Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911

- 45 —

II. József uralkodása és vallásügyipolitkája már minket magyarokat és unitáriusokat is közelebbről érdekel.

Mióta a mohácsi szerencsétlenség összekötött minket Ausztriával, Ausztria és a Habsburg dinasztia előtt a cél mindig ez volt: „Magyarország állami életének és életműködésének elsorvasztása. Magyarország anyagi erőinek kizsákmányolása s vagyoni és erkölcsi boldogulásának teljes megbénítása. Magyarország kormányzatából, törvényhozásából s állami képviseletéből a magyarság vezető szerepének és hatalmának teljes kiszorítása s a gyanakvó, duzzogó és háborgó nemzetiségek szövetségével Magyarországnak az egységes osztrák birodalom szervezetébe való beszorítása.“ (Eötvös K.) E cél szolgálatát a dinasztia tagjai utódaiknak, valamint egyik nemzedék a másiknak, követendő örökség gyanánt adta át. Nem kívánok bántani senkit, utóvégre a mai nemzedék nem felelős a múltak tévedései, hibáiért, de ama történelmi tényt nem hallgathatom el, hogy az említett cél kivitelét bizony a protestántizmus hiúsította meg mindezideig; a protestántizmus az ő szabadság szeretetével, függetlenségre való állandó törekvésével, a szenvedésekben szívós kitartásával, a jézsuitáknak és jézsuita politikának alapjában való felismerésével. Ki is vették ezért a protestánsok a szenvedésből osztályrészüket. Nem vázolom itt az 1. Lipót, III. Károly és Mária Terézia uralmok alatti szenvedéseket, mert ismeretesek ezek mindnyájunk előtt. De már II. József uralkodása arra az időre esik, midőn a haladás szelleme teljes erővel tör elő minden vonalon, midőn az ó- és újvilág összemérik ádáz fegyvereiket, midőn a szabadság szele fújt már mindenfelé, s a felvilágosodás korának hajnala mind erősebben és erősebben kezdett derengeni; arra az időre, a mikor a folytonos theorizálást a francia forradalomban igen gyakorlati eszméK váltották fel. II. József, a különben felviságosult, eszes és erélyes uralkodó, inkább, mint bárki elődei közül, követte az osztrák hagyományos politikát. Azt hitte, hogy az a tanács, melyet az ő nevelője, egy magyar, egy erdélyi r. kath. püspök, Bajtai Antal adott anyjának, hogy „nincs semmi a világon, mit a fejedelem észszel, várakozással és az idők és módok felhasználásával el ne érhetne“, azt hitte mondom, hogy e tanács igaznak bizonyul mielőbb és pedig ő alatta, ő benne és ő általa a magyarokra nézve. Csalódott ő is, mint annyi mát; az isteni gondviselés és a magyar