Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1916

— 13 — míg azok maguk teremthetik meg kiindulásukhoz az alapot, addig az egyházi beszéd kiindulási alapja adva van a bibliában, vagyis az alap itt valamely örök igazságot tartalmazó tekintély. Nem szán­dékom felsorolni mind e beszédek közötti hasonlóságot vagy különbséget, melyek szerkezet, irály és hangulat tekintetében is fennállanak, de a fennebbiek alapján hangsúlyozni akartam, hogy az egyházi szónok a parlamenti és törvényszéki beszédeket ne tanulmányozza, úgy, hogy azokat maga előtt a szószéken is min­táknak tekintse, amint több embernél tapasztaltam e hajlandóságot. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az egyházi szónok nem tanulhat sokat a parlamenti és törvényszéki beszédekből. Sőt ezek tanulmányozását felette szükségesnek tartom, mert, amit oly sok­szor hiába keresünk az egyházi beszédekben, megtaláljuk a világi szónoki művekben; megtaláljuk azt, hogy szigorúan egy célra tö­rekednek minden eszközzel s ezért a magyarázás, a bizonyítás és alkalmazás — az egyházi beszédnek is ugyancsak e legfontosabb alkatelemei — oly alaposak és kétséget kizárásra törekvők, hogy ez eszközök használását az egyházi szónokok a világiaktól bátran elsajátíthatnák. Cicero beszédei minéig híresek maradnak arról, hogy annak, aki az emberek gondolatvilágát, a szív- és lélek meg­indító eszközeit kellő mélységgel kitanulni igyekszik, miképen lehet nehány rövid szóval nem sejtett és maradandó sikert elérni. Ha­zánk világi szónokai közt Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szilágyi Dezső, Eötvös Károly, Ugrón Gábor, Bartha Miklós, gróf Apponyi Albert szónoki beszédei mindig nagy figyelemmel tanulmányozha­tók. Mindezeknél a mélyre szállást, a szigorú logikusságot, az oly szükséges distingválást, a kérlelhetetlen következtetést, a meggyő­ződés szilárdságát s e mellett a beszéd megfelelő méltóságát, a kifejezések tisztaságát és erősségét és a hangulat emelkedettségét tapasztaljuk. Mikor e nagyok beszédeit olvassuk, jól eső lélekkel tapasztaljuk, hogy a szónok semmi téren sem enged méltóságából, nem habozik meggyőződésében s oly könnyedén kezeli tárgyát, mintha a kérlelhetetlen igazság IsUne súgná minden szavát. Eze­ket bizony mind eltanulhatja az egyházi szónok a világiaktól. Meg­tanulhatja különösen azt, sőt azt meg is kell tanulnia, hogy min­den oldalról annyira ismerje tárgyát, hogy azzal mintegy bűvész játszódjék hallgatósága előtt, melyet elbűvölnie kell; elbűvölnie az igazság erejével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom