Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1962. április (17. évfolyam, 27-35. szám)

1962-04-04 / 27. szám

Szabadságunk kO m OFO fYl m €? jyg / Vttág pmtkHpjai, cyymUjefthj DOLGOZOK LAPJA Hro^re^.ymKi 4^IpixlAQi^Bofr1*1 Bg^Tiw.Wyff:«a! XVII. ÉVFOLYAM. 27. SZÁM. * Ára 60 filler - 1982. ÁPRILIS 4. SZERDA ÉLJEN ÁPRILIS 4/FELSZABADULÁSUNK 17. ÉVFORDULÓJA! valóit. Az ipari üzemekben egyre magasabb színvonalra emelkedik a dolgozók szocia­lista vetélkedése: a megyében tízezer munkás vesz már részt a szocialista brigádok mozgal­mában, egyes tatabányai ak­naüzemekben pedig már a „szocialista bányamező" cí­mért indulnak versenybe. . A párt VIII. kongresszusára va­ló készülődés bizonyára még nagyobb lendületet ad a szo­cialista versenynek, amelynek az idén nem a mennyiségi ter­vek túlszárnyalására kell irá­nyulnia — ez nyersanyag és elhelyezési lehetőség híján csak zökkenőket okoz vagy amúgy is felduzzadt raktár­készleteinket növeli tovább —, hanem a tervek minden rész­letében való teljesítésére, a minőségi és gazdaságossági mutatók javítására. A versenylendület, a munka­láz nem csupán a bányák és üzemek dolgozóit kell hogy magával ragadja, hanem a földek művelőit is. Az alapve­tő feladat itt is hasonló. Ahogy a Központi Bizottság márciusi ülésének határozata megfogal­mazza: „A terméshozamok, a termelékenység növelésével kell végérvényesen bebizonyí­tanám'; a szocialista -»«fft/í* ce­nti mezőgazdaság fölényét a kapitalista és kisárutermelű mezőgazdaság fölött.” A leg­sürgetőbb feladat most, amivel e perspektivikus cél valóra vál­tásához a legjobban hozzájá­rulhat a falu népe: a kései ki­tavaszodás miatt összetorló­dott munkák gyors és jó mi­nőségű elvégzése. A tatai já­rási versenyfelhívás és e kez­deményezés kedvező vissz­hangja arra utal, hogy a me­gyei tsz-eik és gépállomások dolgozói átérzik ennek fontos­ságát, s látják felelősségüket áz ország kenyerének biztosí­tásában, a szükséges hús, tej* zöldfőzelék előállításában. Nagyszerűek távlataink, s ezek megvalósítására mind­jobban kibontakozik népünk erkölcsi-politikai egysége. En­nek az egységnek az az ob­jektív alapja, hogy társadal­munk valamennyi osztályának és rétegének közösek az érde­kei és céljai, egyaránt érdekel­tek a szocializmus megalapo­zásában és felépítésében. Ezen alapul a párt és a tömegek jó kapcsolata is. Az utóbbi öt év­ben a dolgozók döntő többsé­ge saját tapasztalatai alapján győződött meg róla, hogy a párt politikája helyes, s töret­lenül szolgálja a dolgozó la­kosság üdvét. A párt továbbra is ezen, az élet által igazolt úton kíván járni, S' szembe­száll minden olyan törekvés­sel — származzon az jobbról vagy balról —, amely el sze­retné téríteni ettől. Köteles­ségünk ez a nemzetközi mun­kásmozgalommal szemben, de a magyar néppel szemben is. amelynek szolgálatában látja pártunk tevékenységének fő értelmét. N agy dtat tettünk meg a tizenhét év alatt. De még nagyobb útra készülünk: a kommunista jövendő felé irá­nyítjuk lépteinket. S ha to­vábbra is összeigazítjuk eze­ket barátainkkal, a szocialista országok testvéri közösségé­nek államaival, akkor még e nemzedék életében elérkez­hetünk célunkhoz. van rádiója s minden kilence­diknek televíziós készüléke is. Mind többen veszik birtokba a műveltség kincseitf csak a megyében mintegy ötezer erő­ben jár az általános és közép­iskolák esti és levelező tago­zataira. Számos adatot lehetne még felsorakoztatni annak igazolá­sára, hogyan javultak a dol­gozó emberek életkörülményei nálunk az utóbbi másfél évti­zedben. Tudjuk természetesen, hogy még „nincs itt a Ká­naán”, akad még gond és ne­hézség is. Bár csaknem fél­százezer lakás épül évente ha­zánkban, s a megyében tavaly több mint kétezer állami és szövetkezeti lakás, valamint családi ház készült el, még mindig nagy problémát jelent a lakáshiány. Sokgyerekes csa­ládokban, ahol csak egy a ke­reső, bizony ugyancsak helye van minden forintnak, s nem­egyszer ad még okot bosszan- kodásra egy-egy árucikk hiá­nya. De mennyivel más gon­dok ezek, mint a 20—25 évvel ezelőttiek! Mások, már csak azért is, mert jelenleg kézzel­fogható tapaszlataink alapján látjuk és tudjuk: ma kevesebb a gond, mint tegnap volt s holnap még kevesebb lesz, mint amennyi ma van! A jövő biztos, a létbizonytalanság, a máról holnapra élés, az „öreg napjainkra” való fukar kupor- gatás szükségessége egyszer s mindenkorra megszűnt. A hogy haladunk előre, úgy lesz egyre szebb az élet. Már kirajzolódnak előttünk az általános bőség, a személyiség sokoldalú kibontakozása társa­dalmának, a kommunista tár­sadalomnak a körvonalai is, amikor mindenki szükségletei szerint részesedik majd az anyagi javakból. A jobb élet azonban nem repül sültgalambként a szánk­ba, ezért meg kell dolgoznunk.. A kommunista bőség tálát sen­ki sem hordja tele helyettünk, azt nekünk magunknak kell színültig megtöltenünk. Szor­galmas, áldozatkész, magas termelékenységű munka nél­kül nem érhetjük el nagysze­rű céljainkat. Lenin arra ta­nít bennünket: a munka ter­melékenységének folyamatos növelése az az eszköz, amely- lyel biztosíthatjuk az új tár­sadalmi rend végleges győzel­mét a régi felett. Mi arra tö­rekszünk, hogy a két világ- rendszer ne a harctereken, ne egy termonukleáris világhábo­rúban mérje össze erejét, ha­nem a békés munkában. De hogy itt győzelmet arassunk, ahhoz mielőbb utói kell ér­nünk és túlszárnyalnunk a gazdasági fejlettség és az élet­nívó tekintetében a legfejlet­tebb tőkésországokat. A ter­melékenység gyarapítása, a műszaki színvonal emelése, a gazdaságosság fokozása — ezek azok a láncszemek, ame­lyeket'elsősorban meg kell ra­gadnunk ahhoz, hogy előbbre jussunk az élet minden terü­letén. Ö römmel mondhatjuk, hogy a dolgozók többsége mind­jobban megérti ezt. A nemrég tartott termelőszövetkezeti közgyűléseken bebizonyoso­dott, hogy a parasztemberek zöme mély felelősségérzettel mérlegeli mind önmaga, mind a közösség munkáját és tenni­le. Mi voltunk Hitler utolsó csatlósai, bizony szégyenteljes lapjai ezek történelmünknek. Ma pedig a haladás élvonalá­ban járunk, az emberiség jö­vendőjének úttörői között. S bárhogyan is rágalmaznak ben­nünket az imperializmus pró­kátorai, világszerte mind főb­ben néznek ránk elismerő meg­becsüléssel. Latin-Amerik a, Ázsia, Afrika dolgozóinak kép­viselői egyre nagyobb számban keresik fel országunkat, hogy 6aját szemükkel lássák: milyen is az, ha egy nép szocialista út­ra lép. Tanulnak módszereink­ből, hitet, erőt merítenek pél­dánkból. De erőt merít ered­ményeinkből a fejlett tőkés or­szágok munkásmozgalma is. Angol, dán, olasz, francia elv­társak mondják, amikor itt járnak: ha ti jól dolgoztok, eredményesen fejlődtök, gya­rapodtok — az a mi számunk­ra a legnagyobb támogatás. A „magyar” névnek ma becsüle­te van a világban a haladó emberek körében — még ha egynéhány lezüliött disszidens tetteivel igyekszik is aláásni nemzetünk hírnevét —, s ez tizenhét esztendős fejlődésünk egyik legfőbb eredménye De nemcsak a nagyvilág tük­rében mérhetjük fel előreha­ladásunkat; az ország éleiének ezernyi kisebb-nagyobb ese­ménye is hű képet ad róla. Iparunk ma négyszer annyi terméket ad, mint a tőkés rendszer utolsó „békeéveiben”. S nemcsak mennyiségben fej­lődött. hanem korszerűbbé, termelékenyebbé is vált. Me­zőgazdaságunkban rna a nagy­üzem az uralkodó, akárcsak a feudál-kapitalista rendben volt, de mennyire más nagy­üzem ez a mai! Az a paraszt­ságot nyomorúságban tartó, korszerűtlen, keveset termelő, félfeudális úri nagybirtok volt, ez viszont a parasztok önkén­tes szövetkezésén, a gépi mun­kán, a korszerű termelési el­járások meghonosításán alapu­ló szocialista nagyüzem, mely a korlátlan fejlődés távlatait nyitja meg a mezőgazdaság dolgozói előtt. S mennyire megváltoztak az emberek életkörülményei! Hazánkban járt nyugati újság­írók cikkeiben ma már szinte visszatérő refrén, hogy milyen szépen, elegánsan öltözködnek nálunk az emberek. Szép ru­hában azelőtt, a múlt rend­szerben is jártak nálunk em­berek, de akkor az csak a ki­váltságos kisebbség volt. A dolgozó embert már külseje is megkülönböztette a jobbmó- dúaktól, a „munkáskülsejű” megszokott kifejezés volt a lapokban. Nos, próbáljuk csak meg most a külső után meg­állapítani az utcán, ki lehet munkás, ki mérnök vagy ép­pen tanácselnök! Hiszen las­san már a legkisebb faluban is a legújabb fővárosi divat szerint öltözködnek a lányok — asszonyok. A kalóriafogyasztás tekinte­tében ma a világon a legelsők között vagyunk, s az élelme­zéstudomány szakemberei sze­rint egyes élelmicikkekből már csökkenteni kellene a fogyasz­tást, mert a jelenlegi szint túl­haladja a egészséges életmód követelményeit. Üj lakónegye­dek nőnefk ki a városokban, szép új családi házak ezrei a falvakban. Megyénkben ma már szinte minden családnak T avaszodott már, az égen játékos felhőket hajszolt a friss áprilisi szél, s a nap­sugarak játékosan melegítet­ték a lesoványodott, égőszemű embereket. Kipirosította arcu­kat, melyre mély barázdákat húzott a csak nemrég kiállt szenvedés, de a szemükben mégis valamilyen eddig nem látott, újfajta láng ragyogott. Egy új tavasz levegője simí­totta végig acukat, s váltotta ki ezt a ragyogást: a szabad­ság tavaszáé. Április 4-ét mutatott a nap­tár, egy ugyanolyan hétközna­pot, mint a sok többi. Csak a szovjet hadsereg hadijelenté­séből tudtuk meg másnap, hogy mégsem olyan nap volt az, mint a sok egyéb, hogy ezen a napon visszavonhatat­lanul, végérvényesen befeje­ződött a régi élet, és megkez­dődött egy egészen új. A sza­badság ezen a napon mór az egész országra ráköszöníött, s minden városban, minden fa­luban tettre, munkára serken­tette az embereket. Tizenhét éve már ennek. Ti­zenhét esztendeje, hogy ágyúk dörgése és géppuskák kelepe­lése, bombák vijjogása és lö­vedékek tompa morajlása kö­zepette megszületett a szabad­ság. Nehezen, kemény harc­ban született, s kemény harc közben is cseiperedett fe>. Akadtak, nem kávésé», e. : kv el akarták pusztítani, hogy újra visszahozzák a régit. De kemény falba ütköztek, a ma­gyar szabadságot erős munkás­öklök védelmezték, s ezek megoltalmazták mindenféle el­lenségtől. Megoltalmazták, mert volt segítőtársuk is e harcban, akire mindig számíthattak. Mindenekelőtt azok segítettek őrt állni szabadságunk védel­mében, akik meghozták ne­künk: a felszabadító szovjet nép fiai. Sok ezren áldozták akkor életüket azért, hogy a mi kis országunkra szebb na­pok virradjanak. S attól kezd­ve is mellettünk álltak, hűsé­ges, megbízható szövetséges­ként. Szabadságunknak épp ez a szövetség az egyik legfőbb záloga, s ezért is vigyázzuk a szovjet—magyar barátságot féltő gonddal, ezért munkálko­dunk fáradhatatlanul állandó erősítésén. r prilis 4-e végérvényesen xA. elsöpörte a népünket ne­gyed századon át gúzsbakötő, legjobbjainkat börtönbe, bitó­fára juttató úri rendet, a fa­sizmus 25 esztendős terror- uralmát. A magyar nép így sa­ját kezébe vehette sorsát, ura, formálója lehetett annak. S ha most számba vesszük, hogyan sáfárkodtunk ezzel a lehető­séggel, hogyan éltünk a szov­jet nép hős fiai által megho­zott szabadsággal, elégedetten tekinthetünk végig eredmé­nyeinken. Volt nehézség, gond, baj bőven, egy időszakban sa­ját hibáink is botladozóvá tet­ték lépteinket, de egészében olyan nagy utat tett meg nem­zetünk, mint előtte századok során sem. A költő egy és negyed év­százada a nemzethalál vízió­jával küzdött, s ez a rémláto­más 1944-ben majdhogynem Valósággá vált. A magukat „történelminek" nevező ural­kodó rétegek mély sírt ástak nemzetünknek, s nem rajtuk múlt, hogy nem zuhantunk be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom