Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1911
197 — o.-ban első Csehy Árpád (135 cm.), második Bartlia József (130 cm.) A győztesek oklevelet kaptak. A magasugrás döntő vesenyében első lett Ütő Endre 111. o. t. (140 cm.), második Bartha József IV. o. t. (135 cm.), harmadik Csehy Árpád IV. o. t. (130 cm.), negyedik Székely Tibor III. o. t. (135 cm.) Az első kapott egy levélnyomót (oroszlánt) és 5 K-t, a második egy órát és 5 K-t, a harmadik oklevelet, a negyedik dicséretet. A nyújtó távolugrásban (I—IV. o.) az I. o.-ban első lett Barla Ferenc, a II. o.-ban első Erdődi Károly, a III. o.-ban első Gyáni Zsigmond, a IV. o.-ban első Gyulai Ferenc. A győztesek oklevelet kaptak, Gyulai Ferenc ezenkívül még 2 K-t. A ló-korlát versenyben (I—IV. o.) II. o.-ban első lett Erdődi Károly, a III. o.-ban első Gyáni Zsigmond, a IV. o.-ban első Gyulai Ferenc. A győztesek oklevelet kaptak, Gyulai Ferenc ezenkívül még 2 K-t. Az alsóosztályuak főversenyében (nyújtótávolugrás, ló-korlát) első lett Erdődi Károly II. o. t., második Gyáni Zsigmond III. o. t., harmadik Gyulai Ferenc IV. o. t., negyedik Baranyai Lőrinc III. o. t , ötödik Horváth Ferenc II. o. t. Az első győztes ezüstérmet, 5 K-t és egy tiszteletdíjat (egy hegedűt) kapott, a második ezüst érmet és egy órát lánccal, a harmadik és negyedik bronzérmet, az ötödik oklevelet. A nyújtómagasugrásban (V—VII. o.) első lett Erdődi Ernő VII. o. t., második Horváth Jr'zsef VII. o., harmadik holt versenyben Bálint Lajos VII. o. t. és Kelemen Ferenc V. o. t. Az első győztes ezüstérmet, a második bronzérmet, a harmadik oklevelet kapott. A korlát-távolugrásban (V—VII. o.) első lett Horváth József VII. o. t., második Erdődi Ernő VII. o. t., harmadik Sári József VI. o. t., negyedik Bálint Lajos VII. o. t. Az első győztes ezüstérmet, a második bronzérmet, a harmadik oklevelet, a negyedik dicséretet kapott. A ló-súlydobásban (V—VIII. o.) első lett Erdődi Ernő VII. o., második Horváth József VII. o. t., harmadik Nagy Márton VI. o. t, negyedik Májai Ferenc VII. o. t. Az első győztes ezüstérmet, a második bronzérmet, a harmadik oklevelet, a negyedik dicséretet kapott. A súlyemelésben és magasugrásban helyből első lett Erdődi Ernő VII. o. t., második Horváth József VII. o. t., harmadik Nagy Márton VI. o. t., negyedik Sári József VI. o. t. Az első ezüstérmet, a második bronzérmet, a harmadik oklevelet, a negyedik dicséretet kapott. A felsőosztályuak főversenyében első lett Horváth József