Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

:6 — 2. Internátus és konviktus. Az intézet hallgatói a kolozsvári unitárius kollégium épületé­ben laknak és a kollégium konviktusában étkeznek. Az internátus költségeit egészen a magyarországi unitárius egyház viseli s igy a tanulókat az nem terheli. A konviktus költségei nagyobb részben szintén az egyháznak ilyen célú alapítványaiból fedeztetnek, amely javadalmazást a hallgatók érdemeik és körülményeik szerint kon- viktusi kedvezmény címén élvezik. Az internátusnak a folyó tanévben 18 tagja volt, minthogy a rendes hallgatók közül kettő a gimnázium internátusában volt felügyelő, egy Kolozsvárt lakó a szüleinél lakott és egy helyettes lelkészi szolgálatot teljesített a vidéken. Az internátus felügyelője Csiky Gábor negyedéves hallgató volt, kit két hónapig helyettesí­tett Pap Ferenc harmadéves hallgató. A konviktusnak húsz tagja volt, minthogy két hallgató a szülői házánál étkezett. 3. Fontosabb rendeletek. E. K. Tanács 616. szám alatt 200 K. óradijat utal ki Dr. Ferenc József egyházi jogtanácsosnak az 1913/14. évi előadásaiért. E. K. Tanács 669. szám alatt tudomásul veszi, hogy Bencédi Pál homorodujfalui lelkész középiskolai vallástanári vizsgálatot tett és az oklevél szövegét meghatározza. E. K. Tanács 813. szám alatt elrendeli, hogy a külföldön tanulmányokat folytató papnövendékekről és lelkészekről az intézet bizottsága a vallás és közoktatásügyi miniszter 2591 —1914. ein. sz. leiratának megfelelő jelentést terjesszen az E. K. Tanácshoz. E. K. Tanács 800. szám alatt az alap és szakvizsgálatokhoz az 1914/15. tanévre vizsgabiztosoknak kiküldi Végh Mihály, Vári Albert és Gyulai Árpád egyházi tanácsosokat. E. K. Tanács 796. szám alatt jóváhagyja az intézet 1914/15. évi tantárgyfelosztását és az óraadóknak dijaikat kiutalja. E. K. Tanács 779. szám alatt tudomásul veszi az alap és szakvizsgálatok eredményeit és kapcsolatos intézkedéseit megteszi. E. K. Tanács 799. szám alatt az intézeti bizottság jegyzőjé­nek évi 60 K. tiszteletdijat állapit meg és utal ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom