Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1912
— 159 szélfuvásra lángra lobbanjon. Az évek gyors forgása még erősbi- tette a munkakedvet s a következő nemzedékek nem ismertek magukra nézve kötelezőbb feladatot, minthogy a megkezdett utón tovább haladjanak s az elődök magasztos célját sohase tévesszék el szemök elől. Nehéz idők vonultak el fejünk fölött; de, amint a kezdettel járó sok bajt le tudtuk győzni, sikerült diadalmaskodnunk a közöny és semmibevevés fölött is. A vadrózsával befutott csöndes hantok szellemei örök intés gyanánt itt lebegnek közöttünk, irányítják lépteinket s egyengetik előttünk az utat ad astra ! Óh milyen könnyű a mi munkánk az ő példaadásuk utáni milyen bátran haladunk előre a gyönyörű tradíciókkal behintet1 ösvényen! Emléket milyent állítsunk mi, a régmúlt idők késő utódai, elődeinknek.'Még a szavakban is szegények vagyunk s csak megtelik a szivünk valami édes, földöntúli érzéssel, a hálás emlékezéssel. Szeretnénk valami nagy fényes ajándékot hozni, de nem tudunk mást adni, csak virágokat, a legtisztább hála koszorúját. Az ő szerény leikök, mely csak a jövő nagyságát és boldogságát kereste, bizonyára meg fog elégedni ezzel az igénytelen kis adománnyal és boldogan fogja nézni vágyainak teljesedését, a virágzó és múltjára örökké büszke „Kriza Önképzőkört“. Egy szemernyi újra ahoz a nagy rakáshoz, melyet a magyar ifjúság állít védő bástyáéi a nemzetnek; egy önérzetes szó, mely azt akarta kifejezni, hogy vagyunk még magyar ifjak, ez volt a mi szerény munkánk ebben az esztendőben, melyről most itt be kell számolnom. Talán csekélyebb értékű aratás, mint lehetett volna, talán nem tudtunk tovább menni az akaratnál, de talán tettünk valami olyat, mely érdemes arra, hogy az utánunk jövőkben ne hagyja kialudni a lelkesedés szikráját. S ebben a mi szerény munkánkban nem az a lényeges, hogy mit tettünk, hanem az, hogy hogyan tettünk. Egész évi munkásságunk alatt pedig nem lebegett szemünk előtt más cél, mint az, hogy méltók legyünk elődeinkhez s ne feledjük el azt, amivel nagynevű önképzőkörünk szellemének tartozunk. S ha ténykedésünknek ezt az oldalát nézzük, minden szerénytelenség nélkül megállapíthatjuk, hogy amit az elődök olyan dicsőségesen kezdettek, mi nem épen dicstelenül folytattuk.
