Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1941
32 építésénél és berepítésénél. A vezető tanár és az ifjú vezető résztvett a Magyar Aero Szövetség által Kolozsváron rendezett kétnapos vezető tanfolyamon. Megrendezte az intézet dísztermében a budapesti Káveló kör kérésére Kolozsváron az első zárttéri modell bemutatót. A kolozsvári kerület által rendezett jelvényszerző versenyen a kör két tagja I-fokú modellező jelvényt szerzett. Ének-Zenekar. Vezető: Péterfy István. Az ifjúság zenei téren kifejtett munkássága sikeres volt, amiről tanúskodik egy gazdag műsorú zcnedélután rendezése és több ének-zenekari és szólószámokkal való közreműködő szereplés. A zenei tevékenységünk kizáróan tanuló ifjúságunkból alakult énekkar, zenekar és az önképzőkör keretében működő regős csoport munkája köré csoportosult. Az énekkar az iskolai gyakorlati énekoktatás legfonto- sabbja, amelynek a létszáma is a legnagyobb s amely létszám az első osztálytól, a nyolcadik osztályig minden jóhallású és hangú tanulóból tevődik össze. Az énekkari művek megválogatá- sánál különös gondot fordítottunk arra, hogy azok a lehetőségig csak magyar szerzőktől valók s a Bartók—Kodály által megjelölt megújulás szellemét hirdetők legyenek. Eszerint tehát a megtanult művek, három alkalmi esettől eltekintve, kizárólag Kodály Z., Bárdos I... Kerénvi Gy., Liszt F. műveiből voltak összeválogatva. A zenekari művek megválasztásánál, abból a sajnálatos körülményből eredően, hogy számbavehető iskolai zenekari irodalmunk nincs, nem lehettünk tekintettel arra, hogy magyar szerzők műveit tanítsuk. A tanult zenekari müvek: Richter F. X., Pachelbel J., és Teleman G. Ph.-től több tételes simfonia és szvit. Az önképzőkör regős csoportja szintén lelkes, szép munkáról tett bizonyságot. A tanult darabok kizáróan a magya rnépdalkincsből voltak válogatva. Gyakran szerepeltek az önképzőköri gyűléseken és többször nyilvános ünnepségeken is. A legkiválóbb zenei tehetségű tanulók és legszorgalmasabb- ban közreműködők a következők voltak: Gálffy Zsigmond. Szeghő Péter, Major István, Sajtos Ferenc, Máthé Sándor, Já- nosházi György a VIII. o.-ból. Ádám Dénes, Bajusz István, For- ner József, Forrai Elemér a VII. o.-ból. Kurkó György, Pázsint Zoltán, Szamosi Soós Csaba a VI. o.-ból. Nagy Pál, Szász Balázs a IV. o.-ból. Béréi György, Borsai Gábor, Gyulai Zoltán a III. o.-ból. Gotthárd György, Müller Ádám, Nagy Tibor, Tana Ferenc a II. o.-ból. Bedő Károly, Demény Lajos, Monori László, Szilvester Imre, Varga László az I. o.-ból.