Dolgozók Lapja, 1978. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

Ü$L Játthn 2i., Sedlf DOLGOZOK LAPJA 7 Kézilabda NB I Jó irmnií inéi*] •TATABANYA! BÁNYÁSZ— PÉCSI MSC NŐI, 19:10 (9:4) Tatabánya, 300 néző, vezet­te: Keszthelyi, Fóbián. TBSC: Mosoücsné — Vojvoda, Sípos, Kezdés után Mosolicsné vé­dett kétszer bravúrral, az el­lentámadás végén Barna hét­méteresből vezetést szerzett. A vendégek kétszer is egyen­lítettek, majd öt perc alatt négy gólt lőtt a tatabányai rest. Tóthné biztosított a fél­időig ötgólos tatabányai ve­zetést. A második félidőt Lengyel- né gólja vezette be, erre a pécsiek hétméteresből vála­szoltak. Lendületesen, jól játszott a hazai csapat, csak­hamar 14:6-os vezetést szer­zett. A félidő közepén kicsit kiengedtek a tatabányai lá­nyok, a vendégek 16:10-re szépítettek. A mérkőzés haj­rájában újból nagy iramot diktált a Bányász, s végül fölényes győzelmet aratott. Már az első félidőben le­hetett látni, hogy csak a győ­zelem aránya kétséges. A szurkolók élvezetes, jóiramú mérkőzést láthattak. Góllö­vők: Tóthné, Barna 4-4, Gál- hidiné 3, Sipos, Török, Len- gyelné 2-2, Vadász és Vojvo­da. Jók: Gálhidiné, Tóthné. Ä bajnokság állása: Tóthné, Vadász, Török, Gál­hidiné. Csere: Dányi, Barna, Drexler, Dreiszmuk, Lengyel- né. Edző: Laurencz László. A női kézilabda NB I-ben már az őszi idény harmadik fordulóját bonyolították le. A Tatabánya esélyesként lépett pályára. csapat. Ez az előny ki is fe­jezte a játék képét. A ven­dégek átlövésből szépítettek, de Gálhidiné úibóí eredmé­nyes volt. Drexler hagyott ki óriási gólhelyzetet, a vendé­gek büntetőből értek el gólt. Barna újabb gólja után Mo­solicsné védett egy hétméte­1. Vasas 2. Tatabánya 3. FTC 4. Up. Spart. 5. TFSE 6. Bakony V. 7. Postás SE 8. Híradót. 9. PMSC 10. Gy. Textil 11. Borsodi B. 12. Eger 15 14 - 14 12 - 14 11 l 14 9 1 8 1 6 3 4 2 4 1 4 - 4 - 2 3 2 ­1 315:164 28 2 208:174 24 2 284:219 23 4 242:210 19 5 230:231 17 6 195:195 15 8 165:208 10 9 171:199 9 11 202:248 8 11 197:267 8 9 192:229 7 12 137:194 4 Argentína ’78 A döntés szerdára maradt Mégsem tudtunk meg sokat az argentínai labdarúgó-vi­lágbajnokság vasárnapi mér­kőzéseiből, mindössze annyit, hogy Ausztria és Peru vég­képp kiesett a versenyből. Szerepük viszont változatla­nul nagy, mivel sok minden függ' attól, mit érnek el elle­nük az éremre esélyes csapa­tok. Az A-csoportban az NSZK ezúttal már nemcsak taktiká­zott, hanem játszott is, két­szer vezetett Hollandia ellen, de Happel kapitány legénysé­ge mindkétszer egyenlített. Az eredmény 2:2 lett. Olasz­ország viszonylag nehezen nyert Ausztria ellen 1:0-ra. Az osztrákok megpróbálták a lehetetlent, többet támadtak, de az olaszok védelmét nem tudták áttörni. Az A-csoport állása: 1. Hollandia 2. Olaszország 3. NSZK 4. Ausztria 2 1 1 - 7:3 3 211-1:0 3 2 - 2 - 2:2 2 2 - - 2 1:6 ­A B-csoportban előbb a Peru—Lengyelország találko­zót játszották le. A lengyelek Szarmach góljával 1:0-ra nyertek: jobbak is voltak el­lenfelüknél. Mivel este a má­sodik mérkőzésen Brazília és Argentína csapata nem bírt egymással (0:0), még Len­gyelország is esélyes. A bra­zil—argentin találkozó egyéb­ként feszült légkörű és na­gyon izgalmas volt, bőven adott munkát. Palotai Károly- nak, aki nagyszerűen bírás­kodott. A B-csoport állása: 1. Brazília z l I - 3:0 3 2. Argentína 2 1 1 - 2:0 3 3. Lengyelország 2 1 - 1 1:2 2 4. Peru 2 - - 2 0:4 ­A döntés tehát szerdára vár, amikor az A-csoportbart a Hollandia—Olaszország, NSZK—Ausztria, a B-cso­portban a Brazília—Lengyel- ország és Argentína—Peru mérkőzéseken derül ki, mely csapatok vívhatnak az érme­kért. A három éremre még hat jelölt van. A most folyó csoportmér­kőzések szabályzata; ha két vagy több csapat azonos pontszámot ér el, a gólkü­lönbség dönt. Ha az is azo­nos, a több gólt elért csapat jut tovább. További egyenlő­ség esetén az első fordulóból a jobb csoporthelyezés szá­mít. Ha ez is megegyezik, sorsolássá: határozzák meg az „A” ég a ,,B” csoport első, il­letve második helyezettjét. A harmadik és az első he­lyért folyó mérkőzésen dön­tetlennél kétszer 15 perces hosszabbítás következik öt­perces szünettel. Ha nem vál­tozna a helyzet, újabb mér­kőzés lesz a két csapat kö­zött, szükség esetén hosszab­bítással, a világbajnokság szabályzata 28. pontjának 1. paragrafusa szerint. Ha to­vábbra sem volna döntés, 11- esekke] határozzák meg az érmek sorsát. Az újabb mér­kőzések színhelyét és idő­pontját a szervező bizottság állapítja meg. Labdarúgó NB II Pontszerzés az utolsó mérkőzésen KOSSUTH KFSE—DOROG 1:1 (0:0) Budapest, Hévízi út, 500 néző, vezette: Ágoston. DAC: Kovács — Engelbrecht, Ka­pitány, Merényi — Honfi, Pe- szeki II., Péntek — Kollár, Peszeki I., Kis L. Edző: Iva- nics Tibor. Kitűnő pályán a dorogiak támadásával indult a mérkő­zés, a 3. percben Honti lövé­sét védte nehézségek árán a kapus. Az 5. percben viszont Geiger szabadrúgása a felső kapufáról pattant: ki. Ki­egyensúlyozott játék folyt. A 12. percben Peszeki I. lövése, majd Péntek fejese ment a kapu mellé. Az ellentámadá­sok során néhány lövést vé­dett magabiztosan a fiatal Kovács. A félidő befejezése i előtt a hazaiak egymás után két szögletet értek el, majd Peszeki I-et csak nehezen •zerelték a 16-os oldal vonalá­nál. Még Peszeki II. lövése ®dott munkát a kapusnak­Szünet után Szíjgyártó lö­vése csúszott el a kapu mel­lett. A 49. percben feltartá­sért a 16-oson belül közvetett szabadrúgáshoz jutott a KKFSE, Kapitány tisztázott ügyesen. Az 52. percben a jobb oldalon indult a hazaiak támadása, az alapvonal köze­léből belőtt labdát Szíjgyártó az ötösről egyből a léc alá vágta. 1:0. A dorogiak nem hagyták annyiban a dolgot, rákapcsol­tak. Előbb Kollár lövését há­rította Katona. A 62. perc­ben Kollár indította középen Kiss Lászlót, aki lefutotta a védőket: lövése azonban ki­pattant a vetődő kapusról, de másodszorra ügyesen emelte a labdát az üres kapuba 1:1, A dorogiik eleinte kapkodva játszottak, érződött még az elmúlt vasárnapi nagy vere­ség hatása. Aztán lassan-las- san felengedtek, élvezetes me­zőnyjáték folyt az első játék­részben. Szünet után mindkét es»p»t fokozta az iramot, a hazaiak vezető góljára a Do­rog rövid időn belül válaszolt. Utána támadásban maradt és csak a hazaiak remekül védő kapusán múlott, hogy nem si­került a győztes gólt is meg­szerezni. A fiatal együttes megállta helyét és pontszerzéssel fe­jezte be ezt a nagyon ke­serves tavaszi idényt. — gs — Az NB II. végeredménye: 1. STC 38 23 10 5 75:33 5b 2. Izzó 38 22 10 6 63:26 54 3. DVSC 38 23 7 8 31:36 53 4. K.-bar tik a 38 20 9 9 66:35 49 5. Eger 38 16 14 8 55:39 46 6. SZMTE 38 17 9 12 59:11 43 7. Volán 38 12 16 10 55:30 40 8. Budafok 38 14 11 13 64 MS 39 9. Kanizsa 38 14 9 15 49:48 37 10. Vác 38 14 9 15 39 M2 37 lt. BTASK 38 12 12 14 38 M2 36 1.2. Dorog 38 13 10 15 37 M4 36 13. Komló 38 13 6 17 39:46 34 14. BVSC 38 10 13 15 50:57 33 15. FÜZfŐ 38 11 11 16 46:68 33 16. BKV Előre 38 9 13 16 34 M8 31 17. KKFSE 38 6 18 14 50:67 30 18. Szekszárd 38 9 9 20 38:73 27 19. Várpalota 38 7 10 21 44:73 24 He MÁV OAC « 1 s 23 UlT! n Labdarúgó NB 111 Mind a négy csapatunk NB Il-es Az. 1977 78. évi NB IlI-as labdarúgó-bajnokság tétje na­gyobb volt, mint az előző.évek- ben bármikor, hiszen az újjá­szervezett Nemzeti Bajnokság­ban most összeolvad és alapo­san megszűkül a mezőny. Az új, háromcsoportos . NB II-be .csupán az eddigi harmadosz­tály 10—10 csapata került „eg3renes ágon”, a többieknek osztályozókon kell megküzde­niük a feljutást jelentő néhány helyért. (Amiért bizonyára nagy birkózás folyik majd, hi­szen még hozzájuk jönnek a megyei bajnokok.) Négy NB III-as csapatunk a bajnokságban végig ezért a tétért harcolt. Az Oroszlány már NB Il-es (és B-s) rutinnal végig az élbolyban volt, pozí­ciója nem forgott veszélyben. Annál nehezebb volt a Bábol­na, a KOMÉP és a Rákóczi dolga; ők szinte végig a „ha-, tármesgyén” küzdöttek, meg- újúló reménnyel. A Rákóczi már előbb megkezdte a hajrát, s most veresége ellenére is hatodik lett. A Bábolna szinte vert helyzetből vágott ki nagy­szerű finist és az utolsó for­dulóban már csak egy pontra volt szüksége: ezt Tapolcán meg is szerezte, így a hetedik helyen zárt. Legnehezebb feladat a KO- MÉP-nak jutott, hiszen idegen­ben kellett biztosítania azt, hogy a tíz között maradjon. Sikerült: Kőszegen szép győ­zelmet aratott, s ezzel elérte régi célját, ősztől szintén NB Il-es lesz. A hatvan csapatból álló má­sodosztályban tehát ősszel öt együttesünk rajtolt: a Dorogon kívül a fenti négy csapat. Ez isimét megyénk labdarúgó­sportjának magas'. szintjéről tanúskodik. (Hiszen van olyan megye, ahol egy-két NB II-es csapat jelenti §z élvonalat.) OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ —SOPRONI TEXTILES 2:0 (1:0) Oroszlány, 400 néző, v.t Jaczina. OBSK: Papp —Rinn- bacher, Vízkelety, Galambos, Ferling (53. perctől Kavalák), Koródi, Bánfi (70. perctől Mó­ricz), Horváth, Kovács J., Sál­iéi, Kovács L. Edző: Sólymos Tibor. Az első igazi helyzet a ven­dégek előtt nyílott a 11. perc­ben: Németh I. lövését Papp bravúrral hárította szögletre. A hazaiak a 16. percben hagy­tak ki hasonló helyzetet: Sál­iéi lőtt fölé. Két perc múlva Horváth elfutott, beadását Ferling közelről vágta fölé. Ekkor már a hazaiak irányí­tottak. A 31. percben Sallói fej­jel Koródihoz játszott, aki ügyesen lépett ki védője mel­lől és a kapus mellett a hálóba lőtt. 1:0. Újrakezdés után Németh I. szalasztott el egyenlítési al­kalmat. A 42. percben ugyan­csak Németh I. közelről a ve­tődő Pappnak emelte a labdái. Közvetlen utána Bánfi lövését védte vetődve a kapus. A 48. percben Sallói ügyes szabadrúgását Horváth fejelte, a kapus remekül hárított szög­letre. Támadásban maradtak az oroszlányiak: előbb Vízke- lety mellé, Sallói a kapusba, majd Bánfi szintén mellé lőtte a labdát. (Sorozatban nagy helyzetek voltak). Az 51. perc­ben Koródi a kapufa oldalát találta el. A 61. percben Kava­lák közelről a kapus kezébe fejelte a labdát, amely Bánfi elé került, de ő is embert ta­lált el. Három perc múlva kor­szerű támadás végén Sallói kényszerítő átadásával Ko­vács J. lépett ki a védők kö­zött és helyezett a hálóba. 2:0. Még Vízkeletynek volt egy jó távoli lövése. A soproniak az első 20 perc­ben még egyenrangú ellenfe­lek voltak, utána már csak szórványos ellentámadásokkal kísérleteztek. A vezető gól után már nem volt kétséges a. Bá­nyász győzelme. KOMÉP SC —KŐSZEGI LATEX 3:0 (1:0) Kőszeg, 500 néző, vezette: Farkas. KOMÉP: Szabó — Ta­kács, Hollósi, Czakó, Horváth G. — Göbölös, Bánfi — Racz (Kökény), Józan (Horvath J,), Tóth, Pflüger. Edző: Sárosi Ferenc. A rögtön támadásba lendülő KOMÉP meglepte ellenfelét. A 2. percben Pflüger jó átadásá­val Tóth játszotta tisztára ma­gát és megszerezte a vezetést. 1:0. Lendületben maradtak a vendégek, a csatárok már az ellenfél térfelén igyekeztek megszerezni a labdát. A 6. percben Tóth—Pflúger akció lesen akadt el. Két perc múl­va Czakó nagy lövése alig ke­rülte el a kaput, majd Bánfi fejesét védte bravúrral a ka­pus. A 27. percben Józan át­adását Rácz 8 méterről fölé vágta. Az ellentámadás során Czakó szabadított fel szoron­gatott helyzetből. A második félidőben is a KOMÉP irányított. A 48. perc­ben Horváth J. bea.dását Pflú­ger közelről az oldalhálóba fe­jelte. Az 57. percben Tóth elől szedte fel a labdát a hazai ka­pus. A 60. percben szabadrú­gáshoz jutott a KOMÉP. Czakó pontos labdáját Horváth J. nagyszerű fejessel juttatta a hálóba, 2:0. A gól után feljöttek a ha­zaiak. A 63. percben Szabó védett bravúrral egy közeli lö­vést. A 65. percben Pflúger hibázott gólhelyzetben. Tíz perc múlva Rácz futott el, be­adása Tóth-ot találta gólhely­zetben, ő Pflágerhez játszott, hátralévő részében kiegyenlí­tett játék folyt. A második játékrészben erő­sített a hazai csapat, de a bá­bolnai védelem jól állt a lá­bán és Kiss kapus is több lö­vést biztosan védett. A 78. percben egy hazai támadást csak szabálytalanul tudtak fel­tartani a bábolnai védők. A szabadrúgásnál Mészáros jól eltalált lövése a jobb felső sa­rokban kötött ki. 1:1. A Bábolna tehát megszerez­te idegenben a „biztonsági” pontot. Jól játszott Nyers, Var­sányi és sérüléséig Hegedűs. 0—O. PÉCSI VSK —RÁKÓCZI SE 2:1 (0:1) Pécs, 800 néző. vezette: Bál* fy: Rákóczi: Markó — Ábra­hám, Sebestyén, Molnár, Se­bők, Furkó (Méhesi), Hernádi, Csizmadia, Varga, Kozmor, Szalai (Tamás). Edző: Gunyhó Ferenc. A bajnokságra törő vasutas­csapat otthonában a Rákóczi­nak már csak azért sem lehe­tett sok esélye, mivel a tatai együttes alaposan átalakult. Ennek ellenére jól kezdett a vendégcsapat, az összeszokott­ság hiányát lelkesedéssel pó­tolta. A pécsieket meg is lépt a Vízkelety (OBSK) csatázik a soproni védőkkel (Fotó: Babér) aki becsapva az egész védel­met, megszerezte a harmadik gólt. 3:0. Az utolsó negyedórá­ban már kissé kiengedett a KOMÉP. A 80. percben Göbö­lös mégis növelhette volna az előnyt, de a hazai kapus hárí­tott. A minden részében jobb KOMÉP biztos győzelmet ara­tott utolsó mérkőzésén. A csa­pat minden tagja dicséretet érdemel harcos, fegyelmezett játékáért. Egyénileg Pflúger, Bánfi, Czakó és Horváth J. di­csérhető. BÁBOLNAI SE BAUXITBÁNYÁSZ 1:1 (1:0) Tapolca, 800 néző, vezette: Hartmann. BSE: Kiss — Far­kas, Hlagyik, Sülé, Nyers — Deák, Varsányi, Hegedűs (Sza- kolczai a 38. perctől) — Illés, Csikel, Háklár. Edző: Keglo- vics László. A Bábolna egy pontért uta­zott Tapolcára, ezért elsősor­ban a védekezésre fordított gondot. Az első negyedórában komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A 18. percben a bábolnai középpá­lyások hozták fel a labdát, a hazai védők csak hátráltak és a felfutó Hegedűs a kaputól mintegy 10 méterről a tehetet­len Petrovics mellett a bal fel­ső sarokba lőtt. 1:0. A félidő ez. nem tudtak kibontakozni, szünetig teljesen kiegyenlített haré folyt, sőt, Varga góljával a Rákóczi szerzett előnyt. i Fordulás után már egyre jobban átvette a kezdeménye­zést a PVSK, a tataiak kezd­tek kifulladni. Az egyenlítést követően már rohamos volt a visszaesés, a lelkesedés is alábbhagyott, s így a hazai csapat végül biztosan nyert. Különösen a pécsi középcsa­tár, Stájer volt elemében. A vereség ellenére sem kel­tett csalódást az újjászervezett Rákóczi. Ismét több tehetséges fiatal mutatkozott be, akik ősszel még sok örömet szerez­hetnek a tatai szurkolóknak egy ös,s zeszokotta bb csapat­ban. Az NB ni. Nyugati csoportjának végeredménye: í. PVSK 38 22 7 9 66:28 51 2. Ajka 38 20 9 9 68:36 49 3. Bauxitb. 38 18 13 7 68:39 49 4. Oroszlány 38 19 8 11 6.1:53 46 5. NTE 38 14 16 $ 47:43 44 6. Rákóczi 38 16 10 12 47:28 42 7. Bábolna 38 15 12 11 58:41 42 8. Pét 38 15 12 11 49Í3* 42 9. KOMÉP 38 13 16 9 53:43 42 10. Répcelak 38 18 6 14 55:54 42 11. Véménd 38 14 12 12 58:49 10 12. Bakony V. 38 14 12 12 44:44 40 13. So. Text. 38 16 7 15 58:64 39 14. Sabaria 38 15 8 15 4.1 M6 38 15. Sellye 38 12 11 15 39:50 35 16. Siófok 38 9 10 19 39 M6 28 17. Keszthely 38 9 9 20 51:84 ?A 18. Kiss SE 38 8 6 24 34:74 22 19. SKSE 38 5 11 22 41*82 21 20. Kőszeg 38 6 9 23 35:82 21 Osztályozó az NB ll-be jutásért I-Ietfőn délelőtt az MLSZ újjáalakított tanácstermében, megbeszélésre jöttek össze az NB Il-es osztályozóra készülő sportegyesületeik vezetői. Sai­ga Lajos, az MLSZ titkaira be­jelentette, hogy az 1978—79-es bajnoki évben NB I., NB II. osztályú és megyei bajnokság lesz. Az NB II-ben hájrom cso­portban, csoportonként 20 csa­pattal bonyolítják' le a mér­kőzéseket. a csoportok közép, nyugat és kelet néven szere­pelnek. ■;'» Vi *' Az oszlalyoaora jogosult csa­patok közül az Auras és a Sellye, valamint Pest, Komá­rom, Zala és Ves^wéni me­gye bajnoka nem élt azzal a Lehetőséggel, hogy eszitályo- zón részt vegyen. A sorsolásnál nyolc csapa­tot kiemelteik, ezek erőnyerők es csak a második fordulóban kapcsolódnak bé a küzdelmek­be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom