Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911

— 82 — Konfirmáltak : Gelei József V., Bartha József, Bodnár Emil, Csehy Árpád, Frank-Kiss István, Gmehling Richárd, Hosszú Zol­tán, Kisgyörgy Endre, Lászlóczky Péter, Lőrinczy Dénes, Székely Sándor, Tana Ferenc, Tarcsafalvi Kálmán, Tóth István, Ullmann Ferenc IV., Kerekes István, Nagy Zsigmond, Pálfi Ambrus, Ütő Endre, Máté Emil III. és Barabás József II. o. t., összesen 21-en. Az idén az igazgatóság a tánctanítás és tanulás eddigi módján változtatást eszközölt. Eddig az volt szokásban, hogy a táncot tanulni akarók táncmester által összeállított társaságban az inté­zeten kívül, rendszerint a városi Torna-Vivő épületében gyűltek össze az esti órákban. A helyes erkölcsi nevelés érdekei megóvása szempontjából helyesebbnek láttuk, hogy a tánctanuló ifjúságot a tornaterembe gyűjtsük össze, ahol állandó tanári felügyelet mellett lehetnek. A jelentkező tanulók 27-en március—április hónapokban (szerdán és pénteken d. u. 126—7-ig, vasárnap d. u. 4 — ’Á^-ig) Major József táncmestertől tanultak 10 K díj mellett; ez a mérsé­kelt díj csak a tornaterem használata mellett volt lehetséges. A leány­társaság a jelentkezett fiuk rokonságából, ismerősköreiből telt ki. A tanfolyam május 4-én d. u. 3—7-ig tartott vizsgával záródott be, melyen nagyszámú közönség vett részt. A bemutatott ered­mény általános megelégedésre szolgált. A fegyelmi állapot általában jó volt. A tanulók legnagyobb része kifogástalan magaviseletét tanúsít. Pajkosságból, meggondo­latlan könnyelműségből származott egy-két eset, melyeknél elég volt s megtette a hatást egy nehány komoly intő szó vagy dor­gálás. Igazgatósági megdorgálásban az év folyamán 7 tanuló része­sült, többnyire olyan kihágásokért, melyek az internátusi élet rendjét zavarták. Ab egészségi állapotról isk. orvosunk jelentése hátrább, a kollégium kórháza c. fejezetben bőven és részletesen beszámol. Itt röviden csak annyit, hogy az egészségi állapot általában jó volt; járványos betegség (vörheny) miatt azonban a karácsonyi szünetet már december 6-án ki kellett adnunk. Ezen kivűl több fültőmirigy lob esete fordult elő, de egynéhány nap alatt gyógyúltak s a tanítás menetét nem zavarták. És a pünkösti szünet előtt egy nehány kanyaró megbetegedés is történt, melyek miatt a szünetet egy néhány nappal korábban ki kellett adnunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom