Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907
— 46 — val megnevekedik, sőt nemcsak az iskola falai közt, de azon kívül is, az ország bármelyik részében még az idegen földön is találkozásuk alkalmával hálás tiszteletben és kegyeletben megnyilatkozik. Nemde, tisztelt közönség, e sokoldalú megbecsülés széppé teszi a tanári pályát. Szép is az, annak találtam hoszszas tanári működésem alatt s annak találom most még inkább a jeleztem körülményeknél fogva. Azonban nemcsak szép, de nemes pálya is ám a tanáré. Foglalkozása az ember, az emberi lélek, az emberi szív. Hivatása a léleknek fejlesztése, művelése, a szív szeretőnek bővítése, irányítása. Ezt a nemes hivatást kell a tanárnak betölteni emberül. Tanítson lankadatlan buzgalommal és szeretettel. Szeresse a tanulóban ne csak a jeleseket és előkelő szülők gyermekeit, de még inkább a gyengéket és szegényeket is, buzdítsa, bátorítsa a csüggedőket, hogy keze alatt lehetőleg minden tanuló jövőbeli pályájának alapját megvethesse. S ha ezt teszi, akkor ne mcsak mások becsülik meg, de ő maga-magát is megbecsüli, ami őt aztán valóban boldoggá is teszi. Még egyet kell megemlítenem. Ez ünnep alkalmával két beiktató beszéd foglalkozott a hazaszeretettel. Egyik a költészet, másik a történelem világítása mellett. Azt óhajtom én is, kedves ifjú tanár barátaim, hogy az a hazaszeretet, mely a magyar költőket és történeti hősöket áthatotta, dalra, viadalra, hőstettekre buzdította, általatok töltse be az ifjúság lelkét egyen-egyen és egyetemlegesen, akkor nemcsak az iskolatanítók, de a gimn. tanárok is megverik ellenségeinket és a haza újból szabad és nagy lesz. Éljenek a beiktatott tanárok! A főtiszt, püspök úr áldása. Nagyérdemű gyülekezet! Hölgyeim és Uraim! Ne méltóz- tassanak megijedni, hogy én azon tartalmas és érdekes székfoglaló értekezések és meleg üdvözlő beszédek után, amelyek itt elhangzottak, szintén beszédet akarok tartani. Ezt, tekintet
