Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909

— 24 —

hídverésre. Többet szeretett kiolvasni belőlük puszta esetlegesség nél. A saját maga életrajzát is pl. így kezdte volna : A Kazinczy esztendejében születtem kerek száz évvel a. legíróbb iró szittya után 1859-ben a lelkiismereti szabadság klasszikus földjén, ott helyben, Tordán. S mi helyette úgy folytathatnék, hogy Kazi czy és Dávid, a két nagy Ferenc, tartotta irodalmi keresztvíz alá a kis Ferencet, a székely lófő család ivadékát, hogy rettenthetetlen janicsár-katonát neveljenek belőle a maguk vitézkedő hadserege számára. Mert Kanyaró F'erenc az volt, janicsár. Embert és írót ezzel a szóval lehetne benne a legtömörebben jellemezni.

Hogy lett azzá, életrajzából könnyen kiolvasható. Előbb Ka- zinczynak esküszik föl. Nemes becsvágy ébredez benne már mint gyerekifjúban. Az iskolai önképzőkör, mely első diadalának a tanúja, hol első vitézi tornáját izzadja, szűk már az ő nyomdafesték után vágyó lelkének. Ám ahogy a dicsőségbe belekóstol, elvesz számára a világ, elzárja az iskola négy fala. Papnak készül s a tanfolyamot is elvégzi, de hosszas seniorsága alatt úgy oda nő az iskolához, hogy végre is nem tud megválni tőle: tanárnak csap föl. Határozottabb irodalmi ambíciók is sarkalják az új pályaválasztásban : nagybátyjának, a történetíró Kővárynak, a koszorúja s a saját hajlamának és tehetségének fölismerése. Ekkor eszmélt tudatára, amint bizalmas körben mindig büszkén emlegette, hogy a maga erején kell megtanulnia, verejtékes pennarágással az írás mesterségét. Megtanulta. S midőn apróbb tanulmányai után Zrinyi-életrajz-tervezetéért az Akadémia koszorúja is integetett feléje: Kazinczy joggal sokat várhatott a nagy lendülettel előrobbanó janicsártól.

Csakhogy a másik Ferenc is tartotta a just a fiúhoz.

Kanyaróról szóló cikkében dr. Borbély István (Unitár. Egyház. 1910. ápr. 15.) világosan kifejti, de Unitár. Történetírás és Kálvin- orthodoxia című könyvében Kanyaró maga is elmondja nagyjában, mi ragadta őt az irodalomtörténeti búvárkodástól az egyháztörténelem munkásai közé. A hetvenes években föltámadt Kálvin-orthodoxia vaskalapos szűkkeblűsége és elfogultsága szenteskedő lesajnálással tolta félre htjából a még mindig élni merészkedő unitárizmust. Feleletben nem volt hiány, sőt már a kedélyek is mintha csillapulóban lettek volna, de Kanyaró önmagát tagadta volna meg, ha a maga részéről is bele nem szól a vitába. Tombol a harc s éppen a