Dolgozók Lapja, 1975. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-01 / 257. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÜOlbOlÓK/am Mai számunkban; A harmadils Marton-flú 3. oldal Barátaink élete közelről 4. oldal 1975. november 1. SZOMBAT V XXVIII. évf. 257. sz. AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACs LAPJA Ára: 80 fillér Szerkesszünk együtt! Losonczi Pál Dél-Jemenben — Nagyon jó benyomások­kal utazunk el, Viszontlátás­ra Budapesten, — ezekkel a szavakkal vett búcsút pénte­ken reggel Mogadishu repülő­palotában megkezdődtek a hi vatalos magyar—jemeni tár­gyalások. Losonczi Pál és Szalem Ali terén Losonczi Pál, az Elnöki Rubia kölcsönösen tájékoztat- Tanács elnöke Sziad Barre el- ták egymást országaik belső nőktől, a Szomáli Demokrati- helyzetéről, a magyar és a je- kus Köztársaság államfőjétől, meni nép munkájának ered- Magyar idő szerint reggel menyeiről, s szóltak a nehéz- 6 órakor emelkedett magasba Bégekről, a gondokról is. Egy­vet, délután pedig az elnöki győzelmet hozó függetlenségi az IL 18-as különgép, s két és fél órás út után — sugárhaj­öntetűen kifejezték ződ'ésüket, hogy a meggy o- kétoldalú tású vadászgépek kíséretében kapcsolatok az elmúlt évek- — érkezett meg Mogadishutól ben minden szinten eredmé 1235 kilométerre lévő Aden- be. A szó valóságos és átvitt ér­telmében is forró légkörű fo­gadtatásban részesítette Aden nyesen fejlődtek, probléma- mentesek és jók, és adottak a lehetőségek az együttműködés továbbfej 1 észt ésére. A tárgyalások során érintet­negyedmilliós lakossága Lo- ték a nemzetközi helyzet ala­sonczi Pált. (Az érkezés ide­jén árnyékban 35 fok volt, s a páratartalom meghaladta a 80 százalékot.) Transzparen­kulását, azokat a körülménye­ket, amelyek között a két nép él és dolgozik. A nemzetközi helyzet értékelése során meg­sek, üdvözlő feliratok, magyar állapították, hogy mindkét fél és jemeni lobogók díszítették állaspontja minden megtar­..... . . , rílTOlt 17 O /—I Í1C* V-\ Ű 0*71 a repülőteret, és sok százan várták a repülőtér betonján a magyar államfőt. A gépből „ kilépő Losonczi Pált elsőként ™ti légkor targyszeruseg s _ a gyalt kérdésben azonos vagy egymáshoz nagyon közelálló. Az eszmecserét őszinte, ba­Szalem Ali Rubia, köztársasá- megvitatott kérdésekben né- gi elnök üdvözölte. zetazonossag jellemezte. A A fogadtatás után Losonczi T Pál gépkocsija tízezrek sorfa­la között haladt végig a Mad­ram-on. a szabadságért ví- ,,, , ., vott küzdelem egyik hősének lok meghatarozasara, sek alapján a továbbiakban mindkét fél szakértői talál­koznak a gyakorlati tenniva­nevét viselő főútvonalon. Aden apraja-nagyja nagy sze­Este Szalem Ali Rubia dísz­vacsorát adott a magyar ál­retettel, virággal, a két ország lamfő tiszteletére. A vacsorán barátságának éltetésével kö- Losonczi Pál pohárkösr”-‘~‘ szöntötte a távoli szocialista mondott. Többek között országból érkezett vendégeit, mondta: Losonczi Pál és kísérete dél­ben megkoszorúzta rok kertjében lévő — A magyar nép, pártunk a Márti- és államunk vezetése nagyra emlékkő- becsüli azt a kitartó, majd Jó! dolgozik a KIWÉV nőbizottsúo3 A Komárom megyei Ipari képest, rendszeresen segíti az Melléktermékfeldolgozó és egyedülálló és a kisgyermekes Építőanyagipari Vállalat dől- anyákat. Térítés nélkül vehe- gozóinak többsége, 60 száza- tik igénybe például a vállalati léka nő. A vállalat legfon- üdülőt. Hét nődolgozó kapott tosabb részlegei — a mű- vállalati támogatást családi anyag-, a csomagoló- és az ház építéséhez, üvegtechnikai — többségében A HVDSZ megyebizottsága nőket foglalkoztat. A va la a egészében megfelelőnek ítélte 17 szocialista brigádja közül, kilenc női kollektíva. A szakszervezet nőbizottsá­ga fontos feladatának tartja, hogy szorgalmazza a munka- körülmények javítását, a he­lyes bérarányok kialakítását és a szakmai-politikai kép­zést. A nődolgozók bérezése nem marad el más tatabányai vállalatoktól. A műanyag­üzemben, mely három mű­szakban termel, a nőbizottság javaslatára 15-30 százalékra emelték a bérpótlékot, s így elérték az üvegtechnikai üzem kereseti lehetőségeit. Műszaki nődolgozóik bére sem marad el az azonos beosztású férfi­kollégáik mögött. A munka- körülményeken azonban még akad javítanivaló. A KIMÉV szakszervezeti bizottságának jelentése sze­rint is — melyet a napokban tárgyalt a HVDSZ megyebi­zottsága — a nőket foglalkoz­tató üzemrészekben csak részben kielégítők a munka- körülmények. Elsősorban a műanyagüzem nagyon zsú­folt. A vállalat 'a TANÉP-et bízta meg az új munkacsar­nok építésével, azonban még mindig csak az épület váza áll. Az építők eddig több befejezési határidőt jelöltek meg, a kivitelezés késik. A vállalat saját erőből bővíti az üvegtechnikai üzemet, hogy javíthassa az itt dolgozók munkakörülményeit. A válla­lat központi telephelyén nem megfelelő a szociális ellátott­ság, a műanyag- és üvegtech­nikai üzemek megnövekedett létszáma miatt az itteni öltöző és fürdő ma már kicsinek bi­zonyul. A vállalat, lehetőségeihez a KIMÉV szakszervezeti bi­zottságának tevékenységét. Jól hajtották végre a nőpoli­tikái határozatot, tovább ja­vult érdekvédelmi munkájuk. és szabadságharcot, amelyet a jemeni nép vívott évszáza­dokon át mindenféle hóditól: és megszállók, de különösen a gyarmattartó imperializmus és kiszolgálói ellen. — A Magyar Népköztársa­ság — szocialista, internacio­nalista külpolitikai elveitől vezéreltetve — arra törek­szik, hogy szélesítse politikai, gazdasági fis kulturális kap­csolatait minden országgal. — Meg vagyok győződve ró­la, hogy mostani látogatásunk újabb értékes hozzájárulásnak fog bizonyulni a már hagyo­mányosnak számító barátsá­gunkhoz. i — Alig múlt két hete, hogy a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság három pártja — a nemzeti front, a nemzeti de­mokratikus szövetség és a né­pi élcsapat párt — megtartot­ta egyesítő kongresszusát. Ez a tett újabb jelentős mérföld­kő országuk előrehaladásá­nak útján, demokratikus nem­zeti forradalmuk kiemelkedő eseménye. Bizonyosak vi­gyünk benne, hogy az új, egyesített párt sikeresen bir­kózik meg a maga elé tűzött, magára vállalt nagyszerű fel­adatokkal. A jemeni elnök pohárkö­szöntőjében kiemelte, hogy az országban 1969-ben hatalomra pohárköszöntőt került haladó demokratikus el- erők következetesen dolgoznak a társadalom forradalmi átala­kításáért, az elmaradottság mielőbbi felszámolásáért, a kizsákmányolás végleges meg­szüntetéséért. Hatalmas munka folyik az országban az okta­tás, az egészségügy hálózatá­nak kiépítéséért, a kulturális feladatok megoldásáért. A je­meni elnök külön kiemelte, hogy országa népe nagyra ér. tékeli a magyar nép, a ma­gyar kormány segítségét, büszke arra, hogy a két or­szág baráti kapcsolatai fej­lődnek, erősödnék. — Biztosak vagyunk abban, hogy e kapcsolatok fejleszté­séhez Losonczi Pál elvtárs mostani látogatása is nagyban hozzájárul. Az Önök által el­ért eredmények méltóképpen bizonyítják, ' hogy a magyar nép helyes utat választott — mondotta. Korszerűsítik a vértessomlói óvodát Felújítják, korszerűsítik az tanműhelyében dolgozó óvodát Vértessomlőn. A me- „Ifjúságéit” szocialista briV gyed tanács 200 ezer, a közsé- gádtól. A kollektíva tagjai gi tanács pedig 50 ezer forin- több éve patronálják az óvo- tot biztosított a munkálatok dát. Legutóbb hintákat, má­elvégzésére. Űj vízvezeték­rendszert, központi fűtést ké­szítenek, de kicserélik az aj­tókat, ablakokat is. A korsze­rűsítéshez nagyarányú társa­dalmi segítséget kapott a köz­szókákat készítettek. A korszerűsítési munkába^ a községben dolgozó kisiparo­sok is részt vesznek. Sőt igen sok szülő is felajánlotta se, gítségét. Rájuk elsősorban a ség a Volán 18-as vállalat takarításnál számítanak. A Volán 18-as Vállalat „Ifjúságért” szocialista brigádja ké­szítette a hintákat. A játékokat rövidesen birtokukba vehe­tik a vértessomliói gyerekek, akik a kényszerszünetet nagy­mamák, nagypapák felügyelete alatt töltik el Harmadih helyen az országban A KISZ kb felhívása nyo­mán megindult vasgyűjtési akció első fele lezárult. Né­hány nappal ezelőtt a Hotel Ifjúságban értékelték a fiata­lok munkáját, s Tatabánya a gyűjtésben Budapest és Veszprém ( mögött a rangos harmadik helyet szerezte meg. Az eredményben, jelentős része van a Tatabányai Szénbányák KISZ-eseinek, akik 455 tonna vasat gyűjtöt­tek, az értéke 773 ezer forint. Ehhez az eredményhez a Keleti I-es bányaüzem K1SZ- fiataljai 119 tonnával járultak hozzá. Eredményes munkáju­kért a KGM miniszteri dicsé­retben részesítette őket, s öt­ezer forintos vásárlási utal­vány a jutalmuk. A szervezés­ben és a bonyolításban vég­zett munkájukért* Tátrai Zol­tánt a Könnyűipari Miniszté­rium dicsérő oklevéllel és vá­sárlási utalvánnyal jutalmaz­ta. Az Almásfüzitői' Timföld­gyár KISZ-bizottságát a KGM ugyancsak dicsérő oklevélben részesítette. A vasgyűjtési akció máso­dik szakaszában is szeretné­nek a Tatabányai Szénbányák fiataljai jó helyezést elérni. Üzemenként szerveznek anyagmentő műszakokat, Bábolnán tanácskoztak a megyék tanácselnökei Dr. Romány Pál miniszter tájékoztatott a mezőgazdaság eredményeiről / és feladatairól A megyei tanácsok és a me- tója után dr. Romány Pál daság és élelmiszeripar min- gyei jogú városok tanácsainak mezőgazdasági és élelmezés- den területén. A mezőgazdaság elnökei szokásos havi értekez- ügyi miniszter szóbeli kiegé- sajátos helyzetben van, ami­le tűket — amelyen megjelent szítést fűzött az előzetesen ki- kor korszerűségről és hagyo- Mokri Pál, a megyei pártbi- adott írásbeli tájékoztatóhoz, mányos termelésről egyszerre zottság első titkára — ezúttal A miniszter az 1975. évi terv esik szó. A technika rohamos megyénkben, pontosabban a várható teljesítéséről beszélt, előretörésével sem válik a Bábolnai Mezőgazdasági Kom. elemezte az egyes ágazatok mezőgazdasági termelés auto- binátban tartották tegnap dél- eredményeit és a termelés idei matikussá, hiszen a földek előtt. a Minisztertanács Hivatala elnökének Tanácsi megnyi­flz eszmei-politikai nevelés szerepe, módszerei a Szovjetuniókén Szovjet vezető pártmunkások előadása Tatabányán Pénteken megyénkbe látoga- nek megoldására terjesztették sának módjait; 1975-ben a SZU tott G. M. Sesztakov, a Kazah ki a szóbeli információt adó 500 milliárd rubelt fordított Szovjet Szocialista Köztársaság hálózatot. Tagjai meghatáro- beruházásra, ugyanakkor sür- mangislaki területi párlbizott- zptt időközökben — egymást gető gondként jelentkezik a ságának ideológiai titkára és váltva ugyanazokon a helyeken beruházások megvalósulási A. A. Dencsenko, az SZKP találkoznak a dolgozókkal, a idejének csökkentése — mon- Központi Bizottságának lek- lakossággal. így állandó kap- dotta. A IX. 5 éves terv során csolatba kerülnek az érdek- 49 százalékkal nőtt az ipari lődőkkel. Az előadást követő- termelés, ami 5-6 százalékkal en csaknem 20 konzultációs haladja meg a tervezettet. kérdésre válaszolt G. M. Sesz- A mezőgazdasági termelést be­tora. G. M. Sesztakov a me­gyei Oktatási Igazgatóságon előadást tartott az eszmei-poli­tikai nevelés módszereiről. A tájékoztatón jelen volt Sala­mon Hugóné, a megyei pártbi­zottság titkára is. A vendége­ket Izsáki Mihály, az intéz­mény igazgatója üdvözölte. Az előadó elmondotta, mi­lyen sikereket értek el a Szov­takov. A. A. Dencsenkó, az MTK megyei szervezetének elnöke és aktívái számára tartott elő­adást az SZKP gazdaságpoli­tikájának időszerű kérdéseiről. Dr. Antálóczy Albert, a me- jetunió népei a XXIV. kong- gyei pártbizottság titkára kö- resszus határozatainak meg- szöntő szavai után A. A. Den- valósításával és hogyan ké- csenkó az SZKP XXIV. kong- szülnek a XXV. kongresszusra, resszusának gazdaságpolitikai Ez megkívánja — mondotta — határozatairól szólt először. A hogy még magasabb szintre továbbiakban beszámolt arról, emeljék az ideológiai tevékeny- hogy a Szovjetunió társadalma, legfőbb tapasztalatait. Meg- ezután is a szabad ég alatt lesz­Dr P;mn T ains államtitkár állaPította> hogy a mezőgazda- nek. A fejlett technika beve­Ság bruttó termelése az előző zetésével kissé feledésbe me. év szintjén alakul, valamivel rülnek a hagyományos mező-* alacsonyabb a tervezettnél, gazdasági módszerek, amelyek Az alacsonyabb kenyérgabona, pedig ma is hatékonyak, A termés miatt a növényterme- termelés eredményei között lés kisebb, míg az állattenyész- hangsúlyozta, hogy Komárom tés nagyobb mértékben fejlő- megye mezőgazdasága az idén, dött. A gabonatermelés, jól- különösen a kukoricatermelés- lehet a tervezettnél gyengéb- ben jeleskedett, s a végered­ben sikerült, fedezi a belföl- mény minden bizonnyal túl- di szükségletet, és jelentős haladja az 56 mázsás hektá- mennyiségű termény került ronkénti 'átlagot, központi készletbe. Kedvezők A vitában igen sokan momd- a kilátások a kukoricaterme- ták el véleményüket a beszá. lésben. A jó időjárást kihasz. mólóról, és különböző kérdé- nálva, ütemesen halad az őszi sekről, egy-egy megye tapasz­munka. Az őszi búza vetése talatairöl. Többen hangsúlyoz- jelenleg 57 százalékra fejező- ták a háztáji gazdálkodás fej- dött be országosan. lesztésének szükségességét, kü­A miniszter kitért a minisz- Ionosén az állattenyésztés te. térium és a tanácsok kapcso- rületén. Az eddiginél több latára, és megállapította, hogy segítségre szorul ez a fontos, a legutóbbi, 1972-ben tartott üzemágnak nevezhető tevé- basonló találkozó óta tovább kenység, amely nem csupán az fejlődött^ az együttműködés, egyén hasznára válik, hanem Tervszerű és kölcsönös az in- a csoport és a népgazdaság is formáció-áramlás, hatékonyak merít belőle. Többen szóltak a a minisztérium és a megyei zöldségtermelés, a szőlőtele- vezetők megbeszélései, rend. pítés, az élelmiszeripar, a mé­teressé váltak a megyei zőgazdasági vállalatok helyze- komplex vizsgálatok. A fel- téről és gondjairól, valamint adatok e munka folytatásából a mezőgazdaságban is jelent­adódnak. A tanácsok fokozott kező munkaerőhiányról, szerepet töltenek be a jövő- A vita befejeztével dr. Búr- ben a mezőgazdasági termelés gert Róbert vezérigazgató tá- irányításában és segítésében iékoztatta a tanái-KolnHiw.Ucf =. folyásolja, hogy a terület 60 százalékán öt fok a legmaga­sabb hőmérséklet. Emiatt a termelés növelésére hatalmas beruházások szükségesek. Az SZKP XXV. kongresz- szusára készülődve a IX. öt­éves terv megvalósításának mérlegét készítik. A kongresz- szusi dokumentumok hangsú­lyozzák, hogy o soron követ­kező X. ötéves terv legfonto­sabb feladatául a termelékeny­ség növelését kell meghatá­rozni. séget, az információt) Kapja- gazdasága most érkezett el . ,, , , nak az emberek általános ké- ahhoz a szakaszhoz, melyben Az eloado yegul az eletszm- pet az időszerű kérdésekről, lehetővé vált az életszínvonal vona ^t leginkább meghatáro- még közelebből ismerjék meg gyors ütemű fejlesztése. őket különösen érdeklő te­zó reáljövedelem, a lakáshely zet, a művelődési, sport és az őket különösen eraekio te- Elemezte a szovjet gazdasági egészségügyi létesítmények fej- rületeket, növeljék szakmai és élet szféráiban elért eredmé- lődését ismertette, majd váia- általános műveltségüket. En- nyékét és problémáik megoldó- szolt a résztvevők kérdéseire. anyitásában és segítésében jékoztatta a tanácselnököket a és hatékonyan hozzájárulhat- kombinát munkájáról és fel- nak a közös gazdaságok ered- adatairól, a baromfitenyész- ményesebb tevékenységéhez. tés, a juhtenyésztés és a kuko A tanácselnökök igen sok ricatermelés Bábolnán kiala- kérdést tettek fel a mezőgaz- kított rendszeréről. A vendégek daság különböző területeiről, autóbuszra ülve meglátogat- bizonyítva, hogy mindenütt tak néhány tenyésztőteleoet élénk figyelemmel kísérik a és gazdasági szakemberek tár- MfM munkáját. Dr. Romány saságában tanulmányozták a Pál válaszában hangsúlyozta, munkákat, hogy a jövőben tovább kell A vendégek a délutáni szigorítani a közgazdasági kö- órákban rövid látogatást veteiményeket a mezőgaz- tek Kocson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom