Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
illemet és mérsékletet fog- tanúsítani, mondja Plutarchos.* Ha a zenével való foglalkozás mindenkire egyaránt ilyen hatást gyakorolna, mindenkiben ezeket a nemes értelmeket, jó tulajdonságokat fejlesztené ki, akkor ez volna a legideálisabb nevelő eszköz. Azonban vannak olyan egyének, akikre a zene, ének semmiféle hatással nincsen. Az ilyen emberek alaptermészete nem olyan, hogy abban ezek a nemes érzelmek fogékony talajra találhatnának. Ahhoz pedig, «hogy a lélek földjében az erkölcsiség virágai is fakadjanak, nem elég a zene és dal által megtermékenyített, megjavított föld, ahhoz legelső sorban jó mag kell. Ez a mag pedig legelső sorban a veleszületett erkölcsi érzület, később pedig a megfelelő nevelés.** Az erkölcsi érzület fejlesztése tehát a legfontosabb feladatunk és ezt a célt szolgálja az iskolai ének- és zenetanítás. És vájjon milyen eredménnyel? Hazánkban, különösen a felekezeti iskoláknál, már régen kötelező az ének tanulása, ez azonban legtöbb esetben csakis az egyház céljait szolgálta. Ez oktatást később meg- toldották énekkarok létesítésével s legutóbb a régi fülbe- éneklés helyett a kottaolvasást vezették be. Ilyen rendszerű tanítás mellett a növendékek más eredményt nem mutathatnak fel, csak azt, hogy tudnak hangjegyet olvasni, esetleg egy-két tanuló lapról is énekel s talán a hallásuk finomodott. De hol marad a zenei oktatás legfőbb kelléke: a zenei élvezet? Hiszen a képzőművészetben is az a módszer vált be leginkább, amitől az iskolai énektanításunk olyan hosz- szasan és olyan nagyon idegenkedett: a műalkotások élvezésére való nevelés. Németországban igen érdekes módon kísérleteznek az ifjúság zenei nevelése terén. Unterhaltungsabendeket rendeznek, melynek belépti dija ruhatárral és programmal együtt tiz fillér. Ez Unterhaltungsabenden az ifjúság lehetőleg rövid bevezető előadás után, mely csak a föltétlenül szüksé* Jánosi B. i. m. I. 368 ** Szitnyai E. Az életfilozófia problémái. 87, I.