Dolgozók Lapja, 1981. október (34. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
é; ( OALGOZÖS LAPJA .................... ' ■ 1 981. október 18.. vasán»* Színház született Szabolcsban Augusztus 2é-án ünnepélyes társulati ______________________üléssel nyitotta meg kapuit a felújított nyíregyházi színház. A Szatjulcs-Szalmár megyei Tanács 197!). augusztusában hozott határozatot az önálló táisulatú színház létrehozására, és működési feltételeinek fokozatos megteremtésére. A régi nyíregyházi köszín-ház, amelyet 1894. február 6-án avattak fel, s amely Alpár Ignác, a kor egyik legnevesebb építészének tervei alapján készült, soha nem rendelkezett állandó‘társulattal. Mindig úgynevezett fogadószínház volt, de múltjában olyan vendégekkel büszkélkedhet, mint Rózsahegyi Kálmán, Retkes Imre, Jászai Mari, Údry Árpád és Csortos Gyula, hogy csak a leghíresebbeket említsük, s azokat, akik többször is megfordultak itt. A felszabadulás után egy ideig a Hungária fiirrjszi ruház működött, a már akkor is eléggé megviselt- épületben, majd ismét színház lett ahol rendszeresen felléptek a Déryné Színház utazó társulatai, de a miseiéi és a debreceni színházak is. Ám az épület tovább romjött, kivül-belül, a technikai felszerelések egyre siralmasabb állapotba kerüllek — már ami egyáltalán volt —, s az 50-es évek végére elkerülhetetlenné vált a teljes felújítás, kor szer ősit és. 1960-ra megfiatalodott az akkor már hatvanhat éves épület. Kívülről megőrizte a tervező elképzeléseit, stílusos kastély-sárga színével méltóságteljesen magasodott a hajdani ..Károlyi-kert” gömbakácai fölé. Ám belül új ruhát kapott, meleg színű textilborítást, piros plüss foteleket, és ami a fő. korszerű szinpadgépezetet, húzókkal, világító tornyokkal és az akkori technikához mérten „mindentudó” fényszabályozóval. Jellegében viszont továbbra is fogadó színház maradt, egészen a legutóbbi évekig. Ebben a minőségben feladatát kiválóan látta el. Bevezette a bérletrendszert, közönséget nevelt, a debreceni Csokonai Színház szinte minden előadásával átjött, de szerepelt• itt a miskolci, a békéscsabai, a szolnoki, sőt, a budapesti Nemzeti Színház is. Emlékezetes előadások ebből az időből a debreceniek Koldusoperája. Zsebes Jakab szerepében a pályakezdő Dégi Istvánnal, a Miskolci Nemzeti Színház Arturó U;-ja Sztankay Istvánnal a címszerepben a tragikus hirtelenséggel elhunyt igeietek szabolcsi író, Sipkay Barna ,,A világ peremén” című drámájának ősbemutatója, szintén a miskolciakkal, Darvas Ivánnal a főszerepben. Színház és jó előadások szüleiben tehát soha sem voltak a nyíregyháziak, ám a város robbanásszerűen fejlődött, elérte a százezres lélekszámot, főiskolák nyíllak, s a művelődési igények magasabb szintű kielégítése sem várathatott tovább magára. így született meg a nyíregyházi önálló társulat gondolata, melynek valóra vallására a legnagyobb egyetértéssel fogott össze a megye és a város, a párt és az állami szervek. Nagy erőfeszítést követelt ez mindenkitől, hiszen a felszabadulás . óta szinte nem alakult új társulat vidéken. Az épületet is fel kellett újítani, ismét korszerűsítem, „lakhatóvá tenni”, a leendő társulat számára. Felújították, illetve kicserélték a színház valamennyi gépészeti és elektromos berendezését, biztonságos acélszerkezetű zsinórpadlása, kényelmes közlekedők, munkakarzatok és világítási hidak kerültek a régi faszerkezetek helyére. A színházterem hangosítását, az üzemeléshez elengedhetetlenül szükséges hang- és fénvjelzéses összeköttetéshez korszerű elektroakusztikai berendezéseket szereitek fel. Bár az épület nem műemlék, a mostani felújítás során is megőrizte klasszicizáló homlokzatát, és tiszta, áttekinthető belső tereit. Az ötszáz főt befogadó nézőtér légkondicionált, barna itextilburkolatával, nemes hatású, forma tervezett sárgaréz lámpatesteivel, a társalgó teret-sokszorozó bronztükreivel méltó otthona lehet a Bozóky István vezette társulatnak, m-ely azzal, hogy ide szerződött, s itt akar dolgozni, hittel vállalta ezt a tájat, Bessenyei, Krúdy, Móricz Zsigmond és Váci Mihály földjét. Vállalták a „legmesszibb megyét” többek között Holt István. Bárány Frigyes, Vitai András, Hercegh Csilla, Musz- te Anna, Györgyfalfy Péter, Barhinek Péter, s a rendezők: Fehér György, Balázs Ádám, Nagy András László és még sokan mások, akik tudják, hogy nálunk Közép-Kelet- Európában a színházalapítás mindig is történelmi tett volt. társulat magyar klasszikussal és mesejátékkal indította első színházi évadját. A Csöngői és Tünde bemutatója, a tulajdonképpeni nyitó előadás időpontja október 17-e volt. Ezt .megelőzően Tamási Áron mesejátékát mutatták be Nagykállóban, a régi megyeszékhelyen. Vörösmarty drámai költeményét Bozóky István, a Búbos vitézt Balázs Adám rendezte. M. A. A fiatal Bisztray Áóám: BORDÁL Se másba, se magadba ne higgy, megváltozol, elborít a föld vagy kitakar, , új lelked a régitől megválik, a zöld levélen térképes gálic. Szőlő szedett fürtje vagy, pántolt hordóban erjedésed, de ki fújja el pincédben a gyertyát, ki suttog köréd homályt, meg örökös nyirkos éjt. * Gidának szarvát ördög dugja ki lehellő, kéken lángzó kén mögül, nevelt az Öreghegy, tartott a Páskom, nincsen visszatérted földi kacorral metszett tőre, üres a kelyhed, várakozol. Pákolitz István: NÉVADÓ Öpapa fölmász a fára, szilvát szed egy nájlonzsákba; szilvából rakja a kólát, dúdolva a szilva-nótát, a nevet átigazítva, nem ahogy szerzője irta, vagyis nem: „szívem Éva", a módosítása: ÉDA. Biggyeszt, kit korlátol jcorlát, de beleüti az orrát mindenbe, akár egy pincsi — s amiről nem tud, az ninés is. Öpapa akként határoz, hogy megszünteti a káoszt: tehát... nem ösanya-Éva, nem is a hóhattyús Léda, sem a sorsüldözött Méda — tetszik, vagy nem tetszik: Éda. A sok-sok hitetlen kába másszon föl a hiszem-fára; netán a Keresztnév-tárban böngészve majd megtalálja. « t * 4 J A jövő embere A mikor tíz évvel ezelőtt Hamuka Győző az Általános Hacacáré Művekhez került, szenzációs jövőt jósoltak neki a vállalat autodidakta zugcsillagászai. Azt mondták, Albert Einstein zsenialitása és Sherlock Holmes kitartó szorgalma ötvöződött benne. S ha még azt is számításba vesszük, hogy a bika jegyében született, akkor Hamuka Győzőnek tüneményes ívelésű életutat jövendölhettek az üzemi könyvtárban található álmoskönyvek alapján. És valóban. Hamuka mérnök úr zsenialitása hamar utat tört magának; csak úgy ontotta, szórta ki elméjéből a sziporkázóan szellemes műszaki megoldásokat öreg, nyugdíjas hacacárésok füstös talponállókban még ma is legendaként mesélik, hogy Hamuka órák, napok alatt rájött olyan műszak megoldásokra, amelyeket előtte hónapokig mérnökök, technikusok hada kutatott eredménytelenül. Egyszer aztán becsapott a bomba. Fontos szakmai' tanácskozásra vitte magával az igazgató a mindentudó Hamukát, és az elnök még javában ’mondta a megnyitó szöveget, amikor Hamuka hangosan horkolni kezdett. Ugyanis ebben a zseniális férfiúban az évek során sajátos védekezési mechanizmus alakult ki az idegrendszert károsító külső hatások ellen. Az üres, semmitmondó szöveg például az alvási reflexeit hozta működésbe, s a legképtelenebb testhelyzetben is tudott horkolni. A Hacacáré Műveket ért szégyen ellenére még egy-két alkalommal az értekezleten megpróbálták Hamuka Győzőt ébren tartani, de minden kísérlet kudarcba fulladt. Egy vállalati bulin pedig, ahol kitudódott, hogy Hamuka nem tagja a Vak Bottyán Vadásztársaságnak, és ráadásul a félkezes ulti szabályait sem ismeri, a félreismert zseni sorsa megpecsételődött. pedig főmérnököt akartak belőle csinálni. — Túl kel! adni ezen a hat- ökrön! ~r- mondta az igazgató egy elfogott piros rebetli után bizalmasainak. A hat- ökör szó eléggé degradáló hangsúlyt kapott, de az ultizok nem mertek ellenkezni, mert a főnök volt a legképzettebb köztük: két éve summa cum laude minősítéssel végezte el levelező tagozaton az általános iskola nyolcadik osztályát.. — Van egy zseniális mérnököm, és el akarják csábítani! — panaszolta egy hajtóvadászat után rendezett halvacsorán a Hacacáré Művek főnöke tagtársainak, akik közt nem kevesebb mint tizenkét vezérigazgató lövöldözte a vadlibákat rangrejtve. Égre-földre dicsérte Hamukát a kitalált mesére felfigyelt az egyik borgőzös lötárs, és amikor kijózanodott. Hamuka Győzőt valóban átcsábította a vállalatához. Mindössze hat hónapot töltött Hamuka úi munkahelyén, az Országos Kötöanyaggyártó Vállalatnál. Mivel kiderüli róla, hogy nincs kocsija, szauj nába se jár, s nem hajlandó vállalati anyagból többé szintes hétvégi házat épíj teni a Duna-kanyarban, bizoj nyos vállalati körök kij nézték maguk közül, túladj tak rajta egy újabb vadvacsoj rán. Innét, a Hacacáré Művekből nem lehetett tovább• követni Hamuka életútját. Suttogták^ hogy a harmadik munkahe-* lyén már csak technikusként alkalmazták. Mondták azt isi hogy elment benzinkutasnak^ meg hogy benösült egy belvá-J rosi kötődés családjába, é$ most vásárokra jár, pulóveréé két árul. Őszintén bevallom; én nem hitlem ezeknek <» rémhíreknek és lám, nekent lett igazam. Most, hogy itt ülök az iro«t dámban, a központi folyósért külföldi delegációt kísérnek t Hacacáré Művek főkorifeusait És kit látnak szemeim a kiséJ rök között? Hamuka Győzői! Hihetetlen, de igaz: visszajött a Hacacáré Művekhez föosz* tályvezetöi beosztásba. vállalat -autodidnktrt zugcsillagászai nagtt karriert jósoltak nekii Nem csoda. 0 a jövÓ embere. Vezetőségi tag lett it Vak Bottyán Vadásztársaságé ban, vett egy telket a Dunakanyarban, a piros terítétt durchmars-húsz száz ultié 4 három aduval is meg tudja játszani. Állítólag az új igazi goto bukkant rá a szaunában két vadlibavadászat között. Kiss György Mihály Ä lakásomba látogató alkalmi ismerősök, barátok furcsállva billegetik fejüket, amikor egy- egv, a szobába nem „illő” tárgyat vélnek ott fölfedezni. És akkor újra meg újra ei kell mondanom, hogy szivemhez nőtt „kacatjaim” azok, amelyeket országhatárokon túli csavargásaim során süllyesztettem útitáskám mélyére. Szándékosan nem hívom őket föntebb stílusban masnik. inert nem valószínű, hogy éppen fezek a tárgyak Tlemzóek az illető országra. Némelyik még csak oipcsolijtba sem hozható lelőhelyével. fjem mániám, meg csak nem is hobbym ez agyűj- ögelés. Ha az lenne, souvenirekkel bástyáznám maiamat körül, mint teszi ezt oly sok turista ismerő- öm. Velencéből nem giccses gondolákat, még csalt lem is szerelmetes vaporettókat, Burgaszból nem ózsaolajat, Salzburgból nem Mozart-mütyürkéket, a Kaukázusból nem az Ararat fénylő koronáját hoztam iaza: hanem „kacatokat”. Az én kacatjaimat! Szóval el kell mesélnem, hogy a vadgesztenyét a úázsongrádi temető-ország egyik sírjáról hoztam el; •Criza János nyugszik alatta. A koromfekete, csillogó töveket — valamilyen vulkáni üveg —, a szürke és lainukönnvű tufákat a Kaukázus lejtőin és valahol i Szevan-tó környékén dugtam zsebre. Jesolóból csúnya, szürke követ emeltem el, és így tovább . . . Sok helyről semmit sem hoztam. De amit hoztam, azokhoz a kacatokhoz olyan történetek fűződnek. ..melyeket az ember nem akar elfelejteni. Még akkor sem, ha tonnányi élmény, esemény rakódik föléjük. Elég rájuk egy pillantás és az emlékezet bozótosaiban megmozdulnak az ágak. KAGYLÖ. Üjra látom a Punta-Sabbioni-i „öreg halászt”, aki szótlanul ül bádogtepsibe ömlesztett cse- nevesz-. hajnalban kifogott halad mellett. Apró halaiból tán soha senki, vagy csak én vásárolhattam. Mégis minden áldott reggel ott ül — az olaszokat Kövek, kagylók meghazudtoló birkatürelemmel — rozoga bárkájában, a filmes turisták pergőtüzében; hogy azután vissza- hajigálja a még élő halakat a tengerbe. Mert összejött már egy raviolira, egy vino rossóra vagy egy tányér spagettira való adomány. Egyetlen imát ismer: Arri- vederrei, Arrivederrci Signora! A GESZTENYÉRE pillantva újra kezembe veszem Kriza János „Vadrózsáit”, Dsida, Kányád! és Szilágyi Domokos könyveit. Aztán nagy-messziről hallom Albertus Molnár zsoltárait, hallom Sütő András gyilkosán pontos és hihetetlenül magyar mondatait fölkászálódni lakótelepeink porából, sarából. MÁRVÁNY-MORZSÁK könyvespolcom alsó lapján. Rómeó és Júlia; örök szerelem — örök álmát alusz- sza. De jön velem szembe a veronai amfiteátrum díszletező munkása, egy-csurom izzadtam így van ez rendjén; estére elkészül az Aida díszlete, és a hagyományokhoz híven több ezer ember gyertyagyújtásánál majd mindjárt felhangzik Verdi halhatatlan műve. A sziklák fölé feszülő, romantikusan kék ég feketére vált, a karcsú-zöld ciprusfák még feketébbre. HAMUKÖNNYŰ TUFÁK! Talán-titeket ismerlek a legkevésbé, ezért titeket csodállak a legjobban. Teremtőm, milyen messze innen a civilizáció, a Kodak- masinák csattogása milyen messze innen!? A kolostorok kazamatáiban itt áldozati bárányok sírnak; gyönge nyakuknál kés időz, hörgésük holnapra be- vérzi a Kaukázus vizeit, bevérzi ezt a papírt is. Hiába kötöttünk zsebkendőt a kengyelfutó patakok fölé. hiába csomót a hiedelemre! Ki űzi el a „betegségeket”, ha nem az írástudók!? Hiába hangzik el magyar népdal az egy sziklatömbböl kifaragott kolostor kazamatáiban. FAFORGÁCS egy lidóról; szép az embér meztelenül. Jönnek a lányok, lányos asszonyok; pizza a kezükben: déli nap. Két mellük: karámból szabadult kiscsikók. Rousseau? Nosztalgia? Vagy a századvég racionalizálóijása? Teljesen mindegy. Mintha a bikinivel együtt, szép lassan prüdériáját is levetné Európa. Még a szentek földjén is. Csak hát a lídón. K acatjaim; kövek, kagylók, gesztenyék... ha jön még közétek vendég, majd újra elmondom, hogy... Mit is mondok el? Kacatjaim vagytok; soha többé nem ismételhető utak, a sirályok állandó, mégsem kiszámítható útjai ... Pét kai Tivadar I
