Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1909

— 12 —

érzelmek. Vagyis a „szívből származnak az élet cselekedetei“. Ezen az alapon az ész és a szív, az érzés és a beszéd, a gondolat és tett, a hit és a cselekedet teljesen fedik egymást s az ember belső lénye és külső életnyilatkozata egy szépséges harmóniába olvadnak össze. Ezt a magasztos összhangot úgy a farizeusi képmutatás, mint az élettelen szenteskedés egyaránt megzavarja. De az emberhez egyik sem méltó ; mert az ember „isten fia“, kinek hivatása, célja és rendeltetése a mennyei atya tökéletessége. Oh milyen szép vallás és egyben milyen fönséges erkölcs az, melyet a mi nagy Mesterünk lábainál tanulhatunk! Teremtsen bár a rideg teológia a dogmatizmus nevében a szellem fönségétől áthatott rendszereket; állítson elő a bölcsészet a független morál lobogója alatt a legösszefüggőbb elméleteket; a hitetlenség szele hervassza el körülöttem az élet legszebb virágait ; vagy az elfogult vakbuzgóság milliókat ragadjon ki a mindennapi élet forgatagából a tétlen, álmadozó szemlélődésre : én mégis megmaradok a Jézusnak a lélek igényeire alapított erkölcs-vallási alapján ; mert érzem, hogy emberi méltóságomat itt mutathatom ki, élethivatásomat itt tölthetem be, nagy rendeltetésemnek itt felelhetek meg.

Ha igazat kell mondanunk, azt az áldott egységet, melyet Jézus a vallás és erkölcs között teremtett, először a vallás nevében bontották föl. A vallás ugyanis azonosította magát az egyházzal. Az igy keletkezett egyházi vallás a dogmákban bizonyos alakot öltött. A formákban elveszett a lényeg. A vallás nevében egy új érdek tolta magát előtérbe: az egyházi érdek. Többé nem az volt a kérdés, hogy mi szolgál az embernek üdvére, mi viszi előre az emberiség boldogúlását, hanem az, hogy mit kíván az egyház érdeke? Az egyházi vallás mellett egy, az általános emberi erkölcstől eltérő új erkölcstan fejlődött ki. Ahol pedig az emberi érzés és akarat az egyház által állított korlátokat áttörni akarta: ott az egyházi hatalom a legválogatottabb fegyverekkel vette fel a harcot. A máglyák, vérpadok, börtönök és az inquisitio rémes pusztításai beszélnek az egyenlőtlen háború borzalmairól. Az egyháznak a vallás nevében vezetett eme fölényeskedő túlkapásai természetszerűleg teremtették a- független morál apostolait. Egyben pedig eljátszotta azt a jogát, hogy a vallásnak csalhatatlan képviselője s az erkölcsnek elfogulatlan bírája lehessen.