Dolgozók Lapja, 1975. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

VTLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ŰOlbOlÖKém 1975. április 2. SZERDA AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVUI. évf. 77. sí. Ara: 80 fillér Megyei dísziinnepség hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kedden a Magyar Szocialista Munkáspárt Komárom megyei és tatabányai városi bizottsága, a Komárom megyei és a ta­tabányai városi tanács, a Hazafias Népfront Komárom me­gyei és tatabányai városi bizottsága díszünnepséget rende­zett Tatabányán a Népházban. Az ünnepi ülés elnökségében helyet foglalt megyénk szovjet testvérterülete, a Csecsen- Ingus ASZSZK három tagú küldöttsége, elén H. H. Bekov, a köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, B. Sz. Makarov, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadseregcso­port főtisztje, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­ga tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Burgert Ró­bert a KB tagja, Mokri Pál, dr. Antalóczy Albert és Izsáki Mihály a megyei pártbizottság titkárai, Budai Károly, dr. Kiss István, Kroszner László, dr. Molnár Viktorné, dr. Németh Nándor, Tóth Géza és Zaborszki Zsigmond a megyei párt­végrehajtóbizottság tagjai, Seregi János, az MSZT vezérigaz­gatója, Darányi Miklós ezredes, Grnyó József a munkásőrség megyei parancsnoka, Kiss 1 mréné a KISZ megyei bizottsá­gának első titkára, Sütő András a városi tanács elnöke, Sa­lamon Hugóné, a városi tanács elnökhelyettese, Lantos János, * a Tatabányai Szénbányák pártbizottságának titkára, Szóda Sándorné, a HNF városi bizottságának titkára, Rozsnyói György, a KISZ városi bizottságának titkára, Skoflek Ist­ván, a tatai Eötvös gimnázium tanára, Csaszni Jánosné, a megyei kórház személyzeti vezetője, Kovácshegyi János nyug­díjas, Kollár Józsefné adminisztrátor, Czigány Pálné nyugdí­jas, Kádár László, a TSZ-szövetség elnöke, Nagy János orosz­lányi vájár, Schmidtmayer Ede a KOMÉP kőművese, Jávor­kai István tatabányai vájár, Klipács Katalin a Környei Álla­mi Gazdaság, Heine Ferenc a tatabányai cementgyár, Dékány Jánosné, a 18. sz. Volán, Milankovics Júlia a tatabányai szén­osztályozó szocialista brigádjainak képviselői, Király Lajos nyugdíjas, Andó Gy. Ferenc nyugdíjas, dr. Sándor József, a megyei kórház igazgatója, Tamás István, az MSZT vezér­igazgató-helyettese, Frank Mihály nyugdíjas, Schiller István nyugdíjas. A diszünnepséget Kroszner László a HNF megyei bizott­ságának elnöke nyitotta meg. Az üdvözlő szavak után átadta a szót Havasi Ferencnek, a díszünnepség szónokának. Havasi elvtárs ünnepi beszédét kivonatosan, az alábbiakban közöljük. A szocializmus természetes valóságunk Tatabánya - Nemesmedves - Szentgotthárd Tatabányai fiatalok felszabadulási emléktúrája Szombaton reggel 120 fia­tal utazott Tatabányáról Vas megyébe, az ország legnyuga­tibb részére, hogy bejárja azokat a helyeket, ahol 30 évvel ezelőtt az utolsó csaták dúltak a felszabadító Vörös Hadsereg és a német fasiszta csapatok között Lakatos Pál­nak, a városi tanács művelő­désügyi osztálya munkatársá­nak vezetésével a megyeszék­hely ifjúsági klubjainak tag­jai vettek részt az emléktú­rán. Körmenden Stipkovits Fe­renc, a járási KISZ-bizottság titkára és Horváth Tibor, a szólni akar az itt élő embe­rekkel, a 30 évvel ezelőtt tör­tént eseményekről. Az Alpok nyúlványai alatt kanyargó utakon Szentgott- hárdra vezetett ezután az em­léktúra útvonala. A hegyol­dalakon a házak mögött és az erdőben még látszott az az­nap réggel frissen esett hó. Este ünnepelték Szentgott­hárd felszabadulásának 30. évfordulóját, s ez alkalom­mal fáklyás felvonulást ren­deztek a nagyközség fiataljai. Jávorkai Márta, Tornai Zsu­zsanna, Kiss Ferenc, Kálnai Géza, Szabolcsi Gabriella és A fiatalok elhelyezik koszorújukat az emlékmű talapzatán TISZTELT ÜNNEPI ÜLÉS! KEDVES ELVTÄRSAK! TISZTELT VENDÉGEINK! Három napja múlt 30 éve annak, hogy felszabadult Ko­márom megye, három nap múlva pedig április 4-e, ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulója köszönt ránk. A születésnapokat köszönthető időn belül vagyunk tehát ah­hoz is. hogy tisztelegjünk már­cius 28-a, a megye, felszabadu­lása, és április 4-e, hazánk fel- szabadulása előtt. TISZTELT ÜNNEPI ÜLÉS! Három évtizede ünnepeljük úgy április 4-ét, mint felsza­badulásunk napját, legna­gyobb nemzeti ünnepünket. Olyan ünnep ez is, mint a forradalmak, a társadalmi új­jászületések más évfordulói azzal a jellegzetességgel, hogy a népek emlékezetében, ér­zésvilágában — ellentétesen az idő múlásával — mindig kö­zelebb kerülnek hozzánk. Mi­nél távolabbi az időpont, an­nál tisztább az emlékezés, a rálátás. Április 4-e országunk felszabadulásának napja, nem­zeti létünk megteremtésének, egy új társadalom, a szocializ­mus megteremtésének feltéte­lei kialakulásának dátuma. Az áruló és népelnyomó ma­gyar uralkodó osztály az 1930- as évek végén egy esztelen és értelmetlen háborúba sodorta népünket, amire példa nem volt történelmünk során. A háborúskodás értelmét tagadó tíz- és százezrek kerültek a frontokra, s lettek áldozatai tőlük idegen, hamis és hazug céloknak, lettek sérültek, nyo­morékok. rokkantak. De nem volt különb a helyzet idehaza sem. Legalább ennyien éltek szeretteiktől megfosztva olya­nok, akiktől elvitték a család­főt. a kenyérkeresőt, a keser­vesen felnevelt fiút, hozzátar­tozót. rokont. Ebben a helyzetben is élt, erősödött azonban a remény, hof?v túléljük, s eljön egy új világ kezdete. Éltette ezt a reményt az emberi igazságér­zet. amely olykor ösztönösen sugallta, hogy sokáig nem tarthat, de éltették ezt a tu­datos erők is. olyanok, mint a szövetséges hatalmak rádió­adásai. a Moszkva- és a Kos- sn+h-adó. amelyet a Magyar Kommunista Párt központi szervei működtettek. Idehaza pedig az illegális kommunis­ta. szakszervezeti és háború- ellenes mozgalmak. amelyek országszerte így megyénkben is rJolcff'vta'k. Az évfordulón is büszkén emlékszünk a Magyar Kom­munista Párt által irányított Bányász Bizottságra, amely 1943 óta a bányavidékeken, de megyénk más községeiben is szervezte az ellenállást, hir­dette egy új élet eljövetelét. Bizakodást nyújtott az egyre közelebbről hallható fronti zö­rej, az ágyúk dörgése, a visz- szavonuló németek elnyűttsé- ge is. így érkezett el az a nap, amely végóráit jelentette egy régi, rosszemlékű világnak és születésnapja lett egy új, bol­dogabb korszaknak. Az or­szág állapota siralmas volt Elpusztult nemzeti vagyonunk 40 százaléka. Lakóépületeink, gyáraink jelentős része rom­ban volt, vagy megrongálódott. Közlekedésünk lebénult, híd- jainkat felrobbantották. A fa­lun nem voltak igavonó álla­tok. mezőgazdasági felszerelés, nem volt kenyér, se vetőmag. Kiéhezett, agyonsebzett nép, lerombolt ország, megmételye­zett emberi tudat, ez volt itt található. Sok fiatal talán nem is tudja, hogy a Budai Várat, amire még az ötödik ötéves tervben 197(5—1980-ban is mil- liárdokat költünk, nem az idő vasfoga rágta meg. hanem 1945-ben, a háborúban ment tönkre. Kiutat egyetlen párt a Ma­gyar Kommunista Párt muta­tott. Emlékezzünk csak jel­szavaira és gondolatainkban felidéződnek az akkori ese­mények, a történelem: „Lesz magyar úiiászületés”. „Szabad, demokratikus Magyarorszá­got”, „Arccal a vasút felé”, „Harc az 500 vagon szénért”, „Azé a föld, aki megműveli” (650 ezer család kapott 3,2 mil­lió kh földet), „Nem a tőké­seknek, a népnek építjük az országot”, „Földet vissza nem adunk”, „Harc a jó forintért”, „Éljen az első hároméves terv". Más lett ez a világ a szabad­ság első napjától. Pedig nem esrvcsapásra alakult az úi élet. Háborús katonaholmikban jártunk, nem volt elég az élelem, de megváltoztak a jövőt sejtő érzéseink. Tudtuk; hogy a szűkösködés elmúlik, életében először érzett jövőt, boldogulást, demokráciát ná­lunk az ember. A párt szavára nemcsak a gazdaság kezdett éledezni, ha­nem a politikai rendszer is újjáalakult. A községházakból kiszorult a régi közigazgatási szervezet, helyébe Nemzeti Bi­zottságokat választottak. De­mokratikusan létrejöttek a képviselő testületek. Munká­sokból, szegényparasztokból választották az első új típusú falusi bú-ókat és törvény-bíró­kat, köztük a Tanácsköztársa­ság dicső emlékű direktó­riumi elnökei óta először kommunistákat is. Újjászerve­ződtek a szakszervezeték, megalakultak az üzemi bizott­ságok, a különböző paritásos képviseletek, a munkásellenőr­zés, a rendfenntartás szervei. Zászlót bontottak a demokra­tikus szervezetek, ismét han­gosak lettek a munkásottho­nok. Kezdtek dalolni, táncolni az emberek, a fiatalok csasz- tuskáztak, zakatoltak, új fil­meket láthattunk, eljöttek vi­dékre is a néppel együtt érző művészek. Munkához láttak a földosztó bizottságok, megin­dult a falujárás, a parasztok megsegítése. Demokratizálódott a közne­velés és az egészségügy. Rá is fért erre a népre, hiszen a há­ború előtt 16 felsőfokú okta­tási intézményben 12 ezer, jórészt kiváltságos helyzetű fiatal tanult, a mai 55 felsőfo­kú intézménynek csaknem 100 ezres tanulófiataljával szem­ben. Akkor 260 ezer ember rendelkezett érettségivel, ma pedig 1,3 millió. Az előrehaladás, a felemel­kedés akkor is, mint mindig, kemény munka és harc ered­ményéként volt csak lehet­séges. Meg kellett vívni a de­mokratikus forradalmat, ami­vel történelmünk adósa volt népünknek, s meg kellett te­remteni a szocialista forrada­lomra való áttérés feltételeit. A Kommunista Párt tudta, hogy a szocialista forradalom­ra való átmenet előkészítése nélkül veszélyeztetve vannak népi demokratikus forradal­munk vívmányai is, s ennek megfelelően irányította a munkásosztály harcát. Ezt a munkát szakította fél­be 1956. aktobere, amikor bel­ső fogyatékosságainkat, hibá­inkat kihasználva ellensége­ink országon belül és kívül összefogva, ellenforradalmi lázadást robbantottak ki. Fel­szabadítóink segítségével úrrá lettünk az ellenforradalom fe­lett és a magyar kommunista mozgalom legjobbjainak ve­zetésével viszonylag rövid idő alatt normális életet teremtet­tünk. Az MSZMP visszaállí­totta a pártélet lenini normá­it, törvényes helyzetet, ki­egyensúlyozott közállapotokat teremtett. A nemzetközi politikában és a kapcsolatok ápolásában is olyan elvi, marxista pozíciót foglaltunk el, dolgoztunk ki, amely világos volt barát és ellenség számára egyaránt. Félreérthetetlenné tettük, hogy hazánk szocialista or­szág, a szovjet—magyar ba­rátságot nem árnyékolhatja be semmiféle mesterkedés. Fejlesztettük népünk nemzeti hazafias érzelmeit, a proletár internacionalizmus, a nem­(Folytatás a 3. oldalon) KISZ-bizottság munkatársa fogadta a csoportot. Az ő szí­ves kalauzolásukkal indultunk el Nemesmedvesre, a hegyek lejtőin fekvő apró kis tele­pülésre, amely 1945. április 4-én utolsóként szabadult fel az országban. Határőrök fogadtak ben­nünket, akik aztán elvezet­ték a csoportot a felszabadu­lási emlékműhöz és a mel­lette álló nevezetes harang­lábhoz. Tomasits Rudolf, a település lakója, 1945. április 4-én délelőtt itt húzta meg a harangot, hírül adva, hogy az utolsó német katona is elhagyta a község területét. Tomasits Rudolf akkor még nem tudta, hogy ez a harang­szó szinte történelmi memen- tóvá válik: nemcsak Nemes­medves, hanem az ország felszabadulását is zengi. Az­óta minden esztendőben meg­szólal a nevezetes napon a nemesmedvesi kis harang. Az emlékműnél rögtönzött kis | felszabadulási műsort adott a KPVDSZ „Kör— 1.” elnevezésű ifjúsági klubja. Ezután a fiatalok koszorút helyeztek el az emlékmű ta­lapzatán, Kattogtak a fényké­pezőgépek, surrogtak a film­felvevők, s valaki a határőr­őrs parancsnokát is meginter­júvolta, magnóra véve szava­it. A katonák és a lakosság között ideális a kapcsolat. Szinte együtt őrzik a határt és fogadják a rengeteg láto­gatót. Mert mindenki látni akarja az emlékművet, és a nevezetes haranglábat, s be­a többi tatabányai fiatal együtt vonult fel a szentgott­hárdi fiúkkal és leányokkal. A felvonulás befejeztével bensőséges ünnepségre került sor a nagyközségben. Megér­kezett Máriaújfaluból a mo­toros és kerékpáros úttörők által hozott felszabadulási láng, amely az úttörők százai­nak részvételével Battonyá- tól Szentgotthárdig végigjár­ta az országot. Mesics Imre, 1 a nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte a fiatalo­kat, mafd Domiter József, a nagyközségi KISZ-bizottság titkára adott engedélyt a nagy felszabadulási tábortűz megrendezésére. KISZ-esek és úttörők vették körül a tá­bortüzet, s ünnepelték moz­galmi dalokkal a nagy törté­nelmi évfordulót. A tatabányai és szentgott­hárdi fiatalok baráti találko­zója egyéb eseményekben is bővelkedett. Az emléktúra részvevői délután megtekin­tették a Szentgotthárd 30 éves fejlődését bemutató kiállítást, este pedig a kasza gyári mű­velődési otthonban a tatabá­nyai ÉS-együttes szolgáltatta a tánczenét. Szentgotthárdi és tatabányai fiatalok szóra­koztak önfeledten a zene rit­musára. Este 11-kor a szakadó hó­ban a tatabányai fiatalok Zalaegerszegre indultak. Va­sárnap délelőtt megtekintet­ték a Göcsej Falumúzeumot, s az esti órákban értek vissza Tatabányára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom