Dolgozók Lapja, 1974. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

IRODALOM, KÉPZŐMŰVÉSZET, A DOLGOZÓK LAPJA VASÁRNAPI MELLÉKLETE Tudatosabban élni... Létünk minőségét tét ezé­— .. — sünk tudatosságá­nak foka határozza meg. Ezért lehetett tartalmasán élni a for­radalmi élcsapat képviselői­nek a felszabadulás előtt — tudták, miért küzdenek, s ha kell, miért halnak meg. A fasizmus és a világháború idején milyen sokan vállalták a tudatos — ezáltal igazán emberi — halált! Mai létfor­mánkat az újjáépítés heroikus időszakához hasonlítani épp­úgy anakronisztikus, mint a korábbi időszakokkal össze­vetni. A fiatalok azért nem szeretik a régi időkre való hivatkozást, meri — termé­szetszerűen — most keresik, mai feltételeink közt a tartal­mas létformát. Mindez persze nem jelent­heti azt, hogy elfeledjük: hon­nan, hová tartunk, tehát, hogy történetiségében vizsgáljuk a társadalmi fejlődés folyama­tát. Közkeletű kifejezés ez is: teljesebb emberi életet élni. Vagyis nem elegendő csupán reprodukálni önmagunkat, hi­szen az nem több, mint vege­táció. „Ehess, ihass, ölelhess, alhass” — fogalmazta meg egyfelől a költő az élet mi­nimumát, s így folytatta: „A mindenséggel mérd magad!” Keressük helyünket a szőkébb közösségben, a társadalomban, a világban. S miközben tájé­kozódási pontokat találunk, ismeretekben gyarapszunk, amint ez cselekvéseinkbe át- sugárzik — máris teljesebb emberek vagyunk tegnapi ön­magunknál. ’ Megyénk közművelődésének helyzetét nemrégiben elemezte az MSZMP Komárom megyei Bizottsága, s meghatározta a közművelődés továbbfejleszté­sének feladatait is. Gyakorlati tennivaló is akad * bőséggel, ez természetes, elsődlegesen azon­ban az elvi tisztázást tartom fontosnak. Hadd idézzem azt a pasz- szust, ami egyértelmű elvi alapot ad mindenféle szemlé­leti félreértés korrekciójához: „A megye közművelődésének — együttműködve a kulturá­lis ágazat más területeivel, és egymás eredményeire épülve — a szocialista ember sok­oldalú formálását kell segíte­nie. Sokféle, szerteágazó kér­désről van. szó; ha mégis va­lamit ki lehet és ki kell emel­nünk, és szinte ennek kell alárendelnünk mindent, ak­kor ez ma azt jelenti, hogy mindenki lépjen egyet, hogy mindenki tudjon többet a világról, hogy belső igénnyé váljék az önművelés. Tuda­tosabban kell élnünk, s ne csak egyszerűen kultúrálód- junk...” A műveltség nem öncélü __________— társadalmi szinten továbbhaladásunk egyik fontos eleme. Ugyanak­kor hozzá kell tenni, hogy még sokáig kell vitatkoznunk 'azzal a szűk prakticista szemlé­lettel, amely a műveltségtar­tomány bővítését egyenes ösz- szefüggósbe akarja hozni a termeléssel, a racionális cél­szerűséget keresve mindenben, s ami ebbe nem fér bele, azt elutasítja. Igenis, az emberi élet bizonyos momentumai válhatnak öncélúvá — igazol­ván, hogy az ember nem rab­ja már úgy a környező ter­mészetnek, mint volt koráb­ban. A fő kérdés természete­sen most nem ez, hanem, hogy a tudatosabb élet révén sze­mélyiségünk társadalmi, em­beri nembeli jellegének lé­nyeges vonásai erősödnek. Végeredményben arról is szó van, hogy a „fájront” kifeje­zés veszítse el értelmét. Mun­kánkban az örömforrást egye­bek mellett az is adja, ha tu­dom, mit, miért csinálok — tágabb horizonttal mérve; s mindjárt nem érzem magá­nyosnak magam, hanem egy nagy közösség részének, itt és most, fontos elemének. Ezt a felismerést a műveltség csak erősítheti. Ugyanakkor társa­FATÖRONY (Antalóczy felv.) dalmilag értelmes és hasznos létezésem nem szűnhet meg a napi munkaidő ledolgozása után, közösségi ember mara­dok, ha tudatosan élek ... A változás számos jegyét lehetne felsorolni. Az embere­ket érdekli a politika — nem közönyösek. A munkaszerve­zés kívánta szükségszerűség következtében együtt dolgozó emberek elemi egymásrautalt­sága a szocialista brigádmoz­galomban bíztató jelét mutat­ja annak, hogy közösséggé forrhat a korábbi, nem-orga­nikus csoportosulás ... Tovább kell azonban bővíteni a lehe­tőségek körét a teljesebb- tudatosabb emberi élet meg­valósításához a társadalmi élet egészében, közelebbről a köz- művelődésben (hozzátéve: a ma kihasználatlan vagy alig kihasznált lehetőségekkel is jobban kell élni). A közművelődést nem lehet leszakítani a társadalmi élet szerves egészéről. A közműve­lődés csak része ennek az élet­nek, tehát egyfelől mással fel nem cserélhető funkciói van­nak, ugyanakkor „csak mű­velődni” — teljesen értelmet­len, azaz „önmagában egész” a közművelődés nem is lehet. A párt Központi Bizottságának és a megyei pártbizottságnak az elemzése lényegében köz­ponti kérdéssé emeli a „kul­turális forradalom” lenini ér­telmezésének kibontakozta­tását. A KB-határozat meg­fogalmazásában: „A szocialista közművelődésnek elő kell se­gítenie olyan társadalmi lég­kör kialakítását, amelyben az értelmes élet igényeinek ki­elégítése, a közösségi célokért végzett munka jelenti a tár­sadalmi értéket,..” A megyei pártbizottság ■, ■ ülésén elfogadott anyag máris sok konkrét ten­nivalóra ráirányítja a figyel­met. Az elemző munkát ebben az értelemben kell elvégezni minden más fórumon is. A feladatok meghatározásakor viszont az egyértelműen tisz­tázott szemlélet alapállás' a döntő. Jenkei János fl nagyszerűséget megérzik az emberek Látogatás Nagy B. István festőművész otthonában A zsámbéki festő. Ez az el- tam végig az utakat, nem tud- nevezés évek óta Nagy B. 1st- tam betelni a mindig változó ván festőművész mellé szegő- táj látványával. Ma is nagyon dött. Nem is tiltakozik ellene, szeretem a természetet, sok csak szerényen mosolyogva tájképet festek, csóválja fejét, milyen különös dolog, hogy munkái közül ép­pen erre a sorozatra figyelt fel a közönség és a kritika. És milyen jó dolog is, fűzi hozzá, hogy sikerült találnia egy olyan élményforrást, mely egyszerre az övé és egy kö­zösségé. Nagy B. István Szilvásvá­radon született, Sárospatakon járt gimnáziumba, majd a fővárosban folytatta tanulmá­nyait. 1959-ben az Iparművé­szeti Főiskolán gobelin szagot végzett, ezután még három évig tanult a Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi István irá­nyítása mellett. Két eszten­deje Vácott él. Az első kis méretű táblaké­pet 1965-ben készítette a híres zsámbéki romtemplomról, mely a XIII. században épült, egy földrengés csúnyán meg­rongálta, de romjai, töredé­kesen is, a gótikus építészet lenyűgöző szépségét hirdeti«, összesen húsz képet festett eddig a templomról. Miért? Hogyan válhatott egyetlen építészeti emlék egy életmű folyamatos kísérőjévé? — Iz­galmas kérdés. Mégis, miköz­ben Nagy B. István a műter­mében egymás után fordítja meg a falnak támasztott fest­ményeket, úgy döntök, a be­szélgetést nem Zsámbákkal kezdem. Mert akármi legyen is a festőművész és a rom ta­lálkozásának története, az oda vezető út legalább olyan fon­tos és érdekes. — Szilvásvárad, úgy mond­ják, egyik legszebb táján van az országnak. Milyen emléke­ket őríz gyerekkorából? — Legmaradandóbb élmé­nyem a vonatablak. Édes­apám falusi orvos volt, MÁV alkalmazott. Sokat utaztunk. Ablakhoz nyomott orral áll­Sötét tónusú képet fordít a világosság felé. Léckerítés előtt, egy fáradt tartású térfi halad. A háttérben apró há­zak sorakoznak egymás mel­lett, ablakaik világosak. Ha nem beszélt volna édesapjá­ról, akkor is kitaláltam vol­na: őt, az egész napos járká- lásban megnehezedett járású falusi orvost látom. Puritán módon egyszerű, mégis, egy teljes emberi sorsot kifejező alkotás A doktor. — Félek — mondja, miköz­ben visszahelyezi a képet a helyére — hogy azok számá­ra, akik nem olvasnak Cse- hovot, vagy Németh Lászlót, néhány év múlva ez a fest­mény nem lesz több puszta szociográfiai felmérésnél. Ez a típusú orvos egyre ritkáb­ban található. — A múlt, a hagyományok tisztelete milyen módon ala­kították munkásságát? — Szüleim, tanáraim adtak egy morális tartást. Sokáig úgy éreztem, meg is köt kissé ez a szigorú tisztelet, ma már 180 MILLIÓ OLVASÓNAK Az SZKP Központi Bizott­sága nemrég határozatot ho­zott a könyvtárak szerepének növeléséről a dolgozók kom­munista nevelésében és a tu­dományos-technikai haladás­ban. A Szovjetunióban jelenleg 360 ezer könyvtár működik 3,3 milliárd példányszámú könyvalappal. Olvasóik száma 180 millió. A határozat a könyvtárak tevékenységének megjavítását irányozza elő. Feladatuk a kommunista párt és a szovjet állam politikájának aktív pro­pagálása, az új ember neve­lésére kínálkozó lehetőségek teljesebb kihasználása a tudo­mányos-technikai haladás meggyorsítása érdekében. Gon­doskodnak a könyvtárak anya­gi-technikai alapjának bővíté­séről, tervszerű elhelyezéséről, a megfelelő káderek kiválasz­tásáról és neveléséről. tudom, minden új próbálko­zásomnak ez az alapja. Igazi mesteremnek Rembrandtot vallom. Az ő művészi alapál­lása számomra ma is, és min­denkor érvényes. A jelenkoi művészetében, mely újítások sorát próbálja megvalósítani, bizonyos kérdésekben a vá­laszt Rembrandt eldöntötte: ember-központú festészet híve vagyok. — Utóbbi években készült festményeinek címe: Találat, Szonda, Az eltévedt Ikarus ... — A levegőben is történnek nagy dolgok. Robbanás, zuha­nás, séta az űrben — a tudo­mány szokatlan, új élmények­kel gazdagította az embert. Számomra nem a technikai apparátus, nem a kiberneti­kai gondolat a legizgalma­sabb, hanem az esemény, aho­gyan azt az ember éli át. — Hogyan találkozott a zsámbéki rommal? — Régóta kerestem motí­vumot a magyar kultúra sa­játságos emlékéről. Nem sze­retem az epikus, több rész­letből álló formákat. Egy dol­got kerestem, ami önmagában kifejezi azt a gondolatot, me­lyet szerettem volna képen megfogalmazni. Milyen a ma­gyar kultúra? Nagy vagy ki­csiny? Ki tudná ezt hatá­rozott igennel vagy nem­mel eldönteni? Ha nagy, mi tette naggyá? Ha kicsiny, miért az? És akkor egy fotón megláttam a zsámbéki templo­mot. Azonnal tudtam, hogy ezt keresem. Többször oda­utaztam, nagyon sok fotót ké­szítettem. Annak előtte soha­sem jártam Zsámbékon. — Véleménye szerint, mi a magyarázata a zsámbéki fest­mények népszerűségének? — Régi és vitathatatlan ér­tékeink fennmaradása, vagy pusztulása, úgy vélem, senki számára sem közömbösek. A nagyszerűséget ösztönösen megérzik az emberek. Ebben az esetben egy rom is képes erőt, szépséget sugározni. És akit egyszer megkapott ez az ismeretlen szépség, az már átveszi a festmény sugallta gondolatokat is, a miérte­ket ... így találkoztam Zsám­békon saját gyötrő kérdése­immel, így leltem új és új válaszokat múltunkra, a je­lenre és jövőre is, ezért kí­séri munkásságomat úgy ér­zem még hosszú ideig ez a rom. Utatmutatón, figyelmez­tetőn. Nagy B. István önálló ki­állítása július 20-án nyílt meg Vácott. Ezt követően a kiállítás anyagát Nyíregyhá­zán, majd Sárospatakon te­kinthetik meg az érdeklődők. László Ilona Cserei Pál: Üresen maradt talpas poharak Közeledett az aratás és annak rendje-módja szerint most is megtartották a ha­társzemlét. Olyan aktus ez, mellyel „megméretik” a ka­szára, pontosabban: a kombájn késeire érett gabona. De nem csupán az „méretik meg”, hogy a gépes brigád tanyáján katonás rendben álló kom­bájnokat mikor indíthatják a gépkezelők, akik újra és újra úgy járják körül azokat, mint a menyasszonyt az öltözte ö- je, hanem a szántás-vetés és az ápolás is: egyenletesek-e a gabonatáblák, tiszták-e, nem vert-e bennük gyökeret a gaz. kövérek-e vagy silányak a kalászok ? A határszemlén részt vesz néhány hivatalos személy >s. mert tudni akarja, milyen termés várható. Hiszen nem­csak a végén szükséges szá­molni, hanem közben is, hogy előre lehessen igazodni a dolgokhoz. És ha egyenlete­sek a gabonatáblák, mint most ezen a határszemlén, a kövér kalászok pedig úgy áll­nak, akár a vífívázzban feszítő katonák puskáin a szuronyok, eaz meg keresve is alig talál­ható, akkor a szomszéd gaz­daságokból is hívnak kéovi- selőket. Mert az öröm, büsz­keség akkor igazi, ha mások is tudnak arról. Miután befejezték a szem­lét és ismét végigtekintették a tengernyi gabfcnán amoda, a tábla végtelenbe tűnő ré­szén délibáb játszadozott a nyári napfényben. A szét­szórtan nőtt akácok, akácbok­rok koronái — mert csak azok látszottak — mintha le­felé fordultak volna. A kövér kalászok pedig meg-megrez- zentek, mint csendes időben a tenger víztükre. — Hogy megtréfálja a messzeség az ember szemét — mondta kedélyesen a gaz­daságvezető. — Amikor a táblának azon a részén jár­tunk, akkor itt. csillogott-vil- logott. Ezért jobb mindent ta­pintható közelségből látni. A többiek egyetértőén bó­lintottak. Amíg a határszemle tar­tott, bent a gazdaság köz­pontjában, a kultúrteremben U-alakba összetologatták az asztalokat. Majd, amikor a határlátogatók a központhoz közeledtek, a két felszolgáló­lány a hűtőszekrényből zárt- üvegű jaffát, Colát szedett ki és az asztalokra rakta. Mi­után pedig a határlátogatók körülülték az U-alakba ra­kott asztalokat és lecsúsztattak egy-egy pohár hűsítőt, hogy felfrissüljenek az órákig tar­tó menet után, a két felszol­gálólány harapnivalót rakott elébük. Mindezt a főkönyve­lő-helyettes a nyitott ajtó­ból irányította. Az ülésrend természetesen úgy alakult, hogy a helybe­liek az U-alakba rakott asz­talok egyik szárnyát ülték körül, a másik szárnyát és az összekötő részt a vendégek, keveredve az első számú helybeli vezetőkkel, hogy a látottakról-tapasztaltakról ki­cseréljék észrevételeiket. En­nél fogva a gazdaságvezető erre figyelt, nem pedig a főkönyvelő-helyettesnek a vendégelést irányító fogásai­ra. Az történt ugyanis, hogy a két felszolgálólány a hűsí­tők mellé vizes poharakat rakott és mindenki elé egy- egy decis talpast is tett. És miután a tányérokból fogy­ni kezdett a szeletelt kol­bász, a főkönyvelő-helyettes intésére a lányok a hűtőből hárslevelűvel telt üvegeket szedtek ki, s azzal a húzóval, melyet a főkönyvelő-helyet­tes őrzött a zsebében, ki­rángatták a parafadugókat. Ezután egy újabb intésére, mi­közben valamit súgott a fü­lükbe, elindultak a telt üve­gekkel, hogy megtöltsék a decis poharakat. Azon az asz­talszárnyon kezdték, ahol a vendégek voltak. Az egyik lány az asztalszárny belső ré­szén, a másik a külső részén töltögette a decis poharakat. Így mentek végig a két szárnyat összekötő részen is. Csakhogy, mire a másik asz­talszárny kezdődött, mely körül csak gazdaságbeliek ül­tek, kiürült a két üveg. És ezután a két lány kisietett. Az üres talpas poharak mel­lett ülők pedig nézték őket, hogy majdcsak visszajönnek, miközben a másik szárnyon és az összekötő részen ülők koccintgattak, szopogatni kezdték a hárslevelűt. De a felszolgálólányok csak nem jöttek. Így aztán fejjel, szem­mel adtak egymásnak jele­ket, mintha azt mondták volna: No, mi nyugodtan ül­hetünk a biciklire! De hama­rosan lesütötték a szemüket, szégyenkezni kezdtek, mert az egyik lány újabb hárs­levelűvel lépett be a terem­be. Nyilván most ők követ­keznek. Dehát másként történt. A lány ugyanazon az úton indult meg, mint az előbb, és a ki­ürült poharakat öntötte újra tele. S közben bíztatta izo- kat, akiknek még volt a tal­pas poharában: „Tessék fo­gyasztani!” Azok aztán fo­gyasztották, és a főkönyvelő­helyettes intett a másik lány­nak, hogy most már menjen ő is. Dehát annál is kiürült a boros üveg, amikorra az asz­talszárnyakat összekötő rész azon pontjához ért, ahonnan túl csak gazdaságbeliek ültek. Az egyik közülük most már megunta a várakozást, s a talpas poharába colát öntött, és odaszólt a többi társának: „Egészségiekre!” Ideje is volt, mert a vendégek búcsúzkod- ni kezdtek, és a felszolgáló- lányok nem vitték be több hárslevelűt

Next

/
Oldalképek
Tartalom