Dolgozók Lapja, 1974. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

§ DOLGOZOD LAPJA 1931 június 9- ra’im*»» Akáez László: A jogosítvány — Jóska bátyám, ha volna egy Fecskére való ideje, most egy akkora nagy nemet mon­danék arra, amit a múltkor annyira bizonygattam, mint ez a daru. Miről is ment a szö­veg? Ugye arról, hogy tényleg ki tud-e maradni az ember abból, amit nagyon-nagyon szeretne. Maga azt mondta; nem lehet lábán fogni, visz- szahúzoi az egyszer már el­szaladt időt; én meg azt, hogy igenis lehet: ha valaki igazán megszorítja magát, hát az min­denkor megszerezheti magá­nak, amit egyszer kigondolt. Maga azt mondta: nincs az az OTP, ami meg tudná fizetni a Jurcsek-majori kapálást, tö- rekhordást — azokat a sötét- től-sötétig végigdolgozott na­pokat, éveket; én meg azt: akinek pótolni valója van, az pótolhatja, csak szorítsa meg magát rendesen. Jóska bá­tyám, magának van igaza: nem lehet lábán fogni, vissza­húzni az időt. Kapkodhatunk utána, de megmarkolni nem tudjuk, ami egyszer elsza­ladt ... Tudja, hogy most jártam ki az autós tanfolyamot. Nem azért, hogy lerakjam ezt a si­mítófát, és odaüljek egy kor­mánykerék mögé, hanem, mert apámék eladták szegény nagyanyám tanyáját, aminek az árából éppen tudtunk ven­ni egy fölújított, újragumizott állami Volgát; hát ezt fogom majd én hajtani, vinni rajta szombaton, vasárnap a cser- keszőlői fürdőbe a famíliát. De ez most nem érdekes. Amit el akarok mondani az az, hogy járt velünk a tanfo­lyamra egy olyan maga kora­beli ember. Még a haja is úgy őszült meg egy csíkban elöl, mint a magáé; valami bombázáskor ment el a színe negyvennégyben, Fehérvár alatt. Hát ez a maga formájú ember mindjárt az első órán az oktató elé ült. Kirakott ma­ga elé egy csomó könyvet — régi KRESZ-t, új KRESZ-t, .így gondolt ezt, úgy gondolt amazt —, és pislogott, figyelt, kaparta bele az irkáiba, amit az oktató mondott. Tudja mi­lyen egy ilyen tanfolyami cso­port: egyik tagnak is, má­siknak is nevet ad a viccesebb- je. Ezt a szorgalmaskodó ma- nust elneveztük Lisztes Zsi­gának. Lisztesnek azért, mert hogy mesélte, már odahaza, a vasajtós garázsában várta, hogy hajtsák, a null kilomé-, teres Zsiguli. Már csak a jo­gosítvány kell — magyarázta a cigarettaszünetekben Lisztes Zsiga —, és irány a Balaton, irány a Mátra, irány az egész világ. Azért vettem azt a sok könyvet, hogy jól megtanuljak mindent; hiba ne legyen, ha becsapja maga után a kocsi­ajtót a család. Tényleg rettentőén tanult. Ha a tolla megállt, akkor a szája kezdett járni: majd minden szabályt, előírást új­rakérdezett. Amikor meg el­mentünk a tanműhelybe, ahol a szétszedett motorokat muto­gatják, ott maradt óra után is: újra meg újra elmondatta magának, hogy gyújt a gyer­tya, hol nyit a szelep. Mi, akik ezt a tanfolyamot is csak úgy csináltuk, hogy majd csak durran a végén va­lahogy. megesküdtünk volna rá: külön nyomatnak . neki jogosítványt, aranyból. Áki így teszi-veszi magát; aki így hajt, így tanul... Hogy ez a jogsi mégsem lesz arany, az második héten kez­dett kiderülni. Most az a di­vat, hogy papíron feleltetnek az oktatók. Van egy kérdés, utána meg három felelet, ami­ből csak egy a jó. Treszt, vagy milyen rendszer ez, a fene emlékszik már, hogy mond­ták. Sióval, a második héten egy ilyen próbafeleltetés volt, Kaptunk egy-egy lapot, aztán ikszelni kellett. Hát mi néze­gettük a képeket, hogy ha ez a kocsi balról jön, és a sar­kon semmi tábla, akkor az a jobbról jövő járműnek ... meg hogy a köralakú táblán a fer­de fekete vonal az ... Nem olyan rettenetes dolgok ezek; annyit látja az utcán is az ember, meg lehet őket tanul­ni, Fél órát kaptunk a vála- szolgatásra — tizenöt-húsz perc múlva már odakint füs­tölt majd az egész gyülekezet. Lisztes Zsigától úgy kellett elkunyerálni a lapot vagy tíz perccel a szabott idő után. Ö találta el a legkevesebb vá­laszt. Még azt se tudta, hogy mit jelent a kör alakú tábla szélén az a vastag piros kari­ka, pedig hát ezt még a szó- dáslovak is tudják; se oda be, se onnan ki — pofonegy­szerű. Később szóban is feleltünk. Oda kellett menni az oktató mellé, és ahogy mutogatta a falra akasztott képeket, mon­dogattuk, mi indulhat hama­rabb, a biciklis vagy az autó­busz, meghogy hol kell zsír­zás és hol az olajozás. Lisztes Zsiga a táblák előtt sem re­mekelt. Olyanokat mondott, hogy a sínen előzhet, meg az előzés ugyanaz' mint a kike­rülés — csupa-csupa butasá­got. Az oktató kínlódott vele, ott tartotta, éppen csak töl­csért nem dugott a fejébe, hogy tán majd úgy... A lé­nyeg az, hogy Lisztes Zsiga — hiába vette meg azt a sok könyvet, hiába írt tele egy ra­kás írkát — csak nem tudta megtanulni, amit kell. Ahogy közeledett a vizsga, úgy rázta egyre többet azt a hirtelen fe- héredett fejét. Furcsa szokása volt: tarkón vágta magát, ha rossz választ adott. A $égén bizony minden óra után vörös volt a tarkója... És a szöve­ge ! Ahogy mondta: melyik só­gora szerezte a téglát a ga­rázshoz, ki hegesztette a vas­ajtót,, azt a tűzbiztos, lemíniu- mozott vasajtót... Meg hogy hány szezonban kínlódott a káposztával, karalábéval; hány hajnalt nem aludt át, amíg az a nyolcvanas összejött... Nem volt valami vidám dolog a sí­rókáját végighallgatni! Tudja maga is előre: Lisztes Zsiga már a KRESZ-vizsgán kibukott. A huszonvalahány kérdés közül ,jó, ha hármat- négyet eltalált. De nemcsak az első próbálkozása nem sike­rült, hiába fizette be a pótdí­jat másodszorra, harmadszor­ra is: A végén már azt is megrpondták neki: hiába pró­bálkozik, arra, hogy levizsgáz­zon, semmi remény. Lisztes Zsiga ott maradt a tűzbiztos vasajtóval meg a nullkilométeres Zsigulijával... Jóska bátyám! Most mon­dom ki azt a nagy nemet, ami akkora, mint ez a daru. Igaza volt: nem lehet lábán fogni, visszahúzni az időt. Lisztes Zsiga értette meg ezt velem. Az a szerencsétlen Lisztes Zsiga, akinek akkor jutott ki az a kocsi, amikor már nem fogott az agya. Hiába erőltet­te, hiába tette-vette magát, nem bírta. fölfogni, ami azok­ban a könyvekben le van írva. Becsapta az idő: későn gurí­totta oda neki a Zsiguliját. .í Mit mondjak még azon kí­vül,. hogy újra csak hajtoga­tom: igaza van. Talán még azt, hogy a magunk fajta fia­talabbak elől is meg-megug- rik, de ha úgy vigyázunk, ta­lán mégsem szalad el teljesen az idő. Vagyishogy éppen most könnyebb együtt futni vele! Akkor kikövetelni tőle, ami jár, amikor annak sora van. Húsz, harmincévesen megta­nulni azt a KRESZ-t, és nem ötvenen túl rágódni rajta. Ért engem ugye? Nem hazudtolja meg, amit mondok !y Igen, az idő lábát nem lehet megfogni, együtt kell szaladni vele. Ha lehet, együtt kell szaladni. Er­re szorítsa magát az ember. Szorítsa; most, akiben van akarat, szoríthatja... Na, nyomjuk el a csikket, aztán a’djad neki. Szegény Lisztes Zsiga, vajon mit rakhatott a lemíniumozott vasajtók mö­gé? Elgondolkodtak-e már azon, hányféle a csend? Nagyon sokféle lehet. A nyomasztó csend —»amikor az ember szóra vágyik. A feszült csend — amikor figyelmem egyet­len jelenségre, 'dologra össz­pontosul, s bennem valami nagy-nagy mozdulatlanság lap­pang. De ugyanezt a kifeje­zést használj ule, amikor tulaj­donképpen szólni kellene, ám mégis lehetetlen, mert a tá­volság beszélő és hallgató kö­zött áthidalhatatlan. A szleng­ből csúszott át a köznyelvbe a „hullacsend” kifejezés — ami magyarán azt jelenti, hogy ér- ■ dektelenségbe fulladt valami, nem váltott ki viharos vitát. A természetimádók esküsznek az erdők zajos csendjére — a madárfüttyös, susogós, sejtel­mes csendre, mert az meg­nyugtatja az idegeket. A sötét- függönyös csend a túlérzéke- nyeknek jó. Állítólag ... Minek sorolni tovább? S amikor nyugtatni akarom magam, menekülnék is a csendhez, meg menekülnék előle is. Mit ad az embernek a némaság, a kontaktus ' hiá­nya? Az utóbbi időben ál­momban is emberek szólnak hozzám, hibáimra figyelmez­tetnek, kedvesen biztatnak, pieg, hogy ne hagyd el magad, Csend ha bármily fáradtnak is érzed tagjaidat, s zsibbadni-agyadat! Hangok az álomban, holott ál­talában olyan mély az álmom, hogy alvásom idején közle­kedhetnek, beszélgethetnek... Egyetlen csend: az alvás csendje, amit emberre sza­bottnak érzek. Ezért is alszom el nehezen, mert nehéz meg­válni az éltető külvilágtól, a magam semmijébe fordulni. Ezért is ébredek olyan köny- nyen korán, mert a fények és hangok visszavezetnek az egyetlen éltető közegbe. A közbeeső órák jelentik a pihe­nés időszakát, amibe csak az utóbbi időben szólnak bele az éji hangok. Nem kísértetiesek, mégis nyomasztóak, mert szo- katlanságukkal az öntudatlan­ság álomvilágának és a tuda­tos létezésnek a mezsgyéjére sodornak. Az Eunoctin csak az elsüppedésben segít, a többi­ben ezek szerint aligha sza­bályoz. Más itt a probléma. Talán öntudatlan jelzése an­nak, hogy köldökzsinór köt a világhoz, az emberekhez, s tu­lajdonképpen igacán esak az lesz egyed ül való. magának va­ló, aki ezt a köldökzsinórt el­vágja. Látszólag magánügy, látszó­lag periférikus téma, amit itt pedzegetni próbálok. Pedig tu­dom: nem az. Nagyon is köz­ügy, társadalmi ügy. Az el­idegenedés divatos kifejezése mellett gyakran szerepel az elmagányosodás kifejezés is. Nos, valami ilyesmire tapin­tok rá, ahogy a csend variá­cióit figyelem. Egy bizonyos tűréshatáron túl már valóban kikezdi az ember idegrendsze­rét a zaj. De gondoljuk csak meg: vajon ennek ellenpólu­sa a tűréshatár alatti csend lehet? Ha nem alszunk — lé­tezni, lélegezni sem tudunk ma már bizonyos zaj-hatások nél­kül (sohasem tudtunk). Ennek azonban olyan változatai, mó­dozatai vannak, amiket érde­mes felkutatni, s — úgymond — ..testre szabottá” tenni, ki- nek-kinek alkata szerint. Ve­rem az írógépet — nem zavar, mert a gondolataimmal va­gyok elfoglalva. A nyugalom­ra vágyó ember a plafonra 4 Jelenkor júniusi száma A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat új számának élén Csorba Győ­ző- költeményeit olvashatjuk. A lírai rovatban emellett töb­bek között Botár Attila, Gyur- kovics Tijjor, Meliorisz Béla, Pákolitz István és Tandori Dezső versei kaptak helyet. Igen gazdag a szépprózai rovat. Bajomi Lázár Endre: „Normandiai kirándulás” cí­men készülő önéletrajzi mű­véből közöl részletet, Mátyás Ferenc szintén életének fontos állomásait eleveníti fel „A ha­tártalan szülőföld” című írá­sában, Tamás Menyhért pedig Bonyhádról készített riporttal jelentkezik. További három szépprózai írást, Horgas Béla, Kende Sándor és Kolozsvári Papp László elbeszélését ta­láljuk meg az új számban. Ä művészeti írások sorában a főváros és a vidék jelentős képzőművészeti eseményeiről számol be Miklós Pál króni­kája, Dévényi Iván cikke pe­dig képzőművészeti könyveket ismertet. Szigethy Gábor irodalom- történeti tanulmánya és a kri­tikai rovat zárja a. Jelenkor júniusi számát. Eduárd Iszújtv, szovjet ötvösművész kiállításáról „FIDEL CASTRO1’ (MTI fotó: Benkő Imre felvétele — KS) » A neandervölgyi az ószláv síimezőkig — A szlovákiai régészeti kutatások legújabb eredményei — A Szlovákiában folyó régé­szeti ásatások legújabb ered­ményei azt mutatják, hogy mintegy 150 000' évvel ezelőtt, itt élt, vadászott és gyűjtöge­tett a neandervölgyi-típusú ősember. Koponyatöredékét travertin-réteg rejtette egy kelet-szlovákiai lelőhelyen és a nyugat-szlovákiai Vágsely- lyén, ahol széles koponya­csontját is megtalálták, a jel­legzetes szemöldökdudorok­kal. % Az őskőkori ember több, mint 3000 szerszámát hozták nap­világra a közép-szlovákiai bar­langokban és a Nyitra környé­ki Privigyén. A pozsonyi kör­zetben a középső kőkorszak­ból, a mezolit-korból szárma­zó hosszú házsor pelyvával ke­vert agyagvakolat-maradvá- nyait hozták felszínre igen sok pattintott kőszerszámmal együtt. A leletek között szere­pel számos szövőszéksúly és agyagpereszlen — a kőkori lakosság fejlett szövő-fonó te­vékenységének bizonyítéka. Nyitrán és környékén az új­kőkori ember temetkezési szo­kásairól adnak rendkívül ér­dekes képet a feltárt 76 sír „halottkísérő” leletei. Feltűnést keltő leletre buk­kantak a régészek Nyitra kör nyékén, és a nagyszombati körzetben, valamint a Kassa tudna mászni ettől a „gépfegy­verkattogástól”. A fűnyírógép zaja meg engem üldöz ki a világból. Pedig minden zaj­forrásra végeredményben szük­ség van a köz érdekében, csakhogy a maga helyén. Ahol nem helyén való, ott talán csökkenteni kell, mert lehet. Egyet nem lehet semmi mással fölcserélni: az emberi hangot. Ennek is olyan széles a skálája, ha zaj^zintben, éle- zettségben, kedves vagy bántó színezetében hallom, hogy ki­meríthetetlen. Az ember hang­ja azonban semmi mással — még a gépi hanggal, rádióval, de a televízióval sem pótolha­tó. A kommunikációra szük­ségünk van, az egymás közti közlésre, élő gondolatközvetí­tésre — a metakommunikáció­ra — legkivált. A csend tehát csakis vi­szonylagos lehet az ember szá­mára, abszolút csend elképzel­hetetlen emberi formában. Miközben a zajról, a zaj­szintről , annyi vita és gondo­latcsere folyik, észre sem vesszük, hogy a csendet elvi­selni szinte képtelenek va; gyünk, emberellenes. A mini­mum zajszintet is meg kelle­ne határozni, ami emberibbé teszi életünket...-i­melletti Barcán; 314 zsugorí­tott helyzetben eltemetett ős­ember sírját tárták fel. A ha­lott lábszárait térdben behajlít­va a mellkashoz és a vállhoz szorították, a karokat a lá­bak előtt összekulcsolták és összekötözve, ebben a zsu­gorított helyzetben tették a sírgödörbe.s A bronzkor elejére jellemző temetési szokást a halott visszatérésétől való félelem sugallta; így mozgásra képtelenné zsugorítva és kö­tözve „a halott nem léphet ki a sírból”. A sírmellékletek: fűzfalevél formájú bronz ék­szerek, kések és tőrök. A következő periódus a vas­korszak. Ebben az időben a kelták voltak az új civilizáció hordozói és terjesztői a mai Szlovákia területén is. A ré­gészeti kutatások kimutatták, hogy ebben az időszakban a űasfeldolgozás már magas fo­kú volt Szlovákia területén. Igen sok lelőhelyen vaskohó­kat hoztak felszínre a régé­szek; ezek a kohók a vasko­hászat fokozatos fejlődésének beható tanulmányozását teszik lehetővé. A losonci járásban most folyó ásatások eredménye a bronzkor közepéről és végé­ről és a vaskor halstatti idő­szakáról adnak szemléletes képet. A régészek 1227 sírt tártak , itt fel, mindegyikben elégetett halottak hamvait tartalmazó urna volt. A zsu­gorított temetkezés eltűnt, he­lyette megjelent a halóttége- tés. A legrégibb sírok a kö­zépső bronzkorból (i. e. 1400), az újabbak a bronz- és a halstatti korszak fordulójának idejéből (i. e. 700) származ­nak. A halottal együtt elteme­tett sírmellékletek már sok­kal gazdagabbak: égetett agyagedények. üvegtárgyak, borostyán ékszerek, bronz szerszámok, kapák, ásók. tő­rök, lándzsák és színes kavi­csokból, valamint kagylóból készített ékszerek, nyakláncok, karperecek és bronz függődí­szek szerepelnek a ..túlvilági útra”, sírba tett áldozati ■ tár­gyak között. A leletek élénk bizonyítékai annak, hogy az akkori törzsi társadalom már szervezett mezőgazdasági munkát végzett és sok más iparág mellett fejlett fémipara volt. Az üveg- és borostyánle­letek arra mutatnak, hogy az itteni lakosságnak nagyfor­galmú cserekereskedelmi kap­csolata volt Európa távoli — déli, nyugati és északi —, te­rületeivel. A római kor emlékeit a kö­zelmúltban lezajlott ásatások hozták felszínre. Nyugat-Szlo- vákiaában, Nyitra környékén, a nagyszombati járásban fekvő Pácon és más lelőhelyeken ró- _ mai kori lakóépületeket, nyúj­tott testhelyzetben elhelyezett halottak csontvázas sírjait tár­ták fel: a sírmellékletek kö­zött most jelenik meg először az arany. Aranyból ékszert, övcsatokat, fibulákat, nyak­ékeket és karpereceket készí­tettek. A legtöbb római kori épü­let a Pozsony-korzeti Stomfán került felszínre, a környéki római katonai tábor volt való­színűleg a legészakibb római légió-állomás. A késő római időszak és a korai népvándorlás viharos korának tárgyi emlékei a ke­let-szlovákiai Balázsvágás melletti település feltárásánál kerültek napvilágra. Érdekes a korszak kerámiaipari fej­lettsége: a szürke kerámia- termékek kiégetésére szolgáló kemencék páratlanok a ma­guk nemében Európának ezen; a részén. A múlt században megkez­dett kelet-szlovákiai ásatások feltárt sírokból a vandálok át­vonulásának tárgyi emlékeit hozták napfényre — Olaszor­szágon át, végül Spanyolor­szágba jutottak, ahol tőlük kapta a nevét Vandalúzia —, Andalúzia. Újabban az időszá­mításunk előtti 5. és 4. szá­zad késő rómaikor a-nép ván­dorlási időszakának meglepő­en érdekes emlékei kerültek elő Eperjesen. Az itt feltárt anyag most első ízben adott lehetőséget a késő római és a korai szláv leletek közötti szo­ros rokonság kimutatására. A korai szláv kultúra első nyomait a szlovákiai temetke­zési helyeken, a várhegyek te­tején és a kisebb települések­ben fedezték fel. A tárgyi anyag legritkább példányai közé tartozik a Dél- és Nyu­gat-Szlovákiában talált 23 urna. Az időszámításunk 7. és . 8. századából származó avar —szláv településeken ezek között a legfontosabb Dévény- újfalu —, 883 csontvázas sírt, 27 sírt tartalmazó ószláv ham- vasztásos sírmezőt és 85 lo­vassírt tártak fel. Nyitrán az egyik vár tövé­ben Vasolvasztó kemencéket magában foglaló, nagy kiterje­désű, 8—9. századi ipartelepet hoztak felszínre, amelyen 12 méter széles, kövezett út ve­zetett keresztül, mindkét olda­lon úgynevezett gerendahá­zakkal. Az ipartelepen .kohá­szati-, kovács-; fésűkészítő- és kőmegmunkáló műhelyek mű­ködtek, ezek látták el ipari termékekkel a nagymorva fe­jedelem udvarát. A várhegyen 9. századi monumentális egy­házi épület maradványai úi előkerültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom