Dolgozók Lapja, 1975. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-20 / 92. szám

6 ßOLGÖZÖK LAPJA 1975. április 20. vasárira* Képviselőink 30 éve az országgyűlésben „Lenge lány, aki sző..." IS. Új szabászban oz eredeti célért A munkásnők művelődése i. — A Magyar Szocialista Munkáspárt határozott, vilá­gos politikai irányvonalának érvényesítése felpezsdítette a törvényhozás tevékenységét — emlékezett vissza Gyarmati Sándorné, az országgyűlési képviselők Komárom megyei csoportjának volt elnöke, az 1957. évi tavaszi-nyári idő­szakra, a vele folytatott be­szélgetésen. — Fontos esemé­nyekké váltak például a kép­viselői beszámolók. — Különösen emlékezete­sek a külföldi delegációk lá­togatásai. Honnan, honnan nem, mindig megtudták, hogy az országgyűlés csaknem leg­fiatalabb képviselője és a Ko­márom megyei csoport elnö­ke vagyok. A baráti országok­ból érkezettek tőlem akarták hallani, hogyan sikerült az életet a természetes kerékvá­gásába terelni. Kérdezték, mi­lyen segítségre lenne még szükség — mondotta Gyar­mati Sándorné, majd így foly­tatta: — Á nyugatiak viszont szenzációk után szimatoltak. Az ENSZ-ben ugyanis „cse­mege” volt az úgynevezett magyar ügy. Az „objektiven” érdeklődő nyugati diploma­ták, különböző polgári pártok küldöttei, újságírók beugrató kérdésekkel igyekeztek za­varba hozni engem a fiatal, a tapasztalatlan női képviselőt. Nem akarták tudomásul ven­ni, hogy nálunk nincsenek megfélemlített, reményüket vesztett tömegek. S bár látták, mégsem „értették”, hogy Ma­gyarországon az emberek nyugodtan, szorgalmasan dol­goznak, alig néhány hónappal az ellenforradalmi felkelés leverése után. Gyarmati Sándorné 1957. Június 6-án, az országgyűlés 39. ülésszakán a családjogi törvény módosítására benyúj­tott törvényjavaslat vitájában szólalt fel. A többi között ki­fejtette : — Az 1953. január 1-től ér­vényben lévő családjogi tör­vény alapján abban az eset­ben, ha magyar nő külföldi állampolgárhoz ment férjhez, elvesztette magyar állampol­gárságát. Akár akarta, akár nem, férje állampolgárságát kellett felvennie. Ez azt je­lentette, hogy nem élhetett to­vább a törvény által biztosí­tott jogaival akkor sem, ha Magyarországon lakott. .. Ugyanakkor, ha magyar férfi vett el külföldi állampol­gárságú nőt, a férfi magyar állampolgársága megmaradt. Jelen törvényjavaslat értel­mében ... ha magyar nő kül­földi állampolgárhoz megy férjhez, nem veszíti el ma­gyar állampolgárságát és élhet jogaival... Éppen ezért csak helyeselni lehet a törvényja­vaslatot — hangoztatta Gyar­matiné, majd így folytatta: — A törvényjavaslat másik pontja, az örökbefogadás ren­dezésének kérdését szintén igen sok gyakorlati szempont követeli meg ... Nem mind­egy... ha magyar szülők ide­gen állampolgárságú gyerme­ket fogadnak örökbe, az nem less magyar állampolgár, csak nagykorúsága esetén kérheti ezt — amint ez fennállt az eddigi törvény értelmében — önkéntelenül is felvetődik: hogyan lehet néphez hű ál­lampolgárt nevelni ilyen gyer­mekből? .. — Ezt a kérdést oldja meg a törvényjavaslatnak az a Mona Lisa szerelmese Váratlanul történt. Az 50 éves Leon Mekusa, párizsi gyáros beleszeretett Leonardo Mona Lisa című festményébe. Elhagyta feleségét, bezárta jól menő gombgyárát és te­remőrként elhelyezkedett a Lóuvre-ban, hogy mindig imádottja közelében lehessen. Felesége, tehetséges festőnő rezignáltan jegyezte meg: i,Tulajdonképpen én mutattam be Leont Mona Lisának, egy múzeumlátogatás során”. rendelkezése, hogy külföldi gyermek örökbefogadását ho­nosításhoz köti. Addig nem lehet valakit örökbe fogadni, amíg nem lett magyar állam­polgár ... Gyarmati Jánosné elmon­dotta beszélgetésünk alkalmá­val, milyen nagy jelentőségű volt 18 évvel ezelőtt ennek a törvényjavaslatnak az elfoga­dása. Az alkotmány szellemét érvényesítve csökkentette a nőkkel szemben még fellelhe­tő megkülönböztetést. Hozzá­járult továbbá azoknak az in­dokolatlan akadályoknak el­hárításához, amit az ország­határok gördíthetnek a becsü­letes emberek tiszta szándékú közeledésének útjába. Ennek a ciklusnak még egy — a Komárom megyeiek szempontjából jelentős — ese­ményét említjük meg. Dr. Be- resztóczy Miklóst megválasz­tották az országgyűlés alelnö- kévé. Megyénk azóta elhunyt képviselője az akkor elhalá­lozott Dinnyés Lajos helyét töltötte be. Az 1958. november 16-i vá­lasztáson képviselői mandátu­mot kapott Komárom megyé­ben: Dobi István, dr. Beresz- tóczy Miklós, Hodek József, Knyazovics András, Mokri Pál, Molnár László, Musitz József, Nagy Antal, Tóth Já­nosné és Zábráczki Géza. Mokri Pál azóta megszakí­tás nélkül tagja az országgyű­lésnek. Szűzbeszédét 1960. ja­nuár 8-án, a ciklus 8. ülésén mondta a költségvetésről be­nyújtott törvényjavaslatról. A niegyében több üzem vezetője vállalta — hangoztatta felszó­lalásában —, hogy egy év alatt 2-3 millió forint megta­karítást ér el. A munkások rácáfoltak és 16-18 milliót ta­karítottak meg. Az ipari ter­melés mennyisége 12 száza­lékkal nőtt 1959-ben Komá­rom megyében, az 1958-as esztendőhöz viszonyítva. A termelékenység a tervezett 4 százalék helyett 5 százalékkal emelkedett. A felszólaló az 1958. és az 1959. évi megyei felvásárlási eredményeket hasonlította össze. A búza 11190 tonnáról 18 100 tonnára, a szarvasmar­ha 5160 darabról 6565 darabra, a tej 123 355 literről 130 240 li­terre emelkedett. A megye lakosságának élet- színvonalát jellemezte, hogy a bányászok havi átlagkeresete 1959-ben 2050 forint, a bérből, fizetésből élő lakosságé pedig 1855 forint volt. Az 1960. évi állami költség- vetés 76 milliárd 713 millió forintot tett ki. Mokri Pál leg­utóbb az 1975. évi állami költ­ségvetéshez szólt hozzá az or­szággyűlésen. Ekkor a szociá­lis és egészségügyi ágazaton Abban a pillanatban, ami­kor elhagytam New Yorkot, akkori polgármestere, John Lindsay már belefáradt abba, hogy a forrongó néger és por- toricói gettókat járja és tneg- próbálja lecsillapítani a nyo­mortanyák lakóit, akik a pat­kányok, svábbogarak és a fa­ji előítéletek ellen küzdöttek, s meggyőzze őket arról, hogy a városi önkormányzat gon­doskodik róluk. Lindsay szép profilja nem segített. Nem pótolhatta a lakásokat, iskolákat, a nem létező kórházakat, a munkát, amihez nem jutottak hozzá. A négy esztendő alatt, amit Moszkvában töltöttem, soha nem láttam, hogy Promiszlov polgármester hasonló sétákat tett volna a moszkvaiak meg­nyugtatására. A moszkvaiak­nak nyomosabb bizonyítékaik vannak arra, hogy városuk és kormányuk gondoskodik ró­luk ... ” Ezeket a sorokat egy ame­rikai újságíró. Mike Dávidon írta, aki néhány évig tudósi- tóként dolgozott a fízovjet­53 milliárd 771 millió forint, a kulturális ágazaton pedig 21 milliárd 407 millió forint sze­repelt. Érdemes csupán e két tételt összehasonlítani, az 1960. évi egész költségvetés összegével. A másfél évtized alatti fejlődést az is érzékelte­ti, hogy az idei állami költség- vetés 318 milliárd 488 millió forinttal számoL — Visszatekintve 1958-ra, megállapíthatjuk, hogy akkor már biztos talajról, de újból meg kellett vívnunk a „Ki, kit győz le?” történelmi csa­tát. Eszközeink igazodtak a megváltozott körülményekhez — mondotta Mokri Pál elv­társ, amikor beszélgettünk a több mint másfél évtizedes képviselői tapasztalatairól. — A Münnich Ferenc ve­zette kormány követte az MSZMP 1957. június 27—29. országos értekezletének hatá­rozatait. Megvalósította a 3 éves újjáépítési tervet. Előké­szítette a mezőgazdaság át­szervezését, az ipari struktú­ra változtatását. Hazánkat be kellett illesztenie a szocialis­ta gazdasági integrációba. S mindezt úgy kellett megolda­nia, hogy emelkedjék az élet- színvonal, erősödjék a mun­káshatalom, teljesedjék ki a demokratizmus, tisztázódja­nak az ideológiai felfogások. Szembe kellett szállnia a nem­zetközi politikát megmerevítő hidegháborús viszonyokkal — sűrítette néhány mondatba a már jól megoldott „leckét” az országgyűlési képviselő. — A képviselők az évek so­rán minden eddiginél szoro­sabb kapcsolatba kerültek vá­lasztóikkal. Ennek eredmé­nyeként a területi igényeket összehangolják az országos ér­dekekkel. Az egész népet szolgáló törvények alkotásá­val, végrehajtásuk területi el­lenőrzésével segítik elő az or­szág erősödését, az egyes ál­lampolgárok jólétének növe­kedését. A munkásosztály ha­talma szilárd. Nemzetközi te­kintélyünk úgy növekszik, ahogy erősödnek testvéri kap­csolataink a szocialista közös­ség országaival. A magyar törvényhozás most is — mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ténykedésének pillanatá­tól — betölti azt a szerepet, amit a magyar dolgozó nép elvár tőle. A sok nehézségen azért sikerült úrrá lennie, mert végeredményben mindig a kommunista párt politikája érvényesült az országgyűlés­ben, az elmúlt 30 év alatt. S erre kell törekednünk a jövő­ben is — fejezte be a rövid összegezést megyénk legré­gebbi országgyűlési képviselő­unióban. Itt szerzett élményei­ről, tapasztalatairól szóló írását a közelmúltban jelen­tette meg az APN hírügy­nökség. Miért keltette fel a váro­sok problémáival foglalkozó újságíró figyelmét a szovjet valóság? „Lenyűgöz az építés lendülete.. '„A Szovjetunió — írja Mi­ke Davidov —, a legjobb úton van afelé, hogy az első olyan ország legyen a történelem­ben, amely teljes egészében megoldja népének lakásprob­lémáját. Sem a múltban, sem a jelenben egyetlen egy ál­lam nem tűzött maga elé ilyen célt és természetesen nem is valósított meg ilyesmit”. Az 1966—1970-es ötéves terv során a Szovjetunióban több mint tizenegymillió lakást építettek, vagyis körülbelül 2,3 milliót évente. A jelenlegi ötéves tervben (1971—1975) még tizennégy­Örökszép költői sorok szól­nak a munkásnőkről. Ady „Csodavirágoknak” nevezi őket, József Attila „szövőnők omló álmairól” beszél, Tóth Árpádnál az ébredő nap dob csókot egy mimkáslány kezé­re, Kosztolányi az Ilona név­vel játszogató versét kezdi így: „Lenge lány, aki sző, holdvi­lág mosolya”. Juhász Gyula viszont magát a munkát női- esíti: „én őt dicsérem csak az élet anyját...” Vajon ismerik-e maguk az érintettek e költői sorokat? Vajon érzik-e hétköznapjaik körforgásában múzsa-létüket? Tükörbe nézve fölfedezik-e ajkuk körül a holdvilág-mo­solyt? Az életnek ez az örö­me, s a tudásból eredő sok más gyönyörűség is zárva ma­rad ma még a gyárkapuk fe­lé igyekvő hajnali sokaság sok tagja előtt, mert nem vé­gezték el az általános iskolát sem. milliót építenek. 1965-től mos­tanáig csupán Moszkvában 840 ezer család kapott új la­kást — minden második csa­lád. „A szovjet életre az jellem­ző — írja az amerikai új­ságíró —, hogy nincs jelentős eltérés a politikusok ígérgeté­sei és a konkrét tettek között. Amikor Promiszlov polgár- mester bejelentette, hogy 1973-ban 120 ezer lakást épí­tenek fel, akkor 120 ezret fel is építettek. A tervek nem teljesítése éles társadalmi bí­rálat tárgya, s ez általában se­gít legyőzni a nehézségeket”. Mi az oka annak, hogy a Szovjetunióban ilyen nagymé­retű lakásépítés folyik? Da­vidov több más ok mellett ki­emeli azt, hogy a városokban nem kell fizetni az ingatlan­ügynököknek a telkekért, me­lyekre a lakóházakat építiik. New Yorkban és más ame­rikai városokban a telek ára egyenlő magának az építke­zésnek a költségeivel, vagy meg is haladja azt. Valóban, a Szovjetunióban Hogy miért? Miért altad minden évjáratban 16-18 szá­zaléknyi gyermek, aki nem fe­jezi be időre a nyolcadik osz­tályt, hogy aztán egy részük „túlkorosán” se fejezze be, és nagy tömeggé torlódjék a se­géd- és betanított munkások körében. Pedagógiai értekezé­sek serege keresi erre a kér­désre a választ. E cikknek nem ez a célja. Csupán rövid be­számoló akar lenni a nőta­nács országos központjában tartott ankétről, melynek té­mája a munkásnők művelődé­si helyzetének felmérése volt. A szakképzés és nehézségei A továbbképzés, főként a szakmai képzés érdekében ál­talában sokat tesznek az üze­mek, — állapították meg a vi­tában — de eléggé váltakozó eredménnyel. A nehézségek fő oka, hogy a dolgozók tekin­a föld az állam tulajdonában van és az építkezéseknél ezért külön nem kell fizetni. Lehet háztulajdonosok nélkül élni? „Kevés idő telt el a Szov­jetunióba érkezésünk óta, — írja Mike Davidov, — amikor hirtelen eszünkbe jutott: tel­jesen megfeledkeztünk életünk egyik fontos figurájáról — a háztulajdonosról. Nálunk az USA-ban ő az, aki a családok legnagyobb ré­szének a legtöbb gondot okozza. Mindenekelőtt oda kell adni neki a havi jöve­delem 30, vagy még több százalékát és csak azután le­het másra is gondolni. A köz­üzemi társaságok 20, vagy még ennél is több százalékot szednek be gázra és villany­ra; emellett fizetni kell az orvost, a biztosítást, a gyere­kek taníttatását...” A Szovjetunióban az orvo­si ellátás és a népoktatás, kezdve az elemi iskolán és végezve a felsőfokú taninté­zeteken, ingyenes. A lakbér a családi költségvetésnek mind­össze 4-5 százalékát teszi ki. „Vegyük például a mi csa­ládunkat — írja Davidov. — télyes része (a fővárosban isi de a vidéki városokban úgy­szintén) vidékről jár be. Az oktatás bármilyen formájába nehéz bevonni azt a család­anyát, aki hajnalok hajnalán kel, utazik, munkavégzés után vásárol, vonathoz, buszhoz ro­han, igyekszik hazajutni, va­csorát adni családjának, éb­ren kapni gyermekeit, elvé­gezni házi munkáját, s még valamit aludni is, mert más­nap elölről kezdődik ugyanaz így aztán, ha be is iratkoznak) hamarosan lemorzsolódnák, s legfeljebb a hajadonok marad­nak meg, míg nekik is be nem kötik a fejüket. Valóságos eredmény a fára-, dozásokból csak akkor szüle­tik, ha az ügy fontosságát be­látva, a vezetőség munkaidő­kedvezményt ad (még inkább, ha az oktatás egészében mun­kaidő alatt folyik), s ha he­lyileg is az üzemen belül tör­ténik, ha nem kell kijárni tá­volabbi iskolába. A szakosító tanfolyamok az általános iskolai végzettséget feltételezik, ez utóbbinak meg­szerzése az az alap, amire a szakmai oktatás épül. Pótlékkal vagy anélkül A szakmai képzés fontossá­ga mindenütt előtérbe kerül. Igaz, hogy gyakran a betaní­tott inunkás is ugyanazt a munkafolyamatot végzi, ugyanolyan gépen, mj,nt a szakmunkás. Ha véletlenül ügyesebb és gyorsabb, a tel­jesítménye tán meg is halad­ja a szakmunkásét; ám ez utóbbi tudatosabban dolgozik, géphiba esetén jobban kiisme­ri magát, és ha az idők fo­lyamán a gyártási technológia változik, nagyobb tudása ré­vén könnyebben vált át más­féle munkamódszerre, mint az, akit csak bizonyos mozdu­latokra tanítottak be. Ezért tartják fontosnak a2 üzemek a szakmai képzést és ezért dotálják sok helyütt pót­lékkal azt a munkást, aki szakmunkás-bizonyítvánnyal áll a gép mellé. Csakhogy eb­ből megint feszültség keletke­zik: éppen a nők azok, akik körülményeik folytán nehe- - zebben szakítanak időt a ta­nulásra, ők dolgoznak nagyobb tömegben szakmunkás-képesí­tés nélkül, s így nem kapjál« meg a pótlékot, holott az övékkel egyforma munkát vég­ző férfi — nem lévén hátrány­ban a tanulás terén — meg­kapja, s így megint csak meg­sérül az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve, még akkor is, ha papírforma szerint erre adott a jogalap. A Szovjetunióba történt el­utazásunkig 150 dollárt űzet-* tünk a lakásért, ami az ame^ rikai viszonyokhoz képest nem is nagyon drága. De amikora feleségem 1972 májusában Bronxban járt, a lakásunk bére már 235 dollárra emel­kedett. Az összehasonlítás kedvéért meg kell említeni^ hogy Moszkvában a lakbérünk négy év alatt nem változott — 18 rubel 36 kopek maradt (ez körülbelül 26 dollár). Há­rom nagy szobánk van (a konyha nem számít a lakás területébe), teljes összkom­forttal. A villany 4-5 rubel havonta a téli hónapokban, nyáron 3. A telefonért 2,5 ru­belt fizetünk havonta, bár­mennyit is használjuk. Azért mondtam el mindezt ilyen részletesen, hogy hang­súlyozzam : ellentétben Ame­rikával, ‘a Szovjetunióban a lakbér nem meghatározó té­nyező. Ki ne tudna megfizetni egy ekkora összegű lak­bért”? Nem a bevétel, hanem a lakásszükséglet Az amerikai újságíró meg­jegyzi, hogy a hatalmas épít­kezések ellenére Moszkvában ]e. (— Vége —) Berde Mihály ■ __________________ T AVASZI NAPSÜTÉSBEN (Fotó CTK — MTI — KS) Bozóky Éva Egy New York-i Moszkvában

Next

/
Oldalképek
Tartalom