Dolgozók Lapja, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-24 / 70. szám

I DOLO O 7, O K l, A r .1 a m3. mi retus 3I„ csStSrt** Visz a gőzös — de hová? Szerencsés Dániel Kimeríthetetlen tématár a történelem: kimeríthetetlen, akárcsak ez a század, vagy még inkább'szűkítve a kört: a háború óta eltelt néhány évtized is. Igaz, minél hátrább forgatjuk az idő kerekét, annál több tér jut a fantáziának — hiszen annál kevesebb az ismert tényanyag, s egy em- beroltőnyi távlattól visszafelé már teljességgel hiányzik a megélt tapasztalat. Más a helyzet az utóbbi évtizedek történelmi tanulsá­gait tekintve: ezeknek még vannak élő tanúi, s itt nem elsőként a fantázia, de a bizonyított, átélt tényanyagból építkezhet a filmrendező — s ebből kell építkeznie, ha effajta témához nyúlt. •Nyúlnak hozzá mégis sokan: érthető, hogy hosszas hall­gatás után ezekben az években mind többeknek van véle- m Ínyük például a második világháború — mindmáig to­vábbgyűrűző — hatásairól, avagy éppen 195R-ről, írund töb­ben tesznek az eddig — foghíjasán — kialakult tudatmo­zaikhoz egy újabb kockát. Ahogy Sándor Pál is most, a Szerencsés Dániel ben. Ér­dekes: Sándor Pál nem az okokat kutatja — mint tették mások —, hanem ötvenhat végéllek eseményei közt gereb­lyéz. egy olyan határpontot vesz górcső alá, amely még csu­pa forrongás, de már magában rejti az újrakezdés csíráját. A megrendültek, a tájékozatlanok, a semmit sem értők Nyugat felé vándorló seregének krónikásául szegődik az új hazát — vagy csak nyugodt körülményeket? — keresők tö­megével zakatoló vonaton sorsok, sorstipusok tanúja lehet a néző. A legkülönbözőbb társadalmi rétegekből összeverő­dött emberek sorsközössége talán „csak” annyi: mindany- nyian regisztráltak a földindulást. Egy korszak elemzése Sándor Pál filmje — egyéni sor­sokból kibontva egy egész nemzet nehéz korszakáé. Tanul­ságai a nézőben tovább rezonálnak, s a filmes erények, a kitűnő színészi alakítások mögött a történelem vetkőzik pőrére. (enagy) Ifjú vonósok Az elmúlt héten úttörő komolyzenei gálahangver­seny volt Oroszlányban, ahol a zeneiskola legjobb növendékei mutatták be tudásukat. Csak úttörő kor­osztályúak szerepeltek, de nagy sikerrel. Itt hallhat­tuk az igen kellemesen szóló, egyre inkább össze­kovácsolódó zeneiskolai vonászenekart. melyet Ács né Szily Éva vezényelt, A fúvószenekar már ne­ve' szerzett magának. a tét éve évült muzsikáló kis együttes a vonósok most indultak el ugyan­ezen az úton. (Fotó: Fodor Zsolt) V ________________________ P ANEL-CSOPORT ALAKULT Három művész „társulása" Tatabányán három ifjú mű­vészt szoros barátság köt ösz- sze. Együtt ‘jártak iskolába, is­mertéit egymás munkáját, fi­gyelemmel kísérték egymás életének alakulását a nagyvá­rosban. Fiatalok — gondjaik, örömeik, körülményeik ha­sonlóak. Az évek múlásával mindhárman úgy érezték, kel­lene „valamit”. csinálni, vala­mi olyat, ami számukra a legtöbbet jelenti, s amivel hat­ni tudnak másakra is. Megszületett a nagy terv: Gerber Pál festő, Szunyogh László szobrász, és Tatai Ti­bor fotós megalakította a Pa­nel-csoportot, és 1932. szeptem­ber 22-én a KISZ városi bi­zottságával működési megálla­podást kötött. A csoport ter­veitől beszélgettünk Szunyogh Lászlóval. — Szeretném, ha röviden be­mutatná a csoport tagjait! — Gerber Pál tatabányai származású, elvégezte a Kép­zőművészeti Főiskolát, most a fővárosban van egyéves mű­vészképzőn. Tatai Tibor, a Bo­kányi Dezső Művelődési Köz­pontban grafikus, dekoratőr, vendéghallgatója a Fiatal Fo­tóművészek Stúdiójának. Én a Népházban dolgozom, tagja vagyok a Fiatal Képzőművé­szek Stúdiójának. Mindhár­man huszonhat, évesek va­gyunk. — Miért éppen a Panel ne­vet választották? önállóan döntöttek, vagy kaptak segít­séget? — Valamikor a hétvenes évek elején Esztergomban Si- gillurn néven működött egy képzőművészekből álló cso­port. Tőlüik, főleg Kaposy Endrétől kaptunk sok segít­séget, tanácsot, sőt átadt.a ne­künk a csoport, dokumentu­mait is. A névválasztás nem volt könnyű. Végül is, azért döntöttünk a Paneló mellett, mert úgy érezzük, ez1 kifejezi összetartozásunkat, utal ko­runkra, városunkra, amelyben élünk. — Hogyan született az együttműködési megállapodás a KISZ-bizottsággal? — Mi kerestük meg őket az­zal a szándékkal, hogy művé­szi tevékenységünkkel, kiállí­tásokkal talán tudunk segíte­ni az ifjúság ízlésének, esz­tétikai érzékének fejlesztésé­ben, kulturális célok meg­valósításában. Ezt így, hivata­losan is megfogalmaztuk. Ügy állapodtunk meg, hogy leg­alább kétévenként jelentke­zünk kiállítással. — Nem hosszú: idő ez? — Nem, hiszen kell az idő a műhelymunkára. Ügy gon­dolom, sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy mindig friss anya­gokat mutassunk be. Külön- külön alkotunk, de nem elszi­getelten. Megkerestük a másik „fe­let” is. A KISZ városi bizott­ságának munkatársától, Kut- rucz Katalintól kérdeztük meg. mit jelent számukra a csoport megalakulása. örülünk, hogy megkerestek bennünket a fiatalok, má el­sősorban a szervezési munkák­ban tudunk segíteni, lehető­séget, helyet kívánunk bizto­sítani ahhoz, hogy munkáju­kat minél többen megismer- hessék. TWh Hmm A 48-as forradalom kortárs-szemmel Részletek egy császárhű nagyigmándi plébános naplójából A " I 1 r l követ­Z Üldözésben kezetlen =r=r.—r-------------------------------Móga kü­l önféle kifogásokkal halogatta a Lajtán való átkelést. A bécsi forrada­lom így alulmaradt Auerspergel és a város alá érkező Jelasits-sal szemben. A felkelés leverése után két héttel a császáriak már egy magára maradt magyar sereget verhettek meg, Schwe- chátnál. Ezen idő alatt más nem történt, mint, hogy október vége felé a komá­romi és a győri nemzetőrök Schwe- chatnál a hazáért meghaladtak és no­vember első napján az igmándiak lé­lekszakadva hazatértek. Ekkor kezdett Windischgrätz herceg, tábornagy a cs. k. táborral Magyarországba ' vonulni, és a magyar felkelő seregen nyert többszerű győzelem után az 1848. év­nek utolsó napjaiban már hozzánk is megérkezett. Mógát a feldunai hadtest élén fel­váltó Görgei — a békekötés titkos reményében — megtisztította tiszti­karát a következetes forradalmárok­tól. Győrt puskalövés nélkül feladta és az ellenség elől Budáig hátrált anél­kül, hogy a segítségére siető Perczel- lel közösen megkísérelte volna még a Dunántúlon megállítani Windischgrät- zet. Az említett évnek december 27-e volt, midőn a magyar tábor Görgei vezérlete alatt Győrből hátrálni kez­dett. Eleinte csak a málhás kocsik, a társzekerek jöttek egymás után, mint­ha az egyik a másik után lett volna kapcsolva, mégpedig kettő-három egy- szélben, mint az országút szélessége megengedte. Ez tartott 27-én déltől egész esti hat óráig folyvást, midőn már a csapatok is kezdettek megérkez­ni. Árkászok és utászok voltak ezek, többnyire német és tótajkúak, mind­nyájan ásókkal és csákánykapákkal ellátva, mintegy tizennyolc százan le­hettek. Kemény hideg idő volt. A szabad ég alatt akartak táborozni, de később a házakba osztattak be. Ná­lam is voltak mintegy húszán. Ugyanazon estve érkeztek a Csá­szár-huszárok is, a depot kisérvén, azok közül nálam egy fő és egy alhadnagy volt éjjel szálláson. Ezek barátságos emberek voltak, kik a többiek megtámadásai éllen védelmez­tek. ' December 28-án korán reggel már Görgeinek egész tábora kezdett ke­resztül húzódni, mintegy nyolc óra tájban maga is a fővezér, ,general- stábjával általvonult, de alig ment a falún kívül fél órányira, midőn Csa- naknál a cs. k. előcsapatok által a magyar felkelők utócsapatja megtá- madtatván, vissza kellett fordulnia tá­borával és az igmándi felső falu vé­gén magát védelmi állapotba helyezni. Már egy órával előbb Bábolna mel­lett történt összeütközés hol Offinger cs. k. dandárparancsnok kér divízió vasas és egy divízió uhlán katonákból a felkelő magyar sereg utócsapatjait megtámadta, a födözésen lévő huszá­rokat a uhlanusok kergették meg, a hátralévő paraszt-gyalogságot pedig a vasasok, miután az előbbiek az utób­biaknak ellenszegültek, sőt reájok is tüzeltek, egy részét levágva, az egész zászlóaljat elfogták. Halott volt, 25 ezek közt két cs. k. katona, a többi magyar. Ezen zászlóaljak őrnagya Szél huszonkét sebet kapott, s így Csémre menekült. Tizennégy nap múlva el­árulva a cs. k. katonaság által elfo­gatott. Azon a napon, mikor a bábolnai scharmicsli volt, egy órával későbben. N.-Igmánd alatt is megdördültek az ágyúk, dörgését hallották reggelieket tisztek távozván, néhány honvéd- tiszt volt, éppen reggeliztek, midőn az ágyúk dörgését halották reggelieket egészen el sem fogyasztva, gyorsan távoztak. Az ágyúzás alatt néhány mé­rő árpát hordatván a verembe, ma­gam is a katonaságot néztem. A cs. k. dandár a csanaki épületek mögött, a magyar gyalogság az igmándi falú vé­gén, a lovasság a falún kívül lévő sáncok előtt, az ágyúk pedig a sán­cok előtt, az ágyúk pedig a sáncokra húzattak fel. A két tábor talán 1 1 2 óráig nézett farkasszemet egymással, míg Offinger visszatérvén, a magyar tábor is folytatta útját lefelé. Ezen ütközetnél csak egy cs. k. tüzér esett el. A felkelők seregéből egy sem. Ez nap Igmándon nagy szünet volt. A magyar tábor elment, a cs. k. tábor pedig még meg nem' érkezett. Mind­nyájan félelem és remény közt vár­tuk a jövendőt. December 29-én mintegy reggeli tíz órakor vonult keresztül egy úsztál uh­ián, Hóalarth ezredből, de ez Ignxin- don meg nem állapodott, harséra Ko­csis előre nyomult Itt nem tartván tanácsosnak éjjel megmaradni, mintegy 10—11 óra tájban éjjel visszatér. Már én akkor aludtam, midőn álmomból egy zörgés és szokatlan hang felkel­tett. Ajtót hyitván, egy fiatal főhad­nagy lépett be az említett uhlánus- divízióból, b. Floszl, ki egész nap, de 30-án és két éjjel volt nálam szál­láson. Jó ember volt. December 30 volt Mórnál a csata, hol Perczel Jellasits által megveretett. Számos katonatiszttel a toronyból néz­tük a tájt, hol csatáznak — miből azonban mást nem láttunk, mint min­den egyes ágyúnak felfelé emelkedő füstjét. December 31-én az uhlánusok elmen-, cek és jött korán reggel Bábolna és Nagy-Csém felül Windischgrätz her­cegnek egész tábora. Schwartzenberg Félix és Liechtenstein hercegek, mint osztály- és hadtestparancsnokok Ig- mándon, Windischgrätz pedig Bábol­nán szállásolván. A tábor mind a két faluvégén dermedő hideg dacára a szabad ég alatt tanyázott. Az volt a szerencse, hogy igen csendes hideg volt. Nálam akkor Liechtenstein hg. főhadiszállása lévén, magam szobái­ból ki szőri itatván, kénytelen voltam jiátul a gazdaasszony szobájában meg­húzni magamat. Hálószobámat ággyal együtt ő hercegségének engedtem ál­tal, míg ennek segédtisztjei, számra mintegy tízen az első szobáimat foglal­ták el, többnyire főnemesek lévén, még megelégedtek a földre terített zsuppon feküdni, mivel ágyat csak háromnak adhattam azon szobában. 1849. r • január 1-ső napja évi felvirradt, a pjébá- ■ nia ház a szó szo­ros értelmében tele volt emberekkel. Ezen jó urak boldog új esztendőt kí­vántak —, de én azt válaszoltam né- kiek, hogy ilyet, mint a most felderült, ne kívánjanak, hanem hozzanak békét és akkor derül fel vele a boldogság. Nevezetes új év ez az 1849-1. Aznap fát vágatnom, füttetnem kellett, a .harangoknak meg sem volt szabad k'jpdulni. Isteni tisztelet is elmaradt. A nép meg volt rémülve, a szentegyház felé sem jött iFolytatjukj

Next

/
Oldalképek
Tartalom