Dolgozók Lapja, 1980. augusztus (33. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-31 / 204. szám

1580 augusztus Sí,; vasárnap 7 DOLGOZOK LAPJA Másodízben ad ki Műhely­eimmel antológiát a Madách Kiadó. A Műhely ’79 válogatás a Madách Kiadó kiadványai­ból, valamint a csehszlovákiai magyar nyelvű sajtóból. Nem érdektelen megemlékezni a ta­valy 10 éves Madách Kiadó il­letve a csehszlovákiai magyar könyvkiadásról, éppen e kötet­ben megjelent vázlatos össze­foglalás kapcsán, melyet Zala- bai Zsigmond állított össze. A Madách Kiadó termésének kö­zel fele eredeti, csehszlovákiai magyar szépirodalmi alkotás, köztük olyan, ma már az egy­séges magyar nyelvű irodalom egészébe tartozó alkotásokat, mint Dobos László, Duba Gyu­la. Ozsvald Árpád, Tőzsér Ár­pád köteteit. A mai alkotók mellett a haladó irodalmi ha­gyományok ápolását is tervbe vette a kiadó s igyekszik azon a félold aliságom is változtatni, hogy művelődéstörténeti, tudó­Új könyvek mányos, isirrieretterjesztő kiad­ványokat, művészeti könyveket is megjelentet. (Legutóbb a Komáromi mesterségek, palóc népmese-gyűjtemények, várak legendád, stb.) Jelentős szerepet tölt be a kiadó a fordítási iro­dalom művelésében is, hiszen a 10 év alatt 74 szlovák és 116 cseh művet jelentetett meg magyarul. Ezek legnagyobb ré­sze Magyarországra is eljutott, gyakran sokkalta nagyobb pél- dányszámban, mint ahogy ere­detileg megjelentek. A ma­gyarországi könyvpiacon — ha hihetünk a statisztikának — több mint 3 millió Madách- könVv képviseltette magát. Nem lebecsülendő számok ezek, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a két ország közös könyvkiadási egyezményének értelmében — a reciprocitás elvének megfe­lelően ugyanennyi magyaror­szági kiadvány kellett, hogy el­jusson a csehszlovákiai magyar ajkú olvasókhoz. A Műhely antológia kedvcsináló, olyan tallózó, melyben verset, novel­lát, riportot, tanulmányt egy­aránt megtalálhatunk. A köte­tet a Madách Kiadó könyvter­mésének sajtóvisszhangja, va­lamint a csehszlovákiai ma­gyar alkotók Írásai a csehszlo­vákiai magyar sajtóban című bibliográfiák egészítik ki. Az összeállító Fonod Zoltán, nyil­ván azokra a magyarországi olvasókra is gondolt, akik nem tudják nap mint nap figyelem­mel kísérni ezt az irodalmat. E kötettel azonban széles körű bepillantást nyerhetnek a ma­gyar irodalom egyik határon túli területére. Új adatok Komárom vízügyéről Megyénk múltjának írott Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium levéltárában Komárom megye történeté­vel foglalkozók számára gaz­dag forrást jelent az az irat­gyűjtemény. amely a Magyar Oi'szágos Levéltárban van el­helyezve, s magában foglalja a Közmunka- és Közlekedés- ügyi Minisztérium 1867—1888 között keletkezett iratait. Az elrmflt években az Országos Vízügyi Levéltár munkatársai kutatást végeztek a miniszté­rium levéltárában annak fel­tárására, hogy a vízügyi törté­neti kutatás részére milyen le­hetőségek rejlenek az ira­tokban. Kigyűjtésre került kb. 3000. kutatócédula, amelyek elsősorban a folyamszabályo­zás. a Tiszaszabályozás, csa­tornaépítés, vízrendészeti pe­res ügyek, hajózási ügyek, va­lamint a Dunaszabályozás kér­déseivel foglalkoznak elsősor­ban, de találhatunk iratokat a vízi- és hajómalmokra vonat­kozóan is. 'A 3000 kutatóc^dula között 51 azoknak a céduláknak a száma, amelyek Komárom megyére vonatkozó vízügyi jellegű anyagot tartalmaznak, s kapcsolódnak a megye tör­ténetéhez. Nem érdektelen, ha csak néhány sorban is, . de ismertetjük a feltárt anya­got, hiszen gazdagabbá teszik ismereteinket a megye múlt­járól. Mint mér említettük a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium Levéltárában. 1867- től találhatunk iratokat. A jelenleg feltárt adatokból azt állapíthatjuk meg, hogy 1868- ban keletkeztek azok az mmmmmmm m \ jutott vissza regenálás után a felhasználókhoz. A fém-, papír-, textil-, gu­mi- és fahulladékok meg nem mentett részével óriási értékek mennek veszendőbe. Például az 1977-ben begyűjtött 155 ezer tonna papírhulladék 2 ezer hektárnyi erdőt mentett meg a kivágástól; egy ugyan­ekkora erdőt viszont hagytunk elpusztulni, sorsára hagyva a szemétbe került papírt. Továbbá egy tonna vashul­ladék 4 tonna vasérc és az ennek feldolgozásához szüksé­ges 2 tonna feketeszén meg­takarítását teszi lehetővé. Vagy pl. a hulladék alumíni­umból tízszerte kevesebb vil­lamos energiával állítható elő ú) alumíniumtuskó, mint ba- uxitból. E kiragadott példák nyomán is érdemes végiggon­dolni, hogy az anyagtakaré­kosságnak mekkora lehetősé­gei rejlenek a hulladékokkal való bánásmód ésszerűsítésé­ben, a hulladék anyagok jobb megbecsülésében. ★ A műhelyek kollektívái, a szocialista brigádok, ifjúmun­kások verseny vállalása lehet­ne a területük hulladékgaz­dálkodása feletti védnökség. Hatalmas értéket lehetne pl. megmenteni azzal, ha meg- saerseznék, hogy a különfél« iratok, amelyek a csallóközi dunai védgátak 'helyreállítá­sával kapcsolatosak. 1870-ben keletkezett az az iratcsomó, amely a komáromi Vág-híd nyitásának viszályos ügyével foglalkozik. Egy év múlva, 1871-ben a Vág melletti lako­sok a Vág folyón védtöltések építésének megkezdését sür­gették. 1873—1874 között töb'b olyan iratköteget találunk, amely a Vág szabályozását, valamint a Vág-völgyi ármen­tesítő társulatok létrehozását sürgették. A Vág szabályozása felvetette a Vágón lévő hajó- malmok ügyét is. Ezzel kap­csolatosan is találhatunk anyagot a kigyűjtött kutató- cédulák között. Ahogy múltak az évek, s ahogy folytatódtak a munká­latok úgy szaporodott, gazda­godott az az iratanyag, amely bepillantást enged a Vág fo­lyó szabályozásának s átmet­szésének ügyébe. Több olyan iratcsomót találhatunk a mi­nisztérium levéltárában, amely a Vág balparti első ármentasí- tő társulat működése során ke­letkezett. Sok érdekességet tartogat a kutatók számára az az iratcsomó is, amely a ko­máromi Vág-híd nyitásának viszályos ügyét zárja magába. A későbbi évek során első­sorban a malmokkal kapcsola­tos problémák kerültek előtér­be. Amint ismeretes, a rosszul elhelyezett malmok sok prob­lémát jelentettek. Lebontásuk, áthelyezésük körüli huzavona nem egy esetben lassította a értékes anyagok hulladéka ne keveredjen össze a műhely, a gép takarításakor. Érdemes lenne külön-külön gyűjtő­edényt felállítani a színesfém-, a vas-, a műanyag-, az alumí­nium-, a papír-, s az üveghulia- dékoknak az ipari munkahe­lyeken, a műhelyek sarkában az építkezéseken. Így nem kel­lene az anyagokat szétválo­gatni, azok nem szennyeznék egymást, s ezzel gyorsabbá válhatna a begyűjtés, olcsób­bá az újrahasznosítási folya­mat megindítása. Igaz, van teendő népgazda­sági szinten is: a hulladékok begyűjtési, tárolási, újrafeldol- gozási kapacitását növelni, bő­víteni kell. Ezekre készülnek a tervek. Ezek mellett azonban valamennyi vállalatnál, a népgazdasági . beruházásokra neon várva, azok nélkül is meg lehet kezdeni az ésszerű hulladékgazdálkodás fejlesz­tését, kiépítését. Elvégre a visszagyűjtött értékes anyagok nemcsak a népgazdaság im- portterheinek csökkenésén keresztül érintik kedvezően a lakosság életszínvonalát, ha­nem konkrétan úgy is, hogy — az értékesített, válogatott, nagy mennnyiségű hulladék új bevételi forrást nyit a válla­latok számára, növelve a vál­lalati eredményt. Gerencsér Ferenc folyamszabályozási munká­latok ütemét. Nem véletlen az, hogy a mi­nisztérium irattárában több olyan iratcsomót találunk amely a Vág folyón lévő hajó­malmok és vízimalmok ügyé­vel foglalkozott, találhatunk malomengedélyezéseket, ma­lomfelszámolásokat, áthelye­zéseket is. Külön érdekességet jelent az az 1873-ban keletkezett ügy­irat, amely Szapáry István kor­mánybiztos jelentését foglalta magába a Tata környéki mo­csarak lecsapolására vonatko­zólag. 1887-ben keletkezett az az ügyirat, amely az Alsó Csallóközi és Csilldzközi Egye­sített Ármentesítő és Alsó Csallóközi Belvízlevezető Tár­sulat megalakításával kapcso­latos. 1885-ben vetődött fel a Ko­máromi Torda sziget megvé­désének ügye, 1888-ban ismét találhatunk iratokat a minisz­térium levéltárában, amelyek a szigettel kapcsolatosak. Az irat a komáromi folyammér­nöki hivatal jelentését foglalja magába és a gönyűi Torda szi­get átszakadása és Gönyű köz­ség Duna jobbparti védtölté- sének biztosítása tárgyában keletkezett. A fentiekben megkíséreltük, ha csak néhány sorban is de bemutatni a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium Levéltárának azokat az iratait, amelyek , valamilyen módon kapcsolódnak Komárom me­gyéhez. Nem lenne érdektelen, ha helytörténeti szakkörök munkatársai, bővebb kutatá­sokat folytatnának az iratok­ban. hiszen minden adat, ame­lyet a megye történetével kap­csolatosan feltárunk a levéltá­rak. múzeumok, könyvtárak gyűjteményeiből szélesíti azt a képet, amelyet a megye törté­netéről eddig felvázoltunk. Szilvágyi Irén Avicenna korabeli település A tudósok tüzetes vizsgálat­nak vetik alá a Tádzsikisztán szovjet köztársaság területén lévő Hulbuk települést, amely Avicenna korában (jelenleg vi­lágszerte előkészületek foly­nak Avicenna születése 1000. évfordulójának megünneplésé- \'e) virágzott. Hulbuk egy feudális birtok székhelye volt. A települést ta­nulmányozva a régészek feje­delmi palotát tártak fel: dísz­termeket, lakószobákat és gaz­dasági helyiségeket. A palotát a város lakónegyedei övezik. A régészek sok mázzal fe­dett kerámia-, fém- és üveg­edényt, bronz füstölő edényt találtaik. Az üveglombik láttán arra gondolunk, hogy valaki — s Avicenna korában ez nem meglepő — vegyi kísérletekben lelte kedvét. Csukly Lászlónak a Dol­gozók Lapja 1980. aug. 24-i számában megjelent és szerkesztőségünknek címzett Nyílt levele teljes mértékben igazolta azit az álláspontun­kat, hogy kell illetőleg, hogy hellene a vita a szak­munkástanulók kulturális és éleflrnódbeli helyzetéről. • Vitáról szólunk, ugyanis a Nyílt levél szerzője — félretéve a tacitusi „sine ira et studio” elvét — lekicsiny­lő ajkbiggyesztéssel, „Kissé” vállveregető stílusban, s nem igazolható gúnnyal támad neki a folyóiratunk ez évi 4. számában megjelent két írásnak, illetve (közvetett módon) szerkesztőségünknek. Az olvasótábori kihívásról Csukly László imigyen sum­mázza véleményét: „Vajúd­tak a hegyeik, megszületett a kis egér.” Véleményünk sze­rint eme egérke jóval kövé­rebb is lehetett volna a Nyílt levél írója számára, ha figyel­mesebben olvasta volna el az inkriminált kerekasztal-be- szélgetést (esetleg aludt volna rá egyet), illetőleg, ha vette volna a fáradságot, hogy ösz- szevesse a vita anyagát az utóbbi évek hazai művelődés­szociológiai kutatásainak ered­ményeivel, azokkal az ered­ményekkel, amelyek tények, kemény és megváltoztathatat­lan tények. Ami most már Csukly Lász­ló felületes olvasását illeti, először is pontatlanul és hiá­nyosan idézi a beszélgetés vi­tavezetőjének részösszefoglaló szavait, aki az eredeti szöveg­ben szintén idéz. (Ld. 51. old.) Méghozzá emlékezetből, ka­pásból idéz. A közölt szövegben a vita­vezető által hivatkozott rész szerkesztő munkatársunktól hangzik el. (48. old.) így: „Mit tud segíteni az olvasótá­bor azon az életmód és kultú­ra szférájába tartozó szinte re­ménytelen állapoton, amely­ben a szakmunkástanulók most leledzenek?” (Kiemelés tőlünk. Az M. F. szerk.) Jól­lehet a vitavezető is a szak­munkástanulók „kulturális” helyzetének” (és nem általá­nos helyzetének!), jellemzésére használja a „nyomorúságos” jelzőt (ld. ismét 51. old.). Csuk­ly László figyelmét ez a tény is „elkerülte”. Megkérdezhetné persze a Nyílt levél szerzője, hogy hon­nan veszi a bátorságot munka­társunk ahhoz, hogy idézett kijelentését (pontosabban kér­dését) szemrebbenés nélkül tegye közzé Nos, ha most el is tekinthetünk „a vitában' részt vevő” ... a „különböző tudományágakban jeleskedő”, ám Csukly László szerint, nem eléggé megfontolt beszélgetők véleményétől, valamint mun­katársunk évek óta folyó ez irányú kutatásainak több íz­ben is publikált eredményei­től. mint hivatkozási alapok­tól: még mindig számolatla- nul idézhetjük azo'f t a szak­embereket. akik (akár az oktatás irányítói, akár pedig mint gyakorló szociológusok) a téma autentikus értői. Például Pápai Bélának, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási fő­osztálya vezetőjének — „sok- sok felmérés és tanári, szakfe­lügyelői tapasztalat alapján” — „a szakmunkáspályára je­lentkezőik esetében” — az a véleménye, hogy ” ... e tanu­lók nagy részének nem elég fejlett a gondolkodása ... So­kan nem tudnak értelmesen olvasni, megterhelés számukra az olvasás, s ezért nem is szeretnek olvasni, tehát nem szeretnek tanulni. Szókincsük, kifejező készségük hiányos. Mindez szinte jóvátehetetlen kárt okoz az ismeretszerzés­ben nemcsak a szakma tanulása terén, hanem a szabadidő kul­túrált eltöltésében is.” (P. B.: Munkásnevelés — munkáskép­zés. Bp. 1975. 63. 64—65. old.). Pálvölgyi Szilveszterné, Pest megyei magyar-szakfelügyelő így látja ugyanezt: .......sok­s zor nemcsak az értelmes ol­vasás követelménye elérhetet­len. hanem a folyamatosé is. hiszen hallhattam olyan tanu­lókat, akik a szótagokat alig tudják összeolvasni, az írásje­lekről nem vesznek tudomást^ ebből következően alig értik' az olvasottakat.” (P. Sz.: A szakmunkástanulók olvasóvá neveléséről. = Az olvasókért. Bp. 1975. 33. old.) Ennyit az olvasásról. Most pedig vessünk egy pillantást — példának okáért — a szak­munkástanulók történelmi is­mereteiről szóló legfrissebb kutatási jelentésre. (Katsányi Sándor: Történelmi műveltség — történelmi olvasmányok. Bp. 1979.) Ennek 121. oldalán ez áll: „a szakmunkástanulók a történelmi ismeretek min­den területén igen nagy hát­rányban vannak a velük egy­korú középiskolásokkal szem- . ben... [még] nagyobb a fogalmi kultúrájuk hátránya, és még ennél is nagyobb a történelmi gondolkozás terén mutatkozó hátrányukat.” S ha netán az egyénileg le­szűrt (jóllehet egzakt méré­sekre alapozott) tapasztalatok még mindig nem győzték meg Csukly Lászlót arról. hogy az általa „rengeteg még a tennivaló” mondatocskával el­bagatellizált helyzet valóiá­ban mennyire aggasztó, akkor1 fusson végig a Tömegkom­munikációs Kutatóközpont 1977-es eredményeit ösiszefog- laló kutatási ielentés követke­ző passzusának sorain: [A szakmunkástanulók] „érzel­meiket. gondolataikat példa­képeiket nem a kultúrában ki­művelt vagy kultúrával foglal­kozók számára érthető irodal­mi művekben, szellemi kalan­dokban találják meg, hanem a valóságos kalandok élmé­nyét nyújtó sztorikban, pony­va- vagy bűnügyi irodalomban. A színház, a hangversenyte­rem világa távol áll tőlük, a mozis, a discó é közel. A kul­túrát közvetítő intézmények és a kulturális termékek a középiskoláktói eltérő funk­ciót töltenek be életükben, mert korán és közvetlenül sze­reznek élettapasztalatokat.” (Pártos Ferenc: Az ivari szak­munkástanulók világa. = Szo­ciológia, 1978. 1. sz: 99. oldal.) Hát ígv állunk a szakmun­kástanulók kulturális helyze­tével ! Ehhez még csak annyit, hogy a szóban forgó kerekasztal- beszélgetés résztvevői közül senki nem állított olyat, hogy a szakmunkásképző, ez a „több mint 25 éve működő in­tézményrendszer” „kulturális csődtömeget termelt”. Még csak ilyesfélét sem! így tehát az Üj Forrás ebben a körin­teriúiában nem is közölhetett „enyhén szólva disznósági”-ot. Miért is a Nyílt levél írójának eme kitételét „enyhén szólva”, meggondolatlannak tartjuk. Haladjunk tovább Csukly László félrehallásainak. téves és felületes ítéleteinek nyomá­ban. Lendületes és szenvedé­lyes kérdés következik: „Ki az, aki elhiszi, hogy amit há­rom esztendő alatt magyar történelem, osztályfőnöki órá­kon (de fel kellene sorolni a többi tárgyat is), KlSZ-gyűlé- seken. klub- és kollégiumi fog- lalkozáso’-on nem sikerült el­indítani, r : majd egy tíz-ti- zennégy napos, mégoly magas színvonalú olvasótábor meg­teszi helyettük.” A válaszunk; senki! Senki sém hiszi ezt. Egyébként már maga a kérdés- feltevés is értelmetlen, mint­hogy a beszélgetés résztvevői közül senki sem mondott ilyet. Ellenkezőleg! Tudniillik Kamarás István (az olvasótá­borok magyarországi megho­nosításának egyik vezéralakja) éppenséggel az ellenkezőiét mondta itt el. Idézzük: „Az a vita. amely olvasótáborosok és pedagógusok között felkez-' dődgetett. álvita. Az olvasótá­bor ugyanis nem pótól iskolát, Nem lehet a kettőt egymással versengtetve összehasonlíts^ ni.” (51. old.) Csukly László azt sem hiszi el, hogy egy 15 éves szakmunkástanulót aZ olvasótábor után komolyan, érdekelt Lukács és Marx. Ezc a jelenséget „sznobságnak hív­ják”, leplezi le éberen -a szó­ban forgó — a most aztán már végképp nem tudja, mitévő le­gyen a kultúrával szegény — szakmunkástanulót. Kérdé­sünk: miért baj az, ha valaki csak úgy sznobságból éppen Lukácsot vagjr Marxot (netán mind a kettőt) óhait olvasni? Bárcsak minél több efféle sznob lenne szerte e hazá­ban! A Nyílt levél szerzőiének nemcsak kiemelési módszeré­vel nincs szerencséje — de a számokkal sem. Az interjúban 10 ezer kötites könyvtárakról esik szó (ld. 51. old.) ő viszont 10—15 ezres állományról olvas , ugyanitt, összekeveri továbbá a (beszélgetésben 8—10-re be­csült) igazán jó olvasótábor számát az ugyanígy minősít­hető szakmunkásképző' intéze­tek számával. (V ö. 56. old.) Ezek a felületességek sem nö­velik a Nyílt levél hitelét Cikkének második részében Csukly László a Jövőszigetek Magyarországon című Kama­rás-tanulmányon veri el a port. Innen s.em hiányzik a gúny és a kioktatás, annál in­kább hiányzik — cikke első feléhez hasonlóan! — a cáfo­lat. Persze mi a tényeken ala­puló bizonyítási eljárásból megszülető ellenvéleményt te­kintjük cáfolatnak. Ennek tel­jes hiányában viszont nem tu­dunk mit kezdeni sem a cikk­író élcelődéseivel, . sem pedig atyai figyelmeztetésével, mi­szerint — ha még nem tud­tuk volna, most aztán megtud­hatjuk! — „a pokol útjai is jóindulattal vannak, kikövez­ve”. Megnyugtatjuk a Nyílt levél íróját, hogy szerkesztőségünk eme bölcs tanács híján sem óhajt a pokol felé masíroz­ni... AZ Üj Forrás Szerkesztősége Selpnií asszonyol! A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban a helyi­ipar kis* és középüzemeinek fontos szerepe van a lakosság ellátásában. Közéjük tartozik; a köztársaság északi részén fekvő Csongdzsin város se- lyemszövödéie, a Ranam se­lyemgyár, amely hazai alap­anyagból szebbnél-szebb ser lyemszöveteket készít. , re is gondosan ügyelnek. Az üzem érdekessége, hogy .dolgozói kivétel nélkül házi­asszonyok, akik — otthoni feladataik ellátása mellett —• becsülettel helytállnak: a má­sodik hétéves tervidőszakban előírt napi és havi teljesítmé­nyük sosem mutat elmara­dást, inkább fokozatos nőve-] kedést és eközben a minőség-] Kezük alól kerülnek ki a szép szaténkelmók, a „szaek- dongdan”, „mobondan” nevfl selymek, az ünnepi öltözeted szép alapanyagai. A régészek által Dél-Taazsudsztánban feltárt Hul­buk középkori település egy része (A IX—XI. század­ból) A palota dísztermében fres­kót találtak. A névtelen mes­ter fiatal harcost örökített meg. A téma és a stílus a tad- zsikok művészi gondolatvilá­gáról tanúskodik. Hasonló festményeket találtak Pedzsi­kentben, Sahrisztanban és más — egymástól elég távol fekvő — helyeken. A tadzsikisztáni ősi települé­seken két évtizede folynak az ásatások. Válasz egy nyílt levélre

Next

/
Oldalképek
Tartalom