Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 91 natennünk, tornaszereink sem voltak s udvarunk is az óraközi pihe­nőre és játékra is csak alig elég. Kezdetben a tornaórában sétálni mentek vagy játszottak. Dec. 14-én végre megkezdődött a rend­szeres tornatanítás az állami polgári fiúiskola tornatermében, melyet Deine Károly igazgató úr szíves készséggel rendelkezésünkre bo­csátott, amiért e helyen is kifejezem hálás köszönetünket. Február 16-án innen is kiszorultunk, mert a tornaterem katonai célokra foglaltatott le; de ez az akadály márc. 1-én megszűnt s innen kezdve a tornatanítás rendszeresen folyt április végéig, amikor megint lefoglaltatott. Ezután már csak az udvaron tornáztak. Be kell röviden számolnom még arról a kazánfiités, lokomobil és cséplőgépkezelői tanfolyamról, amely a fa- és fémipari szakiskolá­ban április 15-én 16 évet betöltött ifjak részére megnyílt. Ezen tanulóink közül a következők vettek részt: Géléi József, Tischler Lázár Vili., Deniflée Imre, Gábor József, Géléi Kálmán, Gyulai Ferenc, Ullmann Ferenc VII., Balázs Ernő VI. o. t. A jelenlegi viszonyok között üdvösnek tartottuk e tanfolyam látogatását s azért buzdítottuk őket a részvételre. Egyebekben az év rendes lefolyású volt. Betegség miatt — amitől annyira féltünk, de amitől a jó Isten megóvott — nem kellett szü- netelnük. Szüreti szünet nem volt; a karácsonyi dec. 23-tól január 6-ig, a farsangi febr. 15—17-én, a húsvéti ápr. 1-től ápr. 21-ig tartott. A húsvéti szünetet azért adtuk az iskolai törvények sze­rinti két hét helyett a főhatóság engedélyével 3 hétben, hogy a tanulók hazamenvén, a tavaszi mezei és kerti munkákban segéd­kezzenek s legalább némileg pótolják azoknak a munkáskezeknek hiányát, amelyek most lenn a Száva és Duna mentén, fenn a Kár­pátokban az ásó, kapa és az ekeszarv helyett a puskát tartják s az ágyút irányítják. Tanulóinkat e vakációra a következő írással bocsátottuk haza: Az unitárius kollégium igazgatósága. Ez az írás a hazaérkezés után azon­nal s közvetlenül a visszaimlulás előtt bemutatandó a tiszteletes lelkész vagy körjegyző, biró, tanító úrnak láttamozás és igazolás céljából. Édes hazánk munkabíró férfi népsége künn küzd fáradhatatlan kitar­tással és hősiességgel a végeken. Ellenségeink nem győzvén karddal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom