzőgyökerekkel, bozótossal, egy- szóival dzsungellei. — Te fogod a sünit. Én meg fogom a másik kezed, így, ha eltévedünk is. legalább egymást ne veszítsük el. És tudod, én ismerem az itteni ködöt. Néha felszakad, és ak­kor mindent eláraszt a napsugár. Egyenesen a nagymamámtól hallottam ezt. ö pedig minden ilyesmit tud.. — Meg az is igaz, hogy amíg az ösvényen vagyunk, addig úgyis a kapuhoz érünk. Szaladjunk! Már egy kicsit fázom is. . És ahogy mentek az avarral borított ösvényen, egyszer­esük felbukkant a: semmiből a parkőr. —- Szervusz Gábor! Mit viszel a kezedben? — Egy ici-pici. anyátlan-apátlan-otthontalan sünit. — Én jól tudom, hogy hol van a helye ennek a varró- tűpárnának. A csukás tó mellett. A nagy vörösfenyő gyö­kerei alatt. Már nem először kóborol el. Iszonytatóan nagy kővé ökelme. Na, vigyük vissza szaporán, mert még éhen- hal! Azzal g parkőr megindult az ellenkező irányba. Nagyo­kat lépett. A gyerekek alig tudták követni. — Már tudom, mi az igazi neved. Ó. az igazi. — az igazit csak neked súgtam meg. A Gá­bort csak a szüleim adták. Az igazi név az, amit csak ket­ten tudnak. Érted? — Hát persze. Akkor ez most igazi titok. És én vagyok a titokőr. Ä köd felszakadt. Teljes őszi pompájában kibontakozott a botanikuskert. A hatalmas platánokat a szél fosz- togatia. A fenyők az eget szurkálták. A bokrokon dércsípte galagonya fagyoskodott. A tóban -nagyot csobbant a csukák öregapja. Lidiké és Gábor még mindig kézenfogva állt. — Na, szevasztok! Engem vár az őrbódé. Ne várjatok hiába. Ök meo csak álltak kézenfogva a csodafák alatt. Méz­sárga napfényben. Nem lehet elég korán kéz. deni a természetjárást., a környezetünk megismerését, a kirándulást. A mozgás­igény, a nagyobb távolságok elérése szükségessé teszi, hogy bizonyos plusz terhet (élelem, kötött kabát, pulóver stb.) a család minden tagja vigyen magával. Helytelen, ha minden csomagot a szü­lők visznek. Az egészséges, mozgás­igényt kielégítő kirándulás­ra a kicsik szívesen felké­szülnek, sőt viszik a kis motyót, a számukra össze­csomagolt elemózsiát. A há. ton viselt, gerincoszlopra fel­fekvő táska szabadon hagyja a gyermek kezét, nem gátol­ja a szabad mozgásban, s nem utolsósorban elősegíti a szép testtartást, a jó járást. A bemutatott táskák len­vászonból vagy a kézimunka­boltokban kapható, kressvá- szonból készülnek, 30 centi­méter anyagból. A vissza, hajtott tetőrészt duplán szab­juk, és a szélrészét csíkos, vagy aprómintás vászonnal körbeszegjük. A zsákocska felső szélére fém befűzőlyu­kakat üttetünk cipésszel. A vállpántokat készíthetjük ré­gi bőrövből, vagy alapanyag­gal alábélelt, színes, hímzett, 2 centiméter széles, népmű­vészeti szalagból. A felső bo­rítólap, valamint a vállpántok természetesen igazi cipész- kellék-boltban vásárolt fém- s csatokkal záródnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom