Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1941
9 Magyarországon egységes államszervezetben különféle népek éltek s közös megértéssel, közös hivatást teljesítettek. Ezt az államegységet Trianonban kegyetlen erőszakkal széttépték, de ma már hajnalodik és Európa is akarja a Kárpát-Duna medence népeinek egységbe foglalását. Ezért magyarnak lenni, ma hivatás és annyit jelent, mint továbbra is Európa védője lenni, A magyar nemzet ezeréves hívaiását továkbra is vállalnunk kell, mert ez őrhelyen kívül nincsen számunkra hely. Ennek megvalósítására azonban a szebb jövőbe vetett erős hitre van szükségünk. Adjunk ezért a tudás mellett történelmi hitet, reményt az ifjúságnak: tanítsuk és neveljük azt egy boldogabb Magyarország számára. Mi, akiknek állami élete ezeréves küzdelem volt, most is reménykedünk ügyünk diadalában, bár azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem nem mindig igazságosan, hanem kénye-kedve szerint osztogatja a népeknek az élet értékeit, Sújta az érdemest, felmagasztalja az érdemtelent, A történelemnek velünk szemben elkövetett igazságtalanságait nagy szövetségeseink némileg enyhítették, de szövetségeseinket értékelve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Dél melege mellett az északi szél hűvössége is érezhető, reméljük azonban, hogy dicsőséges honvédeink harcai nyomán ki tudjuk majd kényszeríteni sorsunk végleges javulását. Fajunk kitartó erejével diadalra tudja vinni, hogy az évezreden át kialakult történelmi magyar faj uralkodjék továbbra is a Kárpátok alatt, ez az ideál, eszmény, amelyért megfeszített erővel kell dolgoznia minden igaz magyar léleknek. Jól jegyezzük meg, hazánk boldogsága attól függ, hogy tudjuk-e a jelzett közös munkára csoportosítani a nemzetet. Ápoljuk ezért mindenütt a közösségi gondolatot iskolán kívül és belül és szüntelenül neveljünk mindenkit arra, hogy az egyén semmi és minden a jaj és hasson át mindenkit a fajért való munkálkodás és kötelesség pontos, hív teljesítésének erős tudata. Nem áltathatunk senkit, magyaros nyíltsággal el kell mondanunk, hogy a mai kor ifjúságának nagy része felhasználja az alkalmat, hogy kevés munkával minél gyorsabban, minél erősebben éljen. Ezért szülőknek, tanároknak állandóan arra kell irányítaniok az ifjúság figyelmét, megértse azt, hogy az élet egyetlen útja a munka. Jelszavunk legyen tehát: dolgozzunk, dolgozzunk s harmadszor is dolgozzunk, mert egy faj igazi nagysága a munka és küzdelem közben bontakozik ki, miként az acélból az ütés csalja ki a szikrát. Mi lehetne az iskolai és szülői nevelés végső célja ? Miben nyilatkozik meg magyar fajunk és egyéniségünk legnagyobb ereje ? Mire kell első sorban oktatnunk, fegyelmeznünk s ha kell szorítanunk a gondjainkra bízott ifjúságot? Mi az, amit a magyar gyermeknek az anyatejjel kell magába szívnia s aminek csak a haldokló utolsó leheletével szabad elröppenie : a munka szeretete. Az lesz a magyarság legnagyobb embere, aki össze tudja végleg törni ezt a magyar szállóigét: „Nekem a munkát senki se dicsérje“, aki fokozza fajunkban a munka szeretetét, mert ez a mi egyedüli megtartónk. A közös magyar munka és a munka erkölcse váljék közéletünk erős ténye
