Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1943
27 5. Apolló dal- és zenekör. Vezetőtanár: Péterfy István. A megrövidült tanév erősen hátráltatta az ének- és zenekar működését, mely ebben az évben csak az előírt iskolai ünnepélyeken fejtett ki működést. A zenekar létszáma 10 fő volt, ami a múlt évihez képest növekedést jelentett. Mindkét kar főleg magyar szerzők műveivel foglalkozott, folytatva az előző években megkezdett fejlődési folyamat irányát. Egy alkalommal az énekkar az istentiszteleten is szerepelt. Az énekkar szeretett volna résztvenni és már készülődni is kezdett a Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egyesület rendezésében tervezett május havi országos középiskolai diákdalosversenyre, ez azonban a tanév korai befejezése miatt elmaradt. 6. Leventecsapat. Iskolai leventeparancsnok: dr. Bodor András, csapatparancsnok: Lőrinczy Zoltán, csapatparancsnok helyettes: Balázs József, majd katonai bevonulása után Pál András. Ifjúvezető szakaszparancsnokok : a III. szakaszban Rostás Gyula V. o., a IV.-bén Borbély Géza Vili. o, az V.-ben Albert Pál VII. o., a VI.-bán Kotpos József VIII. o., a VII.-ben Kovácsy Pál Vili. o., a VIII.-ban Szekernyés Márton VIII. o. tanuló. A leventekiképzés ebben az évben is megérezte az idők mostoha járását, a leventekiképzés kései kezdése miatt az őszi időszakra előirányzott szabadbani foglalkozásoknak nem lehetett eleget tenni és az előírt anyagot is csak kellő'összevonással lehetett elvégezni. Ebben a „Szent László kiképzési év“-ben a vezetőségben annyi változás történt, hogy újabb rendelkezés alapján 2 tanároktató helyett csak' egyet kellett alkalmazni, aki előbb mint levente parancsnokhelyettes, később mint leventesegédtiszt szerepelt. Az ifjúvezetők feladatköre ezzel szemben megnövekedett, ők vezették önállóan az egyes szakaszokat, a parancsnok és helyettese ellenőrzése és irányítása mellett. Munkájukban néha bizonytalanság mutatkozott, azonban feladatukat annyira lelkiismeretesen és törekvőén töltötték be, hogy vezetésük alatt a leventeség élettel, vidámsággal és nemes versengéssel telt meg. Ha kiképzésük, leventeismereteik alaposabbak lennének, könnyen megvalósíthatnák azt az eszményképet, melyre a leventeség létrehozói törekedtek. A leventecsapatnak 167 tagja és 4 kisegítőszolgálatos leventéje volt. A 6 felsőbb osztálynak megfelelően 6 szakaszra oszlott, mindegyik élén egy ifjúvezetőből kinevezett szakaszparancsnokkal és egy szakaszparancsnok helyettessel. A szakaszok létszámuk arányában 2—3 rajra oszoltak. A leventék nagyrésze az „anya“-, azaz gimnáziumi csapatban végezte kiképzését, de az arra vállalkozókat és rátermetteket az ifjúvezetőképző csapatba vezényelték, hogy az ifjúvezetői utánpótlás zavartalanul meglegyen a következő években is. Egy levente az ejtőernyősökhöz, mások a repülőkhöz voltak elvezényelve és ott, parancsnokaik értesítése szerint, feladatukat mindig jól végezték. A munkaszolgálatos leventéket az iskolai leventeparancsnok könyvtári munkával foglalkoztatta. Az előírt