Dolgozók Lapja, 1976. július (29. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-04 / 157. szám

4 DOLGOZÓK LAPJA 1976. július á., vasárnap Furcsa kettősség* Észrevételek a megyeszékhely zenei életéröl Tv-előzetes Prága reggeltől estig Július 6, kedd: 18,20 órakor: Teripel 1976-ban. 1965. július 7-én az algyői Tápé I. kútból a várt termálvíz helyett kő­olaj tört fel. Ennek a népgaa- daságilag is rendkívül fontos Harminc győzelmes év. A múlt évben Moszkvában rendezték meg a szocialista országok képzőművészetének nagy se­regszemléjét, amely Berlin és Prága után most Budapesten A megyeszékhely zenei éle­tében az elmúlt esztendő né­mi stagnálást jelez. Nem a fesztiválokon elért eredmé­nyekre gondolunk most, hi­szen azok jó munkát és fej­lődést feltételeznek. Sokkal mélyebb gyökerekkel van baj, s ezt mihamarabb orvo­solni kell, különben előáll az a furcsa helyzet, hogy me­gyénk bármelyik városa meg­előzi Tatabányát a zenei élet tekintetében. És nem az „elő­zés” a baj, hanem a bázis kialakulása marad így el. Az, ami pedig joggal lenne vár­ható á várostól, ahol sok hivatásos kultúrmunkás dol­gozik. Kezdhetjük talán a bá­nyász énekkarral. Az elmúlt évben örömmel fogadta a ze­nekedvelők tábora, hogy a kitűnő karmester, a több mint másfél évtizede alapos isme­retekkel felvértezve dolgozó Vgrin Gábor újabb, fiatal erőket kap az Árpád Gimná­ziumtól. Hogy a kötődés még nagyobb legyen, Saltzer Géza tanár már a másodkarnagy szerepét tölti be a Bányász Vegyeskarnál, s ő vezéti a keddi próbákat. Az öröm nem tartott soká. A 60 fő helyett alig húsz — de inkább ke­vesebb — vette a fáradságot, s járt el a próbákra. Az énekkar ezekben a pillana­tokban hiányos. Nem az után­pótlás kérdése van most elő­térben, hanem egyáltalán egy 70-80 tagú stabil kórus újra kialakításának ügye. Ügy vél­jük, ha az Árpádban szív­ügynek tekintené az iskola- vezetés a kórus dolgát, ak­kor megoldódna a feltöltés. Követendő példa az esztergo­mi gimnázium igazgatójának állásfoglalása, amelynek eredményeként Reményi Ká­roly karnagy — az egyáltalán nem kötelező énekórák elle­nére — 120 tagú, nyertes kórust tud munkába tartani. Vagy a budapesti Veres Pálné Gimnázium, ahol Ug- rin Gábornak kiváló, nagy létszámú, ütőképes kórusa van. Javasolni tudjuk a Nép­háznak, vegye fel a kapcso­latot a tatabányai szakmun­kásképzővel, méginkább a KOMÉP vezetőivel, mert kü­lönösen ez utóbbi nagyválla­latunk áldoz sokat, s fordít nagy gondot minden kulturá­lis, munkásművelődési témá­ra Jó példa erre a KOMÉP- Színpad, ami nagy sikerrel szerepel most már túl a me­gye határain is. Talán a leg­járhatóbb út mégiscsak az volna, ha a bányászok az épí­tőkkel fognának össze, s vá­rosi munkáskórust alakítaná­nak ki. A szakmunkásképző­ből való verbuválásnak meg­van az az „előnye”, hogy a fiatalabbak közül várhatóan többen itt maradnak, mint munkások, a megyében, jó ré­szük talán éppen Tatabányán. Bármelyik megoldás vezet is végül eredményhez, a legfon­tosabb, hogy alapvető intéz­kedés történjen. A kórusnak élni kell! A fúvószenekarban 46 év az átlagéletkor. Ez már ma­gában véve is mond valamit — fiatalítani kell. Itt már égető kérdés az utódlás. Az utóbbi években a fúvószene­kar sajnos, visszaesett. Fel­adatát, a társadalmi ünnepe­ken, temetéseken való rész­vételt jól ellátja, de össze­mérve erejét a dorogi, a csolnoki, oroszlányi fúvósok­kal, ma már nem tartozik az élvonalba. Magyar József ugyan mindig, mindent meg­tett azért, hogy növelje a színvonalat, javítsa az össze­tételt és felzárkózzon a leg­jobbak közé. de ez önmagá­ban már kevés. Az új nemze­dék. a ma 20-20 közöttiek szinte teljesen hiányoznak a zenekarból, ennek következté­ben stílust nem tudott vál­tani a zenekarvezető. Az új művek igénylik az új gene­rációt, n másfajta, sokoldalú felkészültséget, a 25-15 év előttihez képest többet. S itt lenne a nagyon nagy szerepe az Erkel Ferenc Zeneiskolá­nak. Fátrai Márton karnagy egy nemrég lezajlott beszél­getéskor azt mondta: „Két­ségtelen, hogy a tudás, a szellemi koncentráció a zene­iskolában van. Csak velük, az 6 segítségükkel tudunk ma már haladni, ők adják az alapot, tehát csak ők nevel­hetnek nekünk utánpótlást.” Alapvető állásfoglalás ez, mi­szerint a zeneiskoláknak nem csak Oroszlányban, hanem szerte a megyében el kell látni a felkészítést, a taní­tást, a zenébe való beveze­tést, mint alapfeladatot. A megyében másutt meg is ta­lálhatók a jó példák. Éppen ezért állunk értet­lenül Tatabányán az előtt a furcsa kettősség előtt, hogy a zeneiskola mellett működik egy külön „zeneiskola”, amely kölyökzenekar címen kapott hangszert, egy oktatót, támo­gatást — egy iskolától. A gyerekek zöme nem zeneisko­lai növendék. Valódi ügysze­retetnek, mégis magániskolái törekvésnek tekinthető az a heroikus — ám fölösleges, mert megosztható — munka, amit Magyar József végez, hogy utánpótlást adjon a fel­nőtt fúvószenekarnak. Ilyen erőforgácsolás nem engedhe­tő meg ott, ahol nagylétszá­mú zeneiskola van. Szellemi- zenei koncentrátum, tanári kar, hozzáértő nevelőgárda, akiknek feladata a gyerekek zenei oktatása, nevelése. A kiváló fúvóskarmesternek az lenne a dolga, hogy a leg­jobb zeneiskolai növendékek­ből kiválogatott gyerekeket — együttes zenélésre, közös zenekari munkára szoktassa, oktassa. A pénzt, a hangsze­reket, s mindent, ami a zenei utánpótlást, a zenei nevelést szolgálja, a zeneiskolába kel­lene koncentrálni, s a zeneis­kolának feladatául szabni — bár ez kötelessége, amióta életre hívták! —, hogy ne­velje az utánpótlást a fúvós- és a szimfonikus zenekarba egyaránt. A zeneiskolának be kell olvadni a zenei vérke­ringésbe. Ha van kölyökzenekar, an­nál jobb. Be kell mielőbb mu­tatkozni velük. Senki nem vár koncertszínvonalat, de jólesik látni a legkisebbeket, amint bizonyítanak. Nem kell a kudarctól félni, Igaz, ez csak akkor nem következik be, ha egészséges együttmű­ködéssel, jól, okosan készítik fel a gyerekeket, fiatalokat arra, ami a legfontosabb:mu­zsikálni tudással, szívből, do­bogóra állni és szórakoztatni önmagukat és hallgatóikat. Az alapozás feladatát pedig a zeneiskola nem adhatja ki a kezéből, mert alapcélja nem a művészképzés, (árra más hivatott), hanem a zenei ábécé, tehetségeseknél a to­vábblépés biztosítása. Pillanatnyilag legerősebb, legstabilabb a szimfónikus ze­nekar. Tagjai már rég túl­jutottak a „misszió” megfo­galmazáson, számukra a zene kikapcsolódás és kikapcsolása (1.) Pelageja reggel frissen, könnyedén indult neki a ház­tól a pékségig vezető másfél versztányi útnak. Mezítláb futott a mezőn, játékosan vé­gighúzva a lábát a hűs, har­matos ftivön. Az álmatag, bí­borszínű folyót olyan finoman szeldeste a nyárfa bottal, akárha ki akarta volna va­salni. A homokos rekettyés- ben is fürgén haladt, szinte észre sem vette az ingová­nyos, vendégmarasztaló sa­rat. De este — nem. Este, az egész napi jövés-menés után az izzó kemence körül, már a hazafelé út puszta gondo­latától is elszörnyedt. Különösen nehezére esett a homokos rekettyés, amely mindjárt a hegy lábánál, a sütöde alatt kezdődött. Hő­ség — az egész nap felforró­sodott homokszemek égetik a talpát. Gsakúgy zsonganak a piros bögölyök — mintha eb­ben az esti órában az egész világról ide repülnének, a homokoi partra, ahol még napszagot éreznek. Ráadásul a terhe — egyik kezében a ke­nyeres táska, a másik kezét pedig a moslékos veder húz­za. Valahányszor erre a sárga pokolra gondolt — mert más­ként nem is lehetne nevezni — Pelageja megfogadta ma­gában: segítség után kell másoknak, a hallgatóságnak a hétköznapi munka után. Űj közönségre leltek az átalakí­tási kényszerhelyzet miatt az újvárosi V-ös iskolai hangver­senyek révén. Most már az a fő gondjuk, hogyan biztosít­sák majd a Népház megnyi­tása után ennek a közönség­nek a megtartását is. De ez szervezés kérdése, nem a té­mához tartozik. A 45 tagú együttes jóformán mindenfé­le mű megszólaltatására al­kalmas Dőry Dénes vezetésé­vel jól összehangolt zenekar, amelyiknek viszont szintén szüksége lesz most már az utánpótlásra. Különösen a vonósokat érinti ez, s így ismét visszakanyarodik a vargabetű a zeneiskolához. Évi 500 növendékből mennyi olyan akad, aki a zenekarba beülhetne? Talán sok lenne a zongorista? Rossz a struk­túra? Mert ezt kell feltéte­lezni, különben hogyan le­hetséges, hogy legalább két­évenként ne jelentkezne elég hangszeres a Bányász Szimfó- nikusokhoz? Mindezek után nem kell azt képzelni, hogy a zeneis­kola rosszul működik. Sok­kal inkább arról van szó, hogy bizonyos szemléletbeli változásra és több együttmű­ködésre lenne szükség a bá­nyászegyüttesek vezetői és a zeneiskola között. Mert csak együtt, közösen, a legtelje­sebb harmóniában oldhatók meg a ma égető problémák, s lehet biztosan nézni a jö­vőbe. A karmesterek nem szervezők. Az ő feladatuk az, hogy a meglévő, minél fia­talabb anyagból, kiváló együt­teseket faragjanak. Hogy le­hessen nagyobb lélegzetet venni: évekre előre készülni egy-egy nagy erőpróbára, s ne csak az adott alkalomra, verejtékes munkával, erőn felüli próbákkal. Hangszerek, szólamok nem hiányozhatnak, mert akkor sánta a produk­ció. Észrevételeim között meg­válaszolásra vár az a kérdés is, hogy a zeneiskolából utóbb átkerülteknek mi lett a sorsa a zenekarokban? Elmentek? S ha igen, miért? Kaptak-e elég segítséget, türelmet? Bí­zom abban, hogy kapunk er­re vonatkozólag választ, mert ez az érem másik oldala. Ugyanis kész embereket, tel­jesen felkészült zenészeket a Népház, a Bányász együttes sem várhat. Ott is van kép­zési-nevelési feladat. A kórusok és zenekarok megfelelő anyagi támogatást kapnak, s kötelességüknek is érzik azt megfelelő színvo­nalú előadással „visszafizet­ni”. Ehhez kell a segítség. Sok segítség, amit joggal elvárhat a bányászváros az arra hiva­tottaktól. Ádám Éva nézni. Kell. Hát meddig kín­lódjon még? Nem mintha olyan nagyon sok pénze len­ne — húsz rubelt kap ezért, mert két-három ember he­lyett töri magát... De csak addig gondolkozott így, amíg kiszáradt ajakkal, el nem vánszorgott a folyó­vízig. Miután szomját lecsilla­pította, és arcát méglocsolta hideg vízzel, már higgadtab­ban gondolt a segítségre. A másik oldalon, a hazain, ahol a hegy mögött alábukik a nap, és ahol még enyhe szel­lő is lebben, már egészen meefontoltan latolgatta a dolgot. Nem rossz, nem rossz, ha az embernek segítsége van, tűnődött Pelageja, amint a már kissé párás, szilárd ös­vényen haladt, az illatozó rozstábla mellett. Hogy rossz-e — mindent meg kell osztani: a munkát is, a kere­setet is. A dagasztásba ugyan nem zsibbad el a keze. Vi­szont, ha segítséget fogad — szemmel fogja tartani. Szem­mel tartja, nehogy a moslék­ba való .több legyen. Ha a Mai magyar művészet A Képzőművészeti Alap Ki­adó Vállalatának Mai magyar művészet című, a könyvbará- fcok körében igen keresett so­rozata néhány újabb kötettel gazdagodott. A kortársi kép­zőművészet valamennyi ágát feltérképező sorozatban mo6t napvilágot látott négy köny­vecske szemlélteti a vállalko­zás sokrétűségét, igényességét. Lossonczy Tamásról, a kor­társi festészet idősebb nemze­dékének jelentős egyéniségé­ről, a hazai nonfiguratív pik- túra egyik legrégebbi és leg­következetesebb művelőjéről Bozóky Mária írt tanulmányt. Az ismert művészeti író a szakértő alaposságával, a szép­író stílusával írta tanulmá­nyát. Gerzson Pál Munkácsy- díjas festőművészről Losonci Miklós írt kismonográfiát. Az általa megrajzolt pályakép­ben elemzi mindazt az él­ményanyagot, motívumot és indítékot, amely a művész egyéniségét formálta, alakítot­ta. Csohány Kálmán Munkácsy- díjas grafikusművész bállá-, dai hangvételű, a népi szimbo-\ lika tömörségével, költőiséggel jellemezhető rajzait Solymár István elemzi. Egyebek között megállapítja, hogy Csohány Kálmán grafikai munkásságá­ra kezdettől jellemző a tömör, lakonikus fogalmazás, és a külsőségek mellőzése. Egy fia­tal szobrászművészt mutat be Rózsa Gyula az olvasóknak. Kő Pál szobrai, életképei sorsokat, indulatokat, életformákat vo­nultatnak fel a szemlélődő előtt. A kiállítás egyelőre 27 festményt és metszetet mu­tat be, a legkülönfélébb té­mákból és technikák felhasz­nálásával készült műveket, Vendégjáték Szerdán reggel isztambuli vendégjátékra utazik a Thália Színház társulata. A turné érdekessége: a Thália lesz az első magyar színtársulat amely Törökországba látogat. A népszerű magyar együttes Kazimir Károlynak, a színház igazgatójának, művészeti ve­zetőjének irányításával július 9-én és 10-én, ezen a nemzet­közi művészeti seregszemlén adja elő a Karagőz című dara­bot. dagasztót nem tömi meg jól — óvakodni kell. Mert ha egyszer nem tömi meg, nem lesz teli a hétpudos kemence. Akkor aztán balul üt ki a segítség. Akarva-akaratlanul, ezt bizony meg kell gondolni, meg kell fontolni... A víz feletti pallón — piszkos, csorbókától ellepett tavacska felett, amelyben egy tarka kanca prüszkölve térdig gázolt a csikójával —■ Pelageja megállt pihenni. Itt mindig megpihen — télen- nyáron, negyvenhét óta. Vagy­is, amióta a pékségben dol­gozik. Mert a falu mellett, a a heg'r nem alacsony — egy kis szusszanás nélkül nem birkózik meg vele az em­ber. Minden eshetőségre a mos­lékos vedret letakarta a fe­hér vászonkendővel, amit a fejéről vett le, megigazította a haját — a hátul rövid var- kocsba fogott, megizzadt, se- színű kócot (mégse mutatkoz­hat borzasán az emberek előtt egy lányos anya), aztán szokása szerint a zelnicebokor felé emelte tekintetét, a energiahordozónak a kiterme­lésére és feldolgozására azóta rengeteg beruházás készült el. Még ebben az esztendőben | megvalósul az új gázfeldoigo- \zó üzem is. A munka jól ha­lad, mégis úgy látszik, hogy további segítség nélkül a ha­táridő veszélybe kerülhet. Július 7, szerda: 17,50: Suo­mi. A Finn és a Magyar Tele­vízió filmje északi rokonaink hazáját mutatja be, forgató- könyvét a finn irodalom „élő klasszikusa”, Väinö Linna ír­ta. Megismertet bennünket a film — többek között — a kö­zelmúlt főbb eseményeivel, a pozitív semlegesség politikájá­nak kialakításában főszerepet játszó államférfiakkal. Július 8, csütörtök: Háború és béke. Tolsztoj regényé­nek tévéfilm-változata, (9—10. rész). Andrej megkéri Natasa kezét... Rosztova grófnő fia gazdag házasságában remény­kedik, Nyikolaj azonban elha­tározza: feleségül veszi Szo- nyát... Július 9, péntek: 18,45: Prá­ga reggeltől estig. A Horizont szerkesztőség műsora. A Cseh­szlovák Televízió filmje Prága egy napját mutatja be, az ipar, a mezőgazdaság és a művésze­itek tükrében. Július 10, szombat: 17,30: lálkoaóinak és vitaestjeinek is színtérül szolgál. A vita­esteken más művészeti ágak problémáit is megvitatják. A kiállított művek közül említést érdemel többek kö­zött Gilberto Frometa fest­ménye, a „Bravótól Patagóni- áig”, amely Latin-Amerika népei összefogásának erejét juttatja kifejezésre; Isavel Glmeno „A régi Havanná­ban” című műve, amely a kubai főváros ősi negyedei­nek hangulatát Idézi, továb­bá Osvaldo Garda festmé­nye, az „Álom”, ez a kubai flóra és fauna mesteri ábrá­zolása. De ez Csak néhány példa, a kiállító fiatal művé­szek között ott találjuk még Eduardo Roca-t, Aldo Men- endes-t és Flavio Garcian- da-t, valamint Felix Belt- ran-t és Roberto Artentio-t is. hegyre —, ott, az ócska, meg­üszkösödött fürdő körül vár rá minden este az ő Pavele. Valaha, nem is olyan régen — a férje nem a hegyen, ha­nem a folyónál várta, ősszel pedig, ha már egészen be­sötétedett, viharlámpával jött elébe. Menj csak nyugodtan, asszony. Nem eshetsz el. Ami a háza táját illeti — az iga­zat megvallva —, ott az asz- szonynak semmi dolga sincs. Az ura reggel befűt a ke­mencébe, ellátja a tehenet, vizet is hord, és ha netán akad egy szabad perce, el­ugrik* a sütödébe: egy-két hétre odakészíti a fát. De Pa­vel most beteg, tavasz óta folyton a szívéhez kapkod, és azóta — a ház is, a pékség is — mind egymagára sza­kadt. Pelagejának éles szeme volt — talán ez az egyetlen, ami még nem égett ki belőle a kemence mellett —, rögtön látta: a bokor mellett nincs senki, nincs ott Pavel. Feljajdult. Mi lehet Pavel- lel? Hwl van Alka? Csak nem történt valami baj ott­hon? Ej megfeledkezve a pihenő­ről, a fáradtságról, felkapta a földről a moslékos vedret, felkapta a kenyeres táskát, és nagy dérrel-dúrral végigcsör­tetett a víz felett libegő pal­lón. (Folytatjuk) a BNV B pavilonjában kerül bemutatásra, Jelenet -„A játszma” című tvJ játékból Július 11, vasárnap: 20,3<h A játszma. Sipos Tamás dra­maturg, Bán Ernő és Németi Gyula forgatókönyvíró a való­ság elemeiből építette fel ezt a játékot, amelynek az a rendkí­vüli érdekessége, hogy talán először pillanthatunk bele a magyar elhárítás mai, tulaj» dómképpen mindennapos műn-- kajába. Júliusi jóslatok Nyelvművelőink számos eredménytelen kísérletet tét-; lek a hónapok nevének ma­gyarítására. Erdősi Sylves­ter János már 1539-ben azt javasolta például, hogy júli­ust nevezzék „hőhó”-nak. Az ev hetedik hónapjának har­mincegy napjára valóban jó strandidőt jósolhatunk. A százéves meteorológiai fel­jegyzések azt mutatják, hogy július első felében az év­szaknak megfelelő napi kö­zéphőmérséklet 21 és 21,8 fok közötti, második felében pedig eléri a 22 fokot, s a hó végéig ez az érték csak 0,2 fokkal csökken. A szokásos országos csapadékátlag a hó­nap elején heti 13, az utolsó héten pedig 10,9 milliméter. A napsütéses órák száma a hónap elején heti 70 '-örül van, de a hó utolsó két hetében is eléri vagy vala­mivel meg is haladja a he­tenkénti 67 órát. A meteorológiai átlagokat a népi megfigyelés szerint nagyon befolyásolhatja július 2-a, amely a régi naptárak­ban Sarlós Boldogasszony né­ven szerepelt. Ha ezen a na­pon esik, akkor a néphit sze­rint negyven napig esik, akárcsak a Medárd-napi esőt követően. A nappalok hossza a hó­nap folyamán hat perc híján egy órával fogy: július else­jén a nappal ideje 15 óra 55 perc, az utolsó napon pedig egy perccel lépi túl a 15 órát. Július 19-én az új naptá­rak szerint a névnapszűké­ben szenvedő Emíliákat ün­nepeljük, de a népi regulák­ban ez a nap még mindig a névnaphalmozó Vincék nap­jaként szerepel: „Hogyha szépen fénylik Vince, Megte­lik borral a pince...” A Kincses Kalendárium szerint „a gazdaságban a legfőbb tennivaló a hónap­ban a gabonafélék aratása és behordása. A tarlót azonnal fel kell szántani. Korai tarlóba, olyan vidékeken, ahol ilyenkor esőt lehet vár­ni, jó erőben levő földekre mohar és köles, vagy tarlóré- pá vethető. Ezek az ősz fo­lyamán kielégítő másodter­mést adhatnak.” Az Űj- és Ckalendárium a XVIII. és XIX. század for­dulója körül így „mozgósított” az aratásra: „Kaszával, sarlóval dolgozunk ez. hóba: Ne heverj hát te-is, menj az aratóba; De más búzájába ne vágjad sarlódat, Tsak az hol vetettél, ott taposd tarlódat.’* Fjodor Abramov: Pelageja Fiatal kubai festőművészek A Kubai Szépművészeti amelyek azonban valameny- Múzeum nemrég nyitotta nyien magukon viselik a for- rneg új termét: a fiatal fes- radalmi Kuba arculatát. A tők állandó kiállítását, amely továbbiakban grafikákkal, a kubai festőművészek újabb kerámiákkal és szobrokkal nemzedékének ad alkalmat bővül az állandó bemutató, a bemutatkozásra. amely a fiatal művészek ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom