Dolgozók Lapja, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-09 / 160. szám

KÉPZŐMŰ VÉSZÉT, IRODALOM Kulturális ötéves tervünk margójára A megyei tanács a kö- fest tervei a legfontosabb fel- zel- adatok megoldását célozzák, múlt- melyek egyértelműen az óvo­dai, az általános iskolai há­lózat további fejlesztését, az oktató-nevelő munka felté­teleinek javítását, a szakkö­zépiskolai hálózat továbbfej­lesztését szolgálják.’’ Közelebbről: az óvoda Is­kolára előkészítő funkcióját növelni kell: az általános is­kolák színvonalának kiegyen­lítése irányában teszünk lépé­seket, fokozni szükséges a gyermek. és ifjúságvédelem társadalmasítását, a középfo­kú oktatás szerkezetét megfe­lelően módosítani; s egyálta­lán: fel kell készülni a köz­oktatásügy íelülvizsgálaía nyomán várható intézkedéseE végrehajtására. A közművelő­désben : . kulcskérdés a világ­nézeti, politikai, erkölcsi ne­velés, emberformálás. A köz. művelődés egységét biztosíta­ni, a munka hatásfokát nö­velni kell; a helyi igényekhez, szükségletekhez is feltétlenül igazodni szükséges. ban fogadta el ülésén Komá­rom megye IV. ötéves tervé­nek kulturális programját. Ez a program — kulturális öt­éves tervünk — állomás, jó­zan, reális erőfelmérés, az el­múlt időszak tapasztalatai alapján megvont következte­tésekből is eredő feladatmeg­határozás. Milyen más lenne, ha... — mondjuk nem egyszer, kultu. rális életünk gondjairól szól­va, s olykor bizony hajlamo­sak vagyunk az ábrándozásra. Ez a terv arra figyelmeztet: úgy kell nagyobb távlatokban is dolgozni, hogy megvizsgál­juk, mi van, s mit lehet va­lóságosan is végrehajtani. A két esztendővel ezelőtt született megyei népművelési (közművelődési) koncepció elsősorban a ténylegesen idő­igényes, hosszú távú elképze­léseket fogalmazta meg oko­san. A koncepció megvalósí­tása nem egy vagy két év litikánk, művelődésügyi ' Az óvodafejlesztés alapállásunk megyére bontott, _____________________ t ehát kézzelfoghatóbbá for- máit változata, a terület sa­játosságaihoz, lehetőségeihez igazodó feladatmegjelölések­kel. prog­ramja szerint A koncepcióhoz képest az ötéves kulturális program ter­mészeténél fogva kisebb ívű, körülhatároltabb, viszont e körülhatároltságban egyszer­smind konkrét is. A tervidőszak kulturális tevékenységének fő céljai: a tartalmi munka minőségét ja­vítani; a közigazgatásban be­következett módosulásokhoz igazodva az új feladatokat megoldani, illetve a feladato­kat új módon megoldani. „Mindenekelőtt a jelenlegi intézményhálózat és anyagi eszközeink optimális kihasz­nálására kell törekednünk, erőinket koncentráltan erre kell fordítanunk. A megye kulturális ágazatának fejlesz­Incze Mária: Kezem kezeddel integet .4 válás ténye nem riaszt hisz annyi évem vitted el nem változhat semmi már kezem kezeddel integet A nappalok mind elrohannak Válladról száll föl a Nap s amint leejti nagy fejét álmában Téged szólogat Rám esett ma minden árnyék szemed szikrázva rebben el belőlem élsz már mindörökké olyan sokáig néztelek — A válás ténye nem riaszt testünk csodákkal nkon i szomszéd-csillag szólt nekem 1 hogy minden éjjel várni fog — Hpue?e József: Rege Rege, rege földnek, durcás legelőnek, göröngyös szügyeknek, pata-marék földnek, kerék-nyomott sárnak, hétbogú varázsnak, vad zsibavirágnak, fekete kányának, gornyadt szilvafának, ág-gyürkéjű innak, meggyávult pipának kova-tapló kínnak félhold köröm holdnak, más regém nem volna! a városokban három gyedek közül kettő, falun is minden második óvodás lehet. Az igények nem egy helyen na­gyobbak, mint a lehetőségek, s ezen változtatni lehet és kell, de a végleges megoldást nem ígérhetik ebben az időszak­ban. így a jobb: illúzióktól mentesen készülni a követke­ző etapra. 89. általános isko­lai tanterem építését is terve­zik, az avulás miatt azonban a tényleges növekedés csupán 41 tanterem. Lassan csökken az egy osztályteremre jutó tanu­lók száma, az átlagos osz­tálylétszám nem változik. Né­mileg javul a helyzet a „vál­tott műszak” tekinte.tében, s a szakrendszerű oktatásban. Előnyösen változik majd a napköziotthonos ellátottság. A tanulók számának csök­kenése és a középiskolai beis­kolázás arányainak növelése következtében a ténylegesen továbbtanuló nyolcadikosok száma végeredményben nem változik. A gimnáziumok egyik fő feladatának megjelö­lésére nagyon kifejező szót ta­láltak: tehetséggondozás. Eb­ben szinte külön program rej­tezik. A megye szakember- szükséglete azt kívánja, hogy „a továbbtanulás legfontosabb formájának a hagyományos szakmunkásképzést tekintsük.” A közművelődés terén is reális terveket kell végrehaj­tanunk. Az oroszlányi művelő­dési központ és a bakony- szombathelyi művelődési in­tézmény elkészül, egyebekről viszont ezt olvashatjuk:,.Meg kell kezdeni az eredetileg ter­vezett megyeszékhelyi és a Komárom városi művelődési központok, valamint további 10 községi objektum felépíté­sének előkészítését.” Azaz: addig nyújtózunk, ameddig a takaró ér. Hogy jobb lenne gyorsabb ütemben előrehalad­ni a fejlesztésben? Kétségte­len. Ám azon is kár lenne vi­tatkozni, melyik a helyesebb: ha azt mondjuk — ennyire futja az erőből, vagy ha ígé­retekben bővelkedünk, s aztán semmi nem lesz belőle. A terv legyen reális terv. Mind­ezek mellett sok-sok lehető­ség van arra, hogy újabb ered­ményeket mondhassunk majd magunkénak 1975-re: ezen munkálkodni pedig kötelessé­günk. Csak egy-két mozzana­tot e témából. „Nemzetiségi községeinkben — széles körű együttműködés­re támaszkodva — biztosítani kell a nemzetiségi hagyomá­nyok gyűjtését, ápolását, kor­szerű továbbfejlesztését...’” „Evenként egyszer Természet- tudományos Hetet kell ren­dezni”, nagyobb „figyelmet kell fordítani a Mü.M intéze­tek fiataljai és az ifjúmunká­sok színházi kultúrájának fej­lesztésére... Ennek érdekében szoros együttműködéssel meg kell valósítani az SZMT áltál tervezett Szakmunkástanuló Színházak akciót”. Vagy: .,To­vább kell folytatni, illetve fejleszteni a négy megye, He­ves, Nógrád, Pest és Komá­rom művelődésügyi együttmű­ködését”. Ezek a szemelvények is bizonyíthatják, tenni kell a dolgunkat, hogy előrehalad­junk, s az esetek egy jelentős részében nem a forinton, ha­nem a munkavégzésen és az őszinte szándékú együttműkö­désen múlik, mit érünk el jövőre, s a további években. Ezt is látni kell, hogy oszlas­suk azt a várakozó hangula­tot, amire már bevezetőben utaltunk: milyen más lenne, ha ezt és ezt felépítenénk, megkapnánk, stb. UnnVnn komolyan kell viszont nflyyUII venni néhány dolgot.-------------Például azt, amit a t erv szorgalmaz: „az egy köz- igazgatási egységen belül mű­ködő szervek, intézmények feladataikat koordinálják és minden szerv a reá eső tenni­valók anyagi feltételeit is biz tosítsa”. Csak egyféle kul túra létezik; s másfelől a kul­túra, szocialista kultúránk ügye nem csak a művelődés- ügy hivatalos szerveire tar­tozik. A következő időszak­ban a helyi tanácsok maguk tehetik helyére hatókörzetük ben a kultúra ügyét, amikor a saját területük adottságai­nak megfelelő programot elké­szítik. A valóságos helyzethez jól igazodó tervekre van szükségünk — ezeknek a ter­veknek a tervszerű, tudatos végrehajtásán pedig nem szűn­hetünk meg munkálkodni. J. J. 50 éve Pilismarőton készült az első magyar—török szótár 1922. júliusában pilismaró- ti kúriájában fejezte be dr. Pastinszky János tanár — műve előszavának dátuma sze­rint — azt az 1377 nyomtatott oldalra terjedő vaskos kötet, mely 50 év után is még min­dig az első és egyetlen ma­gyar—török szótár-kiadvány. Újító ez a munkája — hisz már a Kemál által életbe lép­tetett új helyesírás szerint la­tin betűkkel, fonetikus ala­pon dolgozta fel szótárának anyagát. Művében a török szavak mellé a megfelelő per­zsa és arab értelmét is felvet­te, mert — mint előszavában írja: „a két nyelvnek — kö­zös vallásuk miatt volt a leg­nagyobb befolyása a törökre”. E hatalmas mű kiadásához — akkoriban — írja: „sehonnan, semminemű támogatásban nem részesültem, és így a sa­ját erőmet nagyon is felül­múló költséges kiadást ki­zárólag a magaméból voltam' kénytelen fedezni”. Sok esztendővel érdemes visszamennünk és pedagógus­famíliából származó anyai dédatyját, a hajdani dömösi és maróti iskolamestert, az el­ső Wieland- és Lafontaine* fordítót, a régi magyar egy­házi énekek szerzőjét és ösz- szegyűjtőjét a Maróinak 56 éven át tudós nótáriusát, sőt orvosát, Bozóky Mihályt fel­idézni, kinek akkori nagy népszerűségét a helyi egyházi anyakönyv lapjai ékesen bi­zonyítják. Ennek adatai sze­rint 1800 körül a két faluban esküvő vagy keresztelő úgy­szólván alig volt Bozóky Mi­hály és Paulovics Veronika részvétele nélkül; hol mint násznagy, hol mint kereszt- szülők szerepeltek. A Komá­rom megyei Szinnyei József írja nagy életrajzi lexikoná­ban Bozókyról, hogy a maga korában kiváló szociális ér­zékről tett tanúságot. Ugyan­ezt elmondhatjuk dédunoká­járól dr. Pastinszky Jánosról is. Míg Bozóky mint iskola- mester maróti lakában taní­totta növendékeit —■ mert ak­koriban még a falusi iskola- mestereknek nem igen állott rendelkezésére e célra berende­zett iskolaépület —, 150 év múl­tán pedig ugyan e házban a többszörös doktorátussal ren­delkező tudós az egyszerű fa­lusi parasztgyerekekkel igye­dagógiai és török nyelvészeti cikket írt és munkát adott ki. (Például: dr. Gyulay Béla emlékezete, Bp„ 1911. és A legújabb török irodalom főbb képviselői, Bp„ 1912.) A tö­rök—magyar barátság nagy istápolója volt. Törökország* Az IKDAM c. török lap 1914. április 14-i számának címol­dala: Pastinszkyt egy tanulmányúton levő csoportban láthatjuk kezett elsajátíttatni és meg- kedveltetni a keleti nyelvek tudományát — minden anya­gi ellenszolgáltatás nélkül. Pastinszky János életmódja a szerény, egyszerű polihisz­toré volt. Nem volt hivalko­dó, nagy tudása és ismeretkö­re ellenére sem — megma­radt élete végéig annak az embernek, aki csak a tudo­mánynak, könyveinek, ember­társai megsegítésének, s az akkoriban felújult török—ma­gyar rokoni barátság fejlesz­tésének élt. Életrajzát a nemrégiben (1969-ben) kiadott Magyar Életrajzi Lexikon is közli. 1873. szeptember 22-én szüle­tett Pilismarőton. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából számos tanul­mányutat tett Törökországban és a Közel-Keleten. Több pe* ban ma is még inkább foglal­koznak személyével és mun­kásságával, mint hazánkban. Török lapok sok cikkben szá­moltak be róla. 1945. augusz­tus 18-án hunyt el Budapes­ten, hamvai a maróti teme­tőkertben nyugszanak. Abból az alkalomból, hogy most ezen egyedülálló, 50 év előtt kiadott szótár szerkesz­tőjére emlékezünk, szeretném felhívni szülőfaluja, Pilisma­rót figyelmét, hogy e kiváló tudós születési helyét emlék­táblával megjelölni, s róla ut­cát elnevezni —, hogy emlé­két . a jövőnek megőrizzük — nemes gesztus lenne. Dr. Mikesy Sándor, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Bölcsészeti Kara Magyar Nyelvtudományi Intézetének főkönyvtárosa Könyvespolc Krónika Dózsa György tetteiről Nemeskürty István, aki már felhívta magára a közvéle­mény figyelmét az Ez történt Mohács után című könyvével — előbb is foglalkozott múl­tunkkal —, most 1514-ről szó­ló híradásával keltett érdek­lődést. A Mohács utáni évek­ről írt „deheroizáló” tanul­mánya, amely a „nemzeti lé­tünk nagy temetője” mítoszt oszlatta, sok vitát váltott ki. Dózsa-könyve feltehetőleg is­mét a disputák középpontjá­ba kerül. Ennek egyik oka, magyará­zata abban rejlik, hogy ná­lunk szokatlan a történelmi esszé műfaja: nem tudós ta­nulmány abban az értelem­ben, hegy szárazon tudomá­nyos, ellenkezőleg, közvetlen, meditativ hangvételben író­dott, s kérdez, anélkül, hogy HÁLÓK (Sipeki Gyula felv.) minden esetben válaszolna is; ugyanakkor nem történelmi­etlen, hiszen a tényekre tá­maszkodva, a forrásmunkák alapos átgondolásával fogal­mazza meg következtetéseit. A szerző nem kíván min­den számba veendő tényező­ről szólni. Néhány csomópon­tot emel ki, eköré süríti gon­dolatait, kérdéseit. Ezek a csomópontok azonban a lé­nyeges mozzanatok is egy­ben. A Habemus papám cí­mű fejezetben azt írja meg, hogyan is történt, hogy Ba- kócz Tamás megbízást kapott a keresztes hadjárat megszer­vezésére. Egy végvári vitéz Budán — Székely Dózsa György alig a keresztes had­járat meghirdetése előtt egy párviadalban aratott győzel­me után „szabadságot kapott parancsnokától, hogy kitünte­tését és jutalmát magától az uralkodótól vegye át. Nem minden esetben került egy- egy hősi tettével kitűnt kato­natiszt az uralkodó személye elé, főleg békeidőben nem; hogy a helyőrség parancsno­ka mégis egyenest a főváros­ba küldte Dózsát, arra mu­tat: nemesi rangot jelentő földbirtokjutalomra terjesz­tette elő a székely vitézt”. Április 9-én ünnepélyesen kihirdették a pápai bullát, 24-én, Szent György napján Dózsát a seregek vezérévé avatják. Figyeljük csak Ne­meskürty gondolkodásának lo­gikai menetét: „Hogyan s miként került sor Dózsa György kinevezésére, nem tudjuk. Mi vezethette e szo­katlan lépés megtételekor a hetvenkét esztendős, ravasz és tapasztalt érseket? Ezt sem tudjuk... legföljebb azzal kö­zelíthetjük meg az igazságot, hogy sorra vesszük: mi nem történt.” Május 14-e, Cantate vasárnapja, ismét fordulat: az eddig szótlan király uta­sítja Dózsát: ne vegyen föl több jelentkezőt a táborba; egyáltalán, szüntesse meg a toborozást, s haladéktalanul induljon Horvátországba, Knin fölmentésére. A király a pápai bulla ellen nem in­tézkedhet. Ismét fordulat: visszavonják a bullát. Vagyis; vége az egyházi támogatás­nak. A király s a nagybirto­kosság ellenük lévén, vagy vállalják a belső háborút, vagy hazatérve, a földesurak bosszúját. Dózsa higgadtan vezeti végig seregét az alföl­dön. „Május közepétől július kö­zepéig, Dózsa vereségéig ösz- szesen két hónap telt el, s ez még hadműveletek lebonyolí­tására is kevés. Ha tehát semmi mást nem állapítunk meg, mint azt a tényt, hogy Dózsa a Duna-Berettyó kö­zötti terület jobbágyait két hónap alatt felszabadította: már ezzel is méltatjuk tette­it. „Nemeskürty egész köny­vére ez a józan, meggyőző ér­velés jellemző. A forradalmi korszakok jel­képévé vált Dózsa Györgyről így összegezi gondolatait a szerző: „Nem kergetett fan­tomokat. Nem volt megszál­lott. .. Tudta, mit akar, és bár egy osztály nélküli társada­lom álma akkor szükségkép­pen nem válhatott valóra”, de joggal számíthatott a közpon­ti hatalom, a király hallgató­lagos segítségére. Végül is Werbőczi Triparti- tum-a 1514. őszéről (mely „soha törvényerőre nem emelkedett”) századokra szol­gaságra vetette a jobbágysá­got. Ezzel a fejlődés ‘törvé­nyeinek is ellene szegülve, a nemesség a maga feljebb emelkedésének lehetőségeit is elutasította. Nem a paraszt- háború kegyetlen elfojtásá­ban. hanem ez említett tör­vény hallgatólagos elismerés* által bizonyította a magya* nemesség, az uralkodó osz­tály korlátoltságát. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom