Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1941

III. Az iskola rövid története.* Az unitárius kollégium abból a városi iskolából fejlődött ki, melyet Izabella királyné alapított az Óvárban 1557-ben. 1566—68. közt vált unitárius iskolává a város lakóinak unitárius vallásra való áttérésével. Az óvári unitárius kollégium első igazgatója Dávid Ferenc vallásalapító volt. (Óvári iskola; ma: Ferencrendi zárda.) 2 és fél évi megszakítással (1603—1605. Básta mindent elvett az unitáriusoktól) 1693-ig, mintegy 126 évig állt fenn ez az óvári unitárius kollégium. Ekkor I. Lipót intézkedésére az Óvárból ki kellett vonulni. A 2-ik iskolaépületet a mai főtéri templom főbejáratával szem­ben, a plébánia épület mellett építették fel az unitáriusok 1695—1697. években. Ez volt a piaci iskola, amely 1697-től 1716-ig, Steinville erőszakos fellépéséig volt az unitáriusok birtokában. A „piaci iskoládból kiüzetve a Belmagyar utcában (ma'. Kossuth L,-u. 7 sz.) szereztek telket és építettek iskolát, amelyben 1718-ban kezdődött meg a tanítás és tartott 1901-ig. Ez volt a Bel- magyarutcai iskola. Idők teltével a magyarutcai iskola szűknek bizonyult és akkor 1899.-ben elhatározta az egyház a mai, Kossuth L. utcai (9 sz.) modern kollégiumi épület felépítését. Két év alatt készült el és 1901. szept.-ben a tanítás itt kezdődött meg és folyik ma is. Itt van elhelyezve a 8 osztályos gimnázium, 4 oszt. elemi iskola, teológiai akadémia, internátus-konviktus és a püspöki iroda összes mellék­hivatalaival. Az építés 1,060947 koronába került. Ebből 700.947 K-t az unitárius egyház, 240.000 K-t a magyar állam, 100.000 K-t Berde Mózsa hagyatéka, 20.000 K-t dr. Brassai Sámuel hagyatéka fedezett. Az államsegélyre vonatkozó szerződést az 1883 XXX. t.-c. 47._ §-a értelmében 1890. december hó 26-án kötötték meg (V, K. M 56.028 szám). Eszerint az akkori államsegély 7700 írt volt és 5 tanár esett állami kinevezés alá. Az ifjúsági önképzőkör 1830.-tól, az Apollo-zenekör 1870.-től kezdve folytatja működését. 1926—1940, között az önképzőkör mű­ködése a román közoktatásügyi minisztérium beszüntető rendelkezése folytán szünetelt. Feladatát bizonyos mértékben a beszüntetés ide­jére megszervezett „Ferencz József Unitárius Kör“ végezte. Az épület az 1915—1919. években katonakórházul szolgált. Ezek­* A kollégium történetét Dr. Gál Kelemen írta meg 2 hatalmas kötetben 1900-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom