Dolgozók Lapja, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

DOLGOZOK LAPJA 1975; augusztus 1. péntek L. I. Brexsnyev: Európa képes rá9 hogy a tartós békére példát mutasson Leonyid , Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára csütörtö­kön az európai biztonsági konferencián a következő be­szédet mondta: Mi, az európai biztonsági és együttműködési konferencia zárószakaszának összes rész­vevői érzékeljük ennek az eseménynek különleges jelle­gét és politikai horderejét. Meggyőződéssel állíthatom, hogy ugyanezt érzik milliók és milliók a tanácskozáson résztvevő országokban, sőt más országokban is. Velünk együtt mélységesen tudatában vannak annak, hogy mi is zaj­lik le ezekben a napokban a finn fővárosban. Mi a nyitja ennek az érdek­lődésnek, amely a teremben jelenlevő magas rangú politi­kusok és államférfiak tanács­kozása iránt megnyilvánul? A válasz nyilvánvalóan az, hogy a tanácskozás eredmé­nyeihez olyan várakozások és remények fűződnek, amilye­nekre a háború utáni Hők közismert együttes szövetsé- gesi döntéseit követő időszak­ban egyetlen kollektív akció sem jogosított fel. Az a nemzedék, amely át­élte a második világháború szörnyűségeit, különösen jól látja ennek a tanácskozásnak történelmi értelmét. A tanács­kozás célkitűzései annak az európai nemzedéknek eszéhez és szívéhez is szólnak, amely már a béke körülményei kö­zött nőtt fel és él, s ma jogo­san úgy érzi, hogy ez más­képp nem is lehetne. A t'kére való jogot biztosítani kell Rengeteg vér áztatta Eu­rópa földjét a két világhábo­rú alatt. A 33 európai állam, az Egyesült Államok és Ka­nada legfelsőbb politikai és állami vezetői azért gyűltek össze Helsinkiben, hogy közös erővel otyan kontinenssé vál­toztassák Európát, amely mindörökre megszabadul a háborús megrázkódtatásoktól. A békére való jogot biztosíta­ni kell Európa valamennyi népe számára. Természetesen amellett vagyunk, hogy ugyanezt a jogot biztosítsuk Földünk valamennyi népe szá­mára. Európa, amely számos nagy­szerű nemzeti kultúra hazája, a világcivilizáció egyik ki­emelkedő hegycsúcsa, képes rá, hogy példát mutasson a tartós békén alapuló állam­közi kapcsolatok felépítésére. A Szovjetunió a tanácskozás eredményeit nem egyszerűen a második világháború politi­kai mérlege szükséges meg­vonásának tekinti. Ennek a tanácskozásnak az is feladata, hogy a jelen realitásai és az európai népek több évszáza­dos tapasztalatai alapján el­képzelje és felvázolja a jö­vőt. Itt, Európában nem egyszer ékesítették magukat kétes „babérokkal” az agresszorok, akiket azután elért a népek átka. Itt, Európában politikai doktrínává kiáltották ki a vi­láguralomra való törekvést, amelv azután több állam csődjével ért véget, amelyek erőtartalékaikat bűnös és embergyűlölő célkitűzések el­érésére áldozták fel. Ezért érkezett el az ideje, hogy levonjuk a szükséges kollektív következtetéseket a történelem tapasztalataiból. És mi itt ezeket a következte­téseket annak tudatában von­juk le, hogy felelősek vagyunk az európai kontinens jövőjé­ért, mert ennek a kontinens­nek békés viszonyok között kell léteznie és fejlődnie. Aligha tagadja bárki, hogy a tanácskozás eredménye va­lamennyi részvevő állam ér­dekeinek gondosan kimért egyensúlyát tükrözi. Az ered­ményt tehát különös óvatos­sággal kell kezelni. Az európai értekezlet esz­méjének felvetésétől a tető­pontig — a csúcsszintű befe­jezésig — megtett nem köny- nyű út immár mögöttünk van. A Szovjetunió, amely józanul értékeli az európai és a nemzetközi politikai erők viszonyát és dinamikáját, biz­tos benne, hogy az enyhülés és az egyenjogú együttműkö­dés hatalmas áramlatai, ame­lyek az utóbbi években mind­inkább meghatározzák az eu­rópai és a világpolitika alaku­lását, e tanácskozás és e ta­nácskozás eredményei révén újabb erőt és még nagyobb l.ndületet nyernek. Az együttműködés lehetőségei kiterjedtek Az okmány, amely aláírá­sunkra vár — a múlt eredmé­nyeit összegezve — tartalmá­val a jövő felé fordul. Az el­ért megállapodások a legidő­szerűbb problémák széles ská­láját ölelik fel: a békét, a biz­tonságot és a különböző terü­leteken való együttműködést. A részvevő országok közöt­ti kapcsolatok szilárd alapot nyertek azokból az alapvető elvekből, amelyek meghatá­rozzák az államok közötti vi­szonyban követendő magatar­tás szabályait. Ezek a békés egymás mellett élés elvei, amelyekért olyan nagy meg­győződéssel és következetes­séggel küzdött a szovjet ál­lam megalapítója, Lenin és amelyekért ma is harcol a szovjet pép. A tanácskozás meghatároz­ta a kereskedelmi-gazdasági, a tudományos és műszaki te­rületen, a környezetvédelem területén, a kultúra és a mű­velődés terén kifejtendő együttműködés, az emberek, intézmények és szervezetek közötti kapcsolatok irányait és konkrét formáit is. Az együttműködés lehetősé­gei most olyan területekre is kiterjednek, amelyeken ez a hidegháború éveiben elképzel­hetetlen volt. Ilyen például a tike és a népek közötti ba­rátság érdekeit szolgáló széles körű kölcsönös tájékoztatás. Nem titok, hogy az informá­ciós eszközök a béke és a bi­zalom céljait szolgálhatják, de a viszálykodás mérgét is elhinthetik az egész világon, az országok és a népek kö­zött. Szeretnénk remélni, hogy a tanácskozás eredmé­nyei a helyes irányt mutatják az e téren való együttműkö­dés számára is. Az értekezlet számos fon­tos megállapodást fogadott el, amelyek a politikai enyhülést katonai enyhüléssel egészítik ki. Ez is minőségileg új foko­zat az államok közötti biza­lom megszilárdításéban. A Szovjetunió következetes híve annak, hogy a tanácsko­zást követően a katonai eny­hülés tovább fejlődjék. Az egyik elsőrendű feladat ezen a téren: megtalálni a lehető­séget a közép-európai haderő­csökkentésre úgy, hogy ez senkinek se csorbítsa a biz­tonságát. Vagy megfordítva: mindenkinek hasznára vál­jék. A tanácskozáson elért még- állapodások sajátos politikai jelentősége és erkölcsi ereje abban foglalható össze, hogy ezeket a megállapodásokat a részvevő államok legfőbb ve­zetői erősítik meg' aláírásuk­kal. A közös és legfontosabb feladatunk, hogy teljes ér­vényt szerezzünk ezeknek a megállapodásoknak. Az enyhülés konkrét tartalommal telik meg Mi abból indulunk ki, hogy az értekezleten képviselt va­lamennyi ország megvalósítja az elért megállapodásokat. Ami a Szovjetuniót illeti, az pontosan így fog eljárni. Nézetünk szerint az érte­kezlet summája az, hogy a nemzetközi enyhülés mindin­kább konkrét tartalommal te­lik meg. Az enyhülés kézzel­foghatóvá tétele a lényege mindannak, ami a békét Eu­rópában valóban tartóssá és megingathatatlanná teheti. Ezzel összefüggésben mi a fegyverkezési 1 hajsza meg­szüntetését reális leszerelési eredmények elérését tesszük az első helyre. Nagyon fontos az államközi kapcsolatok helyes és igaz­ságos elveinek meghirdetése. Nem kevésbé fontos az is, hogy ezek az elvek gyökeret verjenek a jelenlegi nemzet­közi kapcsolatokban, gyakor­lattá és a nemzetközi élet olyan törvényévé . váljanak, amelyet senki sem sérthet meg. A ml békepolitikánk er­re Irányul, és ezt újból ki­nyilvánítjuk erről a nagy te­kintélyű szónoki emelvény­ről Természetesen a 33 európai állam, az Egyesült Államok és Kanada vezetőinek a törté­nelemben példa nélkül álló találkozója kulcsfontosságú láncszemmé kell, hogy váljék az enyhülés, az európai és a nemzetközi biztonság meg­szilárdítása, a kölcsönösen előnyös együttműködés fej­lesztésének folyamatában. Ahhoz azonban, hogy a né­peknek a mostani találkozó­val, a tanácskozás döntéseivel kapcsolatos reményei teljes mértékben valóra válhassa­nak, hogy azokat ne ingassa mog az első zord szélvihar to­vábbi közös erőfeszítésekre, valamennyi résztvevő állam­nak az enyhülés elmélyítését r ázó mindennapos munkájá­ra van szükség. A tanácskozás sikere csak azért vált lehetségessé, mert résztvevői lépésről lépésre egymá.- elébe mentek, és a gyakran nem kis nehézsége­ket leküzdve végül is képesek voltak kidolgozni az általáno­san elfogadott megállapodáso­kat minden egyes megvitatott kérdésben. Ezek a megállapodások nem úgy jöttek létre, hogy a ta­nácskozás egyes résztvevői a többiekre erőszakolták néze­teiket, hanem minden véle­mény és érdek figyelembe­vételével és közös egyetértés­ben. Minden állam és nép szuverén Ha itt kompromisszumok­ról lehet beszélni, akkor ezek megalapozott kompromisszu­mok, olyanok amelyek a bé­ke javát szolgálják, anélkül, hogy elmosnák az ideológiá­ban és a társadalmi rendsze­rekben tapasztalható különb­ségeket. Pontosabban, a részt­vevő államok közös politikai akarata jut kifejezésre abban a formában, amelyben ez a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élésének feltételei kö­zött ma elérhető. A tanácskozás munkájának tapasztalatából fontos követ­keztetések adódnak a jövőre nézve is. Ezek közül a leg­főbb, ami a záródokumentum­ban is kifejeződik: senki sem teheti meg, hogy ilyen vagy olyan külpolitikai jellegű megfontolásokra támaszkodva, megkísérelje előírni más né­peknek, hogyan alakítsák ki belügyeiket. Minden állam népének szuverén joga, hogy megoldja belügyeit, kialakítsa belső törvényeit. Másfajta hozzáállás ingatag és veszé­lyes talaj a nemzetközi együttműködés szempontjából. Az általunk aláírandó doku­mentum, az államok széles körű, de pontos akcióplat­formja, amely egyoldalú, két­és sokoldalú alapon évekre, sőt évtizedekre szólhat. Az eddigi eredmények azonban nem jelentenek határt. Ma ez a lehetőségek maximuma, holnap pedig kiindulóponttá kell válnia a további előreha­ladáshoz a tanácskozás által megnyitott Irányokban. E rendkívül tekintélyes hallgatóság előtt szeretném is­mételten hangsúlyozni a szov­jet külpolitika egyik állan­dó vonását — a béke és a né­pek közötti barátság lenini politikáját, annak humaniz­musát. A humanizmus esz­méd hatják át pártunk XXIV. kongresszusának hatá­rozatait, a békeprogramot, amelynek egyik pontja az eu- róp>ai értekezlet összehívásáról szól. Nagy megelégedéssel álla­pítom meg, hogy az európai béke megszilárdításának fő problémáival kapcsolatban a tanácskozás által kidolgozott tételek a népvek érdekeit, az emberek érdekeit szolgálják, függetlenül a foglalkozástól, a nemzetiségtől és a kortól: a munkásokét, a falusi dolgozó­két, az értelmiségiekét, vagy­is minden egyes emberét és az egész emberiségét. A téte­leket áthatja az ember tisz­telete, az ember iránti gondos­kodás, hogy békében éljen és bizalommal tekinthessen a jö­vőbe. Az európai biztonsági értekezlet a résztvevők közös sikere Az általunk elért megálla- pvodások kibővítik annak le­hetőségét, hogy a népek fo­kozottabban befolyásolják az úgynevezett nagy politikát. Ugyanakkor érintik a minden­napos problémákat is. Elő­mozdítják az ember életkörül­ményeinek javítását, a foglal­koztatottság biztosítását, a jobb művelődési feltételeket. A hosszú tárgyalások ered­ményei ol: ínok, hogy nincs győztes és legyőzött, nyertes és vesztes. Ez a józan ész dia­dala. Mindenki nyert: a keleti és a nyugati országok, a szo­cialista és a kapitalista álla­mok, a szövetségekben tömö­rültek, és a semlegesek, a kis és a nagy államok népvei egy­aránt. Mindenki nyert, akinek drága bolygónk békéje és biz­tonsága. Meg vagyunk győződve ar­ról, hogy mindannak a sike­res megvalósítása, amiről itt megállapodtunk, nemcsak hogy kedvező hatással lesz az európai népvek életére, hanem fontos hozzájárulást jelent az a világbéke megszilárdításá­hoz is. Még egy gondolat, amelyet valószínűleg a jelenlévők kö­zül sokan osztanak. A tanács­kozás a nemzetközi politika hasznos iskolájának bizonyult a résztvevő államok számára, különösen hasznosnak nap­jainkban, amikor a pusztításra és megsemmisítésre hihetetlen eszközök állnak rendelke­zésre. 1 Az az erőteljes impulzus, amelyet a tanácskozáson részt­vevő 35 állam vezetőinek ez a találkozója ad, arra hivatott, hogy elősegítse a békés életet Európában és azon kívül. Befejezésül szeretnék mély elismeréssel adózni a finn népnek és kormánynak, sze­mély szerint Urho Kekkonen finn elnöknek a harmadik szakasz munkájának nagysze­rű megszervezéséért, a rend­kívüli szívélyességért és vén­ei Igszeretetért. (Folytatás az 1. oldalról) rű országokat képviselünk. De világos, nem azért jöttünk össze, hogy elfogadjuk egy­más ideológiáját vagy állami politikai rendszerét. Népeink, amelyeket képviselünk, azt várják tőlünk, hogy a valóban létező ideológiai és politikai különbségek ellenére szót ért­sünk, összefogjunk, és megál- lapvodjunk azokban a közös tennivalókban, amelyeket el kell végeznünk, hogy Európá­ban béke és biztonság legyen, hogy az államok, az országok hasznosan együttműködjenek a közös érdekű dolgokban né­pveink javára. Elnök Elvtárs! Tisztelt Küldöttek! Nagy és nehéz utat tettünk meg, amíg idáig, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet mostani, harmadik szakaszáig eljutottunk. Sok tanácskozás, vita van mögöt­tünk, harcolnunk is kellett. Az enyhülésnek, a békének nem csak hívei, ellenzői is van­nak. A gáncsvetőkkel meg kellett küzdeni idáig is, és nyilván ez a jövőben sem les* másképp. , ’ Ez az értekezlet lezárja a múlt egy szakaszát és egy új, jobb, békésebb világ korszak- jelzőjeként kerülhet a történe­lembe. Ha az itt képviselt or­szágok felelősen folytatják a megkezdett munkát, és a né­pek állhatatosan küzdenek a jövőben is a jó ügyért, akkor a holnap feladatait is meg­oldjuk. A magyar kormány az ér­tekezlet okmányával egyetért, küldöttségünk azt megbízatá­sának megfelelően aláírja. Egyetértünk azzal is, hogy 1977-ben az érdekelt államok képviselőinek egy újabb ér­tekezlete áttekintse majd az addig megtett utat, s megvizs­gálja a teendőket. Szeretném biztosítani önöket árról, hogy a Magyar Népköztársaság és a békeszerető magyar nép min­den tőle telhetőt megtesz azért, hogy az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet nemes céljai valóra váljanak. Köszönöm figyelmüket! Gustáv Husák és Edward Gierek felszólalásából GUSTAV HUSÁK, a CSKP KB főtitkára csütörtökön, a délelőtti ülésen a többi között elmondotta: „Ez az első alka­lom a történelemben, amikor Európa megragadta a lehető­séget arra, hogy megteremtse a béke, a biztonság és a bé­kés együttműködés reális fel­tételeit, annak ellenére, hogy továbbra is fennállnak politi­kai, gazdasági, ideológiai és társadalmi különbözőségek. Különösen nagyra értékeljük azt 4 szerepet, amelyet a kon­ferenciát megelőző tárgyalá­sokon a Szovjetunió betöltött, nagyra értékeljük a Szovjet­unió békepolitikáját. A történelem megmutatta, — folytatta Gustáv Husák —, hogy Európa földjén számta­lan agresszió származott abból, hogy visszaéltek a hatalom­mal, erőszakoskodtak és népe­ket nyomtak el. A müncheni diktátum, Csehszlovákia hitle­ri megszállása, Lengyelország lerohanása, a Franciaország, Jugoszlávia, a Szovjetunió és más európai országok elleni fasiszta támadás, a második világháborúnak mindezek a borzalmai bizonyítják ezt. A béke és biztonság szava­tolása megköveteli, hogy mind­ezeket a módszereket elutasít­suk és kiiktassuk az európai országok közötti kapcsolatok­ból. Mi ebből a szemszögből ítéljük meg ennek a’konferen­ciának a jelentőségét, különö­sen azt a tényt, hogy megfo­galmazza és megerősíti azokat az alapelveket, amelyek sza­bályozzák az európai országok közötti kapcsolatokat, s a területi integritás és a politi­kai realitások elismerésének alapján. EDWARD GIEREK, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön elhangzott felszólalásában a többi között a következőket mondotta: A béke rendkívül fontos kérdés a lengyel nép számára, amely hosszú és nehéz utat tett meg függetlensége és sza­badsága kivívásáig. Orszá­gunk, szövetségeseinkkel és barátainkkal együtt komoly erőfeszítéseket tesz a béke megszilárdítása érdekében. A tanácskozás megrendezé­sében és alapvető állásfoglalá­saiban á különböző társadalmi-ÍJSC <-• 7 im rendszerű országok békés egy­más mellett élése elvének alá­támasztását látjuk. Az államközi kapcsolatok alapelvéről szóló nyilatkozat bizonyítja az államhatárok és az államok területi ép­sége sérthetetlenségének fon­tosságát. A dokumentu­mok elfogadása azt jelenti, hogy a résztvevő államok egy­szer s mindenkorra lemonda­nak mindenféle területi köve­telésről. A konferencia második napján felszólalt még GISCARD D’ESTAING francia köztársa­sági elnök, aki a záródoku­mentummal kapcsolatban el­mondotta: a cél annak alá­írásával — Európa biztonsága. MAKARIOSZ ciprusi elnök elítélte Törökország ciprusi in­tervencióját. A török delegáció kivonult a teremből. JOSZIP BROZ TITO jugoszláv elnök felszólalásában annak a vé­leményének adott hangot, hogy a mostani konferencia nem egy folyamat vége, ha­nem éppen kezdete. Nagy hangsúllyal szólt az új fejle­mények között az el nem kö­telezettség irányvonaláról. S. DEMIREL török miniszterel- nök — amint az várható volt — beszéde nagy részében a ciprusi kérdéssel foglalko­zott. Kiemelte, hogy részükről a ciprusi állam képviselete ezen a konferencián nem te­kinthető törvényesnek, követ­kezésképpen a záróokmány rendelkezéseit Törökország nem tekinti magára nézve kötelezőnek Ciprus vonatkozá­sában, s erről hivatalosan ér­tesítette az EBK titkárságát — mondotta Demirel. A. JÖR­GENSEN dan miniszterelnök véleménye szerint a külügy­miniszterek által 1973-ban elfogadott ajánlásokhoz ké­pest többet értek el, mint amennyire számítani lehetett. LEO TINDEMANS belga mi­niszterelnök arról beszélt, hogy a politikai enyhülés irán­ti óhaj csak akkor lesz őszin­te, ha kiegészül a katonai eny­hüléssel is. OLOF PALME svéd miniszterelnök hangoztat­ta: törvényszerű, hogy minden időben „a két katonai tömb közötti egyensúlynak kell a bókét biztosítani Európában”. BRUNO KREISKY osztrák kancellár kiemelte: minden attól függ, milyen reális tar­talommal tudjuk megtölteni az okmányban foglaltakat. Az enyhülés oszthatatlanságát hangsúlyozta, és sürgette a közel-keleti kérdés rendezését. URHO KEKKONEN finn köz- társasági elnök a többi kö­zött áttekintette a záróokmány főbb rendelkezéseit, majd a biztonsági értekezleten végzett munkát méltatta. Hangoztatta: immár hagyományos az a vé­lemény, hogy a nagyhatalma­kat különleges felelősség ter­heli a világbékéért és a nem­zetközi biztonságért. A portu­gál felszólalás elmaradt, ezért a p>éntek délelőtti ülés első szónokaként feltüntetett CAR­LOS ARIAS NAVARRO spa­nyol miniszterelnök szólalt fel, mint a csütörtök délutáni ülés utolsó szónoka. Kevéssel .hat óra előtt véget ért a második nap tanácskozása, a konfe­rencia péntek délelőtt folytat­ja munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom