Dolgozók Lapja, 1973. augusztus (26. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
6 DOLGOZÓK LAPJA 1913. augusztus 26. Anonymus utódai a Tiszánál Vásárosnamény nevét a rádió vízállás-jelentései tették közismertté, meg a szeszélyes, haragos, áradó kedvű Tisza. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a táj az ország egyik legfestőibb része. Sok arcú vidék, lépten-nyomon változó, erdősávokkal koszorúzott buja növényzete, gazdag flórája paradicsomkertté teszi. Ezen a páratlanul szép helyen táborozik az idén 100 középiskolás diák, akik az ország minden részéből azért sereglettek ide 12 napra, hogy honismereti tevékenységükhöz elméleti és gyakorlati útbaigazítást kapjanak. A honismereti szakkörök legjobbjai ők — s egyszersmind iskolájuk történelemből legkiválóbb diákjai —. többségüknél díjnyertes pályázatok alapos munkáját jutalmazza a táborozás. Van, aki hivatásos történész szeretne lenni, más csak szenvedélyből fáradozik, ismét mások választott pályájuk során látják majd az önként tanultak hasznát. A többség patrióta lelkesedésből, szíve gyönyörűségére foglalkozik honismerettel, és kívánja folytatni ezt a tevékenységet később is. Ki miben fáradozik? A gyerekek nvolc csonort- ban működnek: munkásmozgalom, tsz-áörténet, általános helytörténet (ezek a beregiek), népdalgyűjtők, szellemi, illetve tárgyi néprajzosok, névés szólásgyűjtők, irodalmi emlékek kutatói. Néhány eligazító módszert is magyarázó előadás után (az előadók a téma országos hírű, kimagasló tudósai) kimennek a kijelölt faluba, gyűjtőútra. Az utolsó napokban pedig egyéni tanulmányokban számolnak be eredményeikről. Ezeket a A mellékutca már néptelen volt ’ ebben a késő esti órákban. A nő — bronzhajú, negyven év körüli, enyhén molett teremtés — idegesen fordul hátra: követik-e? Megnyugodva látta, hogy követik. A szikár, magas férfi, homlokába húzott kalappal, gumitalpú cipőben, hangtalanul lépkedett a nyomában. A nő rr. st megállt egy háztartási bolt kirakata előtt, és hosszan, elmerülten gyönyörködött a petroleumos üvegekben. A férfi közvetlenül a háta mögé került. Halk sikoly. A nő izgalmában levegő után kapkodott. A szikár alak egyetlen szó nélkül elhaladt mellette és gyorsan befordult a sarkon. Ekkor a nő, kopogó tűsarkú cipőben, utána futott, majd a férfi mellé érve, lassított és közömbös, ráérős léptekkel sétált az oldalán. így mentek egyetlen hang nélkül: egyik utcából ki, a másikba be. Jó fél óra múlva a nő haragtól szikrázó tekintettel, erélyes hangon megszólalt: — Ne gondolja, hogy gyenge ellenféllel van dolga! Figyelmeztetem, hogy nem ijedek meg ilyen alaktól, mint maga! Ha nem viselkedik tisztességesen, szólok a legközelebbi rendőrnek, s az majd megtanítja móresre! Meglát egy csínqs, magányos nőt,, és mindjárt szemtelenke- dik. Azt hiszi, ha belenézek a két szép szemébe, azon nyomba a karjaiba szédülök? Nagyon téved, barátocskám; Bennem emberére talált! Figyelmeztetem, hogy elvégeztem egy alapfokú csélgáncs- tanfolyamot! A férfi tisztelettel levette a kalapját: — Elnézést kérek. drága hölgyem. Most fejeztem be a gyárban a délutános műszakot. Jólesik egy kis gyaloglás a friss levegőn hazafelé. Eszem ágában sincs, hogy tolakodóan viselkedjem. Soha nem vennék bátorságot ahhoz, hogy az utcán megszólítsak egy ismeretlen hölgyet. A nő mérgesen megragadta a férfi gallérját: — A leghatározottabban kikérem magamnak! Milyen munkákat a helyi múzeum mint értékes krónikát őrzi meg — esetleg kiadásukra is sor kerül. Sikeres munkájukról máris büszkén számolnak be. Setényi Eszti a legboldogabb, ő 33, számára ismeretlen népdalt vett magnóra, s mivel otthonos népdalaink világában, lehet, hogy ezek között valóban akad néhány új fölfedezés, különösképpen a balladák között. — Mindenkit megkértem Jándon, hogy énekeljen, akivel csak találkoztam. Először szabadkoztak, hogy ki ér rá dalolni dologidőben, de végtére csak megtették. Összeszalad aztán az egész falu a nagy énekszóra, akárcsak népünnepély lett vrlna! Szíves a beregi nép... A régésznek készülő Igaz István a tárgyi gyűjtőkhöz csatlakozott. („Nomen est omen”: neve annyira jelzi igazságra törekvését, hogy kis magnóját mindig magával hordja, tévedések kizárása végett mindent fölvesz, amit fontosnak tart. (Ö a múlt század végén lebontott namériyi zsidótemplom környékén keresgél, de távolabb a Tisza medrében is talált edényeket, ékszereket, amiket a kétszáz éve elvándorolt izraelita hitközség . tagjai használhattak. Ö is, gyűjtő társai is sok segítséget kapnak a néprajz-kutató, tudós református lelkésztől, a beregi múzeum létrehozójától., Azonban az ő gyűjtésük már országos célt szolgál: amit összehoznak, az a szentendrei skanzen beregi falujának házait fogja díszíteni. A tsz-történészek a bereg- daróci szövetkezet múltját rekonstruálják, hivatalos írásokból és szájról-szájra járó történetekből; a nyelvi gyűjjogcímen _ sérteget engem? Olyan csúnya, szánalomra méltó nő vagyok, akivel nem lehet néha elbeszélgetni ? Elképzelhetetlen, hogy valaki elmenjen velem egy moziba, színházba, hangversenyre? Olyan kiállhatatlanul, undok nő vagyok én? A férfi nagy, kockás zsebkendőjével megtörölte a homlokát. — Ellenkezőleg. Maga rendkívül csinos. S máris megszerettem azt a búgó, simogató hangját. A nő gúnyosan mosolygott: — Azt hiszi, ezekkel az ócska bókokkal megszédít? Velem nem lehet csak úgy egyszerűen megismerkedni az utcán. Egy férfi legyen szellemes, találékony. Derítse ki hol lakom. Naponta küldjön egy csokor rózsát. Mellette egyetlen sor: „Hódolattal egy rajongója”. Később egy kis bonbont, édességet is küldhet. Egy jó hónap után aztán megvárhat a kapu előtt, és bevallhatja, hogy maga küldte az apró ajándékokat. Ha jókedvemben talál, megiszom magával egy kávét a presszóban. — Igenis. Bocsánatot kérek, ha zavartam. Kézit csókolom ... — Álljon meg a menet! Hová siet? Teljesen elveszítette az önbizalmát? Maga viszonylag jó megjelenésű férfi. Ha tetszik magának egy nő ne legyen zavarban. Ha valóban úgy érzi, hogy nehéz lenne mokt elszakadnia tőlem, azt a kávét, amit egy hónap múlva ittunk volna meg, most is megihatjuk itt, a sarki cukrászdában. Világos? — Világos — bólintott engedelmesen a férfi. — Magába karolok, mert látom, hogy reszket az örömtől, alig áll a lábán — mondta a nő nagyon határozottan. A cukrászda előtt megálltak. Félig lehúzott redőny fogadta őket. — Záróra van! mormolta halkan a férfi. — Ha meg tetszik engedni, akkor talán majd máskor... G. Sz. tők eltűnő dűlők, megváltozott utcanevek följegyzői, amit rögzítenek, olykor valósággal belevilágít egy-egy földrajzi hely történetébe, hiszen az rendszerint nem véletlenül kapta eredeti nevét; az irodalmárok Tiszacsécsén és Tisza- becsen járnak Móricz Zsig- mond, illetve Szabó Lőrinc nyomában. Múlt és jelen: a jövő számára Közben megismerik egymást, hírt kapnak egymás életéről, és munkájáról. Felejthetetlen emlékekkel távoznak, hiszen a tábori élet-akkor igazán szép, ha határozott célja, tartalma van, és hálásak a KISZ-nek, mert az szervezte a tábort, és biztosította anyagi fedezetét. Ami pedig a jövőt illeti, a mai krónikások hihetetlenül sokat segítenek történész unokáiknak és dédunokáiknak. Mert a múltat mindig csak a korabeli források nyomán ismerhetjük meg valójában: a kor íze, hangulata, belső világa csak az akkori maradványokból és szövegekből bontakozik ki elevenen. Az események, a gazdasági fejlődés nyomon követhető a mindennapok részletes rajza nélkül is, de hogy mit gondolt, mit dalolt, hogyan érzett és' hogyan beszélt az eltűnt idők embere — vagyis a valóságnak épp az a része, mely az elvontságok csontvázára húst, izmot, életet varázsol, az a korabeli föl jegyzésekből derül ki. S a mi gyorsan változó világunkban, amikor épp az eltűnése előtti utolsó pillanatban lehet megragadni, rögzíteni az egykori paraszti világot — kivált Beregben, ahol az még jelenvalóbb mint máshol — a honismeret serény munkásai különösen fontos szerepet töltenek be. (A táborozás egyébként minden évben más tájon kerül megrendezésre — iparvidéken természetesen egészen más jellegű.) Az együttes pedig olyan — bár igaz: válogatott csapat! — hogy érdemes volna elhozni ide minden, a fiatalokkal kapcsolatban pesszimista felnőttet. Ennyi okos, tájékozott, talpraesett, szorgalmas, kedves, udvarias diák egyszerre, együtt: csupa bíztatás a jövőre. Márpedig mindez a jövőért történik. Bozóky Éva A lig érkeztek meg az üdülőbe, elborult az ég. Ki sem pakoltak a bőröndjükből, csak bámulták búskomoran a levelük visszáját mutagató fákat. A vihar két és fél óráig tartott, majd este újra kezdte. Fanyalogva ettek, majd felmentek a szobájukba. — Ma fel sem vettük a gumicipőt — mondta csüggedten Kovács I. — Nagyon kell az eső — vigasztalta Kovács II. Elválhatatlan barátok voltak és miután győzelemre vitték üzemük pingpongcsapatát, minden nyár elején egyhetes jutalombeutalót kaptak a Balaton mellé. Az a bizonyos első nagy győzelem öt évvel ezelőtt volt. Azóta így június elején együtt verték a labdát, s együtt lesték a szomszédos üdülő kertjét, ahol eddig minden évben akadt valami remek kis csaj, akivel elszórakozhattak. Főleg cseh lányok, mivel a testvérüzemből ide jöttek nyaralni a szalagon dolgozó lányok Brnóból vagy honnan, a magyar gyár dolgozói pedig az ő' nyaralójukba, Teren- csényteplicre. Hanem most még a lányokban sem reménykedhettek. Másnap azért kisütött a nap, bár a Balaton fölött tejfehér pára úszott, amiből még a délelőtt folyamán totyakos kis felhők lettek. A Balaton zöld vízét ekkor már jól láthatták, viszont az ég lett megint szürke. — Medárd van — jegyezte meg Kovács I, miközben guCsapda KÁNTOR JÁNOS: KATALIN Mezei Andrát: Lánchíd Ez Magyarország közepe, itt ez a híd a láncokon, ahogy megtartva terheit a folyókon át ível a híd, / mintha Budapest tengelye láthatatlanul függene vonalba pontba zárva, úgy rejti függőségeit: a szolgait, az istenit asszonyi karcsúsága. Mintha Hetéra lenne ő, világ előtt a vetkőző, . kigyúlhat sornyi lámpa — Takarja szökkenése még, milyen roppantó nyomaték fogódzik derekába. Feszül, feszit az egy-idom, sorsomban is hidam, húgomj Két part között és kétfelé, mégis megtartva terheit, itt ez a híd a láncokon. Népművészet tollal, ecsettel, húron Király Ilus neve még nem szerepei lexikonokban, de elég volt ahhoz, hogy a nevével fémjelzett pályázat meigmoer gássa az ország legkiválóbb népművészeit. A nemrégen elhunyt, híres kalocsai pingáló- asszony emlékére, a Bács-Kis- kun megyei tanács hívta nemes vetélkedésre a népművészet három ágának — a pingá- lás, a minta írás és a népi h an gszerkészí t-és — legjobb mestereit. Bár jelentős díjakat is kitűztek, de feltehető, hogy nem elsősorban ez vonzotta a résztvevők legtöbbjét. Az egy megyétől kiindult, de országos népművészeti seregszemlévé izmosodott kezdeményezésnek egyértelmű sikere van. Ez pedig a pályázatot nemcsak kiíró, de annak sorsa felett szíwel-lélekkel bábáskodó Megyei Népművelési Tanácsadónak köszönhető. Nem elégedtek meg a pályázat, — még oly széles körű — közzétételével sem, hanem megkeresték a leghatásosabb módszert, hogy valóban eljusson felhívásuk azokhoz, akikre számi tani lehet. Jól tudták a megyei népművelők, hogy a népművészek egyrésze otthonából ritkán kimozduló idős, vagy tanyán élő ember, akikkel kapcsolatot teremteni nem lehet hivatalnoki módszerekkel. Ezért aztán levélben, sőt személyesen is felkerestek azokat, akiktől azt várták, hogy részvételükkel emelik a pályázat színvonalát. Érkezett is pályamű, levél, az ország minden pontjáról: volt közöttük fiatal, eddig ismeretlein kezdő és jelentkezett'! Vankóné, Dudás Juli, a hires népművész is, megírta, hol látható legújabb falra festett alkotása. (Ehhez és a pingáló- asszonyok többi munkádhoz házhoz megy majd a zsűri, hogy eldönthesse a benevezők teljesítményét.) Már az első pályázati leltár is érdekes: 24 citera, 5 köcsög- duda, 3 lopótök-furulya, 1 tan- burica és 1 tekerőlant, más néven nyenyere. Ezenkívül a pingálók ÜO tojást, 35 festett tányért küldtek be, a minta- íróktól pedig 25 mintázott textilanyag érkezett. Különösen dicséretre méltó, hogy a Népművelési Tanácsadó ügyesen és hozzáértéssel módot teremtett arra, hogy a zsűrizésre váró anyag legszebb darabjai közszemlére kerüljenek. Kecskeméten a díszítő- művészek nyári tárlatán mutatták be a pályaművek legérdekesebb darabjait. A legnagyobb érdeklődést a népi hangszerek keltettek, azok közül is az egy darabból faragott citerák. Több hangszert küldött a Szeged melletti Sándorfalva híres citera zenekarának vezetője, Budai Sándor aki a Rózsa Sándor című film zenei felvételénél is közreműködött. Hasznos volna a pályázat anyagát országos vándorkiállításon is bemutatni, ahol az alkotók neve mellett mindenütt meg kellene említeni azt a népművészeti egységet — szövetkezetét, művelődési házat, zenekart, szakkört-, 'amelyik otthont adott a pályázónak. Pálos Miklós micipőjét szárogatta egy is tűnt. Valószínűleg megsem- ronggyal. — Egyszerűen nem misült. lehet kimenni az udvarra, — Odanézz, a köd smafu! — mert vizes minden. lelkesedett Kovács I. Kovács — Még nincs Medárd, s kü- II. ellenben nem felelt, halönben sem hiszek benne — nem tátott szájjal a szomszéd Csontos Gábor: Hofabáv vigasztalta elsősorban magát Kovács II. Alkonyaikor azért egy félórácskát pingpongoztak, két eső között, azzal sem törődve, hogy a vörös salak tocso- gásra ázott a pingpongasztal körül, mert a műanyag tető alá bevert a vihar. Másnap reggelre viszont megjöttek a csehek. Két Skoda is állt az utcán, amikor a boltba indultak Mackó-sajtot venni. A sajt sem hizlal, viszont jó kondiedző. — Két cseh kocsi — állapította meg Kovács II. — Lesz még több is, ahogy én őket ismerem — bólogatott a másik Kovács. Megvették, majd megették a sajtot, elbámultak a Balaton felé, ahol most is volt bőven tejfehér köd, viszont egyszerre csak elkezdett emelkedni, és változatosság okáért egyből el üdülő felé bámult. Látta már Kovács I. is, hogy minőségi változásról van szó. Akkorát nyelt, hogy jó ideig fent maradt az ádámcsutkája. Amikor végre megszólalt, másra nem is telt: — Egy cseh bige! A látvány megrázta őket, s lelkűk fenekéig hatolt. Kovács II. tért először magához, ami érthető, mivel ő fedezte fel a lányt. Megmarkolta az ütőjét. — Hátha hajlandó pingpongozni — mondta. — Hátha — eredt a nyomába Kovács II. S utána tette még. — Nagy magyar nemzetközi gesztikula. — Öööö, eee, — kezdte Kovács I. a nemzetközi magyar nyelv nemes szókincsét bevetve, majd egyéb magánhangzók után vízszintesen előre tartotta az ütőjét és jól tagoltan befejezte a mondatot: — Pingpong? — Ühüm — bólintott egészen normálisan a lány és mosolygott. Ettől a mosolytól előre elvesztették három mécsesükét együttesen és külön- külön. Kovács II. megelőzte Kovács I-et, ami azt jelenti, hogy előbb lépett az asztal felvégén lévő tócsába. Természetesen a tócsa nélküli végén állt a lány. A játék meglehetősen változatos volt. A kis labda hol a háló alá szorult, hol a lány mögötti pocsolyákba toccsant bele. Kovács I. hasznossá tette magát, beállt a lány mögé labdaszedőnek és még örült is, mert csodálhatta a lábát. A lány nagyokat nevetett, amitől Kovács II. kétszer is melléütött a labdának, de lehet, hogy volt azért benne némi szándékosság is. Az ugrabugráló két férfi aztán még inkább nevetésre ingerelte a lányt és egy necces szerva után elnézését kérve széttárta a két karját. Ettől a fehér pulóver alatt megrezzentek kemény keblei. A Kovácsok ettől egyetemlegesen csuklani kezdtek. Nagysokára Kovács I. mégis meg tudott szólalni. Félhangon azt vetette oda Kovács I-nek: — Én teljesen kész vágyóig. — Én is. De nem vindikálhatsz jogokat. — Én szembe látom. — Én pedig hátulról. Helyzetem mégsem nevezhető há&» lányosnak.
