Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911

— 78 tanítói tanszékre rendes tanítónak. Beiktatásuk ápr. 11-én d. e. 11 órakor történt szép ünnepély keretében nagy közönség jelenlétében. Az ünnepélyt az ifjúsági daloskor a himnusszal kezdette meg, a vallástanár imádkozott, Gál Jenő f. gondnok úr megnyitotta az ünnepélyt, dr. Varga Béla „Az intuicionizmus mint divatfilozófia“-, Sándor J. „Az ének és zene szerepe a nevelésben“ c. értekezéseiket olvasták fel; mire az új tanárokat a tanári kar nevében az igaz­gató, a főhatóság nevében dr. Boros főjegyző, a tlieol. intézet nevében a dékán üdvözölték. A székelykereszturi kartársak sürgö- nyileg fejezték ki szíves üdvözletüket. (Az ünnepélyen elhangzott értekezéseket és beszédeket 1. ez értesítő elején.) Dr. Borbély Ist­ván és Koncz Rudolf oki. középisk. tanár alkalmaztattak ez évre, amaz a magyar-német, ez a class-philol. tanszékre helyet­tes tanárokul. Mivel azonban dr. Borbély István a katonaságtól csak okt. elején szabadult, helyette szept.-re Pancratz József végzett tj. alkalmaztatott. Dr. Géléi József egyet, tanársegéd, ki már éveken át volt óraadó s ez évre is alkalmaztatott, közben külföldi tanulmányútra miniszteri ösztöndíjat nyervén, lemondott e meg- bizatásáról. Óráit magunk között osztottuk ki. Kelemen Lajos tanár betegsége miatt márc. 1-től év végéig szabadságoltatván, óráit részben magunk között osztottuk ki (dr. Nyiredy, Kovács, Hidegh), részben Létay Balázs végzett tj. (V—VI. o. heti 6 órán tört.) vette át. A kézi munka vezetésével heti 3 d. u. (3—5) Régeni Áron tanító bízatott meg. Gyakorló tanárul alkalmaztattak: dr. Borbély Ferenc oki. tanár az V. o.-ban a magyar, dr. Brandsch Henrik oki. tanár a IV. oszt.-ban a mennyiségtan, Vaska Dezső oki. tanár a VII. oszt.-ban a természettan tanításánál. László Gyula tornatanár résztvett a jul. 1 — 8-ig Budpesten rendezett szünidei tornatanítói tanfolyamon, Dr. Barabás Ábel tanár a nyári szünetben külföldi tanulmányúton volt 2 hónapig. A Berde tanári jutalmat a főhatóság az 1910-11. isk. évre Pálfi Márton tanárnak ítélte oda. lszlai Márton óraadónak, ki ez évben nyugalomba ment, a főtanács évi 440 K kegydíjat szavazott meg. Dr. Kiss Ernő, László Gyula (a 2.), dr. Barabás Ábel (az 1.) szept. 1-től új kórpótlékokat kaptak. Márkos Albertnek jan. 1-től a VIII. fiz. osztálynak meg­felelő lakbér utalványoztatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom