Dolgozók Lapja, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-09 / 160. szám

1972. július 9, vasárnap DOLGOZÓK LAPJA 7 S. Rudeanu: Párbeszéd Ember és könyv Tudományos ülésszak az Akadémián a nemzetközi könyvév alkalmából Az asztalnál ketten ülnek. Előttük sör. — Drága barátom, igazán örülök, hogy látlak — szól az egyik. — Beszélj, hogy, s mint? Hol töltőd a szabadsá­godat? — Hát én még nem dön­töttem. És te? — öregem, én az idén ki­teszek magamért! Elviszem az egész családot a tengerhez, a hegyekbe, beutazzuk az egész országot. Még az örege­ket is visszük! Mind a né­gyet! Legyen nekik karácsony! összesen: tizenketten leszünk. — Ez igen! Csakhogy ez rengetegbe kerül. — Sebaj! Van miből! Telik az újítási előlegből. — Csak nem? — De! — Lehetetlen 1 — Nem hiszed? De mi tör­tént veled? Rosszul vagy? — Ugyan, hagyj... Csak a sör ... meg ez a meleg ... Szerencsés fickó vagy! — No és te? — Én? — Igen, igen, te hová mégy a szabadságod alatt? — Hát majd mi is elnézünk valahová ... Természetesen csak négyen. Mi az öregeket nem visszük. Nem férnénk annyian a „Fiat”-ba. — Miféle „Fiat”-ba? — Az enyémbe. Az ott ni, látod? — mutat ki a vendég­lő ablakán. — Csak nem?, i; 1 Hát te már itt tartasz? — Nem nagy valami. Spó­A költő születésének 150. évfordulójára meghirdetett ju­bileumi Petőfi-év felé köze­ledve, mind többször gondo­lunk ennek a lánglelkű költő­zseninek és szabadsághősnek az életére. Nemsokára szomo­rú dátumra emlékezünk: 1849. július 31-én látták utol­jára Petőfi Sándort, Segesvár­nál, ott esett el a költő, a Bem-sereg vezérének szeme- fénye. Két század kozák csa­pat csapott rá a maroknyi magyar ágyutelepre. Petőfi alig harminc méternyire futott a kozákok előtt, az erdőt akarta elérni, amely azonban még messze volt, a dárda an­nál közelebb. És a kozák dárdá­jával bosszút állt a Bem ágyújának lövedékétől lová­ról lefordult Skarlatin cári generálisért... 1849. szeptemberében a csá­szári osztrák rendőrség még nem tudta, hogy Petőfi már a Segesvárnál ásott tömegsír jeltelen halottja. A császári és királyi hadtest-fővezérség rendőri osztályparancsnoksága 1849. szeptember 4-én kelt C. 1064—I. számú irata — amely a bécsi titkos levéltár, a Staatsarchiv iratai közül való — így kezdődik: „Név­jegyzéke azon egyéneknek, kik részint felségsértő, részint Magyarországban fegyveres felkeléssel vádoltatnak” (Mi­niszterek, politikusok neve mellett ott olvassuk a költő­ét is.) „Pethőfy Sándor költő 30 (?) éves, erdélyi(?). születé­se nem tudatik, ref. (?) nős, felálló hajú, emelt hómlokú, fekete szemű, szemöldökű, széles orrú, rendes szájú és fogú, hegyes állú, setét baju- szú, beszél magyarul, románul (?), németül, nyakravaló nél­kül szokott járni.” Aztán még egy hivatalos jelentés Petőfiről, ugyancsak a bécsi titkos levéltárból. De ez a hivatalos jelentés már Petőfi haláláról szól, és ké­sőbbi keltezésű. Száma 1854. évi 432 — B. M. A hivatalos jelentést Hevdte báró. császá­ri ezredes írta Lúgosról. 1854. január 12-én és küldte Budá­ra. Az a Heydte ezredes, aki átvette a csapatok vezénylőt róttunk, aztán megvettük. De mi történt veled? Sápadt vagy... Rosszul érzed ma­gad? — Hagyj... semmiség,. 1 — De mintha a fogadat csi­korgatnád ... — Szóra sem érdemes... Erős a sör, no meg ez a me­leg ... De folytassuk: tehát „Fiat”-od van? — Az. — Remek. Kíváncsi lennék rá, hogy valóban a barátom vagy-e? — Mit akarsz? — Csak annyit: hagyd ott­hon a gyerekeket, helyettük vigyél magaddal engem és a feleségemet — a Fiatoddal. — Dehát az előbb azt mondtad, hogy tizenketten mentek... — Mesebeszéd! — És az újítási előleg? — Szintén! — Na, ez nagyszerű! Át­vertél ? — Át. De ne manőverezz: mehetünk veletek, vagy nem? — Már mért ne jöhetnétek? A vonatban mindenkinek jut hely! — Nem a vonaton, a Fiato­don! — Miféle Fiaton? — Ami ott áll kint — mu­tat az ablakon túlra. — Hja drága barátom, hon. nan tudhatnám, hogy kié? — Miért, nem a tied? — Eltaláltad! E megnyugtató tény után boldogan összeölelkeztek. Fordította: Baraté Rozália tét, amikor Skarlatin orosz generális lefordult a lováról. Ez a hivatalos jelentés így ál­lapította meg Petőfi elestét: „A magas cs.k. katonai és polgári kormányzóság ' elnök­ségének, Budán. Azonnal, mi­helyt a fölkelő sereg maradvá­nyai a bekövetkezett lovassá­gi roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütkö­zetben Héjjasfalva felé mene­kültek, kozák-rajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn, és ily mó­don elvágták nagyon sok me­nekülőnek az útját, akiket mindjárt le is kaszaboltak. Én az országúton lovagolva, a kozákok után siettem, ami­kor közvetlenül a szőkökútnál Fejéregyháza és Héjjasfalva között egy leszúrt fölkelő tiszt mellett, aki nadrágjáig le volt vetkőzve, több, vérrel bemocs­kolt iratot láttam heverni, amiket válószínűleg a kozákok találtak a tiszt kirablása köz­ben, s megint eldobták, mint­hogy rájuk nézve nem volt értékük. Én mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az ira­tokat és nagyon megörültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt, Kolozs­várról keltezve, amelyben Kemény a defenzív intézke­désekről és saját csapatainak állapotáról nyilatkozik, s egy­ben megígéri, hogy augusztus 1-én vagy 2-án Maroshelyre fog érkezni. A holttesttől né­hány lépésnyire körülbelül száz darab magyar dekoráció feküdt zsineggel összetűzve, valószínűleg a halottnál talál­ták a kozákok, és a nagy siet­ségben megint elhullajtották. A lelet, amelyből azt kel­lett következtetnem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra bírt, nogy közelebbről szemügyre vegyem a holttestet, vajon nem isme­rek-e benne régebbi ismerő­sömre. De a halott előttem tel­jesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete körszakállal. (Er war mager, klein, trockenes Ge­sicht, mit sehr bestimmten Urr Ida Mák A szive zárt: titkos virág ö minden kertben.'. érik, érik .., mámort ígérőn és kegyelten... Nem nyílik meg varázsütésre, harangszóra, a vágyait inkább lelkére visszaszór ja ... Csak mikor már a Hold letérdel és mind a iák: akkor pattan s ájult iramban: pereg a mák... Kiss Dénes: Nyarak láza Már megint a nyárba nyár! A folytonosság láza színeivel kiabál egek fedelét rázza Villámokat vet'dobál eső csipkézte tájra Virág-tűzijátékok lobbannak rügyes ágra Milliárd apró láng lobog izzó szirom-parázs Már megint a nyár a nyár A láz a láz a láz! Ausdruck und grossen schwarzen Vollbart.) Nadrágja fekete pantalló volt. Később tudatkozódtam több felkelőtisztnél, ezeknek az adatoknak közlése mellett, ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Pe­tőfi volt, akit az ütközetben még látták Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többé nem látott. Ez minden, amit erről a do­logról módomban van elmon­dani, s amit a 152. G/32. P 2. Rés. számú magas leirat kö­vetkeztében sietek is a magas cs. k. Kormányzósági Elnök­ség tudomására juttatni. Lugos, 1854. január 12-én, Heydte ezredes.’’ Kesztölcöt, ezt a Pilis láncai­tól koszorúzott, szép fekvésű, szlovákok lakta községet csak egyszer kell felkeresni, hogy utána újra és újra visszakészül­jön az ember. Gyönyörködhe­tünk itt a környék természeti szépségeiben, a falu tiszta, ren­des utcáiban, de várja látoga­tóit a falu közepén egy taka­ros, fehérre meszelt, alul széles kék csíkkal díszített házacska is: Kesztölc falumúzeuma. A kis, szoba-konyhás ház maga is néprajzi jelentőségű: 1757-ben épült, és a legrégeb­bi kesztölci lakóépületnek szá­mít. Apró ablakaival álmosan hunyorog ránk, mintha kö­szöntene bennünket. „Idegen- vezetőm” egyben a tájház ügyeinek lelkes intézője: Fet- rik József, az iskola igazgató- helyettese. Jómaga is kesztöl­ci születésű, 1958 óta gyűjtö­geti a falu határában felbuk­kanó régészeti emlékeket, az idősek féltve őrzött ruhada­rabjait, cserépedényeit, a falu­ra vonatkozó dokumentumo­kat. Honismereti szakkörével annyi anyagot gyűjtött össze, hogy bizony már szűknek bi­zonyul a befogadásukra — hát még a kiállításukra! — a há­zacska, elkelne lassan egy biz­„Sok bátor ember élt Aga­memnon előtt is, mégis úgy bo­rul rájuk a hosszú éjszaka, hogy nem könnyeznek értük és nem ismerik őket, mert nem énekelt róluk felkent költő.” Czine Mihály idézte a ho­ratiusi mondatot az MTA tu­dományos ülésszakán, melyet a nemzetközi könyvév alkal­mából rendeztek. Nem a könyv, s az olvasás jövője miatti ag­godalom hozta létre a könyvév világméretű megmozdulásait, s köztük ezt az ülésszakot sem. Mégis a felszólalók szavaiban ott kísértett ez a gondolat is. Elnyeli-e a gép a könyvet? Mi lesz az emberiség kol­lektív emlékezetével, népek nemzetek, kultúrák folyama­tosságával, ha csakugyan elkö­vetkezik a Gutenberg-korszak alkonya? Mi lesz a csak szóban formát öltő gondolattal és em- bermivoltunk nélkülözhetetlen eszközével, a beszéddel, ha in­formációszerzésünkben, az írást fölváltja a kép, hová lesz fel- nőtt-ember-mivoltunk, ha be­szélő, harsány képeskönyvünk, a mozgó kép visszaszorít ben­nünket a vizuális tájékozódás infantilis állapotába? És, hogy alakul egyéni, önálló vélemény, ha készen kapott klisék ülnek rá álmainkra is? Vagy fölösleges az aggoda­lom, hiszen világszerte terjed az írástudás, a nyomtatott mű­vek sokasága a mértani halad- vány arányában növekszik, ha­zai téreken maradva pedig so­sem volt példányszámokat lá­tunk, a lakosság negyede rend­szeres könyvtárlátogató? Szerénytelenek vagyunk? Türelmetlenek? Azt véljük ag­gasztó jelnek, hogy a szabad időből sokkal többet szánunk a tv-nek a filmnek, mint az olva­sásnak? Megtéveszt az olvasás- szociológia pesszimistáinak vé­leménye? Nem vesszük észre, hogy a realitástól elszakadt, túlzó optimizmus fordult át most a saját ellentétébe? Abszolút és relatív számo­kon, statisztikákon töprengve Veress Péter figyelmeztetése jut eszünkbe: ne legyünk a „pedagógiai illuzionizmus” rab­jai. „Az arisztokraták — úgy­mond — jó iskolába járatták gyermekeiket, házitanítók sere­gét is alkalmazták, mégis ke­vés Eötvös meg Széchenyi akadt köztük, s a könyvgyűjtők aránya is kisebb volt soraik­ban, mint azoké, akik a Ri­viérán verték el pénzüket.” Az emberek egy része valóban TAJ HÁZ tonságos raktárépület. A ki­csiny, szabadkéményes kony­ha tűzhelyében régóta nem lo­bog a tűz, kihűlt tetején köcsö- ; ck, vasalók, cserépszilkék sorakoznak egymás mögött ka­tonás rendben. Az ajtóval szeriben szépen festett ke­nyértartó deszka függ a falon, érdekessége, hogy a mintát nemcsak színezték, hanem be­le is égették. A szobaajtó fö­lött tálak, az egyikben elmosó­dott írás és egy cvszám: 1848. Főkötők flitterdíszein csillan meg a beszökő napsugár, vé- gigsímogatja a faragott tár­gyakat, átsiklik a régesrégi asztal fölött, amelyen többé már nem terít meg sem ebéd­re, sem vacsorára a serény háziasszony. A szoba hűvösében évszáza­dos edények, fegyverek rég nem használt pénzek, külön­böző iratok pihennek. A falon agy 1570-ből kelte­zett török adóív, defter szö­vege. Rajta az eddig ismert legrégibb kesztölci nevek még magyarok; Eső Bálint, fia nem lesz könyvbarát, de fon­tos, hogy minden közösségben legyen valaki, aki „mások he­lyett is olvas”, legyenek „rhap- sodosok”, akiket érdemes hall­gatni, akár képtől, akár köz­vetlenül szólnak, és legyen ma­ga a kép is jóra vivő. A szabad idő lassú és csön­des növekedésével a szórako­zási lehetőségek is versenyre kelnek: győztes a könyv csak azoknál lesz, akiknél a jó okta­tás megfelelő hajlammal talál­kozik. Pesszimizmusra azonban nincs okunk, ak oktatás ma még távolról sem oly tökéletes, hogy ez a lappangó hajlam mindenkiből előtörhetne, aki­ben rejtőzik. De, igenis, fel­kelthető! Versenyképes könyvtárakat! Aggodalmaskodás helyett a konkrét teendőkre kell kon­centrálnunk: az oktatás javí­tására és olyan könyvtárak lét­rehozására, amelyek verseny- képesek a szórakoztató eszkö­zök küzdelmében. Hiszen a tv olyan távirathoz hasonlít, mely azzal zárul: „levél megy.” Az elröppenő kép sok kérdésre fölhívhatja a figyelmet, me­lyekre aztán a könyvtár ad kir elégítő választ! A sokat utazó, és így külön­böző országok tv adásait össze­hasonlítani képes Szabolcsi Miklós irodalomtörténész sze­rint a magyar tv bizony hátul kullog az irodalom népszerűsí­tését illetően. Egyébiránt va­ló, hogy a tv csak az amúgy is olvasó embereket biztatja újabb ismeretszerzésre, kezdő­ket nem indít el. A szép, mo­dern könyvtárak viszont a la­kosság sokkal nagyobb százalé­kát vonják hatáskörükbe — a kezdőket is beleértve —, mint az elmaradottabb könyvtárak. Az iránytűs ember és a radar-ember Az ülésszakon a legalaposabb beszámolókat az olvasás­pszichológusok és olvasás-szo­ciológusok tartották: mindkét új tudomány művelői a kezdés mohóságával esnek neki a rész­kutatásoknak. A java bízvást élőreviszi majd az olvasás ügyét. A fő kérdés az, miként ne­velhető minél több ember „be­lülről irányítottá” (iránytűs emberré), aki önállóan formál véleményt, műveltsége és gon­dolkodása alapján. (Ezzel a tí­György, Kovács Márton, Sán­ta Máté, fia István, Bálint György, Tóth János, Bender István, fia Orbán, Nimet Já­nos, Nimet András, fia István, Pásztor /Lukács, Szabó Együd, fia András, fia Balázs, Erős Dimitör, Erős Benedek. (A Ni­met és a Dimitör nevek egy i-ző magyar nyelvjárásra utal­nak.) De a török uralom és ké­sőbb a nevükben magyar, de érzelmeikben osztrák-katoli­kus telepítők munkája által előidézett népességcsere el­tünteti a magyarokat a kör­nyékről, s szlovák—török— szerb származású, szlovák nyelv járású lakosságot hoz a faluba. A kesztölci tájházba a könyvbarátoknak is érdemes ellátogatni. Megtalálhatják itt Rotterdami Erasmus beszé­deinek 1747-es ulmi kiadását, Plautus 1652-ben kinyomta­tott színműveinek egyik pél­dányát, régi szlovák nyelvű imádságoskönyvet, kinek-ki- nek mi tetszik. És aki még nem látott 1526-ban vert pénzt, annak is érdemes be­kukkantani a falumúzeumba. Balogh Judit pussal ellentétes a „kívülről irányított, vagy radar-ember”, a gépi tömegközlés rabja, a? elidegenedett, elgépiesedett fo­gyasztó, aki maga is gépcsavar, akár termel, akár fogyaszt.) Az olvasás-pszichológia az „iránytűs ember” nevelésének lehetőségét kutatja, az olvasás- szociológia pedig az egyes tár­sadalmi rétegek jelenét térké­pezi föl. Meglepő megállapítá­sokkal olykor: Gereben Fe­rencnek, a rétegízlést vizsgáló előadásából pl. kitűnt, hogy a technikai ’értelmiség ízlése na­gyon is különbözik az értelmi­ségétől általában, viszont sem­miben sem múlja fölül a többi olvasórétegét. Az ízlésstruktú* rában az utóbbi években vál­tozást láthatunk, de sajnos, nem előrelépést: a romantikus írók nagy népszerűségét (akik mégiscsak beletartoznak az iro­dalomba!) felváltotta a giccses bestseller, a lektűr, a detektív- regény divatja. Bodnár György irodalomtörténész az „álirodal­mat” elemezte, és vonzást a szellemi restség állapotával magyarázta, mivel az ilyen könyv nem késztet gondolko­dásra, nem okoz megrendülést, a memóriát sem terheli, mert emléke hamar elröppen. A vonzás titka Az olvasót mindenesetre ne­hezebb elemezni, mint a mű-' vet, s ezért fenyegetnek az íz­lést, kedvenc könyvet kutató, s a válaszokra következtetése­ket építő vizsgálatok olykor mechanikus látásmóddal, a tí­pusokba sorolás pedig beska­tulyázással. Az olvasás-pszichológia kér­dései mindazonáltal roppant fontosak és érdekesek. Gyakor­lati haszna is mutatkozik a könyvajánlás terén. Főleg ott, ahol elegendő ideje és tere van a könyvtárosnak erre a mun­kára, és ahol kellőképpen isme­ri az olvasókat no meg a saját könyvállományát! Nyitott kérdések tehát bőven állnak előttünk,' s mindazok, akiknek számára örökké könyvév van, mert hivatásuk ember és könyv egymáshoz ka­lauzolása, továbbra is keresik az útját, hogy minél több em­ber és főként ifjú előtt meg­nyíljék az az éden, amelynek irodalom a neve. Bozőky Éva Kántor János: BANATVIKAG Hogyan állapította meg a császári osztrák rendőrség Petőfi elestét? h

Next

/
Oldalképek
Tartalom