Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
— 34 — s ezért nézünk nagy reményekkel és várakozással munkájuk elé. Adja Isten, hogy amit ők mostoha viszonyok között «nem épen dicstelenül» kezdtek, folytassák Önök «teljes dicsőséggel». Az E. K. Tanács nevében tartotta dr. Boros György egyh. főjegyző. Kedves és szeretett kartársak, ifjú barátaim! Kiváló örömnek és szerencsének tartom, hogy beiktatójuk ünnepén a Magy. U. E. képviselő tanácsa nevében üdvözölhetem. Harminc éves emléket újít föl lelkemben. Azt a nevezetes, azt az égetően izgató pillanatot, amikor én is mint Önök elfoglaltam tanszékemet. Ezt kiválóképpen azért említenem meg, hogy igazoljam, mennyire teljes odaadással és megérzéssel tudom méltányolni lelkiállapotukat. De még meg kell említenem egy másik nevezetes személyi vonatkozást, amely már egészen Önöket illeti. Mindkettőjük édes atyja kartársam és barátom volt tanári pályámon. Az egyik, a már néhai Sándor János, kezdetben tanárom is. Ám ez a momentum nemcsak rám nézve bír jelentőséggel, önökre még inkább, önök nagyszerű örökséggel. hatalmas tőkével lépnek pályájukra. A már néhai Sándor János, tipikus személyesítő je volt a székely nép tiszta fölfogásának, magas értelmi fejlettségének és heroikus fajszeretetének. Az ő acélos szervezetében nemcsak szimbolikusan, hanem reálisan volt kifejezve a székely hegyek megingathatlan sziklaszilárdsága, nyílt széles homloka a tiszta buzaszemmel terhelt kalászos mező. Amaz érvényesült jellemében, ez munkájában. íme egy befejezeti programúi a fiúnak. Varga Dénesről, a jelenlevőről, tartózkodva kell szótanom, mert először is megsérteném egyik legkiválóbb erényét, a reménységet. Ön, ifjú barátom,, meg tudta érteni s remélem, meg is tudta érezni azt az erőt, amit édes atyja az ernyedetlen szorgalomban, az önzetlen munkásságban, hosszú pályáján kifejtett.
