Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
107 — 6.-ára, mikor a déli haderőnek vissza kellett vonulnia; azután márc. 22,-ére, mikor a kiéheztetett védősereg leverhetetlensége tudatában büszkén, de néma fájdalommal szivében, kivonult a romok közül. És aztán emlékezzetek vissza a kraszniki, limanovai, gorlicei és kárpáti győzelmekre, melyeknek hírére hevesebben dobogott fel szivünk. A háború változó szerencséje szivünk legváltozatosabb, sokszor legellentétcsebb érzelmeit váltotta ki, de nem volt talán egyetlen nap sem az iskolai évben, melyen lelki életünk ne a legfeszültebb hullámzásban ingadozott volna. Bizonyára ti közöttetek is úgy volt, mint a felnőttek társadalmában. Ti kisebbek kirándulásaitokon sokszor játsztatok háborúsdit s bizonyos vagyok benne, hogy mindig a magyar győzött. Ti nagyobbak, belátóbbak, talán két csoportra váltatok: az optimisták és pesszimisták csoportjára. Két ellentétes világnézet, egyik sem méltó ezekhez a nagy történelmi időkhöz. Az optimizmus azért nem, mert egyik napról a másikra döntő győzelmeket vár s ha kételyeket hall, azt már hazafiatlanságnak bélyegzi, nagy nehézségeken könnyen túlteszi magát. A pesszimizmus azért nem, mert mindent sötéten lát, az eseményeket rosszmájú kritikával kiséri, bizalmatlan minden iránt, a lehetőségek közül mindig a rosszabbat tartja valószínűbbnek, kis sikertelenségeket döntőknek tekint s a végső kimenetel, az utolsó diadal reményeit lehangolni igyekszik. Az optimizmus nem méltó az idő komolyságához, a pesszimizmus az idő nagyságához. Most már méltán kérdhetitek: minő útravalóval bocsátlak el benneteket, ha sem ezt, sem amazt nem tartom jónak, a nagy és komoly időkhöz méltóknak? Mit ajánlok, minő lélekkel álljatok szembe ezzel a nagy kérdéssel? Megmondom. Nézzetek bizalommal a jövő elébe s hirdessétek ennek igéit, valahol csüggedéssel, reménytelenséggel és lemondással találkoztok. Az optimizmus valami sötét, homályos érzelmen épül fel, nem tudjuk okát adni, bizonyos mértékig önámítás, mely elfedi szemünk elől a valóság durva vonásait ; a pesszimizmus pusztítja és rombolja az erőt; eldugaszolja a forrásokat, melyekből a lelkesedés, a felmagasztosultság, a jelen öröme, a jövő reményeinek hangulatai áradnak. A bizalom, erkölcsi erő, érték, sőt több: tett, amely a tiszta ismereten alapszik. De mi ad jogot nekünk e bizalomra? Nem más, mint tiszta nemzeti lelkiismeretűnk és nemzeti erőnk tudata. A mi lelkiismeretünk
